Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-23 / 172. szám
TOLNA MFOYFT NÉPTTJSÍlfl 1961. július 23. 4 Elsők leszünk? Gondokba merijlten fogadott Tornyai János, a palánki téglagyár vezetője. Kiöregedett a kuli és újat készültek beállítani, s a gond azzal járt, hogy bírja-e majd a több mint huszonöt mázsa önsúlyú Zetor motorral szerelt kismozdonyt a sín, az alig több mint kétszáz kilós súlyú kulinak épített pálya. S a gond felhőit gyorsan eloszlatta a sikeres kísérlet, mikor is Balogh Ferenc mérnök és Schmidt József főgépész először végigzörgött az új géppel és hat csillével a vasúti pályán. így kezdődött számomra az a nap. melyet a palánki téglagyárban töltöttem. A műszakkezdésről elkéstem, fél hétkor már zúgott a présgép. fürgelábú lányok szaladgáltak a nyerstéglahordó csillékkel, s kint az agyag- bányánál zümmögve kaparta a partot a földnyeső gép. Egy percnyi kényszerszünetet okozott az új mozdony beállítása, s egy kis nézeteltérést is. mert a dolgozók nem szeretik, ha áll a gép: ilyenkor nincs kereset. S nézete térés volt két szerelő között is. mert egyikőjük a desztillált vizet nem az új mozdony akkumulátorába töltötte, hanem a Zetor hűtőjébe ... S újból vizet forKirály József égető a lifttel szállítja a kemencére a szenet. raltak. a harmadik fordulón már feltöltötték az akkumulátort is. így kezdődött a műszak, mely nem hozott világraszóló eredményeket, csak egy hétköznap volt. amikor becsületesen dolgoztak, úgy, mint mindig, a palánki gyár dolgozói, amikor sok szorgalmas embert ismertem meg. Ha a munkásokról esik szó, hivatalos körökben, először is azt keresik, ki milyen százalékot ért el, ki. a legjobb dolgozó. Én más „szempontok” szerint voltam kénytelen osztályozni. Mert úgy esett a dolog, hogy a gyárvezető és a párttitkár, Vaszkóné nem tudták; 1— nem is akarták megmondani, ki a legjobb dolgozó. — Mindenki jó munkásember itt. Nincs kivétel. A gyárat lehetne az asszonyokkal, meg a lányokkal megmozgatni. A kollektíva ereje itt a nagy, melyet hasonlítani semmihez nem lehet — mondja Vaszkóné. — Na és, amikor a vihar volt? Talán harmincnál többen is kint áztunk a felhőszakadásban, hogy mentsük azt, amit egyszer már készítettünk. — Ezt a csillét fordító fiatalember mondta. — S persze, előfordul itt is, mint másutt, hogy valaki felhúzza az orrát. Félórás harag ez, mely arra is jó, hogy szorítsa a másikat a még jobb munkára. Sokat írtam már én is a téglagyárról, legutóbb kissé dicsérő Az apa, TU1 István. hangon emlékeztem meg a párttitkárnőről. Másnap az egyesülés igazgatója hozta az üzenetet: A dolgozók csinálták a rekordot, r.em egyedül a párttitkár! Most, hogy közöttük voltam, válaszoltam: — De elvtársnő, azért a szervező munka, a ■pártszervezet irányítása az csak a maga érdeme!? — Érdemem? — pattogni kezd Vaszkóné. — Maga is ezzel jön! Kötelesség jól dolgozni. S nagyobb kötelesség másokat megta-• A fia, ifj. Till István a téglásmesterséget tanulja. nítani erre. Nincs ebben a gyárban semmi különös. Dolgozunk! S ez az esemény? Hajai! Maguk mindig a szenzációt keresik ... Látja ezt a sok csinos,lányt? Na! Hát ez a szenzáció! Nyújtott-osz- tott műszakban dolgoznak, ezer- kétszáz forintot keresnek, és a pesti divat szerint öltöznek! Kovács Rózsi, az egyik kocsitoló leány a „példa”. Kakasdról jár a gyárba dolgozni. Rajta kívül még nyolc, leány tolja a csillét és egy fiú. Fiatal, ke'dves. mosolygó arcú leány. Három éve dolgozik már a gyárban. A szezon kezdetén jön és ősszel megy vissza a faluba. Hiába, még szezonmunka a téglagyártás, de aki egy nyarat itt tölt. azt visszahúzza a brigád, a munkatársak, a jó kollektíva. Mind g kilenc lányról írni egy kis riportban természetesen nem lehet. Hisz akkor kimaradna sok olyan esemény, mely jellemző a téglagyárra, az itt dolgozó munkásokra. A gyorskezű lerakó brigád tagjai mesélték el. hogy amikor parkosítottak, senki nem húzta ki magát a munkából. Még Tillné is ott szorgoskodott, pedig nehezére esett már a munka. Két hét múltán a hatodik gyereknek adott életet. Különben a Till-család három tagja dolgozik „hivatalosan” a gyárban. Az asszony és a nagyleány. a Klári a lerakóknál, az apa már tizennyolc éve a kemencében kihordó. A nagyobb fiú most kóstolgatja a téglásszakmát, apját helyettesíti, annak segít lerakni a kárét, míg egv cigarettára gyújt. S hogy ml lesz a négy kisebb gyerekből? Könnyű a felelet: ők is téglagyáriak lesznek, ha . .. ha csak valamelyik nem akar tovább haladni, mint apja. anyja. Az égetők közül csak kettővel tudtam beszélni. Mártonná a kemencén éppen tüzelt. Király szaktárs a szenet' hordta fel lifttel a kemencére, ök tele vannak panasszal. A normarendezéssel nem elégedettek. Persze, a panasz csak amolyan látszólagos! mert a rendezéssel igazságossá tették a bérezésüket a többi, munkásokéhoz és a munkához viszonyítva. Érdekes eset volt a normárende- zéssel kapcsolatban. A gyári munkahelyek mindegyikét érintette. néhány filléres emelés, másutt néhány filléres csökkentés volt a darabbérben. Az igazságosság ezt így kívánta meg. A pesszimisták azt gondolták, hogy most majd nem készítenek annyi tég- Tát egy műszakban. S mi történt? A normarendezés másnapján 66 000 téglát készítettek, ötezerrel öbbet, mint. előző nap. és ne- gyednap 76 200-at! És azóta sem csökkent a munkakedv. a teljesítmény a gyárban. A „központi kérdés” most a palánki gyárban a munkaverseny. Nem azért a néhány ezer forintért, vagy a balatoni kirándulásért „vernek rá”, hanem a becsületért. A téglagyári egyesülésnek hat gyára van. S a hat gyár között i olyan verseny folyik, amelyhez hasonlót egy üzemben sem lehet l találni. Verseny ez, amúgy a vir- | tuskodásért, azért, hogy megmu- i tassa mindegyik gyár kollekt1- vája. hogy ők a legjobbak, ők ; lesznek az elsők. A palánkiakat : az fűti. hogy a múlt évben ve- télytárs nélkül, százezer téglával nyertek minden versenyt. A mú- zaiakban az tartja a hitet, hogy kétszer már ők is voltak elsők, és a legfélelmetesebb ellenfél ebben a nagy versenyben a dombóvári kettes gyár kollektívája: már nyolcvanezer téglát is gyártottak egy műszak alatt. És ki lesz az első? — Elsők leszünk? — adja visz- sza a kérdést Csala János égető. Till István kihordó. Erdélyi László baggeros. Herceg Sárika kocsitoló. Duzman Béla kihordó, ifj. Fodor Lajosné lerakó és Tornyai elvtárs. a gyárvezető. — Azok szeretnénk lenni! Talán sikerül! Rajtunk nem múlik! Maid meglátjuk. Várjuk meg a végét! — s bizakodó legtöbb válasz. Ekkora önbizalmat pedig már csak a siker követhet. Az ünnepségre, miután meghívtak, én is elmegyek, és akkor koccintunk a sikerre, újabb győzelmekre, jófajta szekszárdi vörös borral... * A műszak végeztével összegezzük a tapasztaltakat a gyár vezetőivel. Én, mint kívülálló, elmondom véleményemet, s figyelmesen végighallgatnak, észrevételeimet1 megfontolják. Sok hasznos dolgot tapasztaltam a gyárban. Elsőként kell említeni azt a nagyfokú szervezettséget, mely itt van. Sok nagyüzem vezetője tanulni jöhetne Palánkra. A folyamatos munka feltételeit nem munka közben biztosítják, hanem jóval az indulás előtt. A műszakkezdés például hatkor van. de ez azt jelenti, hogy a hat órai csengőszóra már az első csille nyerstégla „kifut” a préstől. A tégla szakadatlan áramlása, körforgása nem áll meg. Ha a baggertól lassan érkezik be a föld — nem volt erre példa —. akkor a gép körül összegyűlő „tartalék” pacalt szórják a hengerek közé, hogy rövidíteni tudják a várakozási időt. Előfordul persze itt is. hogy leesik a csille. Ilyenkor szinte minden dolgozó odaszalad, hogy segítsen, s mielőbb termelni tudjanak. A műszak nyújtott-osztott rendszerrel dolgozik. Fontos ez, mert csak így tudják kihasználni azt a kevés kis időt. ami tégla- gyártásra alkalmas. De így sem dolgozik többet senki negyvennyolc óránál. Pontosabban: dolgoznának, de törvények tiltják. A második negyedévi téglagyártással is azért maradtak csak tizenhatezer téglával adósak, mert Tóth Eta és Führer Éva a nyerstéglahordó csilléket homokozza. A lerakó brigád két tagja: Till Klára és ifj. Fodor Lajosné. Duzman Béla kihordó cigarettaszünetet tart. a munkaidőt kidolgozták aznapra, és nem engedélyezte a gyárvezető a pluszmunkát. Igaz az is. hogy sok esetben a kollektíva határoz. s a kiesett nap helyett — esős nap, amikor nem tudnak dolgozni — vasárnap fél műszakot tartanak. Tulajdonképpen nem is lehet a téglagyárakban a rendeletekhez szigorúan ragaszkodni, mert szerződéses szezonmunkát végeznek, s a dolgozó csak akkor :eres. ha dolgozik. Alig száz munkás dolgozik a 'alánki téglagyárban. Hosszú vek óta kiváló termelési ered- nényeket érnek el. S ez főként nnak köszönhető, hogy a dolgozók megértik egymást, nincs, ami bomlassza a kollektívát: egy célért. együtt harcolnak. S ez a további sikerek alapja! Pálkovács Jenő NEM LEHET szó nélkül elmenni a bölcskei eset mellett. A gépállomáson — legalábbis látszólag — rendkívül pontosan szervezett a gazdálkodás, az üzemszervezés, minden óramű-pontossággal * működik. Pontosan körülhatárolt az igazgató, a főkönyvelő, a főmérnök, az üzemgazdász, a raktáros feladata, hatásköre. Mindenki tudja, miért felel, tudja mi a teendője. S ezt a nagyszerűen körvonalazott hatáskört senki nem lépi túl, még akkor sem, ha... És itt van mégis a bökkenő, mert annyira megszervezték a gazdálkodást, hogy akkor sem intézkednek önállóan, hatáskörön kívül, ha a gépállomás, a körzetükhöz tartozó termelőszövetkezetek és a névnazdaság érdeke ezt megkívánná. Senki nem mer intézkedni. így volt ez a minap is. Mint ismeretes, a Duna-Tisza közén lényegesen jobban állnak az aratással, mint Tolna megyében. Ezért a többi között a solti gépállomásról is jöttek kombájnok, hogy segítsenek a jó termés betakarításában. Az SZK—3-as kombájnok a duna- földvári termelőszövetkezetekhez érkeztek azzal, hogy rögtön bekapcsolódjanak az aratásba. Erre azonban nem került sor — a bűvös hatáskör miatt. Amikor a paksi járási párt- bizottság arról értesült, hogy megérkeztek Dunaföldvárra a kombájnok, azonnal megbeszélték Szabó Tiborral, a bölcskei gépállomás üzemgazdászával, hogy két vontatót biztosítson a gabona szállításához. Szabó Tibor, mivel a gépállomáson két erőgép éppen munka nélkül volt, ígéretet tett az azonnali intézkedésre. A terv szerint csütörtök reggel, legkésőbb 9 órára Dunaföldvárra kellett volna érkezniük a vontatóknak. De a gépek még pénteken délelőtt, 11 órakor sem voltak a munkahelyen. Az egyik vontató azért nem ment el, mert nem küldték, a másik pedig azért vesztegelt a gépállomáson, mert kilyukadt a gumi — és nem volt senki, aki Búzás János főmérnök távollétében jogosult lett volna új gumi kiutalására. Búzás Jánoson kívül senki hatáskörébe nem tartozik az új gumik kiutalása. — még rendkívüli esetekben sem. Ezt igazolják a tények. Nem utalványozhatott Szabó Tibor, az üzemgazdász, mert nem hatásköre, nem adhatott ki gumit a raktáros, Rostás elvtárs sem, mert ő utalványok alapján köteles számot adni a kiadott cikkekről. A gumi pedig ott pihent a raktárban, állni kényszerültek a kombájnok is, tétlenségre kárhoztatták a dolgozókat is, a gabona pedig tovább pergett — mert annak rendje, és módja szerint betartották a hatáskört. De pénteken délelőtt 11 órakor megoldódott a probléma. A járási pártbizottság titkára, Rév András elvtárs személyes felelősséget vállalva a helyszínen intézkedett a vontatóhoz szükséges gumi kiadásáról. Lehetséges, hogy ez az intézkedés sehogyan sem illik a gépállomáson kialakult, és rendkívül mereven alkalmazott, olykor károkat okozó hatásköri besorolásba, de úgy legeldbb elindulhattak a vontatók, dolgozhattak a kombájnok, a gabona bekerült a magtárba. És ez a fontos. Egy dolgot mindenesetre tanulhattak ezúttal is a bölcskei elvtársak, mégpedig azt, ha az ügy úgy kívánja, félre kell tenni a hatásköri beosztást, és intézkedni kell. Ha pedig már megy a munka, akkor is ráérnek azon gondolkodni, hogyan kellett volna a rendkívüli körülmények létrejöttét megakadályozni. K. Balog János
