Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-02 / 128. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. június 2. Ma befejeződnek Kennedy tanácskezásai Párizs (MTI): A párizsi politikai megfigyelőket pneglepte az a sietség, amellyel az amerikai szóvivő már szerdán délután, de Gaulle és Kennedy első bizalmas megbeszélései után nyilvánosságra hozta: teljes egyetértés mutatkozott a két elnök között Berlin dolgában Általában úgy kommentálják ezt az egyetértést, hogy a „nyugati hajthatatlanság” jegyében született meg. Az Aurore így ír: A teljes egyetértés nőm jelenthet mást, mint az amerikai kormány tökéletes szolidaritását nyu gat-európai szövetségeseivel, Kran ciaórszággal és Nyugat-Németor- szággal. Az Echos felveti: tudni kellene még, hogy a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos tervezett nyugati akció milyen részleteire vonatkozóan történt megegyezés. Az Echos aláhúzza: semmi sem enged arra következtetni, hogy az angolok készek lennének hozzá igazodni a szerdán Párizsban meghatározott „hajthatatlansági magatartáshoz”. Talán ez az egyik oka annak, hogy Kennedy Bécs- ből visszatérőben megáll Ix>n- donban. A Liberation megállapítja, hogy de Gaulle és Kennedy nyilvánosan továbbra is érvényesnek ismeri el a NATO 1953. decemberében Berlinről hozott határozatát. Ez a határozat elég széleskörű manőverezési lehetőséget biztosít — írja a Liberation — mert éppúgy lehet értelmezni olyan elkötelezettségnek, hogy „verekedni fognak Berlinért” és ezt sejteti a New York Herald Tribune — mint olyan lehetőséget, hogy a Szovjetunióval és de Gaulle megegyezést keressenek Nyugat- Berlin új jogállását illetően. A párizsi hírmagyarázók már kevesebbet tudnak arról, hogy az első de Gaulle—Kennedy bizalmas megbeszéléseken Délkelet- Ázsia és általában Laosz, valamint Afrika problémáit illetően a két elnök milyen megállapodásra jutott. A francia—amerikai ellentétek eddig nem kerülteK szóba. Általában úgy vélik, hogy a péntek délelőtti utolsó megbeszéléseken vetik fel a francia— amerikai vitás kérdéseket a tanácskozáson Kennedy elnök előbb felkeresi a NATO főhadiszállását. majd az Atlanti Szövetség állandó tanácsának tag jaival találkozik, az itt hallottakkal felvértezve bocsátkozik majd a francia köztársasági elnökkel a NATO-ra vonatkozó tárgyalásokba. Elkészült Hruscsov és Kennedy tanácskozásának végleges programja Bécs (MTI): Csütörtökön Becs szinte már felvonulás-kezdetre várja a világközvélemény figyelmének középpontjában álló Iirus csov—Kennedy találkozót, Befejeződtek az előkészületek a Südostbahnhofon, amelynek harmadik sínpárjára pénteken délután 5 órakor befut a szovjet kormányfő különvonata. A fogadás a pályaudvar előtti téren zajlik majd le, Schärf osztrák köztársasági elnök és az osztrák kormány tagjai üdvözlik majd a pályaudvarról kilépő Hrusfsovot, aki a fogadás után azonnal elindul a Ballhausplatzra, ahol rövid látogatást tesz Schärf köztársasági elnöknél. Utána a bécsi szovjet nagykövetség purkersderfi villájában berendezett szállására hajtat. Aprólékosan kidolgozták Hruscsov és kísérete gépkocsi oszlopának útvonalát és a díszkíséret tervét is. Hruscsov szombat déli 12 óra után Purkersdorfból körülbelül ugyanakkor indul majd el Hitzing felé, amikor a schwechati repülőtérről 11 óra előtt megérkezett és az ott ugyancsak Schärf köztársasági elnök, valamint az osztrák kormány tagjai által fogadott Kennedy gépkocsioszlopa elindul. Fele úton: az amerikai nagykövetség hitzingi rezdenciá- ján találkoznak és kezdik , meg bécsi tárgyalásukat. Az amerikai elnök bécsi szállásául és az első találkozás színhelyéül kijelölt nagykövetségi villa Hitzingben a Weidlichgasse 1—5. szám alatt, tágas park közepén, egy kis tó partján áll. A szombati első találkozó után este 8 órakor kerül sor arra a fogadásra, amelyet Schärf köz- társasági elnök a sohönbrunni kastélyban ad a vendég államférfiak tiszteletére. Ezután a bécsi filharmonikusok kamarazene- kara a bécsi opera több neves szólistája és balettkara ad művészi műsort. Másnap, vasárnap délelőtt negyed 11 órakor a bécsi szovjet nagykövetség Reisnerstrasse-i épü létében kerül sor a két államférfi fnásodik és befejező bécsi találkozójára. Hruscsov és Kennedy a nagy- követség egyik emeleti tanácstermében folytatják megbeszéléseiket. Hruscsov közben — ugyan csak a nagykövetségen viszonozza az amerikai elnök szombati ebédmeghívásátj A két államférfi találkozása — program szerint — délután 4 óráig tart és Kennedy háromnegyed 5 órakor különrepülőgépen már el is utazik Bécsből. Moszkva (TASZSZ). A Pravda bécsi tudósítói Hruscsov és Kennedy közelgő találkozóját kommentálva egyebek között ezeket írják: — Csak a józan ész alapján lehet megoldani napjainkban korunk égető problémáit. Ha a bécsi találkozó minden résztvevője számol ezzel az alapigazsággal, akkor Ausztria fővárosában jó kezdeményezés történhetik a béke érdekében. — A jóakaratú emberek tudják, hogy a háborút követő időben sok bonyolult probléma keletkezett, s ezeket nem lehet kutyafuttában, vagy egy rövid találkozón megoldani. Mégis a világ közvéleménye joggal reméli, hogy küszöbönálló megbeszélései során a két vezető államférfi őszintén kifejti nézeteit, meg tudja találni az érintkezési pontokat és ki tudja jelölni a további lépéseket a közeledéshez vezető úton. Ha ilyen őszinte megbeszélésre kerül sor Bécsben, ez a béke és a népek javára válik. A tudósítások a továbbiakban megjegyzik, hogy akik a béke megszilárdulását kívánják, azok Hruscsov a vasárnapról héfő- re virradó éjszakát Purkersdorí- ban tölti. Még nem ismeretes, hogy mikor hagyja el az osztrák fővárost. tudják, hogy kölcsönös óhaj esetén lépésről lépésre ki lehet küszöbölni a bizalmatlanságot és el lehet érni, hogy a barátság és a gazdasági együttműködés magvai gyümölcsöt hozzanak. Mindenki megérti, milyen sok függ ebből a szempontól az amerikai politika irányítóinak jóakaratától. Sajnos, az óceánon túlról más hangok hallatszanak, amelyek nem mondhatók sem józannak, sem ésszerűnek. A köztársasági pártnak az. amerikai kongresz- szusban helyet foglaló vezetői éppen ezt a felelősségteljes pillanatot találták a leginkább alkalmasnak, hogy megrágalmazzák a Szovjetunió külpolitikáját, kioktassák az amerikai elnököt, hogy a bécsi megbeszéléseken ultimátumszerű hangnemet kell használni. A bécsi találkozóval szemben ellenséges hangok hallatszanak Nyugat-Németország- ból is. — Már régen elérkezett az ideje, hogy megértsék: az erőpolitika sohasem volt sikeres a Szovjetunióval szemben és még kevésbé számíthat sikerre most — írják befejezésül a Pravda tudósítói. Walter Ulbricht nyilatkozata a békeszerződésről, a nyugat-berlini kérdésről és a Hruscsov—Kennedy találkozóról Berlin (TASZSZ) Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsa elnöke, a Német Szocialista Egységpárt első titkára nyilatkozott a Neues Deutschlandnak. Walter Ulbricht rámutatott: a második világháború befejezése óta 16 év telt el, tehát ideje, hogy végre megkössék a béke- szerződést. A helyzet most olyan, — mondotta, hogy csak a nyugatnémet militarizmus megfékezése nyithat utat a két német állam közeledéséhez és együttműködéséhez. A békeszerződést vagy mindkét állammal megkötik, amit mi kívánunk és amire készek vagyunk, vagy pedig a volt Hitler-ellenes koalíciónak azokkal az államaival köt béke- szerződést a Német Demokratikus Köztársaság, amelyek óhajtják azt. Ulbricht értelmetlenségnek minősítette a nyugati sajtó ama jelentéseit, amelyek szerint ai NDK blokád alá veszi Nyugat« Berlint, a külvilággal összekötő utakat a békeszerződés megkötése és a nyugat-berlini kérdés békés rendezése esetén. Nincs szándékunkban elvágni az utakat — mondotta. — Csupán az szükséges, hogy egy, az NDK-val kötött egyezmény biztosítsa az ország területét érintő szárazföldi, vízi- és légiutak felhasználását. Mi készek vagyunk egy ilyen egyezmény megkötésére. Arra a kérdésre válaszolva, hogy véleménye szerint mi a legfontosabb a bécsi megbeszéléseken, Ulbricht rámutatott: arról van szó, hogy lépést tegyünk előre a békés egymás mellett élés megvalósításához vezető úton. Természetesen nem várhatjuk a bécsi találkozótól, hogy megoldja korunk legnagyobb problémáit. A népek azonban azt várják, hogy e megbeszélések a nemzetközi feszültség csökkentését szolgálják és több fontos kérdésben közelebb vigyenek a megoldáshoz. A Pravda a bécsi találkozóról Quinim Pholsena beszéde a genfi értekezleten Genf (TASZSZ): A laoszi kérdéssel foglalkozó genfi értekezlet szerdai ülésén felszólalt Quinim Pholsena, a laoszi törvényes kormány küldöttségének vezetője. Kijelentette, hogy a savannakheti csoport továbbra is segítséget kap az Egyesült Államoktól és annak ázsiai szövetségeseitől. Javasolta, hogy a genfi értekezlet a fő problémával: Laosz semlegességével és szuverénitásával foglalkozzék. Felvetette azt a gon dolatot, hogy újra meg kell határozni a laoszi semlegesség fogalmát. Rámutatott, hogy az előző genfi értekezlet óta eltelt hét év alatt eléggé világossá vált, mit kell érteni Laosz semlegességén. A katonai tömböktől váló távol- maradás, békés együttélés, jó viszony minden országgal, be nem avatkozás más államok részéről Laosz ügyeibe, az ország nemzeti szuverenitásának elismerése és tiszteletben tartása: ezek a laoszi semlegesség alapelemei — mondotta a szónok, majd kijelentette, Laosz nem egyezik bele, hogy a SEATO »-védelme« alá helyezzék. Quinim Pholsena nagy elismeréssel nyilatkozott a szovjet kormány álláspontjáról, kijelentette, hogy a szovjet küldöttség által előterjesztett tervezetek bizonyítják Laosz szuverénitásának tiszteletben tartását. Nagy fontosságú a Kínai Nép- köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttségeinek álláspontja is. Ezzel szemben a francia küldöttség javaslata csak szavakban beszél Laosz függetlenségéről és szuverenitásáról, de nem tartalmaz semmi biztosítékot erre. Quinim Pholsena elítélően nyilatkozott a nyugati hatalmaknak arról a próbálkozásáról, hogy olyan ellenőrző gépezetet erőszakoljanak Laoszra, amely tulajdonképpen a kormány fölötti kormány szerepét töltené be. Felszólalt az ülésen Thaiföld képviselője is és azt állította, hogy Laoszban nincs tényleges tűzszünet, ezért elsősorban ezt a kérdést kell megvitatni, ő is a korlátlan hatáskörű ellenőrző bizottság kiküldését javasolta. Voungvichit, a Neo Lao Hak- szat Párt képviselője visszautasította azt a rágalmat, hogy a hazafias erők részéről megszegték a tűzszünetet. Rámutatott arra, hogy valójában a Nosavan- klikk csapatai szegték meg többször is a fegyverszüneti parancsot. A nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság jelentései is megerősítik, hogy a fő hadszíntereken beállt a fegyverszünet. Ha még előfordultak incidensek, ezek az amerikaiak aknamunkája következtében történtek, mert az amerikaiak ürügyet igyekeztek teremteni a Na Mon-i és a genfi tárgyalások megakadályozására. Voungvichit hangsúlyozta, hogy a genfi értekezlet munkájának középpontjában Laosz semlegessége és függetlensége kérdésének kell állnia. Az ország semlegességére vonatkozó amerikai elgondolás teljesen megszüntetné Laosz szuverenitását. — Miután kiderült, hogy katonai erővel nem tudja a maga oldalára állítani Laoszt, — mondotta a szónok — az Egyesült Államok most politikai és gazdasági manőverekkel próbál célt érni. Véleményünk szerint ez neoko- lonializmus, s a laoszi nép határozottan síkraszáll ellene. Befejezésül Voungvichit javasolta, hogy a szovjet küldöttség tervezeteit tekintsék tárgyalási alapnak és így folytassák a vitát. Vu Leng-Hszi, a Laosszal foglalkozó genfi értekezlet kínai küldöttségének szóvivője, szerdán este újságírók kérdésére válaszolva kijelentette, a kínai küldöttség nem fogadhatja el az ülésen felszólalt Harriman amerikai küldöttnek azt az állítását, hogy az értekezlet eredményes munkájának előfeltétele lenne az úgynevezett »hatékony tűzszünet« Laoszban, amiről állítólag az értekezlet résztvevői még munkájuk megkezdése előtt megállapodtak volna. Vu Leng-Hszi kiemelte, az úgynevezett »hatékony tűzszünet« emlegetését az amerikai küldöttség csupán arra használja ki, hogy akadályozza az értekezlet munkáját, a jelen esetben pedig az amerikai küldött azért hozakodott elő vele, hogy meghiúsítsa az értekezleten a lényegbevágó kérdések vitájának megkezdését. A laoszi törvényes kormány, a Neo Lao Hakszat Párt és a Nosavan—Boun Oum-csoport képviselőinek szerdai tárgyalásain, mint már jelentettük, a kormány és a Neo Lao Hakszat Párt küldöttségeinek vezetői előterjesztették a koalíciós kormány megalakítására vonatkozó elgondolásaikat. Mint a TASZSZ közli, a No- savan—Boun Oum-csoport küldöttsége nem terjesztett elő semmiféle konkrét javaslatot, mindössze homályos formában azt hangoztatta, hogy szintén a béke és semlegesség híve. A küldöttség nem mondta meg egyenesen, mi a véleménye a törvényes kormány és a Neo Lao Hakszat Párt küldöttségeinek javaslatairól, mindössze azt ígérte meg, hogy tanulmányozni fogja a javaslatokban foglalt elgondolásokat. II Boun Oum-klikk semmibe veszi a laoszi fegyverszüneti egyezményt Hanoi (Uj Kína): A Laoszhang- ja rádióállomás ismételten meg- bélyegzi az idegen érdekeketszol- gáló Boun Oum-klikket, amiért sorozatosan megsérti a fegyver- szünetet és folytatja a felszabadított területek ellen irányuló támadásait. A rádióállomás hangsúlyozza, május 25-én a puccsista alakulatok behatoltak felszabadított területre és öt partizánt meggyilkoltak. Huszonötödikén a Boun Oum- alakulatok megtámadták Noong Boua, Keng Pa Naó, Noong Pon és Bung Sang felszabadított térségeket. Ugyanezen a napon Xieng Kho- uangtól délre öt amerikai gyártmányú repülőgép géppuskázta a kormány csapatokat és a Neo Lao Hakszat alakulatait. Május 27-én a Boun Oum-csoport csapatokat szállított Thaiföldre, hogy ott tovább képezzék rket. A dél-vietnami hatóságok tovább folytatják a katonák és a isztek becsempészését Laosz területére, hogy ilymódon támogassák a fegyverszünetet megsértő Boun Oum-csoportot. Az algériai felszabadító hadsereg folytatja hadműveleteit Tunisz (Uj Kína): Az algériai felszabadító hadsereg főhadiszállása szerdán közleményt adott ki, s ez hangsúlyozza, a szabadságharcosok az ország területén május 20-tól 25-lg folytattak hadműveleteiket. Az algériai—francia tárgyalások május 20-án megkezdődtek Evianban. A francia hatóságok ccvoldnlúan bejelentették a haditevékenységek megszüntetését. Az algériai küldöttség Evianban rámutatott, e lépés célja, hogy az algériaiakat még a politikai megegyezés elérése előtt fegyverletételre bírják. Valójában a francia katonai műveletek nem szűntek meg Algériában. A közkfnény hangoztatja, a sza badságharcosok akciókat indítottak a Nyugat- és Kelet-Algériá- ban állomásozó francia csapatok ellen.