Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-24 / 147. szám

▼ILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLTETEK! TOLÜ Szombat 1961. ^június 24. XI. évfolyam „A béke minden nép ■ ■ ## ugye" A Pravda veséreikke Moszkva (TASZSZ): A Pravda pénteki számának vezércikke is­mét visszatér a Nagy Honvédő Háború kezdetének 20. évforduló­jára és a június 21-i Hruscsov- beszédre. Már régen begyógyul­tak azok a sebek — írja a Prav­da — amelyeket a háború ütött országunk testén. Belépett az élet­be az a nemzedék, amely már nem élt át háborús borzalmakat. Az idő azonban nem úr az em­lékezet felett. A szovjet emberek szívében és gondolataiban kitö­rölhetetlenül élnek a vérzivata­ros és tragikus napok, azoknak a nagy csatáknak évei, amelyek­ben eldőlt a szovjet állam, az egész emberiség sorsa. A vezércikk hangsúlyozza, hogy a második világháborúnak, a fa­siszta hadak fölött aratott győ­zelemnek legfőbb eredménye a nemzetközi erőviszonyok meg­változása, mégpedig a szocializ­mus javára történt megváltozá­sa volt. A Pravda utal arra a bejelen­tőire, hogy a Szovjetunió más békeszerelő államokkal együtt ez év végén békeszerződést köt a Német Demokratikus Köztársa­sággal és leszögezi, hogy azok, akik a békeszerződés aláírása ese­tére háborúval fenyegetőznek, a legnagyobb felelősséget vállalják magukra cselekedeteikért. A Szovjetunió minden szükséges té­nyezővel rendelkezik ahhoz, hogy megvédje hazáját és megbüntesse az agresszort. A leszerelés kérdésére utalva a Pravda megállapítja, hogy míg a Szovjetunió minden nép leg­bensőbb törekvését tolmácsolva, állhatatos következetességgel sík- raszáll az általános és teljes le­szerelés mellett, addig a nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Egye­sült Államok különböző ürügyek­kel elutasítják a leszerelést. Eb­ben az időszakban, amikor a tő­kés országok kormányai maka­csul szabotálják e problémameg­oldását, a népeknek még foko­zottabban kell harcolniok a le­szerelésért, amelytől sok tekintet­ben függ az egész emberiség jö­vője. A magyar országgyűlési küldöttség befejezte látogatását az NDK-ban Berlin (MTI): A Német Demok ratikus Köztársaság Népi Kama­rájának meghívására június 11-e óta kilenctagú magyar ország­gyűlési küldöttség tartózkodik az NDK-ban. Rostás István, a Magyar Nép- köztársaság berlini nagykövete csütörtökön este az NDK kor­mányának vendégházában foga­dást adott a küldöttség baráti lá­togatásának befejezése alkalmá­ból. A meleg, baráti hangulatú fogadd son Rostás István, dr. Johannes Dieckmann, az NDK Népi Ka­marájának elnöke és Rónai Sán­dor, az országgyűlés elnöke, a magyar küldöttség vezetője mon­dott pohárköszöntőt. * Berlin (MTI): A kilenctagú ma­gyar országgyűlési küldöttség, aynely a népi kamara meghívá­sára Rónai Sándornak, az ország- gyűlés elnökének vezetésével ba­ráti látogatást tett a Német De­mokratikus Köztársaságban, pén­teken délelőtt 11 órakor külön- repülőgéppel visszautazott Buda­pestre. Visszaérkezett as országgyűlés küldöttsége Az országgyűlés küldöttsége a Német Demokratikus Köztársa­ságban tett baráti látogatásáról pénteken visszaérkezett Budapest­re. Ezerötszáz mozgóárus a földeken — Intézkedtek az arató, a betakarító és a cséplő munkások frisskenyér-ellátásáról Gondoskodtak zsákról, zsinegről, ponyváról — Hatvan-hatvanöt új bekötőút könnyíti a betakarítást Országszerte megkezdődött az aratás, amelyre a kereskedelem dolgozói is felkészültek A Bel­kereskedelmi Minisztérium ille­tékes főigazgatóságainak tájékoz­tatása szerint a felkészülés ered­ményeként az aratás—betakarí­tás idejére szükséges áruellátás sokat javult, s néhány cikktől el­tekintve kielégítő. Az idén zsír csaknem 17 szá­zalékkal több van, mint a múlt év azonos időszakában. Negyven vagonnal nagyobb mennyiség, összesen 100 vagon aratási sza­lonna kerül forgalomba. Elegen­dő konzervárut küldtek a vidéki raktárakba, száraztésztából 6 százalékkal, gyümölcsszörpből pe­dig 30 százalékkal nagyobb a készlet a tavalyinál. Bár az ipar a tervezett 170 vagon helyett 380 vagon gyü­mölcslevet ad a kereskede­lemnek. a megnövekedett igé­nyeket előreláthatólag nem tudják kielégíteni. Borból ugyancsak kevesebb lesz a szükségesnél. A sörellátás hely­zete azonos, mint a múlt év ha­sonló időszakában. A mezőgaz­dasági vas- és műszaki áruellá­tás ugyancsak megfelelő. Néhány cikkből a mezőgazdaság fejlő­dése nyomán csökken az igény, a kereskedelem azonban előre nem látott igényekre is számít. A múlt évben például 170 000 kasza fogyott el, az idén 225 000- et szereztek be, gondolva arra. Drezdai egyetemisták látogatnak Dombóvárra A MÁV Dombóvári Vasúti mányozzák a dombóvári vasutas Csomópont pártszervezete és a fiatalság életét, munkakörülmé- KJSZ-szervezet július 1-én fjú- nyeit sági találkozót rendez, amelynek keretében vendégül látja a drez­dai közlekedési egyetem 19 tagú küldöttségét. A drezdai egyetemisták három­hetes hazánkban tartózkodásuk alatt termelési gyakorlaton vesz­nek részt. Ezen belül meglátogatják a nagyobb vasúti csomóponto­kat és egy napot Dombóvá- rott töltenek. A Dombóvári Vasúti Cso­mópont pártszervezete és a KISZ-szervezet fiataljai nagy rokonszenvvel és szeretettel várják a német vendégeket, s egésznapos programmal ké­szülnek fogadásukra. A KISZ-fiatalok kalauzolásával a vendégek megtekintik a cso­móponti komplexumot, majd a vendéglátók a járási művelődési házban rövid kultúrműsort ren­deznek a drezdai egyetemisták Az egésznapos ifjúsági találkozó tiszteletére, tapasztalatcsere jellegű lesz. A Az egésznapos ifjúsági találko- német egyetemisták megnézik a zót reggelig tartó táncmulatság fűtőházat, a talpfatelítőt, a gu- zárja be, amelyet ugyancsak a rítódombot, a szociális létesít- járási művelődési házban ren- ményeket, s a helyszínen tanul* deznek, hogy a kedvezőtlen időjárás eset­leg a gabonát megdönti, s így a gépi aratást korlátozza. A 70 000 sarló várhatóan kielégíti az igé­nyeket, s az aratáshoz szükséges kiegészítő tartozékokból, például kaszakőből, kaszányélből. fage- reblyéből, slb. ugyancsak van elegendő. ­Az aratási ruházati cikkek — aratóhadrág, munkaruha, cipő, aratópapucs, aratószandál, stb. — mennyisége kielégítő, gumi gazdacsizmából például a tavalyi 58 ezer helyett 125 ezer pár a készlet. A kereskedelem gondoskodott többek között a frisskenyér-el- látásról is. Az Élelmezésügyi Mi­nisztériummal kötött megállapo­dás értelmében június 15-től szeptember 15- ig, a vidéki sütőüzemek rész­ben éjszakai műszakra tértek át, részben két órával koráb­ban kezdenek. A földművesszövetkezetek a ta­valyihoz hasonlóan megszervezik a mozgóárusítást. 1500 mozgó­árus járja majd a földeket, s üdítő itallal, sörrel, cukorká­val, süteménnyel, , több helyen fagylalttal frissíti az aratókat. Az üdítőital-ellátás megjavítá­sára a földművesszövetkezetek 50 palackozó üzemet létesítettek, amelyek júliusban és augusztus­ban 5 millió üveget töltenek meg. A LENKER Vállalat gondos­kodott arról, hogy a gazdaságo­Segítség a szomszédnak Az uzdi Táncsics Termelőszö­vetkezet olyasmivel dicsekedhet, amellyel talán kevés szövetkezet az országban; saját kombájnja van. (Erről már a közelmúltban beszámoltunk.) Azóta már bejáratták a vado­natúj SZK—3-ast, sőt próbakép­pen arattak is vele. A szövetke­zet csak a jövő hét elején kezdi az aratást teljes ütemben. A Táncsics Tsz tagjai örülnek a legújabb közös szerzeménynek, és mint 'ó szomszéd, segítenek a többin. A rácegresi termelőszö­vetkezetnek megígérték, hogy a kombájnnal segítenek az aratás­ban. Mészáros György, az uzdiak kombajnvezetője így ma a rác­egresieknek arat gépével. kát aratózsineggel, zsákkal, pony­vával ellássa. A tavalyinál mint­egy 20—25 százalékkal több zsák áll az idén a mezőgazdaság ren­delkezésére. A Terményforgalmi Zsákellátó Vállalatnak például négymillió zsákot adtak át. Eze­ket a zsákellátó kölcsönadja a gazdaságoknak. A LENKER rak­táraiban még mintegy kétszáz­ezer gabonazsákot tartalékolnak, az aratás idején a LENKER- nél éjjel-nappal, sőt vasár­nap is ügyeletet tartanak, hogyha valamelyik gazdaság­ban kevés a. készlet, telefon- értesítésre 24 órán belül el­juttassák a kért zsineget, vagy zsákot, s ha pedig a gazdaságok gépko­csit küldenek érte, azonnal ki­adják az árut. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium útügyi osztálya já­rul hozzá a betakarítás meggyor­sításához új bekötőutakkal A múlt év szeptemberétől ez év de­rekáig mintegy 60—65 termelő- szövetkezetnek építettek összesen 70 kilométer hosszban új bekötő­utat. így a gabonaraktárak, a tsz- központok közelebb kerültek a főútvonalakhoz, ami a betakarí­tás idején nagy segítséget jelent. Eredményes volt az Ünnepi Könyvhét Ülést tartott a megyei könyvhét-bizottság Pénteken délelőtt kilenc óra­kor a Soós Sándor Városi Műve­lődési Házban ülést tartott a könyvhét-bizottság. A bizottság megtárgyalta az Ünnepi Könyv­héttel kapcsolatos tapasztalatait. A bizottság tagjai elmondták észrevételeiket a rendezvényekkel kapcsolatban, beszámoltak a könyvárusítás eredményeiről. El­mondották, hogy a2 Ünnepi Könyvhét alkalmából megyénkbe érkezett két fővárosi író — Thur- zó Gábor és Cseres Tibor — jól­sikerült irodalmi esten vett részt és több helyen dedikálta köny­veit. Hiányosságként említették meg, hogy a földművesszövetke- zet nem gondoskodott kellő szá­mú könyvről a két író műveiből s így nem tudták az árusok ki­elégíteni teljes egészében a je­lentkező igényeket. Az értekezleten hogy elmondották. Szekszárdon az Ünnepi Könyv hét alatt 58 897 forint értékű könyvet adtak el. Ebből tizennégyezer forint érté­kű könyvet az üzemi könyváru­sok, 10 200 forint értékű könyvet pedig a két könyvsátor árusai adtak el. Közülük az egyik nyolc­ezer forintos forgalmat bonyolí­tott le. Jól dolgoztak az üzemi, válla­lati könyvárusok is. A városi ta­nács dolgozói 2800. a kórház dol­gozói 2200, a FÜSZÉRT dolgo­zói 2100 forint értékű könyvet, vásároltak. A megyei bíróságon 1200, a DÉDÁSZ-nál 1400. a rend őrségnél 1100 forint értékű könyv talált gazdára. Hasonlóan sok könyvet vásároltak az építőipari vállalat és az AKÖV dolgozói is. A város nagyobb üzemeiben, vál- latainál a könyvárusítást könyv­kiállítással kapcsolták egybe. Szekszárdon mintegy 45 vál­lalatnál árusítottak könyvet üzemi megbízottak az Ünne­pi Könyvhét alatt. Tanévzáró ünnepély az iparitanuló-iskolában Pénteken délelőtt tartotta Szék- mezte Bacsó elvtárs a tanulmá- szárdon, a kertmozi helyiségében nyi eredményeket, a tanév elején tanévzáró ünnepélyét a Munka- előállt nehézségeket, ezek leküz- ügyi Minisztérium 505. sz. »Ady dését. Felhívta a figyelmet a fo- Endre” Helyiipari Iskola. Hét- kozott követelményekre a tanu- száz ipari tanuló — illetve kö- lás terén. Elmondta, hogy a zöttük már kétszáz új szakmun- nyáron az iskola tanulói közül — kás — ünnepelte az iskola tan- jó munkájuk jutalmaként — öt­testületével együtt az 1960/61-es vénén üdülhetnek a Balaton mel- tanév sikeres befejezését. lett, ketten pedig Lengyelország­Bacsó Miklós, az iskola igazga- ban töltenek három hetet, tója beszámolt az eVnúlt tanév Janó Mária fényképész szak­eredményeiről. — Mint a ma meg munkás a most végzett harmad­nyíló kiállítás is tanúsítja — mon- évesek nevében búcsúzott az is- dotta — jó munkát végeztünk az kolatársaktól és tanároktól. Pata­elmúlt tanévben. A kiállított tár- ky Gizella KISZ-titkár pedig a gyak nagy része szemléltető esz- tanulók nevében kívánt sok si- köz, illetve működő modell. Jól kert az új szakmunkásoknak, szerepelt iskolánk a Mátai An- A záróünnepély végén — rövid tál Kulturális Seregszemlén, az műsor után — került sor a ju- országos iparit.anuló-versenyen. talmak kiosztására. Tizenketten Míg 1959-ben a szakmunkásvizs- kapták meg az „Ifjúság a szocla- gára bocsátottak közül 15, tavaly lizmusért” jelvény első fokoza- három, az idén csak egy száza- tát, kilencvenhatan 20, illetve 30 lék bukott meg, pedig a követel- forint értékű könyvsorsjegyet, öt- mények most sem voltak kiseb- vénén könyvjutalmat, a legjobb bek, sőt inkább nőttek. vizsgaremekek készítői pedig ok­A továbbiakban részletesen ele-levelet kaptak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom