Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-04 / 130. szám
TOLNA MEGYEI NEPtTJSAO Június I« A Pravda vezércikke a bécsi találkozóról Moszkva (TASZSZ): A Pravda száma „Jóakarattal sok minden elérhető'’ című vezércikkében kommentálja a ma kezdődő Hruscsov—Kennedy találkozót, va lamint a szovjet kormányfőnek pénteken, Bécsbe érkezésekor elmondott beszédét. A bécsi megbeszélések általában kedvező világvisszhangja mellett rámutat, hogy még napjainkban is vannak olyan térségek, olyan országok, ahonnan állandóan a hidegháború ciklonja} törnek be a nemzetközi légkörbe, vagy, ahol újabb hidegháborús tűzvészek zsarátnokát, őrzik. Fokozza az atomháborús konf liktus veszélyét — írja a Pravda —, hogy egyes országok vezetői között, a nyugati katonai és politikai tömbökben, a NATO, a SEATO és a CENTO vezérkarában még mindig vannak olyan forrófejű és felelőtlen személyek, akik a történelem minden leckéje ellenére erőpolitikát akarnak folytatni, fegyverrel szeretnék megoldani az égető nemzetközi kérdéseket. A Pravda vezércikke megállapítja, hogy a nemzetközi közvélemény barométerének tanulsága szerint az emberiség túlnyomó többsége helyesléssel fogadja Kelet és Nyugat vezetői érintkezésének legmagasabb szintű új- rafelvételét. A népek természetesen számot adnak maguknak a lehetőségek határairól. Nehéz volna azt várni, hogy a bécsi találkozó résztvevői együltőhely- ben megoldják az összes nemzetközi problémákat. Jóakarattal azonban rövid idő alatt is sok minden elérhető. Vitán felül áll — hangsúlyozza a vezércikk —, hogy a találkozó kedvező kimenetele fontos mérföldkő lenne a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak egészségesebbé tétele útján, s a két állam viszonyát a jószomszédi kapcsola-. tok és a gyümölcsöző együttműködés medrébe terelné. Ezt pedig — állapítja meg a Pravda — megelégedéssel fogadná nemcsak a Szovjetunió és az Egyesült Államok népe, hanem az egész békeszerető emberiség is. Moszkva a Hruscsov—Kennedy találkozó napján Moszkva (MTI): Pénteken este sokmillió szovjet televíziós néző vált szemtanújává, hogyan fogadta az osztrák főváros a Bécs be érkező szovjet kormányfőt. N. Sz. Hruscsov (megérkezéséről helyszíni közvetítést adott : moszkvai telvízió. Bár a kép minősége nem mindig volt megfelelő, a szovjet emberek saját szemükkel meggyőződhettek róla, hogy Bécs lakói szeretettel várták Hruscsov elvtársat, s maguk is sok sikert kívánnak a nagy fontosságú találkozónak. Szombaton a szovjet lapok vezércikkekben, szerkesztőségi cikkekben foglalkoztak a küszöbön- álló találkozóval. A sajtó egyöntetűen azt a véleményét fejezi ki, hogy — az első ilyen alkalommal — nem lehet jelentős eredményeket várni, de megfelelő jóindulatú magatartás esetén a bécsi találkozó utat nyithat a szovjet—amerikai kapcsolatok rendezése, a vitás nemzetközi kérdések megoldása előtt; Szombaton a szovjet rádió hely színi közvetítést adott Becsből A rádió és a sajtó beszámolt a délelőtti eseményekről, hírül adta a tanácskozás megkezdését. A nyugatnémet sajté a Hruscsov—Kennedy találkozóról Bonn (MTI) A Hruscsov—Kennedy találkozó napján a nyugatnémet kormánysajtó azt hangoztatja, hogy a bonni vezető körökben »nyugodtan tekintenek a találkozó kimenetele elé, „nem várják attól sem” a nemzetközi feszültség újabb kiéleződését, sem pedig annak érezhető csökkenését". Mindazonáltal a kifelé hangoztatott »szilárd nyugalom« jelszava mögött jó adag nyugtalanság is meghúzódik. »A kancellár ugyan bízik Kennedyben — írja például vezércikkében a Frankfurter Allgemeine Zeitung —, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden aggodalom nélkül tekint Bécs felé. Sokkal több forog kockán, semhogy ez lehetne a helyzet. De azért nem szabad idegeskedni, hanem elszánt nyugalomra van szükség A nagyipari köröket képviselő Deutsche Zeitung arról panaszkodik, hogy Kennedy párizsi látogatása sem hozta meg a kívánt eredményt. A NATO-politika kérdéseiben továbbra sem jött létre egyetértés a washingtoni és párizsi kormány között. »Kennedy aligha utazhat azzal a megnyugtató érzéssel Bécsbe, hogy a NATO-ban most már teljes az egyetértés és az egység — hangsúlyozza a lap. — Kennedy helyzete Párizs után sem a legjobb. Á valóságban, akárhogy is forgassuk, a bécsi találkozásra túl korán került sor.« , A Süddeutsche Zeitung vezércikkében rámutat: Bonn számára kétségtelenül kellemetlen az, hogy Kennedy európai látogatása során elkerüli a nyugatnémet fővárost. »Ilyen előjelek mellett kérdéses, vajon elegendő-e az, érdekek képviselőjeként Kenne- dyvel szemben« — írja a lap, majd rámutat, hogy a Nyugat- Berlin kérdésében való »szilárd magatartás« hangoztatása egyáltalán nem oldja meg az alapvető problémát. A tekintélyes nyugatnémet polgári lap ezután így folytatja: »Berlin problémáját nem lehet eltüntetni azáltal, hogy tagadjuk létezését, amely független Hruscsov offenzívájától. Berlin problémája elsősorban nem katonai és nem is elszigetelt politikai probléma, hanem a német kérdés egy része. Ha igazán az enyhülést akarják, akkor nem elegendő, hogy századszor is elutasítják a szovjet kormánynak a békeszerződésre és Berlinre vonatkozó javaslatait és csak várakozzanak azokra a dolgokra, melyek be fognak következni a Ke- let-Berlinnel való elkerülhetetlen békeszerződés megkötésével. Arra lenne szükség, hogy érdembeli ellenjavaslatokat tegyenek, amelyekről azután tárgyalni lehetne. Egy békeszerződés a két német állammal, mely megDr. Münnich Ferenc távirata N. Sz. Hruscsovhoz Dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke Mihail Hrunyicsevnek, Szovjetunió Minisztertanácsa el nökhelyettesének, az SZKP Központi Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa képviselőjének elhunyta alkalmából részvéttáviratot küldött N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának Közös közlemény a szovjet—brit kereskedelmi megbeszélésekről Moszkva (TASZSZ): A szovjet kormány és a brit konmány képviselői Moszkvában találkoztak és megvizsgálták a két ország kereskedelmi kapcsolatait. A megbeszéléseken részt vevő kül döttségeket Nyikclaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter és Reginaid Maudling brit kereskedelemügyi miniszter vezette. A megbeszélésekről kiadott közlemény szerint a szovjet küldöttség rámutatott arra, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatai bővítésének egyik legfontosabb módszere az angliai szovjet behozatal, egyebek között a szovjet kőolaj és olajipari termékek angliai importjának növelése. Reginaid Maudling tudomásul vette ezt a megállapítást. Megígérte, hogy tanulmányozni fogja a szovjet külkereskedelmi vállalatoknak egyéb, hosszúlejáratú megállapodásokra vonatkozó ajánlatait is. A két küldöttség megegyezett abban, hogy az 1962 évi áru csereforgaimj kontingensről ez év október-novemberében Londonban folytatnak tárgyalásokat. A brit kereskedelemügyi minisz- te azt javasolta, hogy tűzzék ki célul a szóbanforgó kontingens száz százalékos növelését. A közlemény utal arra, hogy a kereskedelmi és tengerhajózási tárgyalások a közeljövőén folytatódnak. Ezekre jó módot ad a júliusban .megnyíló londoni szovjet kereskedelmi és ipari kiállítás. A laoszi lázadók az ENSZ-ben is megindították az aknamunkát New York (MTI): A laoszi Boun Oum-klikk, amelynek csapatai ismételten megszegik a laoszi tűzszüneti megállapodást, a Laosszal foglalkozó genfi értekezleten jelenlévő küldöttségével pedig szabó táltat.ja az értekezlet munkáját. Hírügynökségi jelentések szerint most az ENSZ-ben kezdte meg az aknamunkáját a laoszi kérdés megoldása, illetőleg, a genfi értekezlet eredményes munkája ellen. A hírek szerint a laoszi lázadók úgynevezett ENSZ-küldöttséA Szovjetunió ENSZ-képviselelének nyilatkozata az ENSZ-főtitkár hatáskörének problémájáról New York (TASZSZ): A Szovjetunió ENSZ-képviselete pénteken nyilatkozatot adott ki, amely ben emlékeztetett arra, hogy Dag Hammarskjöld, akit több ENSZ- tagállam, közöttük a Szovjetunió sem ismer el az ENSZ hivatalos személyeként, május utolsó napjaiban New York-i sajtóértekezletén és Angliában az oxfordi egyetemen tartott előadásában foglalkozott az ENSZ főtitkára szerepének kérdésével. Hammarsk jöld többek között azt állította, hogy a főtitkárnak jogában áll ENSZ-szervek formai határozata nélkül megoldani bizonyos vitás politikai problémákat. Hammarsk jöld terjengősen bizonygatta, hogy ő »független« politikai irány vonalat követ, csak »lelkiismerete és becsülete« szavára hallgat. A Szovjetunió ENSZ-képvise- letémek nyilatkozata mindenekelőtt kimutatja, hogy Hammarskjöld állásfoglalása ellentmond az ENSZ alapokmány tételeinek, amelyek szerint a főtitkár csupán a szervezet fő adminisztratív személyeként járhat el és csak abban az esetben tölthet be egyéb funkciókat, ha ezekre külön megbízatást kap a Biztonsági Tanácstól, a közgyűléstől, vagy más ENSZ-szervtől. Ma már — mutat rá a szovjet nyilatkozat — sokan látják, hogy Hammarskjöld úgynevezett »független« irányvonala az imperialista hatalmak érdekeit tükrözi. Hammarskjöldnek ez a szégyen-* letes szerepe tökéletesen lelepleződött a kongói események kapcsán. A dolgok lényege. azonban végső soron nem Hammarskjöld személye, hanem mindenekelőtt az, hogy a főtitkár — az ENSZ végrehajtó szerveinek jelenlegi felépítése mellett — szükségképpen és a dolgok természeténél fogva annak az államcsoportnak) az érdekeit tükrözi, amelyet képvisel. A szovjet ENSZ-képviselet nyilatkozata itt emlékeztet az ENSZ- közgyűlés 15. ülésszakán előterjesztett szovjet javaslatra, amely szerint az ENSZ-ben nem egy< hanem három főtitkárnak kell működnie, akiknek mindegyike a jelenleg meglévő három fő államcsoport valamelyikét' képviseli. E három államcsoport együtt működése nélkül jelenleg nem biztosítható az Egyesült Nemzetek Szervezetének valóban nemzetközi jellege. Mindegyik államcsoportnak egyenlő lehetőségekkel kell rendelkeznie, ami az ENSZ-határozatok jellegének befolyásolását illeti, s a határozatok nem irányulhatnak e három államcsoport egyikének érdekei ellen sem. Az ENSZ — szögezi le a szovjet nyilatkozat — csakis e feltétel valóraváltásával lesz valóban az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely a világon 'ténylegesen kialakult viszonyokat tükrözi. '• • '• •• Pedagógusok kitüntetése as Ország húsban A 10. pedagógusnap alkalmából szobaton az Országházban kormánykitüntetéseket adtak át a kiemelkedő oktató-nevelő munkát végzett pedagógusoknak. A kitüntetési ünnepségen ott volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a Miniszter- tanács első elnökhelyettese, Kiss Károly, az Elnöki Tanács elnök- helyettese, a Politikai Bizottság tagjai; a kormány több tagja, továbbá dr. Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális osztályának vezetője, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, dr. :.Qe* lutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Az ünnepség résztvevőit Kiss Károly* az. Elnöki »Tanács elnök-» helyettese üdvözölte. Tolna megyéből »kiváló tanár« kitüntető címet kapott Hun Margit, a pincehelyi általános iskola magyar-történelem szakos tanára. 2431 nyolcadikos úttörő kérte felvételét a KISZ-be hagyná mindkettőt a jelenlegi gének szóvivője pénteken közöltömbökben, egészen más arculatot nyerne, ha egyi3ejűleg a nagyhatalmak céljává és felelősségévé nyilvánítaná a későbbi újraegyesítést, s emellett egy vegyes német bizottságot hozna létre, például az 1959-es nyugati terv mintájára. Mivel azonban Bonn nyilván még csak gondolni sem mer erre, s a jelenlegi nyugati hatalmi konstellációban Bonn ügyvédje, de Gaulle sem különösebben érdekelt ebben, te a sajtó képviselőivel .felhívják valamennyi ország ENSZ- küldöttségének figvelrcét, hogy Laoszban nem valósult meg a tűzszünet”, de a tűzszünet megszegésének lényét elferdítve, a laoszi hazafias erők kezén lévő területek ellen elkövetett támadásokért a laoszi hazafias fegyveres erőket szerette volna a felelős színben feltüntetni. Ugyanakkor egyetlen szóval sem emlékezett meg azokról a berenüléKennedy minden bizonnyal az sekrnl. amelvpk«t a laoszi láza- elutasítás jelszavánál marad meg dókat támogató amerikai repü- hogy Bonn bizonyos mértékben j majd Bécsben. már ami Német- ^ ingének hajtanak v°are rendszere Gaulle-t eskette fel a német! ország és Berlin témáját, illeti.« ' résén e területek fölött. Az úttörő szövetség fennállásának 15. évfordulója alkalmából megyeszerte ünnepséget rendeztek.. Az ünnepségeken kisdobosokat és úttörőket avattak, s nyolcadik osztályos úttörőket vetlek fel a KISZ-szervezetekbe. Az idén végző 2687 nyolcadikos úttörő közül 2431 kérte felvételét a KISZ-be. A KISZ-tag avató ünnepségeken a szülők is részt vettek. A szekszárdi Kanizsai Doroty- tya úttörőcsapatnál az ünnepség alkalmából Bara János, az országos úttörő elnökség tagja adta át a csapatnak a KISZ Központi Bizottság és az úttörők országos elnökségének vörös selyemzászlaját. A jelentkezők közül néhány úttörői gyenge tanulmányi eredménye miatt nem vettek’ fel a KISZ-be. A paksi KISZ-tag avató ünnepségen két kitűnő' dir.k megígérte, hogy segít két gyengén tanuló fiatalt tanulmányi eredményeik megjavításában, hogy a következő hónapi taggyűlésen őket is KISZ-taggá avathassák. „Emberek ős demokrácia s termeli- szövetkezetekben“ A közelmúltban egy igen értékes könyv jelent meg a Hazafias Népfront országos titkárságának kiadásában. A könyv írója Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, címe pedig »Emberek és demokrácia a termelőszövetkezetekben«. Dobi István e könyvben közreadta a termelőszövetkezeti mozgalom terén szerzett legfontosabb tapasztalatait. Az új élet kialakulásának egész sor jellemző vonása és átmeneti problémája tárul elénk a könyv olvasása közben. Ugyanakkor — a tapasztalatok, állami intézkedések, jogszabályok alapján — megmutatja a problémák megoldási lehetőségeit is. A könyv írója, mint legfőbb állami vezető, szerető atyai gondoskodással foglalkozik a fiatal, gyakran botladozó termelőszövetkezetekkel, hogy azok minél előbb megtalálják a, leghelyesebb utat gazdaságuk megszilárdításához. A Hazafias Népfront Tolna megyei elnöksége a minap ülést tartott, amelyen mintegy harmincán vettek részt. Ezen behatóan foglalkoztak Dobi István nagyjelentőségű művével. Az ülésen . többen felszólaltak, elemezték a könyvet s ennek tükrében foglalkoztak több tsz-kérdés.sel. A közeljövőben több községi Hazafias Népfront-bizottsági ülésen is ismertetik majd ezt a művet. így tárgyalnak az »Emberek és demokrácia a termelőszövetkezetekben« tanulságairól a lengye- li, bátai, bölcskei és bonyhádva- rasdí Hazafias Népfront-bizottsági ülésen.