Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-04 / 103. szám

Men &V/(­VTT.AG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK' TOLNA MEGYEI Csütörtök 1961. május 4. XI. évfolyam 103. szám * ARA: 50 FILLÉR Újabb szakemberek mentek a termelőszövetkezetekbe Ünnepélyes értekezleten fogad­ták szerdán délelőtt Szekszárdon azoknak a mezőgazdasági szak­embereknek egy részét, akik a párt hívó szavára az elmúlt év­ben segítették a termelőszövetke­zetek megszilárdítását, vagy most indultak ki a tsz-ekbe. Az ünne­pélyen megjelent dr. Vígh Dezső, a megyei tanács vb. elnökhelyet­tese és Fenyvesi Ferenc, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osz­tályának munkatársa. Az érte­kezletet Pozsonyi Ignác, a megyei tanács mezőgazdasági osztályá­nak személyzeti előadója nyitotta meg, majd dr. Vígh Dezső mon­dott ünnepi beszédet. Megkö­szönte a szakemberek segítségét, értékes tevékenységét, majd pe­dig arról beszélt, hogy a jövőben mit várnak a termelőszövetkeze­tekben lévő szakemberektől. Az ünnepély keretében felszó­lalt Fenyvesi Ferenc is. Harminchat olyan szakember­nek, aki az elmúlt évben a terme­lőszövetkezetekben tevékenyke­dett, emléklapot adtak át. A vál­lalatok, hivatalok szakemberei közül most újabb csoport — mintegy hetven fő — kezdte meg működését a megye szövetkeze­teiben. Az ifjúság a szocializmusért mozgalom tapasztalatairól tanácskozik a KISZ megyebizottság Ma délelőtt 9 órai kezdettel a KISZ megyebizottságon értékelik Az ifjúság a szocializmusért moz­galom eddigi tapasztalatait. A megbeszélésen részt vesznek a KISZ megyei végrehajtó bizott­ság tagjai, a járási KISZ-titkárok és a függetlenített KlSZ-appará- tus minden dolgozója. Tatár Lajos elvtársnak, a KISZ megyei titkárának beszámolója után a meghívottak elmondják Az ifjúság a szocializmusért moz­galom eddigi szervezésével kap­csolatos tapasztalataikat, majd tervet dolgoznak ki a mozgalom ! további fellendítése érdekében. A hazánkban tartózkodó munkásküldöttségek látogatása Tolna megyében Kubai, csehszlovák és német vendégek Szekszárdon és a Tolnai Selyemgyárban A proletariátus nagy ünnepén, j Antal elvtárs, a városi pártbi- május elsején eljöttek hazánkba zottság titkára, szinte a világ valamennyi orszá- | A vendégeket az SZMT szék- gának munkásküldöttei. A nem- ! házában fogadták, zetközi munkásosztály képviselői ] Kubai, nyugatnémet, NDK-beli május elsején megtekintették ha­zánk fővárosában a felejthetet­len, hatalmas, impozáns május elsejei tömegdemonstrációt. Az ünnepségen részt vevő külföldi küldöttségek egy része Tolna megyébe látogatott el. Horváth József elvtárs, a szak- szervezetek megyéi tanácsának vezető titkára a megye határá­ban fogadta a külföldi munkás­küldöttségeket. A vendégek, a megyehatárról Szekszárdra haj­tattak Itt találkoztak a szakszer­vezeti élet Tolna rhegyei vezetői­vel, a párt- vezetőivel. és csehszlovák munkások kül­döttei jöttek el Szekszárdra, hogy találkozzanak a megye mun kasaival, vezetőivel, megismerked jenek a szakszervezeti munka módszereivel, a dolgozók életé­vel. Luis Blanco, a Pinar del Rio megyei Építők Szakszervezetének titkára, Leon Cassola, a Las Vil­las megyei Építők Szakszerveze­tének titkára a hős kubai mun­kásosztályt képviseli. Sepp We­nig, Gerhard Simon, a Német Demokratikus Köztársaság mun- és tömegszervezetek : kásosztályának harcos üdvözletét I hozta Tolna megyébe. Kristian A héten befejezik a kukoricavetés nagy részét, a cukorrépa saraMását, egyelését, és a szülő kapálását megyénk termelőszövetkezeteiben — Tavul a tsz-ekben a növényvédelmi munka — Az idei tavaszon nemcsak a kedvező időjárás, hanem a régi és új szövetkezeti gazdák emel­kedő munkakedve is gyorsítja a tavaszi munkák végzését. Évek óta nem haladtak így a munkák­kal megyénkben, mint az idei tavaszon. A burgonyának 92 százalékát vetették el termelőszövetke­zeteink, a visszalévő 8 szá­zalék vetését e héten befeje­zik. A burgonyavetést a vetőgumó-el­látás zavarai lassították. A nap­raforgó vetése befejeződött, a ve­téstervet megyei viszonylatban túlteljesítették termelőszövekeze- teink. Szépen sorol a napraforgó, a héten megkezdik a kapálását. A kukoricavetésnek mintegy fele van meg megyénkben. A kukoricavetésre jó hatással volt az időjárás is. Sok he­lyen már a kukorica is so­rol, a vetés jó részét pedig még ezen a héten megyeszer- te befejezik, ha ezt a továb­bi esőzések nem akadályoz­zák. Szépek megyeszerte a cukorré­pa-vetések. A cukorrépa sarabolá fát 70 százalékban fejezték be, a múlt héten megkezdték he­lyenként az egyelést is. Mint­egy 500 holdon készültek el az egyeléssel, s e héten várható en­nek a munkának is jelentős meg­gyorsulása. Kapálják termelőszövetkezete­ink a szőlőket is. Eddig 60 szá­zaléknyira készültek el a szőlő- kapálással A héten helyenként megkezdik az első permetezést. A kertészetekben folyik a para­dicsom- és paprikapalánták kiül­tetése. A káposztafélék szépen fejlődnek, áz eső előtt már sok helyen öntözték a kiültetett ká­posztapalántákat, dinnyét, tököt és uborkát. örvendetes, hogy a tavaszi is- tállótrágyázási tervet megyei átlagban 10 százalékkal telje­sítették túl termelőszövetke­zeteink, mintegy 25 000 holdat trágyáztak meg istállótrágyával. Segítette a terv túlteljesítését az is, hogy a háztáji gazdaságokban termelt trágyát is felajánlották a közös gazdaságnak. Komoly fejlődés tapasztalható megyénkben a növényvédelem területén. Eddig sikeresen véde­keztek termelőszövetkezeteink a répabarkó és a répabolha kár­tevése ellen. A répakártevők el­len a Tolna megyei Növényvé­dő Állomás 1036 holdon végzett vegyszeres védekezést. Emellett termelőszövetkezeteink saját ere­jükből sokszor kisüzemi módsze­rekkel is — így például a bölcs­kei Petőfi Tsz-ben, háti porzók­kal — védekeztek a répa kár­tevői ellen. A vegyszeres védekezéshez szükséges vegyszerekben nincs hiány, az ellátás jó, minden igényt kielégít. A gépkapacitás hiánya is csökken az idén, tsz- eink’ 25 Rapidtox II. gépet vá­sároltak, ezzel a tsz-ek tulajdo­nában lévő nagyüzemi növény- védelmi gépek száma negyvenre emelkedik. Előreláthatólag a burgonyabo­gár elleni védekezésre kevés lesz a növényvédő állomás és a tsz- ek gépkapacitása. A tsz-ekben ebben a munkában segítenek majd az állami gazdaságok gé­pei is A burgonyabogár elleni vé­dekezés központi szervezése már megtörtént, de minden tsz igyekezzék saját lehető­segeit és erőforrásait kihasz­nálni a védekezésre. A külföldi vendégek fogadá- Fluck, Heinrich Hanschmann a sán megjelent Daradics Ferenc! nyugat-németországi szervezett elvtárs, az MSZMP megyei tit- dolgozók küldöttei, kára. Tuska Pál elvtárs. a me- A kedves vendégek fogadásán gyei tanács vb-elnöke, Szabópúi Horváth József elvtárs üdvözölte a megjelenteket. Ismertette a Tolna megyei szervezett dolgo­zók életét, munkakörülményeit, a yárp.S történetét. Az üdvözlő beszédre a küldött­ségek vezetői válaszoltak. Sepp Wenig többek között ezeket mondotta: Gyönyörű a magyar határ, virágzik, fejlődik minden. A szemet gyönyörködtető lát­vány sokáig emlékezetünkben Megyénkben idén már, mintegy 70 tsz-ben végeznek vegyszeres j gyomirtást A vegyszeres gyom- j marad. Soha nem felejtjük el a irtás főleg a gabona és kukorica- i feledhetetlen május elsejét, az területekre terjedt ki. Egyre több [ önök szíves fogadását. Harcunk tsz érdeklődik a gyomok vegysze- j fő célja, hogy egységes legyen rés irtása iránt, főleg a dombó-1 vári járásban. Nagyon fontos munka hárul a termelőszövetkezetek gyümölcs­kertészeire. a kártevők elleni vé­dekezésben. Eddig sikeres volt a kaliforniai pajzstetű és az al- mamoly elleni védekezés. Folyik a védekezés a cseresznyelégy ellen is, amelynek kártevése aka­dályozza a cseresznye-exportot. Megyénkben körzeteket jelöltek ki — Paksot, Bölcskét, Dunaföld- várt — ahol különös nagy súlyt kell fektetni a cseresznyelégv elleni védekezésre. a munkásosztály, hogy a világ dolgozói egységesen harcoljanak az imperializmus ellen. Egysé­ges lesz Németország, együtt har­colunk, mert egy a célunk Luis Blanco ezeket mondotta: Akkor jöttünk el hazánkból, amikor népünk győzedelmeske­dett a betolakodó banditákon! Népünk egységes, harcunk ered­ményes volt. Soha nem felejtjük el a szocialista tábor országai­ból hozzánk ért szolidaritást. Erőt adott ez nekünk. Hatalmas erő a népek összefogása, soha nem tér vissza Kubába a múlt. Kubi si. Yenki no! — Fejezte be szavait. Jarmila Luxova, a SUMAVAN textilgyár meósa köszöntötte szaktársai, a csehszlovák nép ne­vében a Tolna megyei dolgozó­kat. — Azon munkálkodunk, hogy világbéke legyen, hogy soha többé ne legyen háború. A né­pek összefogása, a nemzetközi proletariátus összefogása leköti a háborús gyújtogatok kezét — mondotta többek között. A vendégek a fogadás után díszebéden vettek részt. Több pohárköszontö hangzott el. Ez­után a népes küldöttség a Tol­nai Selyemgyárat kereste fel. A selyemfonógyárban nagy lelkese­déssel fogadták a messzi ország­ból jött kedves vendégeket. (A selyemgyári látogatásról la­punk holnapi számában adunk tudósítást.)-pj­ffjúsági brigádok a dombóvári járásban A dombóvári járás több mező- gazdasági üzemében alakítottak a fiatalok ifjúsági brigádot, s vál­lalásokat tettek munkájuk ered­ményesebbé tétele érdekében. A dalmandi gépállomáson három traktoros ifjúsági brigád alakult és nevezett be az ifjúsági ver­senybe. A brigádok tagjai vállal­ták. hogy éves termelési tervüket illllPlÉlíii llliilflftl V <■( / HP * 1 mm ik. Ünnepélyes keretek között búcsúztatták Szekszárdon azokat a tartalékosokat, akik betöltötték, illetve még ez évben betöltik öt­venedik életévüket. Kelemen József őrnagy, járási kiegészítő pa- ranesnok Bazsó Gábor bogyiszlói tsz-tagnak adja át a díszes em­léklapot. 105 százalékra teljesítik, ugyan­csak 105 százalékra teljesíti gépi tervét a brigád valamennyi tagja. Vállalták, hogy a csúcsmunkák idején a gépeket két műszakban üzemeltetik, a kenő- és üzem­anyagfelhasználás terén két szá­zalékos megtakarítást érnek el, s a brigád tagjai szakmai tovább­képzésen vesznek részt, ezenkívül önszorgalmukból is növelik szak­mai és politikai tudásukat. A Dalmandi Állami Gazdaság traktorosai közül nyolc fiatal traktoros nevezett be a verseny­be. A traktorosok vállalták, hogy tervüket 15 százalékkal túltelje­sítik, kifogástalan minőségű mun­kát végeznek és a gyengébb tel­jesítményt elérő fiatal traktoro­sok eredményét munkamódszer­átadással segítik. Pontosan be­tartják a gépkarbantartás előírá­sait, s az önköltségcsökkentés ér­dekében takarékoskodnak az üzemanyaggal és gépalkatrészek­kel. ~ A gazdaságban alakult négy kukoricatermesztő ifjúsági bri­gád is. A négy brigádnak összesen 46 tagja van. A fiatalok vállalták, hogy holdanként 35 mázsás átlag­termést érnek el, s biztosítják a hoidankénti 18—22 000 növény­számot. Mindezt kellő időben végzett, jó talajelőkészítéssel, a műtrágya és védőszer jó felhasz­nálásával és minőségi munkával. A szakcsi Uj Élet Termelőszö­vetkezetben a szövetkezet fiatal­jai három hibridkukorica-termelő brigádot alakítottak, s úgy hatá­roztak, hogy részt vesznek az or­szágos versenyben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom