Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-08 / 159. szám

Meiiiv. ^zekszárd Egyetemi Könyvtár rec39 Szejpessy u.3.sz •cSZj VILÁG PROLETÁRJAI, EGYES ÜLJETEK! TOLna h :k- Öfc) Alj S TA . M,p N K Ás -PÁRT ; ÍIOttóá.Njl'fb Y EI S z o m b a t 1961. július 8. XI. évfolyam 159. szám * ARA: 50 FILLER Megkezdődött az OIRT18. rendes közgyűlése T. Nano, az Albán Rádió igaz­gatója elnökletével pénteken dél­előtt a Technika Házában meg­kezdte tanácskozását az OIRT (Nemzetközi Rádió- és Televízió szervezet) 18. rendes közgyűlése. Az elnökségben foglalt helyet Na- ményi Géza, a kormány Tájékoz­tatási Hivatalának vezetője is. A tanácskozás résztvevőit Gács László a Magyar Rádió- és Te­levízió elnöke üdvözölte. Megnyi­tó beszédében elmondotta, hogy a Magyar Rádiónak mór 60 kül­földi testvérszervezettel van raű- sorcsere-kapcsolata, majd han­goztatta: — a mi rádiónk és te­levíziónk is a béke, a népek egy­máshoz való közeledésének, ba­rátságának ügyét szolgálja. Szá­zad ,nk nagy technikai vívmányai még közelebb hozták egymáshoz az embereket. A közgyűlés ezután felvette az OIRT tagjai sorába a Kubai Köz­társaságot és a Mali Köztársasá­got. Az OIRT új tagjait több kül­döttség képviselői üdvözölték. Ezt követően megkezdődött a vi­ta az igazgató tanácsnak a 17. rendes közgyűlés óta eltelt idő­szakban végzett munkájáról szó­ló beszámoló felett. Befejeződ ätt a Mongol Népi a Forradalmi Párt 14. kongresszusa Ulan Bator (TASZSZ): A Mon­gol Népi Forradalmi Párt 14. kongresszusának pénteki záróülé­sén közzétették a pártvezetőségi választások eredményeit. Hetven­öt személyt választottak a párt Központi Bizottságának tagjává, támogatására támaszkodva sike­resen teljesíti a párt által kitű­zött feladatokat. Minden erőt megmozgatunk — mondotta —, hogy sikeresen végrehajthassuk a Mongol Népi Forradalmi Párt 14. kongresszusának történelmi A kombájnotok versenyében Tőrük Sándor, az arafógépkezelők közöl Zavracsányi Ödön áll az első helyen Az őszi árpa betakarítása után lem bontakozott ki az elmúlt Ugyanilyen tömörülés van az a megyében teljes erővel folyik hetekben, mire még soha nem első helyért az aratógép-kezelők a búza aratása. A gépállomások volt példa. Ennek tudhatok be a versenyében. 102 aratógépe, 27 rendrearatója kimagasló eredmények is. A és 85 kombájnja dolgozik a föl- kombájnosok versenyében a deken, s ezek közül 78 gép éjjel- nagydorogi Török Sándor áll az nappal munkában van. Ezek a c'en. aki nap 24 órájából csak két órát pi- SzK—3-as kombájnjával 380 hennek, hogy a traktorosok el- holdról 410 tonna, gabonát végezhessék a szükséges karban- takarított be péntek estig, tartást. De nem sokkal marad el mö­Az elmúlt 15 esztendő legjobb götte a második helyezett Verebi mesét vágta le eddig. A gyönki Zavracsányi Ödön 240 holdon, a tcveli Borbély Vince 220, a gyöhki Máté Ambrus pedig 210 holdon végzett az aratással. Kitűnő eredménnyel dicsekedhet a bölcskei Tímár Lajos is, aki rendrearató-gépével 662 hold ter­termését takarítjuk be az idén a megyében. Az eddigi cséplési eredmények azt mutatják, hogy az őszi árpa 14—16 mázsa közötti átlagtermést hozott, búzából pe­dig 12—13 mázsás termessel szá­molhatunk, ami jóval több, mint a korábbi években. A kombájnotokat. az aratógép­kezelőket a jó termés is ösztönzi a munkára, s olyan versenyszel­János, aki a várdombi gépállo­máson dolgozik, s eddig 320 holdról 400 tonna gabonát aratott le és csé­pelt el. A gépállomások péntek es­tig több mint 25 000 holdon fejezték be az aratást. Naponta átlag 3000 holddal nö­vekszik a gépállomások által le­Az élmezőny elég zsúfolt, mert a aratott terület nagysága, s ebből harmadik helyezett Kishonti Jenő nagydorogi kombájros is már 310 hold 360 tonna termését takarította be. arra lehet következtetni, hogy július végéig minimális szem­veszteséggel befejezik . a megye gépállomásai az összes aratást M. M. 49-et pedig a Központi Bizottság jelentőségű határozatait, póttagjává. A párt ellenőrző bi­zottsága 15 főből áll. A kongresszus bezárása előtt J. Cedenbal, a Központi Bizottság első titkára mondott rövid beszé­det. Hangsúlyozta, hogy a mon­A kongresszus bezárása után került sor a Központi Bizottság plénumára, amelyen megválasz­tották a Politikai Bizottság tag­jait. A Központi Bizottság első tit­gol nép, marxista-leninista pártja kára: J. Cedenbal, titkárai: L. vezetésével a Szovjetunió és a Cend, B. Balzsinjam és C. Auger - többi szocialista ország fokozódó szűrén lett. •• Ülést tart a megyei tanács vb. A szokásos munkarend szerint kedden, július 11-én, V2 9 órai kezdettel ülést tart a Tolna me­gyei Tanács Végrehajtó Bizott­sága. Dr. Tuska Pál, a végrehaj­tó bizottság elnöke jelentést ter­jeszt elő a feladatkörben tett in­tézkedésekről és a lejárt határ­idejű vb-határozatok teljesítésé­ről. Ezután megvitatják Kovács Mihály tűzoltó osztályparancs­nok jelentését a megye tűzrendé­szet! helyzetéről és az önkéntes tűzoltóság munkájáról. A követ­kező napirendi pontban a felvá­sárlási tervek teljesítéséről, a szerződéskötésekről és a gabona- felvásárlásra való felkészülésről tárgyalnak. Ennek a napirendi pontnak Lux Sándor felvásárlási kirendeltségvezető lesz az előadó­ja. A bejelentések című napiren­di pontban különféle folyó ügyek ről döntenek. Kiváló termelési eredmények a vasuíasríctp előtti ünnepi műszakon a bátaszéki vasútállomáson VíWWWAWJAWiV//AV,\\VW.\,Vt\VWWiM.,lff«/ÍÍHIJfrAf/JWJVJ/Wn!WU\JVWVWl.'\AV/J,lM Honvédelmi napot tartanak Bonyhádon Nagyszabású honvédelmi nap­ra készül Bonyhádon az MHS járási bizottsága. A honvédelmi nap előestéjem július 15-én fáklyás motoros fel­vonulás lesz a szovjet emlékmű­höz, ahol tűzijáték fogadja a fel­vonulókat. Július 16-án, vasárnap az egésznapos műsor keretén belül sportbemutatót, íjászversenyt, re- pülőmodell-bemutatót, műrepü­lést és terepgyorsasági motoros versenyt, valamint motoros ügyes ségi versenyt láthatnak a nézők. Az ejtőernyős ugrásban bonyhá­di ejtőernyősök is részt vesznek; A terepgyorsasági versenyen Tolna és Baranya megye versenyzői vesznek részt. A vasútállomás éjjel-nappal hangos a vonatkerekek csattogá­sától. Gurulnak a kocsik, csat­tognak a váltók, robognak a vo­natok. Szakadatlanul szállítják vonataink az ország építéséhez szükséges árukat. Évről-évre töb­bet keil szállítanunk és mindig nagyobb feladatok hárulnak a vasutas dolgozókra. Ennek tuda­tában végzik felelősségteljes munkájukat a bátaszéki vasút­állomás dolgozói. Július 9-én ti­zenegyedszer ünnepük a vasuta­sokat. Az idén a vasutasok, ün­nepükre kiváló termelési ered­ményekkel is készültek. A vasútállomás dolgozói első lugusztus 15-re építik át Augusztustól az év végéig öt vidéki a szekszárdi kÉinvvesboltot szerviz- és „törpeu-javítóállomás kezdi meg munkáját Átmenetileg az utcai könyvsá­torba és a mozi udvarán lévő klubhelyiségbe költözött a szek­szárdi könyvesbolt. Hosszú idő óta jól megalapozottan felvető­dött az igény a bolt korszerű­sítésére, amely méreteit tekintve ugyan egyelőre még megfelelt a szekszárdi igényeknek, mert az üzemi bizományosokon és a nagy forgalmak idején felállított könyv sátoron keresztül tehermentesíte­ni lehetett a boltot. A berende­zést illetően azonban már elma­radt a könyvesbolt a korszerű igények mögött. Ezért határozták el az átépítést. Néhány héttel ez­előtt kezdték meg a munkát, amelynek eredményeként két­százezer forintos költséggel át­építik a bolt teljes berendezését és átszervezik az árusítás rend­szerét is. Új polcokat helyeznek el, megszüntetik a kiszolgáló pult nagy részét, mivel önkiszolgáló rendszert vezetnek be. Átépítik a portált és modem kirakatot épí­tenek. A munkákkal előreláthatólag augusztus 15-ig végeznek és ak­kor megnyílik az úi, korszerű szekszárdi könyvesbolt. Az utóbbi években, — különö- javítása nagyon sürgető, éppen sen pedig az utóbbi hónapokban ezért néhány javítóban már át- — nagyon megnőtt Budapesten tértek a két műszakra, sőt, azzal és vidéken a gépkocsipark, vi- a gondolattal is foglalkoznak, szont a szervizszolgáltatás nem hogy a harmadik műszakot is bírt lépést tartani a fejlődéssel, bevezetik. Sajnos azonban nincs Jelenleg, — mint a KPM Autó- elegendő szakember és a gépko- fenntartó Ipari Tröszt vezetői el- csitulajdonosok is idegenkednek mondották — gyakran egy hetet, ma még attól, hogy autójukat az sőt tíz napot is várniok kell a esti órákban beadják szervizre, gépkocsiknak a szervizszolgálta­tásra, illetve futójavításokra. A kérdés végleges rendezése: Természetesen az autóközlekedés, új szerviz és >-törpe«-javítók épí- így a KPM Autófenntartó Ipari tűse. Erre már ebben az eszten- Tröszt, s az autójavítók igyekez- dobén sor kerül, mégpedig vidé- nek változtatni ezen a helyzeten, ken. A tapasztalat ugyanis az, Ma már a javítókban lényegesen hogy most még a vidéki gépko- több kisgépet használnak, s a csitulajdonosok is Pesten veszik közeljövőben újabb kisgépek ke- igénybe a szolgáltatásokat Au- riilnek a szerelőkhöz. Igyeksze- gusztus 1—15-e között Siófokon, féléves tervüket 107,4 száza­lékra teljesítették. Az elmúlt félévben minden 100 személyvonat közül 98 a menet­rend szerint indult. A kocsitar­tózkodási egységidőt is 107,7 szá­zalékra teljesítette az állomás kollektívája. A termeié'! eredmények a KISZ-brigádon belül is ki­válónk. 109,1 százalékos át­laggal dolgoznak a fiatalok. És amikor ők voltak szolgálat­ban, akkor minden száz személy- vonat közül 99 indult menetrend szerint. Makai Ádám forgalmi szolgá­lattevő brigádja a tehervonatok menetrendszerű közlekedtetésé­ben ér el kiváló eredményeket. A vonatkísérő brigádok, mint Komáromi István, Zerénvi Lajos, Krista Gábor, Schön András vonatkísérők munka­brigádjai 110 százalékon fe­lüli teljesítményt érnek el. A XI. vasutasnapon büszkén számolunk be arról, hogy telje­sítettük feladatainkat. S a vas­utasnapot megelőző egyhetes ün­nepi műszakon is az Élű zom szint felett teljesítettük tervün­ket. Pásti József Bátaszék Évi tejtermelésének ítélvén százalékát teljesítette már a csibráki Viharsarok Tsz A csibráki Viharsarok Tsz-ben megjavult a szarvasmarhák gon­dozása, szakszerűbbé vált a ta­karmányozás. Ugyanazon tehén- állomány fejési átlaga az elmúlt évek hat-hét literéről a megja­vult gondozás és takarmányozás eredményeként 11—12 literre emelkedett. Ez az emelkedés fö­lülmúlta a terveket, így már most, az év közepén az évi tej­termelés 70 százalékát teljesítette a csibráki Viharsarok termelőszö vetkezet. Még mindig találnak háborús „emlékeket“ Simontornyán Tizenhat éve elmúlt már, hogy átvonult felettünk a háború ziva­tara, de hosszú időkre itt hagy­ta átkos nyomát. Ma is pusztít még a halál, s legtöbbnyire gyer­mekek esnek áldozatul, akik nem is ismerik pontosan a háború fogalmát, nem ismerik a pusz­títás eszközeit, holmi játékszer­nek jobb szakmunkásokat ne- szeptemberben Székesfehérvá­vélni. Ennek érdekében a baráti rótt, októberben Nagykanizsán, i nek tekintik csupán országok gyártóüzemeihez szere- november—decemberben pedig j Simontornyán is jól ismerik a kicsoportokat küldenek ki, s ott Sztálinvárosban és Gyöngyösön j háború borzalmait, hiszen hó­a csoport tagjai megismerked- kezdi meg munkáját az új szel­hetnek egy-egy géptípus javítá- vizállomás. Az elgondolások sze­sának leggyorsabb és legcélsze- rint jövőre Nyíregyházán és Bé­rűbb módjaival, a célszerszá- késcsabán, s egy másik később j fel nem robbant akna, ágyúlö­mokkal, amelyeket idehaza is al- kijelölésre kerülő vidéki város- | vedék, számos helyen leselkedik kalmaznak. A szervizszolgáltatás ban építenek törpe-javítóműhelvt. alattomosan a halál. napokon keresztül dúltak a har­cok ezen a környéken. Még ma is gyakran kerül elő kilőtt és Hol a tatarozásra kerülő házak falából, hol az eddig nem mű­velt földből kerül elő robbanó­anyag. A tűzszerészek gyakori látogatók a községben, és nagy- nagy bátorsággal teszik ártalmat­lanná, robbantják fel az erdő­szélen a „bedöglött” lövedékeket, bombákat. Különösen a szőlőhe­gyen kerül elő sok robbanó­anyag. Néhány éve még halálos balesetet is okozott a rejtekhe­lyéről előkerült háborús ..em­lék”. Az idén is tizenötnél több kü­lönböző méretű aknát és ágyú­lövedéket tettek ártalmatlanná a tűzszerészek Simontornyán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom