Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-02 / 154. szám

„Hazafiság a nemzetiségnek!" Százharminc évvel ezelőtt nyitották meg a balatonfüredi színházat 1830 júliusában Balatonfüre- den mulatott Kisfaludy Sándor, aki sümegi házából gyakran lá­togatott el az egyre jobban fej­lődő fürdőhelyre. Sokan voltak társaságában, köztük Tolnából Bezerédj István, s a beszéd mind gyakrabban folyt a ma­gyar játékszín szomorú sorsá­ról. „Én hazafiúi mérges fáj­dalmamban az ott lévő közön­séget egy Füreden építendő játékszínre felbuzdítottam” — írja ezekben a napokban Kisfa­ludy Guzmics Izidornak. Az el­határozást gyors tett követte, mert Fülöp József, a veszpré­mi főpostamester, aki egyben mérnök is volt, egy nap alatt elkészítette a színház terveit, Kisfaludyék pedig azonnal hozzáláttak a 25 000 forintnyi' építési költség előteremtéséhez. 25 000 forint nagy pénz volt abban az időben, öt-hatszáz holdas birtok ára, Kisfaludy azonban augusztusban már a megyegyűlésen terjesztette elő a színház tervét, s a lelkesedést pénzben is le lehetett mérni, mert a gyűlés ideje alatt több mint ezer forintot ajánlott meg a nemesség. Kisfaludynak volt ereje és kitartása, hogy az egész Dunántúlt _ megmozgassa, úgyhogy 1831 júniusában hoz­záfogtak az építéshez, s egy hónap múltán már állt is a színház, sőt 1754 ezüst forint még maradt is az összegyűjtött pénzből. Július 2-án — jellemző a re­formkor demokratizmusára — a nép ünnepelte a színház meg­nyitását: a környék földműve­sei, zsellérei gyűltek össze Fü­reden. másnap pedig, július 3-án, ami vasárnapra esett, Za­la és a szomszéd megyék, köz­tük Tolna is, nemessége ün­nepelte az első magyar szín­ház megnyitását. Kikből állt a füredi színház első társulata? Javarészük ké­sőbb ismert művész lett, a ma­gyar színháztörténetnek ismert alakja. Komlóssy Ferenc volt a színház igazgatója, társulatá­ban pedig ott találjuk Megye- ryt. Lendvayt. Kántornét. Uj- falussynét. „Hazafiúi buzgóságtok tavaly ilyenkor azt mondotta: Legyen meg! — és: Meglett — mon­dotta avató beszédében Kom­lóssy direktor. — A tavaly gon­dolt Magyar Játékszín szép va­lósággá lön! És az önnön hazá­jában eddig zsöllérkedni kény- telenített magyar színművész- ség tulajdon házra vergődhet­vén. azt sóhajtja: Itt most, tu­lajdon hazámban én is már itt­hon lehetek!” Kisfaludy alkalmi prológusa után a Magyar hölgy című da­rabot adták elő. amely bizony csak címében volt magyar, mert Komlóssy igazgató Töpfer egy darabját magyarosította meg ezen a címen. A színház főigazgatója 1844- ben bekövetkezett haláláig Kis­faludy Sándor maradt, a követ­kező évben pedig nyári szín­Egmont A fiatal költő kétszer is megnézte a plakátot, amely a hangversenyt hirdette. A mű­sor első számaként Beethoven Egmont-nyitánya szerepelt. Már hallotta játszani a rá­dióban, de őszintén szólva, nem nagyon emlékezett rá. Ezt nem is lehetett tőle rossz né­ven venni, mert bár hangula­tos verseket írt a helyi lapba, hallása igen gyenge lábon ál­lott. Annyira azért eljutott, hogy élvezte a zenét, sőt már megihletődött Verdi Nabucco- játói és Johann Strauss kerin- gőitől is. Hát most jöjjön Beethoven! — gondolta nem minden érdek nélkül. Ez lesz az igazi élmény! Leülni emberek közé, akik át- szellemülten figyelnek és el­merülnek a hangok tengerében. Lelkűkben millió élmény vi­harzik ... Szerelem és halál, zuhanás és felemelkedés .. f A kis költő tehát verset akart írni és azt kívánta, hogy ép­pen az Egmont-nyitány legyen, az, amely megihlesse. A hangverseny napja egy családi ünneppel ütközött, de költőnk minden akadályt le­győzött és öt perc késéssel még­is a helyszínre érkezett. Hi­szen éppen az első szám volt számára a legfontosabb! A zene valóban megragadta. A futamokban folyók árja höm­kört emeltek Füreden. De a kőszínház megmaradt 1878-ig, akkor lebontották, s ma már romjai sem láthatók. „Hazafiság a nemzetiség­nek!” — hirdette homlokzatán Kisfaludy színháza, a reform­kor nemzeti érzésének, türel­metlen tettvágyának szép em­léke. S tegyük hozzá, a füredi színház fontos szerepet töltött be nemcsak a magyar színját­szás történetében, hanem a hazafias érzés ápolásában is. Joggal tartjuk számon hagyo­mányaink között, s a színház megnyitásának évfordulóján méltán emlékezünk a fáradha­tatlan Kisfaludy Sándorra, a Himfy költőjére. (cs)-nyitány pölygött és tajtékozva csapkod­tak a tenger hullámai. Vulká­nok törtek ki és beláthatatlan hegycsúcsok meredeztek azúr partok felett... — Egmont-nyitány... — sut­togta parnasszusi hangulatban, és érezte tagjaiban az ihlet zsibbasztó lázát. — Egmont- nyitány ... — lüktetett benne a tárna, s már írta is a verset önmagában. S hogy semmit el ne veszít­sen a nagy perc forróságából, kihúzott zsebéből egy noteszt és ceruzát. »Egmont-nyitány« ... véste fel a címet, azután sodródtak a sorok. Talán élete legjobb verse, összes müveinek koro­nája! Mire a nyitány befejeződött és a közönség tapsorkánja fel­harsant, ő is elkészült. És mi­vel elérte, amit akart, úgy gondolta, hogy már mehet is. Az utcán vidáman fütyöré- szett, hiszen ott volt zsebében az Egmont-nyitány költői vissz­hangja. Noteszba préselve Beet­hoven lehelete! S ez volt a legszebb győzelme a saját ze­nei kisebbrendűsége felett. Csak másnap értesült a helyi lapból, hogy a hangverseny műsorában változás történt. Ép pen az Egmont-nyitány helyett mást játszottak ... SZABÓ IBOLYA Tolna megye művészeti emlékei Az Augusz-ház Szekszárd egyik jellegzetes műemléke a Széchenyi utcában az Augusz-ház. Klasszicista stílusban épült 1820 körül. Két barokk üvegablaka a siklósi várból származik. Ebben a házban többször is megfordult Liszt Ferenc, mint az Augusz-család vendége. Liszt Ferenc emlékét emléktábla örö kíti meg. 1919-ben ebben a házban alakult meg a Kommunista Ifjú­munkás Szövetség szekszárdi szervezete. Ezt az eseményt ugyan­csak emléktábla örökíti meg a ház falán. Napos tájakon át Egy tagban álló szösz ke búzatábla tenger kalásza tán a völgyig ér. Egy-két ragyogó nap, Vad nyári dél s arany lón vár a gyorsélű kaszákra, A parton zöld fű között pipacs lángol. Elmarad a nyugalm as faluvég. Napos reggeli táj csöndjébe tép csattogó, zúgó vonat s leng a távol. Álmot pótol néhány koránkelő. Hangos ulti-harc. Egy szép, szende nő könyvére hajol — már ügyet se vet zajra, vidékre. S én mohó szemem nyugtatón a szelíd tájra vetem, mely most futó zöld fákkal integet... HEGEDŰS LÄSZLÖ Á szökevény Jeles évfordulók júliusban Július 1. Kossuth Törvényható­sági tudósítások című kézzel sok­szorosított folyóiratának első szá­ma 1836 július 1-én (125 éve) je­lent meg. Július 2. Kultsár István „Ha­zai tudósítások” címmel hírlapot indít Pesten (155 éve). Július 10. 1918-ban, 43 éve fo­gadták el az első szovjet alkot­mányt. Július 11. 1960-ban ezen a na­pon fogadták el a Csehszlovák Köztársaság új alkotmányát. Az állam új neve: Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság. A Mongol Népköztársaság nem­zeti ünnepe. Július 12. 1536-ban ezen a na­pon halt meg Desiderius Erasmus (rotterdami) németalföldi huma­nista tudós. Július 15. 115 éve adták át Bu­dapest—Vác között a forgalom­nak az első hazai vasútvonalat. 1606-ban született Rembrandt holland festő. Július 18. 1936-ban ezen a na­pon kezdődött meg a spanyol nép szabadságharca a fasiszták ellen. 150 éve született W. M. Thacke- I ray angol író. Július 22. A Lengyel Népköz- társaság nemzeti ünnepe. Július 26. 105 éve született Ber­nard Shaw angol író. Július 31. 1886. július 31-én balt meg Liszt Ferenc. (Folytatás az 5. oldalról.) degben. A sebesülteknek az orruk, fülük, lábuk elfagyott a visszavonuláskor. Fedélre rit­kán akadtak. Ha találtak, kiza­varták őket a németek. Emlék­szik, amikor karját átlőtték, a sebesültek egy kolhozistállóba kerültek, ahol állat ugyan nem volt. tehát meleg sem, de a szél és a megfagyás elől menedéket leltek. Még le sem telepedtek, amikor németek érkeztek az is­tállóhoz. Mivel sokan voltak, kizavarták a magyarokat a vi­harba. Sokat látott, sokat tanult a háborúban. Vak volt, de Kasza Jóska felnyitotta a szemét. Sok borsot is tört Jóska a háború alatt a tisztek orra alá. Egyszer egy tiszt kiköttette. Egy hét múlva az egyik támadásnál éz a tiszt „hősi” halált halt. Csak az volt mindebben érdekes, hogy a főhadnagy úr nem ha­lántékába. hanem a tarkójába kapta a lövedéket. Soha nem tudta meg senki, hogy ki tör­lesztett. Hát Láng Boldizsár törlesz­tett-e azoknak, akik elrabolták tőle fiatal éveit, akik annyi ke­serűséget okoztak neki és csa­ládjának. Restellette. hogy nem tett semmit. Mit is tehetne egy ember? Távcsöves puskájával lelőjön egy-két németet vagy nyilast, s utána őt állítsák fal­hoz? Ezzel nem segítene. Talán, ha a front közelebb jön ... ak­kor talán... Az asztalhoz ült, falatozni kezdett. Kint már sötétedett. Elhúzta a függönyt, s mély. ká­bult álomba merült, Kora reggel erős dörrenésre ébredt. A présház megreme­gett. s vakolat hullott a földre a mennyezetről. Gyorsan ma­gára kapta a ruháit, felszaladt a padlásra, s a faluba lesett. A falu utcái tele voltak menekü­lő katonákkal. Kiabáltak, za- jongtak. hogy a lármából a hegyoldalnak is jutott. Ettől a perctől kezdve fi­gyelte a visszavonulást, amely nem volt veszélytelen. A szov­jet katonák reggeltől estig vil­lámgyors támadásokat intéztek a mozgó embertömeg ellen. Egyik percben még szelíd és rezgéstelen volt a levegő, a má­sikban már a házak tetejét sú­rolták a szovjet repülőgépek. Gépfegyverek kerepeltek, ak­nák robbanfak. s gyújtólöve- dékek csapódtak a faluba. így telt el a nap. Aztán be­esteledett, maid az éjszaka ko­mor fátylat borított a falura. Boldizsár nyugtalankodott. A szovjet tüzérség ágyúi egy pil­lanatra sem hallgattak el. Ahogy közeledett a front, egy­re erősebben vijjogtak a löve­dékek, s a becsapódásoktól megremegtek az épületek. Láng Boldizsár mindjárt az övéire gondolt. Ha csak egy órára is, de hazamegyek — gondolta. Félúton volt, amikor hirtelen földbe gyökerezett a lába. Alig párszáz lépésre tőle, a völgyet átszelő híd körül német akná­szok lámpái villogtak. A híd pillére köré aknát rakta, s az­tán továbbálltak. Mindössze két őrt hagytak ott. akik órá­jukra sűrűn rávilágítottak. Ök lesznek a robbantás végrehaj­tói. — Ha a híd felrobban, előnyt nyernek a németek — töpren­gett a bokorban hasalva. — De mi lesz a faluval? Á düledező viskók tucatja roppan össze a robbantáskor. Az ő házuk is biztos elpusztul. S mi lesz, ha éppen bent tartózkodik a csa­lád. Homlokát veríték lepte, amíg a megoldáson gondolkodott. Mit tehetett? Kúszva, óvatosan megközelítette a két németet, akik a nyárfa tövében cigaret­táztak. Két ütés, s a két német elnyúlt a földön. Aztán munkához látott. Gyorsan, ügyesen dolgozott. Aránylag rövid idő alatt ha­tástalanította a robbanószere­ket, bár mindez óráknak tűnt előtte. Annyira elmerült dol­gában, hogy észre sem vette, hogy a nyárfák árnyékából va­laki figyeli. Szomszédja, a nyi­las Tóth Gáspár, aki nem ha­bozott soká. Puskája dörrent és a szökevény vállát golyó sú­rolta. Egy pillanatra szédülés fogta el, aztán erőt vett magán. Fut­ni kezdett. A lövésre összecső­dültek a nyilasok és a vissza­vonulást fedező németek, s megindult a hajsza a sebesült ember után. Láng Boldizsár az életösztön sugallatára a domb­tető irányába futott. — Ha a dombra felértem, megmenekültem — gondolko­dott. — A dombon túl a szov­jetek vannak, oda nem mernek követni. Mögötte a fegyverek dörren- tek, s vad szitkozódás hallat­szott. Lihegve, gyors trappban követték üldözői, mintha így akarnának bosszút állni azo­kon. akik miatt Sztálingrádtól nincs megállásuk. Az üldözött és az üldözők kö­zött egyre inkább fogyott a tá­volság. Láng Boldizsár erejét megfeszítve futott a halál elől, az élet felé. Nagy élniakarás, nagy biza­kodás lappangott benne. Azon­ban hiába szedte össze minden erejét, a növekvő sebláz meg­szédítette és a nagy akarat el­lenére is csökkent a futás ira­ma. Pedig a cél már nem volt messze. Csak száz méter... csak ötven ... no, most... S ekkor fegyver dörrent a háta mögött. A német géppisztoly­ból zizegve, ropogva szaladtak ki a lövedékek, s Láng Boldi­zsár katonaszökevény tompa zuhanással vágódott el a föl­dön. Keleten akkor vonult az égre a márciusi hajnal. A völgyben pedig támadásra indultak a szovjet tankok. Kása András

Next

/
Oldalképek
Tartalom