Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-09 / 160. szám

4 KöiVvtár p. TOLNA M "tv VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!------------\ s á r n a p 1961. július 9. XI. évfolyam 160. szára * ARA: 70 FILLER Vasutasnapi ■ ■■ ■■ ■ Ff hoszonto Száztizenöt évvel ezelőtt, 1846. július 15-én, adták át az első ha­zai vasutat Budapest és Vác kö­zött a forgalomnak. Uj korszak kezdődött a közlekedésben. Az akkori társadalom jórésze ide­genkedve fogadta a pöfögő vas­paripát, de a haladás, az új hívei lelkesen szóltak róla, látták, fel­ismerték a közlekedés forradal­mát, a vasút megjelenésével. Nem zetünk nagy költője, Petőfi Sán­dor is lelkesült hangon írt a vasútról, amikor először utazott rajta.;. „Száz vasutat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek.” Száztizenöt év telt el. Küzdel­mes, nehéz évszázadot tudunk magunk mögött. Két világhábo­rú, a világháborúk között a Hor- thy-fasizmus, mennyi szenvedést zúdított a népre. S a felszabadu­lás után, aimikor a vasúton is az élet szabad levegőt kapott, amikor például a dombóvári vas­úti emlékművet avatták, a ma­gyar vasút századik éve alkal­mából, 1946-ban, felszabadult vasutasok ünnepeltek. Az első szabad ünnep volt ez. S követte a többi, ezek során is jelentős: a vasutasnapi ünnepség. Az idén tizenegyedszer ünnepli az or­szág népe a vasutasokat. Ünnepi gyűléseken emlékeznek meg az egy év alatt megtett útról. Az idén emelt fővel állhatnak a vasutasok az ünnepi nagy­gyűlésen: megtették azt, mit tő­lük pártunk, kormányunk várt. Teljesítették korábbi éveknél sokkal nagyobb feladatukat. Az áruk tonnáinak százezreit továb­bították rendeltetési helyére. Sze­mélyek millióit szállították üdül- hi, gyárakba, iskolákba. Megyénk vasutas dolgozói, mint egy Ötezren, nagy feladatokat va­lósítottak meg. Terveiket, melyek sokkal magasabbak a korábbi évekénél, becsülettel teljesítették. S most, amikor emlékeznek az egy év munkájára, ezen a napon tün­tetik ki a legjobbakat, a szocia­lista munkabrigádok tagjait. Nem ünneprontás, ha emlékez­tetünk ezen a napon a vasút dol­gozói előtt álló feladatokra: Az idén, az ötéves terv első esztende­jében mintegy tíz százalékkal több árut kell a vasútnak továb­bítani. S ez még a múlt évinél is nagyobb munkát jelent. Többet kíván ez helytállásból, szorgalom ból.’ S az is biztos, hogy e nagy feladatukat teljesítik a vasút munkásai. Az üzemekben folyó nemes vetélkedés, a szocialista munkaverseny, a dolgozók öntu­data biztosíték arra. hogy most sem csalódnak bennük azok, kik Várják az árut. Tegnap este minden vasútüzem ben megemlékeztek a vasutasnap­ról. Ma a pihenés, a szórakozás papja, de nem áll meg a mun­ka, száz és. száz. vasutas dolgozó éli ma is a fékezőbódéban, a mozdony vezérlő berendezésénél, s irányítja a vonatot, továbbítja a vonatokat, gondoskodik arról, hogy az áruk időben jussanak rendeltetési helyükre, hogy a Balatonra kirándulók is célhoz érjenek. Őket, a jük ma! vasutasokat köszönt­A tamási járás termelőszövetkezeteiből jelentjük: Legfontosabb feladat a szalmalehúzá§, a tarlóhántás és a kukorica második kapálása ütemének meggyorsítása A tamási járás termelőszövet­kezeteiben is befejezték az őszi árpa aratását. 4308 hold árpából 1485 holdat kézzel a többit gé­pekkel aratták le. Minden gépet az őszi árpa aratásához irányí­tottak, hogy a kézi erő szabad legyen a növényápoláshoz. Az eddigi cséplési eredmények azt mutatják, hogy a tervezett 13—14 mázsás át­lagtermés helyett 14—16 má­zsás lesz az átlagtermés őszi árpából. Eddig az őszi árpának mintegy felét csépelték el. Aratják a járás tsz-ei a tava­szi árpát is. 824 holdból 488 hol­dat, ebből 199 holdat kézzel arat­tak le. Jó ütemben halad a búza ara­tása is. A járás tsz-eiben 13 735 hold a búzaterület, s ennek ed­dig 38 százalékát, 5358 holdat arattak le, s közel ezer hold ter­mést csépeltek el. A búza átlag­termése is jelentősen meghaladja a tervezettet, ami nagyrészt ab­ból adódik, hogy jól bevált a ta­mási járásban is a külföldi bú­zafajták termesztése. Nem kielégítő ütemben megy a járás tsz-eiben a kombájnszalma lehúzása és a tarlók felszántása. A kombájn-szalmának eddig kö­rülbelül a felét húzták csak le és ez akadályozza a tarlók szán­tását is. A tarlónak eddig csak tíz százalékát szántották fel. A járás tsz-ei idegenkedtek a nyá­ri mélyszántástól, az idegenkedés nagyrészt pénzügyi félreértésekből adódott. Az utóbbi napokban tisztázódtak a pénzügyi félreér­tések, így a tamási járásban is nagyobb mértékben indult meg a nyári mélyszántás. A másodvetés viszonylag ke­vés, 7200 holdas tervből csak 876 holdat vetettek el eddig. A járásban csak egyetlen tsz, a nagyszokolyi Aranykalász Tsz vetett száz hold zöldtrágyának szánt napraforgót. Ez is rend­kívül kevés az 17.45 holdas terv­hez viszonyítva. A kukorica kapálását másod­szor, a járás 28 termelőszövetke­zetéből, 15 fejezte be eddig. Legtöbb tsz-ben most az ara­tás idején is jól halad a ka­pálás, de van olyan tsz is, mint az Ozorai Példa, ame­lyik meg sem kezdte 470 holdas kukoricájának máso­dik kapálását. A tamási járás tsz-eiben az aratás mellett az most a legfon­tosabb feladat, hogy minél gyor­sabban, legalább a táblák szélé­re lehúzzák a kombájn-szalmát, gyorsítsák a tarlók szántását, úgyhogy a lehetőségekhez mér­ten minél nagyobb területeken nyári mélyszántást végezzenek A középiskolai K!SZ-szervezetek munkáját értékelték a KISZ megyei vb. ülésén A legutóbb megtartott megyei KISZ végrehajtó bizottsági ülé- sen fő napirendi pontként a kő* zépiskolai KISZ-szervezetek muh káját értékelték. A megye 3487 középiskolás ta­nulójából háromezren jelentkez­tek az Ifjúság a szocializmusért mozgalomba. Az értékelés szerint az Ifjúság a szocializmusért mozgalom kö­vetelményeinek teljesítése terén szervezési hibákból kifolyólag egy-két helyen lemaradás mutat­kozik. Az idén a megye középiskolái 365 lányt és 290 fiút láttak el a jelentkezések alapján KISZ megbízólevéllel abból a célból, hogy építő munkatáborban részt vegyen. Jutalommüsor a mezőgazdasági munkában élenjárók részére A decsi művelődési házban sem szünetel a munka az idei nyáron. A három szakkör — a színjátszó, a képzőművészeti és a zenei — tagjai szorgalmasan jár­nak a próbákra, hetenként két­szer, illetve egyszer-egyszer. Hitelt kapnak a szekszárdi károsultak Amint azt korábban közöltük, a június 10-i felhőszakadás kö­vetkeztében Szekszárd városban sok lakóház lakhatatlanná vált, vagy erősen megrongálódott. A társad a lern a károsultak megse­gítésére sietett: az illetékesek azonnal megkezdték a tárgyalá­sokat a segélynyújtás lehetőségei­nek kidolgozására. A közelmúlt­ban pedig megérkezett az OTP rendelkezése a segélynyújtással kapcsolatban. A károsultak saját erőből ter­mészetesen nem tudnák újjáépí­teni, kijavítani lakásukat, házu­kat. Ezért az állam hitelt bizto­sít részükre igen előnyös, méltá­nyos feltételek mellett; A ká­rosultak hitelt kapnak szükség szerint új ház építésére, vagy a megifcngálódott kijavítására. Ha új házat építenek, akkor a költségek szerint 100 000 forint hitel adható, legfeljebb 25 évi törlesztésre. A megrongált épületek helyre­állításához legfeljebb 60 000 fo­rint hitel adható legfeljebb 15 évi törlesztésre. Ezen belül az építési és helyreállítási költsége­ket az állam teljes egészében fe­dezi hitel formájában, tehát nem szükséges bizonyos százalék be­fizetése előre: A hitel kamatmentes és havi részletekben lehet majd tör­leszteni. Ha az építtető bon­tási, vagy egyéb saját anyag­gal rendelkezik, természete­sen annyival csökkennek a költségek. A város lakossága nagy öröm­mel vette az állam segítségét. A városi tanács szombaton számba vette, hogy ki kér hitelt új ház építésére, vagy a megrongálódott helyreállítására. A munkálatok elvégeztetésére egyaránt igénybe lehet vennj a ktsz-t és a magán­kisiparosokat a rendelkezéseknek megfelelően. Gondoskodtak az építkezéshez szükséges anyag kiutalásáról is, így tehát rövidesen meg­kezdhetik majd a munkála­tokat. igen sok idősebb család, vagy magános ember is van. Természe tesen ők is részesülhetnek a ked­vezményekből. Értesüléseink sze­Igen méltányos, hogy nemcsak rint minden károsult igényli az bérből és fizetésből élők kap­hatnak hitelt, hanem mindenki, foglalkozására való tekintet nél­kül. Még a nyugdíjasok is része­sülhetnek a' kedvezményből, te­hát Szekszárd városban minden károsult számára lehetővé válik a lakhatatlanná vált lakóházak újjáépítése s a megrongálódott kijavítása. A károsultak között Műszaki egyetemisták látogatnak Nagykónyiba Nagykónyi községet és a helyi termelőszövetkezetet a Műszaki Egyetem patronálja A kapcsola­tok elmélyítése érdekében a köz­ségből a közelmúltban küldött­ség tett egynapos látogatást a fővárosban. A tizenhárom tagú küldöttségben képviselve volt a termelőszövetkezet, a községi ta­nács, a KISZ-szervezet, valamint a község tömegszervezetei. A küldöttséget a Műszaki Egyete­men két részre osztották. A fia­talok a kulturális létesítménye­ket tekintették meg, a KISZ- szervezet életével ismerkedtek meg, az egyetem KlSZ-titkárá- nak vezetésével, a másik csoport pedig a személyzeti osztály ve­zetőjének kalauzolása mellett az egyetemet, klubot, műhelyeket nézte meg. Délután a diákott­honba látogattak el, ahol az egyetemisták iskolánkívüli éle­tével ismerkedtek. A látogatás alkalmával meg­állapodtak abban, hogy augusz­tus 20-án az egyetemnek egy 80 főnyi küldöttsége látogat el Nagy- -kóoyibai i állaim segítségét az előírásoknak megfelelően és aláírta a hitelt igénylő kötelezvényt. A nagy munkák a mezőgazda­ságban nemhogy hátráltatná!^ inkább ösztönzően hatnak az egyes körök nyári tevékenységé­re. Ez tapasztalható a színját­szóknál is. A 22 tagú színjátszó csoport most is lelkesen próbál«- Rövid néhány hét múlva ugyanis Moliere: Úrhatnám polgár című darabjával lépnek fel; Az előadás tulajdonképpen ju- talomjáték lesz a mezőgazdasági munkában élenjárók tiszteletére, A BAIINT'HID Szekszárd egyik jellegzetes hídja a Séd-patak felett. A Séd —4 .''.melynek medrében nagy esőzések után többméteres víz hömpö­lyög most szelíd patakocska, vizében a gyerekek úsztatnál* : ............... papírcsónakot,

Next

/
Oldalképek
Tartalom