Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-13 / 163. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄÖ 1961. július IS. Társadalmi munkával Jegyzetfüzetemből; Mi leszel, ha megnősz Az még nem történt meg sehol, hogy tréfából építettek betonjárdát. Simontornyán majdnem így történt... Szép Antal bőrgyári művezető, a Malom utcaiak egyik tanácstagja, eleget járt a tanácshoz a járda ügyében — eredmény nélkül. Mindig ezt hallotta: — Nincs rá pénz. Más dolgokra kell fordítani. Egyszer úgy félig-meddig tréfálkozva kérdezte Bregovics Mihály tanácselnököt: — Te, Mihály. Mikor lesz már járda a Malom utcában? Lassan már nem merek elmenni arra, mert agyoncsapnak miatta. — Majd lesz, ha csináltok — válaszolt ugyancsak tréfásan az elnök. — No várj. Egyszer majd szavadon foglak. Szép Antal összedugta a fejét az utcabeli tanácstagokkal, Száka Ferenccel, Jancski Árpáddal, Szabó Lászlóval, aztán ismét megkereste a tanácselnököt. — Megcsináljuk a járdát. Adjatok hozzá anyagot. A tárgyalás után a tanács részéről megtörtént a jóváhagyás, a tanács ad cementet, sódert, a többi az utcabeliek dolga. Három kőműves, Zsolnai Ferenc, Bakonyi József és Benkő Ferenc a szakmunkát vállalta. Az utca lakói házuk előtt elegyengetik a földet, felszórják homokkal, segédkeznek a betonlapok leA tanácsház udvarában rögtönöztek betonlap-üzemet. Itt keverik a betont és öntik formákba rakásában, odahordják kézhez a kőműveseknek. De vannak olyanok is, akik a rájuk eső részen felül is dolgoznak. Iván Lajos, ifj. Horváth Lajos, amikor idejük engedi, segítenek. Azt monda nj sem kell, hogy minden szabad idejét ott tölti a járdaépítés fő szervezője, Szép Antal is HoMunkában a kőművesek. Mellettük a járdaépítés értelmi szerzője, irányítója, Szép Antal (fehér ingben). •• rr UTTOROTABORBADt Alig néhány száz méternyire a dunaföldvári horgászok tanyájától, sátorlapok sárgállanak a délutáni napfényben az erdő egy tisztásán. A zászlórúdon lobog a zászló, a gyalogúton a továbbhaladást a bekerített kis telep bejáratának sorompója zárja el, s a sorompón belül, a sátrak között ott sorjáznak szép rendben az asztalok, mellettük padok. Az egyik fa törzsén a tábor faliújságja ... Az asztalok mellett néhány úttörő — éppen burgonyát hámoznak a vacsorához. A táborban lévők a tulajdonképpeni szolgálatteljesítők. Az ügyeletes őr éppen a kerítést javítja, s amikor látja, hogy a táborba oly módon akarunk behatolni, hogy átbújunk az utunkat elzáró sorompó alatt, elénk áll. — Kit tetszik keresni? — kérdezi — A parancsnokot. Elsiet az egyik kis egyszemélyes sátor felé és néhány pillanat múlva visszatér a tábor helyettes parancsnokával, Pokorny Vilmossal. Azért nem a parancsnokkal, mert ő a többi gyerekkel Sztálinvárosba ment. Rövidesen megtudjuk, hogy a gyerekek a kiskőrösi vásártéri iskola Kossuth úttörőcsapatának tagjai, akik itt táboroznak, ezen a festőién szép helyen, a Duna mellett. Július elsején jöttek és már csak néhány napjuk van vissza. Zenekaruk már el is utazott. — Ja, a zenekar? ... — mondja az egyik pajtás. — Nagy sikere dolt a zenekarunknak a környéken. Pénteken Solton adtunk térzenét, vasárnap pedig Dunaföldváron. — Mit csináltunk még?. . . Megnéztük a solti Vörös Szikra Termelőszövetkezetet, megismerkedtünk Dunaföldvárral, ma Sztálinvárosba rándultak ki' a pajtások, voltunk Dunavecsén is... — És napközben itthon? — Öt óra szabad foglalkozásunk van, ezalatt, ha az idő engedi, fürdünk ... Minden nap megemlékezünk az éppen esedékes jelentős évfordulóról. Tábori krónikásunk pedig jegyzi a napok történetét. Minden este tábortüzet gyújtunk'és ünnepélyesen levonjuk a zászlót. —. . . Sajnos, véget ér táborozásunk, pedig olyan jó volt itt — mondja az egyik kislány, nagyot harapva a lekvároskenyérböl, amelyet a kiskőrösi konzervgyártól ajándékba kapott lekvárral kent meg egyik pajtása. (buni) mokot lapátol, egymaga cipeli a betonlapot — amit egyébként ketten visznek odébb — közben megszólítja az arrajárókat: — Készüljön ám fel. A jövő héten maguk elé érünk. Már elkészítették a járdát 400 méteren, még vissza van ugyanannyi. — Ott bent siettessétek az embereket — mondja Szép Antal a tanácselnöknek —. mert nem készítik olyan gyorsan a lapokat, ahogyan mi lerakjuk. — És mindenki elvégzi a rá eső munkát? — kérdezi az elnök. — Mondhatom azt, hogy el. Bár volt olyan is, aki alatt majd leszakadt a kerítés, ahogyan könyökölt rajta és nézte, hogyan dolgoznak mások a háza előtt. Egy szalmaszálat nem volt képes kere*' 7fb?‘*'f' ■> ....... e lenyészően kevés az ilyen. A többség dolgozik szívesen, hisz mindenkinek érdeke, hogy ne járja térdig a sarat. B. I. ÚJ KÖNYVEK Németh László: Sajkódi esték. Németh László új kötete a Tihany melletti Sajkódon, 1957—GO között írt tanulmányait, előadásait és nyilatkozatait gyűjti egybe. Az írások első csoportja a szocialista kultúra és nevelés néhány problémájához szól, s egyéni javaslatokkal járul hozzá a jövő terveihez. A következő csoport »műhelytanulmányaiban« a Bólyaiakkal, Tolsztojjal, Cse- howaí, Garcia Lorcával, Pür- renmattal foglalkozik. Ezt követik a Szabó Lőrincről, Tímár Józsefről, Hatvány Lajosról, stb. írt emlékezések, s egy-két pedagógiai tárgyú cikk. A magyar vidéken és a Szovjetunióban szerzett tapasztalatokról beszámoló írások zárják a kötetet. Merényi Oszkár: Ismeretlen és kiadatlan Kölcsey-dokumentumok. A kötetben kiadott Kölcsey-dokumentumok a Nyíregyházi Állami Levéltárnak még rendezés alatt álló szatmári anyagából kerültek elő Közülük legjelentősebben azok az országgyűlési követi jelentések, amelyeket Kölcsey fogalmazott és Eötvös Mihállyal együtt írt alá, továbbá az úgynevezett Anya-Utasítások (követi utasítások) Kölcsey számára. Ezek, mint Kölcsey levelezése is bizonyítja, szintén tőle származnak és sok lényeges adalékot tartalmaznak világnézetéhez és állásfoglalásához a kor problémáival kapcsolatban. Tanulságos a Kölcsey Mihállyal való viszályáról szóló okmány és Kossuth ügyében szerzett megyei előterjesztése. A közölt többi dokumentum Kölcsey közéleti szerepléséhez és életéhez szolgáltat adatokat. Ki ne kérdezte volna már meg a gyermekét, vagy az ismerősei körébe tartozó valamelyik gyereket, hogy milyen tervei vannak jövőjét illetően. Maga a kérdés is általános, a felnőtt és gyermek társalgásának szinte elmaradhatatlan velejárója . .. Tulajdonképpen a legtöbb felnőtt nem is kíváncsi arra, hogy mi lesz a gyermekből, ha felnő, tudva azt, hogy elgondolásai változnak. Csak az egészen határozott és különös válaszokra figyel fel a felnőtt, olyanra, ami bizonyítja a gyermek eltökélt szándékát, vagy pályaválasztásának furcsaságát. Egy kicsit hasonló ez a kérdés is ahhoz, amit a felnőttek tesznek fel egyimásnak, szinte kötelező érvénnyel: „Hogy vagy”, „hogy van”. A legtöbb esetben közömbösen hangzik a válasz erre a kérdésre is, valahogy ilyen formán: ..Köszönöm jól”, vagy „megvagyok”, vagy „jobban is lehetnék". Általában ilyen válaszokat vár az ember, s tudja is előre, hogy ilyesmit válaszolnak. A különös az, amikor nem ezt a választ kapja, hanem valami furcsa feleletet, amit a közelmútban én is, egy ilyen feltett, társalgást kezdő kérdésemre. Azt válaszolták ugyanis, hogy „nem elég a maga baja, miért kiváncsi az enyém re is?” Ilyen különös választ kaptam egy fiútól is a tamási járás egyik községében, amikor az utcán unalmasan induló beszélgetésünk közben megkérdeztem tőle. hogy mi lesz. ha megnő. A válasz egyszerű, kurta és határozott volt: — Tsz-tag ... Hosszúnak tűnő másodpercekig hallgattam és furcsán néztem a kis vöröshajú kölyokre, aki nagy magabiztossággal állt mellettem: egyenesen, mintha mozdulatlanságával is akaratának szilárdságát, eltökéltségét akarná érzékeltetni. Azt hittem, hogy őt hozom zavarba a kérdéssel és lám, néhány pillanatig én kerültem zavarba, mert hirtelen nem jutott eszembe semmi, amit kijelentése után kérdezhettem volna tőle, folytatva társalgásunkat. Mert ha azt mondja, hogy orvos, esetleg érdeklődtem volna arról, hogy milyen a bizonyítványa, vagy hol akar tovább tanulni, a pécsi, vagy a pesti orvoskaron, de mit kérdeztem volna hirtelen ezek után? Megkérdeztem, hogy miért? — Mert édesapám is az. A válasz ismét kurta, de p.em merev — és ami a kurta feleletekkel együtt szokott járni, makacs volt — hanem barátságos, természetes, s mintha érződött volna benne a csodálkozás, hogy én imiért nézek olyan furcsán, talán egy kicsi értetlenül is. —. Milyen a bizonyítványod? —• faggatom a kis vöröshajút tovább, arra gyanakodva, hogy talán hadilábon áll a számtannal, vagy a helyesírással, esetleg képtelen megjegyezni a történelem évszámait. — Jó. Tornából volt csak négyesem, meg kémiából. Több ideje nem volt a számomra, mert a mellékutcából kifordult egy lovaskocsi és a rajta ülő egy füttyentéssel jelezte újdonsült ismerősömnek a munka kezdetét. — A mezőre mész? — szóltam még utána, amikor már futásra lendítette a lábát. — Igen. Politechnikázunk édesapámmal. — És úgy mosolygott, olyan huncutul, kedvesen, hogy vörös bozontja alatt, füligszaladt szája körül, belepirult az arca is. . (buni) Két példa, hasznos tanulsággal Évente hatalmas összegeket fizet az állam a lakosság egészség- ügyi intézményeinek fenntartására, a biztosított dolgozók ellátására. Az ország lakosságának nagy része már biztosított. Ingyenes gyógykezelésben részesül az, aki arra rászorul. Kórházi, szanatóriumi, rendelőintézeti és egyéb gyógyászati segédeszközöket vehet igénybe a gyógyulni akaró. S ez már természetes. Megszoktuk, hogy gyógyításunk nagy részét az állam fizeti. S még a keresetkiesést is pótolja. Példák százait lehetne felhozni arra is, hogy a termelőszövetkezeti tagok százai keresik fel, most, miután biztosítottak, olyan bajjal az orvosokat, kórházaidat, mellyel korábban orvoshoz sem mentek volna. Ezek a gondolatok jutottak akkor eszembe, amikor legutóbb a kisiparosok biztosításának kérdését boncolgattuk. Ugyan is az a helyzet, hogy a kisiparosok biztosítása teljesen önkéntességi alapon történik. Az a kisiparos, aki biztosított, igénybe vehet bármilyen gyógyászati intézményt, orvosságot, útiköltséget kap, stb. S mindezt csekély összegért, havonkénti rendszeres befizetése után. A kisiparosok egy kisebb része vonakodik ettől a — bizonyítani sem kell — kedvező lehetőség igénybevételétől. A megyében mintegy 450 kisiparos kapcsolódott az önkéntes biztosításba, az össziparosok mintegy hetven százaléka. Érdemes ezzel kapcsolatban két példát elmondani, mely bizonyítja, hogy a biztosítás mennyire előnyös a kisiparosok számára is. K. K. szekszárdi lakatos kisiparos kislánya megbetegedett. A betegség idején a KSZKBI több mint tízezer forint költséget vett át a biztosítottról: 8330 forint volt a kórházi költség, 2740 forint útiköltség (fővárosi és pécsi klinikákon történt az ápolás), és 353 forint egyéb költségét térítették meg. Egy másik iparos, Döbrököz községben folytat ipari tevékenységet, hat hónapig fizette, azután megszüntette a tagsági díj befizetését. És a fizetés megszüntetése után betegedett meg. Az ápolási és egyéb költség mintegy tizenkétezer forint volt. E két példához különösebb kommentár nem szükséges. Bizonyítja mindegyik a maga módján, hogy az önkéntes biztosítás milyen segítségére van a magánkisiparosnak... fl Moszkvai Rádió Magyar Osztályának rejtvénypályázata A Moszkvai Rádió Magyar Osztálya júniusban sikeres rejtvénypályázatot hirdetett. Sok hallgató kérésére a pályázatot most megismétlik. A »Hat kérdés a Szovjetunióról« című pályázat három műsorát július 16-án, 17-én és 18-án, magyar idő szerint 21 óra 3o perckor kezdődő adásukban sugározzák a 25, a 31 méteres rövid és a 257 és a 337 méteres középhuLlámhosszokon, A rejtvénypályázat feltételei szerint a három győztest 10—10 napos Kijev—Moszkva—Leningrad utazással jutalmazzák. A pályázat minden résztvevője emléktárgyat kap. A válaszokat a következő címre kell beküldeni: Moszkva, Rádió, Magyar Osztály. A válaszok feladási határideje: 1961. augusztus 1.
