Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-30 / 178. szám
ALÁÍRÁS Tolna megye művészeti emlékei A szekszárdi városháza Az öreg gemenci erdő méltóságteljesen terül el a Duna jobb partján, ott. ahol a Sió zavaros vize csobogva egyesül a Duna szőkés-kék hullámaival. A bokrok között, egy kis tisztás szélén fiatal férfi fekszik. Két karját feje alá téve. csukott szemmel szívja be a gyöngyvirág bódító illatát. Egy szélescsőrű kanalasgém száll most át felette, nagyot rikkantva, amire ijedten rezzen össze. Felül, karórájára néz és mint akinek nem sietős a dolga, lassan megindul csónakja felé. A parton elmélőzva nézte egy ideig a vizet, aztán kis göröngyökkel kezdte dobálni a víz színén úszkáló csillogó pikkelyű apró halakat. Pista talán észre sem vette a kis oktalan állatokat. Gondolatban messze kalandozott. Végiggondolta az elmúlt pár hónapot. Mint mozivásznon a képek, úgy peregtek az események lelki szemei előtt. Látta a táncmulatságot, ahol megismerkedett Marikával... aztán az első titkos találka ... az első csók ... Milyen hideg volt a lány szája, szinte érezte azon is a tél hideg leheletét. Aztán a szülők üzenete, hogy nem lehet találkákra járni, hanem, ha udvarolni akar, menjen be, szívesen látják. Milyen kedvesen fogadták... aztán sok szép este következett. Mennyi kedves, boldog óra. Amikor idáig ért az emlékezésben. az arcát keserű harag öntötte el. rágondolt arra az estére, amelyen sírva közölte Marika, megtiltották, hogy továbbra is hozzájuk járjon. Edit, Marika nővére, amikor megtudta, hogy a húga udvarlója paraszt, jelenetet rendezett és megtiltotta szüleinek, hogy továbbra is oda engedjék járni, ö nem akar örökké azért szégyenkezni — mondotta —, hogy paraszt vette el a húgát. S mivel a család kedvence, őt bálványozták, a szülők neki adtak igazat, s Marikát eltiltották Pistától. Most aztán két hónap óta csak titokban találkozhatnak. Tegnap aztán üzent Marika, hogy itt találkozhatnak ma délelőtt. Amíg ezeket végiggondolta, kiért a védgátra. A gát mellett kis csoport ház húzódik meg szerényen, öreg. viharvert házak és olyan jól beleillenek ebbe a csodálatos erdei képbe. Egy taxi érkezett a kocsma elé, amelyből Marika szállt ki. Az arca hamvasan piros, nagy barna szemei meleg huncutfényben csillogtak. Élénkpiros szája olyan, mint egy földieper. A teste éretlen, kamasz lányra hasonlított. Boldogan, kacagva csókolta meg a fiút. akinek a borús ráncok pillanatokon belül elsimultak a homlokáról. A lány jókedve pillanatokon belül átragadt a fiúra is. és nevetve szaladtak le a gátról, be az erdőbe, felriasztva a sok éneklő madarat. A szigetre érve letelepedtek egy bokor alá. Marika hanyatt feküdt és úgy nézte a fiút. Volt valami benne. amit eddig még soha nem vett észre Pista. Ijedten, kíváncsi szemekkel nézett a fiúra. Pista végigsimogátta pillantásával. Hosszan nézett azokba a melegfényű szemekbe, melyeknek tüze olyan sok éjszakán át kísértette. Itt van. és csak ketten vannak. Most nincsenek szülők, nincs Edit. nincs társadalom. előítélet, csak ő van. az édes. imádott. Szemei előtt elsötétült min-- den, csak egy pont világított, az az izzó. vérpiros száj, amely most egy kicsit szétnyílt, mintha mondani akarna valamit. Aztán megszűnt minden, hosz- szú, forró ölelésben forrtak ösz- sze. Marika felült, nézte a csukott szemmel fekvő fiút. gyengéden megsimogatta az arcát, majd a szemeit lefogva, szorongó hangon szólalt meg: — Pistám, nagyon fontos dolgot akarok neked mondani. Pista kinyitotta a szemét. — Ne, ne nyisd ki a szemedet. mert akkor nem merem elkezdeni, ha nézel. — A fiú pajkosan hunyta le a szemeit újból. Rövid időre néma csend lett. csak a méhek zsongása hallatszott, amint a virágzó rekettyebokrok ágait ellepve, gyűjtötték értékes, sárga terhüket. A lány félénk, ijedt hangon szólalt meg: — Pista, nekem gyerekem lesz. Nem akartam szólni... És féltem is. hogy haragudni fogsz. A fiú felült, csodálkozó szemei bizakodó, forró büszkeséggel teltek meg. ahogy nézte a lányt, akinek az arca olyan piros lett. mint a paprika. Nem szólt semmit, csak megfogta a kezét és némán, mély áhítattal csókolta meg. — Drága kis Marikám! Most már nem választ szét bennünket senki. Ne félj. Én mindig melletted leszek. Ha bántanak otthon, csak gyere hozzám, mondtam már neked sokszor. Fájó szívvel készülődtek. Sajnálták otthagyni azt a kedves, meghitt helyet. Hisz az a tudat is bennük élt. hogy ki tudja, mikor fognak újból találkozni, ami még keservesebbé tette a válást. Már besötétedett, amikor beértek a faluba. Marikát letette a házuk előtt. Megszorította a kezét és csak annyit mondott neki búcsúzóul, hogy „a mi ajtónk mindig nyitva áll előtted”, aztán elment. Marika a félelemtől szinte megbénultan indult meg befelé. Nem volt képes gondolkozni, azt sem tudta, mit mond, ha belép. De már ott volt előtte az ajtó. gondolkodásra nem volt idő. Belépett. Anyja az asztalnál ült. Edit az ajtóval szemben, az asztal végénél kézimunkázott. Lehajtott fejjel állt meg az ajtóban. Az anyja erőltetett nyugalommal szólalt meg: — Ki volt az a motoros, akivel jöttél és hol voltál ilyen sokáig? Marika érezte, hogy hazudni képtelen, csak az igazat mondhatja, úgy sincs semmi értelme letagadni. — Anyukám, én a Pistával voltam egész délután és haza is ő hozott. — Igen .,. — „Pistával voltam”, és ezt csak így mondja a kisasszony — szólalt meg Edit. — Még jó. hogy nem mindjárt azt jelented be. hogy holnap esküsztök és örülhetünk, hogy ilyen ízig- vérig paraszt elvesz feleségül. Anyukám, te meg ezt csak így szó nélkül tűröd? ... — Ne beszélj most te — szólott az anya —. majd én elintézem. Gyere ide. kislányom. Marika odament egészen közel az anyja elé. — Mondd meg nekem szépen, miért nem akarsz te szót fogadni? Látod, nem verlek meg most sem, én csak jót akarok neked. Nem való hozzánk, igaza van a nővérednek. Én sem mentem ahhoz, akit szerettem. Én sem szerettem apádat soha. mégis milyen jól ösz- szeszoktunk. Marika érezte, hogy kell megmondani mindent. — Drága anyukám — tört a sírás belőle. Leborult a lábaihoz. — Én nem mondhatok már le. bármennyire is akarok. Nekem gyermekem lesz. A szobában dermedt csend lett. Egy légy keservesen sírt fel a légyfogón. Edit tért először magához. Felugrott és mint egy tébolyodott fúria, állt, szemeiben zavaros, értetlen, bamba csodálkozással és nem tudta, mitévő legyen. Az anya, mint akit szíven szúrtak, úgy hőkölt hátra a széken. Agya alig tudta felfogni a szavak igazi értelmét. Lassan felállt. Fejében őrülten kergették egymást a gondolatok. Hát íme, amitől félt mindig, most bekövetkezett. A lány ott térdelt a lábainál, lehajtott fejjel. Látta maga előtt térdelni a lányát, akinek csendesen rázta a zokogás a testét. Vak gyűlölettel kevert düh öntötte el az agyát. Ezt merte tenni?!... Mit szólnak majd az emberek? ... Vörös karikák jelentek meg szemei előtt. Aztán keze lesújtott az előtte térdelő lányra, egyszer. kétszer ... aztán már nem nézte, hogy hol, csak ütötte, rúgta, ahol érte. Marika véresre harapott szájjal feküdt a földön, sírt. Az anya belefáradt az ütésbe. Leroskadt a székbe és ott hörögte: — Reggel a korai busszal viszlek. Elmegyünk az orvoshoz. Nem fog megszületni! Most pedig takarodj a szobádba, mert megöllek! Te paraszt- ringyó! — Marika felállt. Minden testrésze fájt. Bebotorkált a szobába. Az agya képtelen volt felfogni, hogy mit is akar az anyja. Hát ez lenne az ő anyja... Ezt bálványozta ő évekig.... hogy tisztelte mindig. Azt gondolta, hogy nála nincs jobb, és milyen istenfélőnek ismerte. Nem. nem bírta elhinni, hogy mindez igaz. Az ő anyja ezt nem akarhatja, nem gondolhatta komolyan, amit mondott. Hát nem fél... hát az isten ... vagy amit tanított az istenről, az volt hazugság? És Pista? ... drága Pistám, látod, hogy mennyit kell nekem szenvedni! El akarják venni a gyerekünket.... mit tegyek? Kicsi Pistám, ne haragudj rám. de elvisznek reggel. Most el kellene mennem hozzád, tudom, de nem merek elszökni. Ügye, te megértesz engem ... fájni fog neked is. hogy így történt, én tudom. El kell menni. igen. el kell... Marika a kiállott szenvedésektől aléltan feküdt. Még egyszer mintha ködön keresztül látta volna, megjelent előtte a fiú arca. — Pistám!.. . Pistám, bocsáss meg! — kiáltotta neki. — Pistám ... — aztán mély álomba zuhant. * Másnap reggel, mise után. amikor összegyülekezik a templom előtt az a néhány öregasszony, aki nap mint nap elmegy a templomba csak azért, hogy utána megtárgyalják a legfrissebb pletykákat. Róza néni, a legjobb hírhozó megerősítette a hírt. amit már mindannyian tudtak. — Elment! Én biztosan tudom, még a levelet is olvastam, amit írt. Pár szó volt csak. ..Kedves szüleim, ne haragudjatok, de úgy döntöttem, hogy Pistát választom. Én nem haragszom rátok és kérlek benneteket. hogy bocsássatok meg. ki Majd, ha rájöttök, hogy nincs igazatok, csak üzenjetek, és éh eljövök hozzátok, mert szeretlek benneteket. Aláírás: Marika.” Varga István most FÜRTÖS GUSZTÁV: UDVARIASSÁG Előre köszönt utcánkban mindég egy férfi, ámbár nem ismertem őt, később rájöttem, mért udvarias, mert hát a lányunk, Zsuzska, nagyra nőtt. Igaz, férjhez ment később a lányunk, de tart tovább az ismeretség, s mert közben az ő lánya is nagy lett, most én köszönök előre mindég. Jelenlegi helyén több évszá zad előtt is állt már, de az előző épületek részben leégtek, részben többször is átépítésre kerültek. 1842-ben épült fel ismét, barokk stílusban a jelenlegi épület, amelyet a későbbi években klasszicista-romantikus stílusban építettek át. YÄR = 1961 Felhők fehér szalonnadarabját jegenyék nyársán forgatja a nyár, s torzsos tarlók szikkadt karéjára forró zsírcseppként csöpög a meleg. A felcser-szellő ájult bokrokat élesztget az árok széna-ágyán, bodzaillatot szagoltat velük s paskolja puhán sápadt arcukat... Mohón emeli ajkához a táj az ég kék színű, öblös poharát, de belőle egy kortyot sem ihat — s tovább gyötri a tüzes szomjúság. Sopánkodó kis öregasszonyok templomban kérik sírva az esőt vasárnaponként — s kinn a földeken csatornát ásnak fürge férfiak. KRECSMARI LÁSZLÓ Dunántúlon, Csokonai nyomában (Folytatás az 5. oldalról.) költő, örvényesen a vendég- szerető molnár, úgy. hogy Füredre a tervezett két nap helyett jóval több mint egy hét után érkeztünk csak meg. és onnan is az elhatározott fél nap helyett csak másfél nap múlva indultunk meggyőződni, hogy „Tihanynak riadó leánya” oly sok hallgatás után csakugyan készségesen visszafelel-é? De ez a nagy elhatározás is csak terv maradt. A tömérdek szép asszony és leány látásától fellelkesült Krúdy Gyula néhai tolla volna csak méltó elmondani, hogy idén mennyi szép nő — magyarok, szovjetek, németek, franciák, angolok és ki tudja még miféle nyelven beszélő nők a vendégei a Balatonnak, és a tihanyi öböl meg a körülötte rajzó nők szépsége, sokasága annyira „lefoglalta” tekintetünket és érdeklődésünket, hogy a hegyre, a visszhanghoz már nem. csak a „kúthoz” — a Tihany—szántódi révhez — futhattunk ki, megnézni. merre is járt „a halvány Holdnak fényén” Csokonai? Eötvös Károly „Utazás a Balaton körül” című könyvében erről azt mondja: „Akkor még Tihanynak Somogy felé néző homlokán bozontos fürtökben állt a sűrű erdő. A kanyargó út föl a magasba nem szőlőkön, hanem erdőn vezetett át. S a falutól napnyugatra eső hegyeket is s a hegyi tavakat — a partjait erdő ko- szorúzta. Oda is elment Csokonai.” S a dal, az „ott csendült meg az ő nagy lelkében!” »Ö, Tihanynak riadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül, lm, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenébe ül. Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztult reményén Egy magános árva szív. Míg azok kik bút, bajt nem szenvednek A boldogság karjain, Vigadoznak a kies Fürednek Kútfején és partjain; Addig én itt sírva sírok, És te, Nimfa! amit én nem bírok Verd ki zengő bérceden.-« „Szegény magános árva szív” — boldogtalan Csokonai, ha most élnél itt, az általad any- n.yira áhított huszadik században, bizonyos, hogy egészen más — vidám hangú versben emlékeznél „Tihany riadó leányáról”, amely a hírek szerint — egy elbontott tető, és az idegenforgalmi hivatal fáradozásának eredményeképpen — újra visszafelel, még talán a nagy hírűvé vált „Hős vértől piro- sult gyásztér sóhajtva köszönt- lek” költemény e hosszú sorát is. Erről meggyőződni már nincs időnk, s Csokonai nyomát elhagyva. Pannóniánk elindul Füreden át haza — Budapest felé. S ezzel véget ért egy nagyon fárasztó, de gyönyörű utazás. Borsi Darázs József
