Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-24 / 226. szám

1961. szeptember 24. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG GYERMEKEKNEK cA hátam kertész. A mese, amit most elmesé­lek nektek, messze, mesz- sze a régi Kínában ját­szódott. Ennek a nagy, nagy országnak a legkisebb falujában, Ker-Tek-Kert-Jében. ' Azért hívták ezt a falut így, mert itt lakott az ország há­rom leghíresebb kertésze: Vé­necs-Ke, Szor-Gos és Lo-Po. Olyan híresek voltak, olyan gyönyörű virágokat termeltek, hogy a fényes császár is, Csu- Pa-Csil-Lag, ezektől vásárolt csak virágot. Az egyik csodálatosan szép tavaszi reggelen a legidősebb kertész, Vénecs-Ke, szomorúan, görnyedt háttal sétált ki kert­jébe. Amikor végignézett a giz- zel-gazzal benőtt kerten, patak­ként hulltak könnyei öreg sze­méből. Árrá rezzent, föl, hogy valaki ráköszön: — Jó reggelt, Vénecs-Ke! Hát te miért sírsz? És miért gazos a kerted? Hiszen itt a tavasz! A mi nagy munkánk kezdete! Miért nem ástad már fel a kertedet? Szor-Gos volt, aki ásóval a vállán jött visz- szafelé kertjéből, hogy a haj­nali munka után elfogyassza teáját. — Ö, Szor-Gos szomszéd! — szólt az öreg — nem tudok már ásni. Csúz állt a derekam­ba. Napszámost meg nem tu­dok fogadni, mert nincs pén­zem. Elvitte a patika, meg az adószedő. Nem is tudom, mi lesz velem! Éhen pusztulok öregségemre. — Igazán sajnállak, bölcs Vénecs-Ke, de nem tudok raj­tad segíteni. Nekem is hajnal­ban meg éjjel kell dolgoznom, hogy nappal ápolhassam beteg feleségemet. De ne búsulj sem­mit! — szólt hirtelen. — Van egy jó ötletem! — Hát mégis tudnál segíte­ni rajtam? — Tudok — válaszolt Szor- Gos. — Hogyan, hogyan? — jött közelebb az öreg kertész. — Te azzal ne törődj. A ker­ted holnap ilyenkorra felásva találod és huncutul belemosolv- gott az öreg szemébe. A többi munkát meg egyedül is el tu­dod végezni. Persze ha segít­ségre lesz szükséged, csak szól­jál nekem — mondta kedvesen. — Nem halsz éhen, ne félj! — ezzel elköszönt az álmélko- di Vénecs-Kélől. Ment tovább. Meg sem állt a harmadik kertész, Lo—Pó kertjéig. Eenézett. Hát a gaz­da hátratett kézzel sétált nap­számosai között. Éppen azon gondolkodott, hogy mennyit ta­gadhatna le a napszámosok bé­réből. — Jó reggel Lo-Pó gazda! — köszönt rá. Min töröd fé­nyes eszedet? — Ö, ó, te vágy az, Szor- Gos? Minek köszönhetem a szerencsét, hogy ilyen korán meglátogatsz? — Gondoltam, eljövök hoz­zád, hogy gyönyörködjem szép kertedben. Mert úgy hírlik, hármonk közül a tied a leg­szebb. Hej, tetszettek ezek a szavak Lo-Pónnk nagyon! Kö­rül is nézett, hogy napszámo­sai hallották-e a dicséretet. — Kerülj beljebb, kerülj beljebb, Szor-Gos barátom! Te­ázzunk együtt •— szólt nyája­san. Szor-Gos elfogadta a meg­hívást. És amikor megitták a finom tehát. Szor-Gos jelentő­ségteljesen körülnézett. — Csak nem akarsz még menni, ó kedves barátom! Ma­radj még — és úiabb csészé­vel kínálta vendégét. Persze titokban arra számítva, hogy égig magasztalja őt vendége. — Á, dehogy, dehogy! Nem megyek még. Sőt igen bizalmas beszélgetésre jöttem hozzád. — Mondjad, mondiad. kedves barátom! De inkább súgjad Nehoav meghallja valaki — he­jolt közelebb I-o-Pó és szinte belesáoadt a kíváncsiságba. — Azért jöttem — kezdte Szor-Gos —, hogy egv nagv titkot áruljak el neked, ked­ves barátom, Lo-Pó! Hát tudod, tegnap éjiéi nem jött álom a szememre. GondoUam, sétálok kicsit, hátha így jobban el tu­dok aludni. — Mondjad. mondjad! — sürgette Lo-Pó. — Hát amint sétálok, hogv, hogy nem, Vénecs-Ke kertjénél álltam meg. — Na és! ..; — Gondoltam, benézek egy­úttal, hogy áll az öreg a mun­kájával. Hát amint ott néze­lődtök, megjelenik Vénecs-Ke! Kezében ásó, hóna alatt egy doboz. — Biztosan pénz volt ben­ne! — ugrott fel Lo-Pó. Törd a fejed ! 1. 2. 2 KÖNYV/— tt EGEK <— Cica TE A legutóbbi Törd a fejed! rejt­vényünk megfejtései: 1. Oroszlán- rész. 2. Postafordultával. Tudjátok-e ? 1. Hány napos a nyolcadik hó­nap? 2. Hogy hívják Magyarországot németül? 3. Ki volt az az amerikai, aki először repülte át egyedül az At­lanti-óceánt? A legutóbbi Tudjátok-e? kér­dések megfejtései: 1. Tizenkettő. 2. zebra. 3. London. A Rádió műsorából — Várjál! Most jön a lé­nyeg! Lebujok. Figyelem! Ás! Ássa a doboznak a helyet. El­ásta. De rengeteg arany lehe­tett benne, mert nagyon csör­gött, amikor beletette a gödör­be! — Nem látta más? — szisz­szent fel Lo-Pó. — Nem. Senki más. Csak én. — _És melyik részen ásta el? — kérdezte izgatottan a ven­déglátó. — Azt pontosan nem tudom. Mert elég sötét volt. így a pontos helyet nem tudom meg­határozni. — Hát akkor!... — csapott Lo-Pó vendége vállára ... — ... Kiássuk! fejezte be a mondatot Szor-Gos. Holnapután éjjel. Mert ekkor megy az öreg Vénecs-Ke a városba az or­voshoz. — De a pénzt, azt én szá­molom az osztozásnál, mert én jobban tudok számolni! — dör- zsölgette kezét Lo-Pó. — Rendben van, na. Számol­hatod — mosolygott bajusza alatt a vendég — de el ne mondd senkinek! — Á! Én? Nem! Bennem bíz­hatsz. Igazságosan osztozunk. Alig várta, hogy Szor-Gos el­menjen. Kiment újra a kert­be és élőről kezdte' a sétálga- tást. És főzte a tervet. Nohát ki is főzte. Eképpen: Tíz óra felé hirtelen össze­esett. Félóráig hagyta magát mosdatni. Elekor így szólt fá­tyolos hangon: — Készítsétek a hintómat. Bemegyek a városba az orvo­somhoz. Csak holnapután té­rek ismét haza. Addig is ren­desen dolgozzatok, mert más­különben semmit se fizetek nektek. Megértettétek?! Ezzel felmászott a hmtóra és elhaj­tott. De az erdőnél nem ment tovább. Itt bevárta az estét. Amikor már jó sötét volt, ki­vette az ülés aljából az ásót és nagy óvatosan elindult visz- szafelé. A'ig várta már, hogy odaérjen és áshasson. Amikor odaért a kerthez, ravasz mo­soly suhant át a képén: — Most becsaplak, Szor-Gos! Egyedül az enyém lesz az ösz- szes arany! Az összes! Meg­előzlek. Persze eljövök veled holnap éjjel. Dehát addigra!... Enyém az összes kincs! Hajna­lig ásott, majd megszakadt. Felásott minden talpalatnyi földet az öreg kertjében. De bizony kincsnek nem akadt még csak a nyomára sem! George Duhamel: MESÉLJ, ANYU... Látod, ma jók voltunk egész nap s milyen szép volt az énekünk, ennivalókról mondj mesét most, mesélj, anyu nekünk! Ami fehérebb mint a vászon és benne él mező, tanya, ott van benne a messze puszta, a tejről mondj mesét, mama. S ami oly szép és oly törékeny, s nem is hegyes, és nem kerek, mesélj a tojásról, amelyet a tyúkok alatt lelni meg. Szegénynek adják hébe-hóba, ha úgy vélik, megéhezett, okos könyveket írtak róla, mondj a kenyérről éneket. És ami elolvad a szánkban, s kávénkban érezzük ízét, de mindig dugjátok előlünk ó, a cukorról mondj mesét. Ilyenekről mesélj minekünk, mert, hogy megnöjjünk, enni ’ ?7. Ó, milyen csodálatos dolgok! S még egyikőnk sem alszik el. CSÁNYI LÁSZLÓ fordítása. PILLA ISA TKEPEK .4* érdemjegy Pistike elsős »nagyfiú«. Apja büszkesége, szemefénye. A minap kövér ötössel tért haza az isko­lából, A csatából dicsőségesen ha­zatérő római hadvezért nem fo­gadták nagyobb pompával, mint a tenszőke hajú »tudóst«. Meg is jutalmazták. Elterjedt ugyanis az a szokás, hogy az ötösért pénz­jutalom is jár. S eddig minden rendben is vol­na, csak ma tört ki a palotafor­radalom. Az írófüzetébe a tanító néni hatalmas hármast írt be. Mondottuk, Pistike már tudja, van némi értékkülönbség az ötös és a hármas között — természe­tesen — az ötös tavára. Keserves sírásra fakadt tehát. Miklóska, a bátyja, megnézte a dagadt hár­mast és emígyen vigasztalta öcs- csét: — Ne sírj, Pistikém! Ez a hár­mas olyan nagy, hogy már majd­nem négyes. — A kicsi szeme fel­csillant, s a munkából hazatért atyának így dicsekedett: — Képzeld apuka! Akkora hár­mast kaptam, hogy az már majd­nem ötös! Tanuló vesető Tulajdonképpen nem is tanuló, mert már tud. Papírjai is ezt igazoljál:. A kiváló vezető beül­tette családját és az útirányt Pest városa felé vette. Nem is történt a fővárosig semmi baj. Mint azt mondani és írni szok­ták, vígan suhant a gépkocsi a tükörfényes aszfalton. A vezető elhatározta, elkerüli a forgalmas utakat és csak a város pereméig merészkedik be. Úgy is lett volna, ha közbe nem szól egy pici, de eléggé jelenté­keny akadály. A város térképén a kíigazodás nem tartozik a cse­kélységek közé. El is tévedt an­nak rendje és módja szerint. Va­lahol a Nemzeti körül kötött ki. A jelzőlámpák villogtak. A sze­me előtt összefutott a három szín. Elhatározta tehát, követi az előtte haladó autókat. Ha azok mennek, ő is halad. Ha megállnak, hát ő is lefékez. Az előtte haladó autósor le­állt ... És álltak, vártak ... Egy­szer egy férfi beszólt az autó ab- j lakán: j — Uram, ne vegye el a kenye- ' remet! j • A vezető hápogott. Végre is megmagyarázták neki, hogy á . taxik közé állott be és jó két i órája várakozik már. — Mennék én, de nem merek. Legalább a város széléig vigyen ki! — Aztán gyalog jöjjek vissza? — Nem! Fogadjon egy taxit! A család beült a taxiba. A ve­zető a taxisofőrrel a saját kocsi­jába. Aztán megindultak a kül­| városok felé. Ott a sofőr vissza­ült kollégája kocsijába. A nagjy »Pilóta« beültette családját a J családi szentélybe — és megin­dultak Tolna megye felé. ■ Tíz órai fáradságos út után meg is érkeztek. Titkolta a csa­lád az esetet! De nem lehetett! Pest nagy város, de sok tengelici fordul meg ott. És elég. ha az esetet csak egy is látja. Igen, elég volt! Bati U&a m Abban, a jótól elrugaszko­dott, régi világban, nem volt könnyű »mesterség« inasnak lenni. Olyannyira nem, hogy aki csak tehette, menekült is tőle. Mert ha gazdagabb volt valaki, nem volt probléma: mehetett az iskolába. De ha szegénynek született, ott ma­radt. az eke mellett, vagy be­került egy mester mellé, inas­nak. így járt szegény Gyurkó is, akit a falubeli gazdag ke­reskedő vett magához. Nagy gomolyog fekete haja volt a kereskedőnek és gonosz, szürke Szemeivel szinte szikrákat tu­dott szórni az előtte riadtan lapuló inasra. Gyurkó eleinte tisztelettudóan pislogott fel a mesterre, de ahogy később megszokta és megismerte, a tfsztelettudó pislogás egy-ket­tőre megszűnt. Sőt, csakhamar azon törte a fejét, miként áll­jon bosszút a »bélpoklos göm­böcön«. így hívta ugyanis Gyurkó magában a kereskedőt, aki mindenek felett a hasát szerette a legjobban. ...Az a nap balszerencsésen kezdődött. Alighogy kinyitot­tak, elfogyott a cukor, s egy papírzsáklcal kellet behoznia a raktárból. Az udvaron keresz­tül jövet nekiugrott a bolondos házőrző, a Mackó... az egyen­súly felbillent, s a drága koc­kacukor pillanatok alatt a sár­ban feküdt. — Nem én voltam a hibás! — mentegetőzött Gyurkó. de a mestert nem tudta lecsillapíta­ni. — Nem kapsz ebédet, pór fattya! — ordította, ökleivel a pultot verve. Ez nagy szó volt. Jobban fájt minden verésnél. Annál is in­kább, mert az aznapi ebédre igen fente már a fogát: meglát­ta ugyanis-, hogy Julis, a szőke, kékszemű szolgáló, egy libáf bennhagyott reggel az ólban. Ä -folytatást pedig nem volt ne­héz kitalálni! Eltelt fél nap, s dél felé íny­csiklandozó illatök szálltak ki a konyhából. Egyre erősebben, Viszont így nőit Gyurkó gyom­rának korgása is. Úgy, hogy amikor újra a raktárból jött. nem bírta megállni, hogy be ne kukkantson a konyhába. Nagy meglepetésére a konyha üres volt! A tűzhelyen pedig, egy serpenyőben, a liba mája pirult... Nagyisten, micsoda máj volt az! ...és milyen csábí­tó! Egy tétova lépés... még egy, s Gyurkó máris a máj előtt állt Éhes gyomrától űzetve, mindenre elszántan nyúlt a serpenyő után, amikor hirtelen belépett Julis. — Hát te, mit... — fagyott torkára a kiáltás. — Pszt!... Maradj csendben! ma nem kapok ebédet... Add ide a májat! — Még mit nem, te szeren­csétlen!?... Menj innen mert mindjárt itt lesz a nagysága, majd ad az neked!... — Felezzük el! — suttogta Gyurkó izgatottan — aztán mond azt, hogy elvitte a ku­tya, amíg bent voltál nála! Julis hadonászó, fehér keze erre már lehanyatlott. (Mi ta­gadás, ő is csak a Gyurkához húzott). Kék szemét nagyhirte- len köriiljártatta a konyhán, nagyot nyelt, aztán lekapta a serpenyőt a platniról, kettétör­te a forró májat, s egyik felét Gyurkó kezébe nyomta. — De most aztán pucolj, mert végünk van! Jön a nagy­sága! Gyurkó ezt már nem hallotta. Zsebében a fél májjal, irány az üzlet!... Csak jó tízpercre rá hallotta Mackó vonítását. — Na — gondolta — ez sze­gény, most megkapta a magáét. De úgy kell neki! Ö kezdte az egész napot! — Gyurkó egész délután Ju­li sra gondolt, meg az otthoni­akra, akiknek a fél máj felét viszi majd haza. Hadd légiién nekik is egyszer sátoros ün­nep, ha már neki az volt, PAL-LÖ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom