Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-03 / 208. szám

A BETEG EMBER

Ä kávéház sarokasztalánál ültünk Jóskával, régi ismerősömmel. Amikor asztalomhoz jött, meghökkentem. Utolsó találkozásunk óta rettenetesen lesoványodott. Arcosontjai erősen kiálltak, szeme alatt nagy fekete karikák sötétlettek.

— Tönkre mentem — mondta kesernyés gúnnyal a hangjában. — Látod. így néz ki egy igazi roncs.

— Mi történt veled?

— Tőnkre mentem — ismételte remegő hangon.

Régebben is tudtam róla, hogy beteges, nehéz fizikai munkára alkalmatlan. Erről azonban nem lehetett vele beszélni, mindig egészségével kérkedett. Emiatt égy ízben össze is vesztünk ...

... Még a tavasszal az utcán találkoztam vele. Feltűnően jókedvű volt, és meginvitált egy kávéra.

— Munkahelyet változtatok

— újságolta, amikor leültünk.

— Bányába megyek dolgozni.

— Megőrültél? — kérdeztem tőle csodálkozva. — A te egészségeddel föld alatt akarsz dolgozni?

Ezúttal nem sértődött meg, csak nevetett.

— Tudom... — válaszoltam mérgesen. — Tulajdonképpen miért van erre szükséged?

Elrakta a papírokat, de olyan figyelmesen, mintha legalábbis százasokat helyezne a tárcájába. Aztán magyarázni kezdett.

— Tudod, öregem, a lakás ... Albérletben lakom az asszonynyal. Nem élet ez. Hiába mentem a tanácshoz, azt mondták, kérjek a vállalattól. Ingajárat volt az életem, s az út mindig az albérleti szobában végződött ... Az asszony meg rágta a fülem ... Azt mondta, tutyi- mvityi ember vagyok, nem tudok gondoskodni a családról. O is dolgozik, este fáradt, al* bérletben pedig nem lehet pihenni ... Mondta, menjek a bányába, ott majd adnak lakást . >. Isteni volt az ötlet... És most felvettek, öregem... Lesz lakásunk.

— Lesz lakásod — vetettem közbe epésen. — Csak nehogy megbánjad még.

— Szemtelen vagy ... Sértegetsz. amikor engem a legjobb szándék vezérel... De majd meglátjuk, kinek lesz igaza ...

Ezzel elrohant...

.;. Nem akartam emlékeztetni erre a beszélgetésre, ő maga hozta szóba.

— Igazad volt akkor ... Most már akár el is temethetsz ...

Próbáltam vigasztalni, hogy nem kell olyan sötéten nézni a dolgot, badarságokat ismételgettem, hogy ha a fejsze el is veszett, megvan még a nyele, helyre lehet hozni a dolgot.

— Nem. itt már nem lehet helyrehozni semmit — suttogta. — Te is csak vigasztalsz ... Mindig megmondtad az igazat... Nemcsak nekem, a feleségemnek is ... Legutóbb is mondtad ... Emlékszel még rá? Bizonyára, hiszen alig egy hónapja történt...

... A bíróságon volt dolgom, s a véletlen folytán fültanúja lehettem egy válóperi tárgyalásnak. Bonyolult ügy volt. rengeteg tanúval, váratlan fordulatokkal. Tárgyalás után sokáig foglalkoztatott az ügy. Elgondolkozva róttam az utcákat, s csak akkor riadtam, amikor valaki a vállamra ütött. Jóska volt, mellette a felesége. Invitáltak. menjünk be egy cukrászdába. Nem szerettem az j asszonyt, mert szentül hittem, | ő az oka Jóska szerencsétlen- j ségének. De rettentő volt a meleg. közepén tartott még a nyár,! s csábított a cukrászda jéghideg faevlaltja. Bementünk.

Nehezen indult a beszélgetés. Jóska volt az, aki először ko-, molyra fogta a szót.

— Na öregedm. lehet, hogy , lombhullásra már új lakásban üdvözölhetsz.

Számomra kellemetlen volt a téma. de nem térhettem ki előle. Jóskának a lakás a vessző- paripája. Kényszeredetten hallgattam.

— Már meglenne — folytatta Jóska. — Két hete adtak át új lakásokat. De akkor gyengélkedtem. Aztán tudod, hogyan van. Ha az ember nincs ott, senki nem foglalkozik az ügyével.

Felesége akkor végzett a nagyadag eperfagyival. Ivott egy korty vizet, rágyújtott, s mindjárt utána véleményt nyilvánított.

— Ilyen ember ez ... Unta a munkát, betegséget szimulált, más kapta a lakást. Mindig csak nyögdécsel. ahelyett, hogy a lábára állna.

Sokszor hallottam már asszo- nyi zsörtölődést, de ilyet még soha. Gyűlölet szította ezeket a szavakat. Nem tudtam szó nélkül hagyni.

— Ezt nem mondhatja komolyan ... Jóskán most is látni, hogy nincs rendben az egészsége ... Nem neki való a bánya.

Az asszony mérges lett.

— Maguk teszik beteggé ... Telebeszélik a fejét hogy így, meg úgy... A végén ez a szerencsétlen maga is elhiszi, hogy nyomorék ... Meg. hogy nem neki való a bánya. Nem kívánom én. hogy élete végéig ott dolgozzon ... Csak addig, amíg kap egy valamirevaló lakást.., Aztán mehet, ahova akar.

Jóska csak hallgatott. Mereven nézte a cukrászda márványtáblás asztalát, idegesen forgatta a hamutálat.

— Nem vagyok én beteg — mondta rekedten. — Holnap ismét megyek dolgozni... Egy hónap múlva újra adnak át lakásokat ... Akkor én is kapok.

Az asszony közelebb hajolt Jóskához. A haját simogatta.

— Ugye. elmész apukám, dolgozni?... Persze, hogy nem vagy beteg... Ezt a rövid időt még kibírod .., Aztán pihenhetsz.

— A végtelenségig — vágtam közbe csendesen.

Az asszony kiegyenesedett, valósággal szikrát szórt a tekintete. Gőgösen végigmért, s amikor megszólalt, szinte metszett a hangja.

— Az én uram azt teszi, amit én akarok.

Táskájába nyúlt és egy tízforintost húzott elő. Pillanatig gondolkodott, elkészítette magában a számlát, aztán a pénzt az asztalra dobta.

— Siess haza — mondta kurtán. és elviharzott.

Hosszú ideig hallgattunk, s ismét Jóska szólalt meg elsőnek. A feleségét védte.

— Igaza van az asszonynak ... Én megértem őt... Szegény, már olyan sokat szenvedett ... Tudod, mit jelent albérletben lakni... Vágyik már az igazi otthonra ...

... Akkor nem vitatkoztam Jóskával... Most meg ő maga igazolta szavaimat. Nehéz helyzetben voltam. Ilyen állapotban vigasztalni kell az embert. Próbáltam.

— Rendbejön még minden ... Megkaptad az új lakást?

Keserű mosoly szaladt végig az arcán.

— Meg — válaszolta kurtán.

— Na látod. Teljesült a kívánságod ... Jobban tudsz majd pihenni.

Cigarettát kért. Tudtam, hogy nem dohányzik, de azért megkínáltam.

— Tudod, milyen nagyszerű lakásszentelőt tartottunk? — kérdezte. A válaszra várnom kellett, mert a füsttől köhögni kezdett. — Palackozott bort vittünk haza. meg likőrt. Hideg sültet ettünk. Olyan jól éreztem magam. Mintha újjászülettem volna. Énekeltem is ... A végén, amikor lefeküdtünk, közelebb bújtam az asszonyhoz ... Nem mozdult... Átkaroltam . .. Elfordult, azt mormogta, fáradt ... Forgolódtam egy darabig, aztán újra próbálkoztam ... Mondtam neki, van már rendes lakásunk, úgy szeretnék még egy gyereket. Akkor felült az ágyon és azt mondta: — Gyereket szülni neked? Elfordult, s azóta nem szólt hozzám egy árva szót sem.

Jóskára néztem, s láttam, sír ... Lassan felállt, indulni készült.

— Most hova mégy? — kérdeztem tőle.

— Felülvizsgálatra — mondta elcsukló hangon. — És keresek egy albérleti szobát...

Sovány, görnyedt alakját eltakarta a becsukódó ajtó.

Rácz János

Kazinczy Ferenc

Százharminc évvel ezelőtt — 1831. augusztus 23-án — halt meg a XVIII. és XIX. század fordulójának legjelentősebb irodalmára, a magyar nép felemelkedésének tántoríthatatlan harcosa: Kazinczy Ferenc.

A polgári idők toliforgatói — legkivált a Horthy-korszakban — igyekeztek Kazinczyt úgy feltüntetni, mint aki a Martinovics-féle első magyar köztársasági mozgalomban csak azért vett volna részt, mert elragadtattatva az ifjonti hévtől, meggondolatlanul cselekedett. Kazinczynak ezt a merőben hazug beállítását életében kifejtett egész tevékenysége megcáfolja, igazi, elszánt forradalmár volt ő, csak a magyar viszonyok között megvívható legeredményesebb harci formát választva küzdött és ért el mindmáig ható eredményeket. Révai József így fogalmazta meg Kazinczy működésének jelentőségét, eredményét: „Magyarország válasza a francia forradalomra a nyelvújítás volt, és az Uj irodalom : a magyar írók a nyelv, az irodalmi formák, a költői érzelmek területén igyekeztek megteremteni azt, amit a francia nép a valóságban megteremtett: az új polgári világot.”

Kazinczy gondos nevelésben részesült. kora ifjúságában Késmárkra került német nyelvet tanulni, egy évi ottidőzés után Sárospatakra ment. ahol maid tíz esztendőt töltött, nem annyira az akkor rosszlábon álló kollégiumi tanuláson, mint inkább saját ösztönén és a kollégiumi könyvtáron nevelődve, művelődve. Jogi tanulmányait elvégezni 1779-ben Eperjesre ment: s 1783-ben Pestre került jurátuskodni. Már korábban is erősen vonzódott az irodalomhoz, és Pesten végképpen az irodalomhoz állt. Jogi tanulmányainak befejezése után egy darabig megyei szolgálatban állt, és ebben az időben Batsányi János. a nagy jakobinus író és forradalmár társaságában megcsinálja a legelső magyar irodalmi folyóiratot: a „Magyar Museum”-ot. Batsányi barátsága, de még inkább olvasmányai révén megismerkedett a korabéli francia forradalmi eszmékkel, részt vesz a Martinovics-féle forradalmi

(Folytatás az 5. oldalról.)

A fiú íészkelődik. Arrább tolja az aktatáskát, belenyúl a kabátjába. Kicsi doboz kerül a tenyerébe.

— Ilyent? — néz a lányra, és felnyitja a doboz tetejét. Formás. arany pecsétgyűrű. Anna

— vésték a lapjára.

Már ott csillog a lány ujján. Forgatja, nézegeti. Szeme ragyog, szaporábban jár a melle.

— Köszönöm ... — suttogja hálásan. — De majd csak ... akkor! — Lehúzza, visszateszi a dobozba.

A kalauz jön, mutatják az igazolványaikat. A férfi csak rápillant. Ismerősök. Naponként járnak Érd mellől Újpestre.

— Anyu mondta, hogy még alig ismer — nézi a lány a padlót. — Minden vasárnap eljöhetnél! ...

— Apám. tudod, egyedül van

— siet a fiú a válasszal. Hatalmas tenyerével beletúr a hajába. — És ... vasárnap — néz széjjel zavartan — én főzöm az ebédet. Évek óta. így szoktuk meg.

A lány gömbölyű állát mosoly csiklandozza. De a keze mintha lágyabban szorítaná a tenyerébe simuló vastag újlakat.

— Nemsokára ... fölváltalak!

— súgja nagyon halkan. — Az eljegyzésre — teszi hozzá egy fordulattal — nem hívunk ám senkit. Anyu és... apád. Mást

if én

wmmiwTW

A TON

nem. Minek? Apád ... hogyan szólítsam? — kapja fel a fejét.

Egymásra néznek, hosszan, tűnődve. Talán ez lesz a legfurcsább. Mindkettőjüknek..;

— Én így hívom: apám. Gyerekkorom óta — válaszol a fiú nehezen, és elökotor egy cigarettát. — Tetszel neki! — les oldalról, a gyufa fényénél a lányra.

— Anyu téged hallgatagnak tart — mondja Anna fontoskodó arccal. — Tudod, én mindig ott csacsogok körülötte. Ha otthon vagyok. Ehhez szokott. Furcsa lesz majd szegénynek ...

F.mlékszel? — súgja a fiú, és a lány derekára csúszik a keze. — Az első unokáját... ő akarja nevelni. Helyetted. Ha csak nem fiú lesz.

— Azt úgyse adnád! — nevet a lány kissé zavartan, és durcásan ráncolja a homlokát. — Gyerekes hiúság ...

Budafok-Belváros. Egyik kártyás készülődni kezd. A mögötte ülő utas felriad, mikor a csomagját leejti.

— A mostani szobám elég lesz kettőnknek — szól a fiú eltűnődve. — Apám a másikban lakik. Csak később!... — mondja és kérdően néz a lányra.

— Alig leszünk otthon — hangzik kitérően. A piros szatyor szétnyílik. Anna a tükrébe pillant. — Az volna igazi — folytatja élénkebben —. ha

anyu is hozzánk jönne! Különösen ... majd azután,..

— Talán apámat könnyebb volna rábeszélni... hogy ... hozzátok... — mondja a fiú, és végigsimítja a nadrágja élét. — Már tett is Ilyenféle célzásokat.

Néznek maguk elé. Némán, elcsendesedve. Az egyenletes rázódástól egymást simogatja a válluk.

A lány szól megint. Kerek arcán egészséges mosoly.

— Egyőnk fizetéséből megélünk. Vagy talán még ezer forint se kell. Az első évben ... jobban takarékoskodunk. Csak egy műszakban maradhassunk!

A fiú hallgat. Erős ujjai dobolnak a pad oldalán. Másik karja a lány derekát öleli.

Nagytétény-Érdliget... Alig vannak már a szakaszban. Anna is összecsukja a szatyrát. Egy megállóval előbb hazaér.

A peronon várják, hogy a gőzös megálljon. Nem szólnak, csak nézik egymást. És a fiú ugrik, amint megrázkódik a kocsisor. Úgy emeli le a lányt, izmos tenyerén.

— Reggel — kiált, mikor újra a lépcsőn van — a mozdony mögöttiben leszek! Szép álmokat ...!

A lény — távoli, mozgó alak ... Már csak egy kis fekete pont... már el is tűnt az éjszakában. A fiú Visszaül az ablak mellé, s arcán félmosollyal nézegeti a szálló szikrákat.

Pesti János

szervezkedésben, a császár fogd- megjei elfogják. Martinoviccsal együtt halálra ítélik, de megmenekül a hóhérbárdtól, és bizonytalan időre — kegyelemből — börtönre vettetik. Kufsteinben* Munkács kazamatáiban embertelen szenvedésben töltött 2387 nap gyötrelmei nem tudták megtörni, elkedvetleníteni. „Fogságom naplója” című elévülhetetlenül tanulságos, s vonzóan megírt művében mondja: Vlrum fortém páti et gaudere cum dignitate decet. (Bátor férfi méltósággal szenved és örül.) Fogságában lankadatlan szorgalommal művelte magát, s kiszabadulása után vezére lett a magyar nyelvújító mozgalomnak.

Emberfeletti munkájában fáradságot nem ismerve küzdött a szabadságeszmék elterjedéséért, a felvilágosítást szolgáló művekért, így pl. Berzsenyinek, a magyar ódái nyelv mindmáig felül nem múlt mesterének is ő volt — mondhatni egyetlen — ösztönzője, s a szemérmes, magánosságked- Velő „niklai remete” nála nélkül előbb kedvetlenedett volna el, és most szegényebb lenne irodalmunk néhány szép Berzsenyiverssel. Kazinczynak életprogramja volt a magyar felvilágosodás, nyelv és irodalom szolgálata, ettől az élethivatástól még anyagi gondjai sem tudták elvonni. Leveleivel mindenütt ott volt, ahol az irodalom, a nemzeti felvilágosodás ügyét előbbrevihetni vélte. Állandó levelezésben állott kora legtöbb haladó gondolkodású. művelt férfiával. kivált írókkal — Berzsenyi Dániellel, Kölcsey Ferenccel és úgyszólván minden számba jöhető írókortár- Sával, tanáccsal segítségükre volt, bírálatával serkentette őkét. és barátjához. VitkovitS ' Mihályhoz írott költői levelében élesen elítélte a maradi írókat, mint ahogyan kárhoztatott mindent és mindenkit, aki útjába állott a felvilágosodás elterjedésének.

Bátorította, biztatta, buzdította íróinkat, hogy mindenkor éljenek a nyelv nyújtotta lehetőségekkel, és keressék az új, a kor. a haladás követelményeinek megfelelő kifejezéseket. ő maga is bátor kézzel nyúlt vissza elfelejtett, régi szavakért. mint pl. „kacér, aggastyán” stb.. ám ugyanakkor formált új. az idegent tökéletesen helyettesítő szavakat, és örökül hagyta a magyar íróknak, nevelőknek, hogy állandóan feilesz- szük a magyar nép legnagyobb kincsét: nemzeti nyelvünket, becsüljük meg azzal, hogy ne hagyjuk üresen kongó, ízetlen nyelvvé korcsosulni, hanem folyton csiszolva. mívelve tegyük még szebbé. kifejezőbbé, és vele és általa adjuk a nép kezébe a műveltség nyújtotta lehetőségeket. '

Kazinczi. ha mint költő és író nem is volt nagy. és eredeti alkotó, ez semmit sem von le jelentőségéből, mert nélküle, helyesebben az ő általa nagy bátorsággal vezetett nyelvújító mozgalom nélkül csak nehezen és nagysokára juthattunk volna a műveltségnek, a felvilágosodottságnak arra a fokára, amely által 1848 révén kijutottunk régi tespedtségünkből, és irodalmunk is csak későbben emelkedhetett volna azokba a magasságokba, ahová Vörösmarty, Arany, Petőfi és a többi nagyok költészete emelte.

Míg élt. de példamutatása által halálában is nagy tanítómestere magyar népünknek. Szilárd és minden áldozatra kész hűség vezette népe szolgálatában egész életén keresztül. Évszázadokon is átvilágító útmutatása ma is hat, formál, és akkor vagyunk méltóak emlékéhez mi. nevelők, írók és tudományterjesztők, ha példáját híven követve teljes szívvel, egész lélekkel, és minden tudásunkkal munkálkodunk népünk s a világ népeinek boldogulásáért.

Borsi Darázs József