Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-31 / 205. szám
4 fOEflA MFGTFI fJETOJSAö 19B1. angus?lns 3Í. Franciaországi találkozások: A forradalmi hagyományok Párizsa 4. Órákig figyelem egy Tabak- bár utcai asztalkájánál ülve a Bastille teret és a múltról elmélkedem. Az egykori félelmetes börtönt, a zsarnokság szimbólumát lerombolta, eltüntette a nép. Egy tér maradt a helyén, amelyből a júliusi emlékoszlop ágaskodik az ég felé, emlékeztetve a forradalomra. Voltak nagy történelmi pillanatok, amikor Párizs lángjai bevilágították Európa egét. A kontinensen először itt hullt a király feje a porba, s 1871 tavaszán itt született meg a világ legelső proletárdiktatúrája. A Hotel de Viliében, a városházán, amely előtt délutáni sétám alatt megállók, roncsolta szét Robespierre állkapcsát Merda csendőr lövése, s itt volt később a kommünárdok főhadiszállása; A délután nagy élményt nyújt számomra. A Pére Lachaise-i temetőben megláthatom a kommünárdok falát. A rézsútos falon, amely a temető végében húzódik, már- ványtábla hirdeti: Aux Morts De la commune A tábla alatt piros virágerdő. Párizs népe nem felejt. Ápolja a forradalmi hagyományokat. Örökre emlékezetébe véste a tanulságot, amelyet a több mint húszezer lemészárolt kommünárd hagyott maga után. A párizsi munkásosztály legjobbjai tovább viszik a stafétabotot. amelyet ükapáik adtak tovább. A fallal szemben nyugszanak a párt nagyjai. írók, költők, politikusok. Marcel Cachin, Paul Eluard, Henri Barbusse, és még sokan mások. Eszembejutnak a kommün egyik költőjének Arthur Rin- baudnak a „lángeszű csodagyermeknek” verssora; .amelyeket a bukás után írt: A Költőből zokog a Rongyosok siráma A Fegyencek dühe, Kivertek sikolya, sugaras vágya, mint korbács a nők húsára, szökdelnek sorai: „Becstelen! Bandita!” Este miközben Párizs egyik legforgalmasabb sugárútján, a Champs Elyséesen sétálok, a gépkocsi áradatban és a színes reklámokban gyönyörködöm, váratlanul Pierre Degeyter jut eszembe. ö szerezte minden idők legnagyobb himnuszának, az Internacionálénak a zenéjét. A csodálatosan szép dallam bejárta a világot, és Alaszkától a Fokvárosig, Tokiótól Mexikóig mindenütt harcra buzdít, tüzet csihol, reményt ad, hirdeti a kommunizmus világméretű győzelmének eljövetelét. Pierre Degeyter vasesztergályos tanonc korában iratkozott be a Lille-i zeneakadémia esti tagozatára. A legtehetségesebb növendék volt. Egy ízben kezébe került Eugéne Pottiernek, az Internacionálé költőjének a verses kötetet. Lapozgatás közben megtalálta az Intemacio- nálét. Szombaton és vasárnap dolgozott megzenésítésén. Hétfőn este a „Liberté” vendéglőben elzongorázta és elénekelte munkatársainak. A dal nagy népszerűségre tett szert, sokszorosítva terjesztették. Elővigyázatosságból nem írták rá a zeneszerző nevét, csak a halott költőét. Degeyte a névtelenségbe hullva tengette életét. Hetvennyolcévesen, gázlámpa gyújtogatásából tartotta fenn magát, százötven frank havi jövedelme volt. Amikor a zeneszerzők szövetsége kiderítette, hogy ő az Internacionálé szerzője, közölték ezt a Francia Kommunista Párttal. A párt felkarolta az idős zeneszerzőt. 1927-ben Degeytert meghívták Moszkvába. A francia küldöttség soraiban a dísztribünről nézte végig a november 7-i díszfelvonulást. Nyolcvannégy éves korában hunyt el. Az Internacionálé hangjai búcsúztatták. Mire a L’étoilere érek emlékezetemből előkeresem azokat a magyarokat, akik segítették a forradalmak Párizsát. Talán éppen itt hurcolták Batsányit, a költőt Metternich pribékjei 25 évvel azután, hogy megírta ..A franciaországi változásokra” című versét. Lehet, hogy a városnak ezen a vidékén harcolt Dobsa Lajos, Húg Károly, Garay Antal, a negyvennyolcas párizsi forradalom magyar résztvevői. S elképzelhető, hogy Frankel, a Kommün minisztere ezen a téren is tartott gyújtóhatású beszédet a párizsiaknak. Engels a forradalmi Párizsról ezt írta: „Innen időről időre olyan áramlökések erednek, amelyek az egész világot megremegtetik”. Lenin is járt itt. A Closerie des Lilas kávéház teraszán gyakran találkozott száműzetése idején forradalmár barátaival. Egyik barátom de Gaulle Párizsát kihunyt tűzhányóhoz hasonlította. Én módosítottam véleményét, mégpedig a következőképpen: A forradalmi tűzhányó működése csak átmenetileg szünetel. Itt örökre kioltani a tüzet lehetetlen.” Következik: Az irodalmárok Párizsa Haypái Tibor Élni tudnak a föld tulajdonjogával »Megy az eke, szaporodik a barázda, mintha egy nagy könyv íródnék olvasásra Papirosa a határ, a tengerszéles, a tolla meg az a szegény öreg béres«. önkéntelenül is Illyés Gyula: Megy az eke című verse jutott eszembe akkor, amikor az uzdi Táncsics Tsz párttitkárával, Szabó György elvtárssal beszélgettem. A vers tizenhat év távlatából mutatta be a felszabadult parasztember élniakarását, s minden sorából kicsendül az akkori idők hangja. Az egykori öreg béres az idők múlásával egy fejjel magasabbra nőtt. Földjével tagja lett egy nagy családnak, s immár 1409 holdat mondhat a magáénak. És élni is tud tulajdonosi jogával, amely lemérhető azon a rohamos fejlődésen, amelyen a közös gazdaságokban, köztük az uzdi Táncsics Tsz-ben is végbement. Gyors volt a fejlődés. A Táncsics Tsz ma már önellátó a gépesítés terén. A hajdani öreg béres fia, unokája már nem tiporja mezitlábosan a barázdát, a két felemás tehénke után. Erőgépet vezet. Nem rabszolgája, hanem igazi tulajdonosa a földnek és nemcsak kiszolgálója, hanem ura is a gépnek. Az uzdi Táncsics Tsz tagsága több mint másfélmillió forintot fordított gépek vásárlására. A szántást, vetést, a termés betakarítását saját gépeivel végzi. A megyében elsőnek fejezték be a gabona aratását, cséplését az idén vásárolt SZK—3-as kombájnnal. A gépesített termelőszövetkezetben nagyszerűek a termés- eredmények. Búzából 13 vagonnal, árpából 8 vagonnal termeltek többet a tervezettnél. A termelőszövetkezet az év végére 40 Az ifjúsági filmbizottság javaslatára: Filmtörténeti és filmesztétikai előadássorozatok több egyetemen Az ifjúsági filmbizottság össze- karán, valamint az egri, a szege- jövetelein már több ízben szó- di és a pécsi pedagógiai főisko- vátették, hogy jóllehet valameny- Ián filmtörténeti ,és filmesztéti- nyi művészeti ág közül a film kai előadássorozatot indítanak, gyakorolja a legnagyobb hatást A most meginduló előadássoaz ifjúság különböző rétegeire, a rozat kétéves. Tematikája pedig pedagógusok egy része nem ren- felöleli a filmesztétika és film- delkezik megfelelő felkészültség- történet ismertetésén kívül a gél ahhoz, hogy formálja tanít- filmpedagógia és filmpszichológia ványainak ízlését. A felszólalók körét is. kezdeményezését felkarolta az ifjúsági filmbizottság, s Az idén meginduló sorozatok a hiányosságok pótlására javas- bizonyos mértékig kísérleti jellatokat telt a Művelődésügyi legűek, mert megrendezésükkel Minisztérium illetékes főosztá- tapasztalatokat akarnak gyűjteni lyainak. a későbbi időpontban induló Ennek eredményeként az új rendszeres képzés tematikájához, tanévben a szegedi és a debre- jegyzeteinek készítéséhez és tan- ceni tudományegyetem bölcsész- terveinek kidolgozásához. hízottsertéssel és hét hízómarhával ad többet, mint amennyit a terv előír. A gépesítés egyik feltétele a rendezett pénzügyi helyzet, de ezen kívül biztosítva van a másik feltétel is. A gépesítés arányában ugyanis jól felszerelt gépjavító műhelyt rendeztek be, ahol két jó szakember irányításával a kényesebb géphibákat is ki tudják javítani. A gépesítés anyagiakban térül vissza. Az elmúlt évben 70 000 forintot takarítottak meg. Az idén még ennél is több lesz a megtakarítás, miután a gabona aratását és cséplését már a saját kombájnukkal végezték el. A gépek segítsége mellett nem lebecsülendő a tsz-tagok szorgalmas munkája. A fiatalok előtt szép példaként áll az idősebbek szorgalma, igyekezete, amelyet a Kilenc áztatós „igazolatlan mulasztása“ A legutóbbi bérfizetéskor a Dunaföldvári Kendergyár kilenc áztatómunkásának a szokásosnál »könnyebb« volt a borítékja. Ki 240, ki 270, ki meg 300 forinttal kevesebbet kapott annál, mint amennyire számított. A levonás oka — mint közölték velük — három nap igazolatlan mulasztás. A három napra — amellett, hogy levonják a fizetéses szabadságból — nem jár bér, július hónapra pedig ugyanezen ok miatt nem jár fizetett ebédidő. Továbbá a vállalat nyereségrészesedési szabályzata — egyébként nagyon helyesen — kimondja, hogy aki igazolatlanul mulaszt, a mulasztás mértékének megfelelően csökkenteni kell nyereségrészesedését. Summa summárum, ha az idén is olyan jó eredményeket ér el a gyár, mint tavaly, olyan lesz a nyereségrészesedés, a kilenc dolgozó fejenként 800—100o forinttal károsodik a három nap miatt. Szokatlan és ritka eset ma már üzemeinkben — a duna- földvári gyárban is — az igazolatlan hiányzás. Még szembetűnőbb, ha egyszerre kilencen követték el ezt a súlyos fegyelmi vétséget. Köztük olyanok, mint a tizenegy éve itt dolgozó Ardai János, a nyolcadik évet itt töltő Krisztián Imre, és a többiek is, akikről közismert, hogy becsületesen végzik mun- kájukat. Hogyan is történt tehát az eset? Mint elmondják, az egyik júliusi napon utasították őket, be- rakókat, hogy másnap mindenki hozzon kaszát, mert a telepen le kell kaszálni a nagyranőtt gazt. A brigád több tagja tiltakozott ez ellen, mondván, hogy nincs kaszájuk. Kölcsönkérni sem tudnak aratás idején kaszát. Volt, aki a kaszáját aratni adta kölcsön ismerősének. — Már pedig mindenképpen hozzanak — volt a válasz. — Kérjenek kölcsön, vagy akinek nincs, vegyen magának. Az emberek zúgolódtak, közben el-elhangzott egy-egy hangosabb megjegyzés is. Másnap reggel aztán a brigádból kilencen kasza nélkül jöttek be dolgozni. Nem állították őket munkába, majd pár órai várakozás után hazakiildték őket. Másnap, harmadnap ugyanez történt. Utána pár nappal behívták mind a kilencüket az irodába, közölték velük, hogy e három nap igazolatlan mulasztásnak számít, az ezzel járó összes következményekkel (levonás a szabadságból, fizetésből, stb.). Felkerestem Bánlaki elvtársat. a gyár főművezetőjét, aki kiadta az utasítást. Amit elmondott, lényegében megerősíti az áztatósok panaszát, hozzátéve, hogy ő a gyárvezető utasítását továbbította. Egyébként is e három napban nem tudtak más munkát adni a berakóknak, meg különben is, honnét vegyen a vállalat tizennyolc kaszát. (Varga elvtárssal, a gyárvezetővel nem tudtam beszélni, szabadságon volt.) Érdeklődöm a vállalati munkarend felől, amely esetleg kimondaná, hogy bizonyos munkaeszközökről a dolgozó köteles gondoskodni. — Munkarendet nem találunk. — Talán az áztatósokkal kötött szerződés írja elő ezt? — A szerződésnek sincs ilyen kitétele. De mégis van egy támpont: A Munka Törvénykönyve, illetve az ebben szereplő vállalati munkarend minta, amely többek közt kimondja: »Az igazgató köteles biztosítani a munka folyamatosságához szükséges feltételeket (anyagot, szerszámot, stb.)...« — Ezt egyébként nem ismerik a Dunaföldvári Kendergyárnál. Pedig ma már az iparban általános rendszer, hogy a munkaeszközöket a munkáltató köteles biztosítani, erre a dolgozó nem kötelezhető. (Jelen esetben még akkor sem, ha lett volna kaszájuk a berakóknak.) És, hogy »honnét vegyen a vállalat tizennyolc kaszát?-« — Hát a boltból. Miféle logika van abban, hogy a dolgozóknak azt mondják: »Akinek nincsen, vegyen magának«, a gyár meg nem tudja, hol vásároljon? És, ha nem tudnak más munkát adni? — Erről azonban másként vélekedik Lökös János brigádvezető, aki szerint az eset időpontjában napokig nyolc áztatógödör állt üresen, tehát ténylegesen tudtak volna dolgozni a berakok — dehát, ha történetesen mégsem tudtak volna munkát biztosítani számukra? — Erről is világosan intézkednek a munkaügyi jogszabályok. A MT 68. § (1) bekezdése szerint »A dolgozót a Miniszter- tárnics által rendelettel megállapított térítés illeti meg, ha a munka — a dolgozó hibáján kívül — átmenetileg szünetel.« Értehető ez a. rendelkezés, az üzemek vezetői szervezzék meg úgy a munkát, hogy a munkások tudjanak folyamatosan dolgozni. Jogtalan tehát igazolatlan mulasztásnak minősíteni e három napot. A dolgozóknak erre az időre is munkabér jár, nem érheti őket sérelem az ebédidőnél és a nyereségrészesedésnél sem. Ilyen döntés várható az egyez-, tető bizottság részéről is, ha annak tagjai ismerik a munkaügyi jogszabályokat (egyébként az érdekelt kilenc dolgozó azért vonakodott panaszt tenni az egyeztető bizottságnál, mert attól félnek, hogy ezért létszám- csökkentés esetén ők kerülnek először sorra). A három napi kiesésből eredő kárért pedig azoknak kell felelni, akik megakadályozták, hogy e~ a kilenc munkás ez idő alatt termelő- munkát végezhessen. J. J. Milyen változás! hoz a tanítási helyben és időben a szekszárdi gimnáziumban folyó építkezés tsz megerősítéséért viefznc^vwseeeAw»ee«WNAfteeeAAeoeeA>\eAvvvvwvvv Nem túlozunk akkor, amikor azt; [ mondjuk: az uzdi Táncsics Tsz a szorgalmas és élniakaró emberek szövetkezete. Anyagi megerősödésüket mi sem példázza jobban, mint az, hogy a legutóbbi közgyűlésen olyan határozat született, hogy az év elején megszabott — a férfiak részére 350, a lányok részére 250, a családanyák részére 180 kötelező munkaegység teljesítése után kétheti fizetett szabadságot biztosítanak. Amennyiben a tsz- tag valamilyen okból a fizetett szabadságot nem veszi igénybe, úgy 360 forintot utalnak ki számára a tsz kasszájából. A hajdan; öreg béres fia, unokája, jól végzett munkájával gyorsítja a fejlődést. Élni tud a föld tulajdonosi jogával. Ma már nem tiporja mezítlábasán a barázdát, a két felemás tehénke után Erőgépet vezet. Nem rabszolgája, igazi tulajdonosa a földnek és nem kiszolgálója, hanem ura a gépnek. Pozsonyiné A szekszárdi gimnáziumban hosszabb idő óta nagyszabású ta- tarozási és javítási munka folyik. A munkák miatt a tanítási hely és idő szervezésében bizonyos változtatásokra kényszerülnek. Ezzel kapcsolatban több szekszárdi szülő intézett kérdést az oktatásügyi szervekhez és szerkesztőségünkhöz. A hivatalos szervektől kapott tájékoztatás alapján — a különböző kételyek eloszlatása és a szülők tájékoztatására — az alábbiakat közöljük: A tanácsi építőipari vállalat november elsején a gimnáziumban hozzákezd a födémek erősítéséhez. Erre az időre számos tanteremben lehetetlenné válik a tanulás. A gimnázium tanulólétszámának felét november elsejétől a munkák befejezéséig másutt kell elhelyezni. A választás a Garay téri I. számú általános iskolára esett. Itt folyik majd több gimnáziumi osztály tanulóinak az oktatása a délelőtti órákban. A Garay téri általános iskola tanulói közül az alsó tagozatosok továbbra is délelőtt fognak tanulni a régi helyen, a felső tagozatosokat pedig délutánra osztják be. A tanítási időben tehát mindössze ennyi változás történik. A gimnázium tanulólétszámának másik, az intézetben maradó fele továbbra is itt folytatja tanulmányait. A munkákat ugyanis úgy végzi az építő vállalat, hogy az iskola egy részét nem érinti, úgyhogy zavartalan tanítás folyhat. Az építkezés és az azzal kapcsolatos változások a napközi otthont egyáltalán nem érintik.