Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-11 / 109. szám

6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1961. május 11. SPORT A 100 méteres síkfutás rajtja, ahol a szekszárdi Halmos Ferenc 11,6 másodperces idővel második lett. ATLÉTIKA Bajai Építők—Szekszárdi Dózsa atlétikai verseny Az elmúlt vasárnap a Bajai Építők első és második csapatát látta vendégül a Szekszárdi Dó­zsa atléta-gárdája. A találkozó mindhárom csapat számára a fér­fi Népköztársasági Kupa I. for­dulójának első versenyét jelen­tette. Ezen kívül női meghívásos versenyszámokra is sor került. A férfiak versenyében a Bajai Építők első csapata került az él­re 9835 ponttal, második a Szek­szárdi Dózsa 7552 ponttal, har­madik pedig a Bajai Építők II. csapata lett 7190 pontos teljesít­ménnyel. A bajaiak magas pont­számú győzelme ellenére a szek­szárdiak a vártnál jobban sze­repeltek, s néhány igen biztató eredmény is született: A 100 méteres síkfutásban: 1. Vigand Sebestyén (Baja) 11,5, 2. Halmos Ferenc (Szekszárd) 11,6 másodperc. A 400 méteres síkfutás első két helyezettje szintén bajai ver­senyző, Gardil Antal és Bencze István, idejük 55, illetve 55,8 má­sodperc, míg a harmadik és a negyedik helyen szekszárdi ver­senyző végzett, Kiss Károly és Galambos Ottó, idejük 55,8 és 56,1 másodperc. Értékes második helyet szer­zett a 110 méteres gátfutásban Bien János 17 másodperces ide­jével. Lakos István a rúdugrásban szerezte meg az első helyet a ba­jai Hegedűs István előtt, 280 cen­timéteres ugrásával. A távolugrásban is szekszárdi győzelem született. 1. Halmos Ferenc 600, 2. Kai Ferenc (Baja) 571 centiméter. Súlylökésben első lett Mihály- fí János bajai versenyző, tel- a 400 méteres síkfutás rajtja, ahol a szekszárdiak a harmadik jesítménye 15,57 méter, míg és a negyedik helyet szerezték meg. ugyanebben a versenyszámban Doszpod András a negyedik hely­re került 12,36 méteres dobásá­val. Szép eredmények születtek ge­relyhajításban. 1. Márity János (Baja) 58,80, 2. Marsi Sándor (Szekszárd) 50,17, 3. Hegedűs Gyű la (Baja) 50,11, 4. Galambos Ot­tó (Szekszárd) 49,56 méter. 4x100 váltó: 1. Bajai Építők I. 47,8, 2. Szekszárdi Dózsa 48,4, 3. Bajai Építők II. 49,5 másodperc. A meghívásos női versenyszá­mokban is születtek szép ered­mények. A magasugrásban a ba­jai Majoros győzött 153 centimé­teres ugrásával, de a három szék szárdi versenyző, Törökné, Ko­vács és Budavári is 140 felett ugrott. Igen szép volt a szekszár­di gerelyes lányok teljesítménye, valamennyien túldobták a 30 mé­tert. Török Mária 35,61-et, Török Sándorné 32,67-et, és Varga Mar­git 30,75-öt dobott. (monostori) Nagyszabású röplabda villámtorna Gyünkön Az NB I éllovasa hat válogatottal — Az országos középiskolai bajnokcsapat is bemutatkozott A gyönki járási TST mellett A mérkőzés után Szendrey Béla működő röplabda szövetség nagy- átadta a vendégcsapatoknak a já- sikerű villámtornát rendezett rási röplabda szövetség zászlaját, Gyönkön a sportbarátság kere- majd közös vacsorán vettek részt, tében. A villámtornán részt vett ahol a három csapat tagjai szoros az Újpesti Dózsa csapata, négy barátságot kötöttek egymással. válogatott játékossal. (Az Újpesti ~ ' ........... D ózsa már hat éve az NB I. baj­nokcsapata). Ezenkívül megjelent a bajai III. Béla Gimnázium röp­labda-csapata is. A bajai csapat országos középiskolai bajnokcsa­pat. A harmadik résztvevő pedig a gyönki járás válogatottja volt. A megnyitón Szendrey Béla, a járási röplabda szövetség elnöke üdvözölte a csapatokat. Az első mérkőzést a bajai csapat játszot­ta a gyönki járás válogatottjával. A bajaiak szépen kombináltak, végül nagy fölénnyel nyerték a mérkőzést. Ezután az Újpesti Dózsa játszott a bajai fiúkkal. A közönség szép iskolajátékot lát­hatott az újpestiektől, de a gim­názium csapata sem játszott alá­rendelt szerepet. Végül a Dózsa biztosan nyerte a mérkőzést. A játékidő alatt a Dózsások bemu­tatták a sportág minden szépsé­gét. Az utolsó mérkőzést az új­pestiek a gyönki válogatottal ját­szották, ahol imponáló győzelmet arattak. p# Ili , : Hy f'­m m : f IjjJ 4’ IHK ■Ml-1»; ill#« kLü— >, - / A szekszárdi származású István nyitás közben. P»PP Döntetlenül végződött a Döbrököz — Fadd mérkőzés A két sportkör közös megegye­zéssel vasárnap játszotta le a XI. fordulóban szereplő mérkőzést. A mérkőzésen gyenge csatársorok és jó védelmek küzdöttek egy­mással. A mérkőzés eredménye I már az első félidőben kialakult, ! amikor is Somogyvári Góljára Pét rics válaszolt. Döbrököznek ta­lán — az egész mérkőzés képét tekintve — több helyzete volt, de a vendégcsapat is rászolgált az egyik pontra, amelyben különö­sen Schuszter játszott kiemelke­dően. A bajnoki táblázaton a A 110 méteres gátfutásban bajai versenyző szerezte meg az elsőséget. A szekszárdi Bien 17 másodperces idejével második. mérkőzés eredménye a sorrend­ben nem okozott változást. Mint­hogy Bonyhád és Máza valószínű kiesése miatt a megyei bajnok­ságnak minden bizonnyal 3 ki­esője lesz, így még a 17 pontos Dunaföldvár sem érezheti ma­gát biztonságban, de különösen nagy küzdelem vár a még hátra­lévő mérkőzéseit során Dobrökö*- re, Gyönkre, Iregszemcsére, Kis- dorogra és Gerjenre is. A mérkő­zés után a bajnokság állása a következő: 1. Dombóvári VSE 22 16 5 1 79:23 37 2. Tolna 22 15 5 2 51:24 35 3. Simontomya 23 15 3 5 64:27 33 4. Sz. Dózsa 22 12 7 3 87:25 31 5. Nagymányok 22 9 9 4 45:30 27 6. D. Szpartakusz* 22 10 6 6 33:29 25 7. Paks 22 10 2 10 49:44 22 8. Bátaszék 22 7 6 9 43:57 20 9. Fadd 24 6 6 12 41:54 18 10. Dunaföldvár* 23 6 6 11 38:71 17 11. Gerjen 22 5 6 11 33:45 16 12. Kisdorog 23 4 7 12 36:57 15 13. Iregszemcse 23 6 3 14 31:68 15 14. Gyönk 23 4 5 14 32:63 13 15. Döbrököz* 23 3 6 14 25.63 11 16. Nagy dörög tör ölve * 1—1 büntető pont levonva. A következő forduló párosítá­sa: Nagymányok—D. Szparta­kusz, Szekszárdi Dózsa—Tolna, Dombóvári VSE—Iregszemcse, Gerjen—Dunaföldvár. Paks— Fadd, Gyönk—Döbrököz, Bátaszék —Simontomya, Kisdorog szabad­napos lesz. Ma kezdődik a esiUagsserső egyéni sakkverseny i A Tolna megyei Sakkszövetség rendezésében ma délután kezdő­dik a csillagszerző egyéni ver­seny, mely tíz napon át tart. Résztvevők: Budapest és Tata­bánya női sakkmesterei, valamint Veszprém, Dombóvár és Szek­szárd elsőosztályú játékosai. A sakkversenyre a TlT-klub­ban (a sporthivatal székházában, emelet) kerül sor. Az ünnepé­lyes megnyitó ma délután 16 órakor lesz, mely után megkez­dődnek a versenyek. Minden nap 16-tól 21 óráig tartanak a verse­nyek, míg a függő játszmák dél­előtt 9 órakor kerülnek leját­szásra. A Szekszárdi Szpartakusz kerékpárosai a második helyen Az elmúlt vasárnapi országúti küzdelem után az összetett csa­patversenyben az igen előkelő második helyen állnak (18 részt­vevő csapatból) a szekszárdi ver­senyzőit. (Tavalyi végeredmény kilencedik helyezés volt.) Terüle­ti »Béke Kupa« versenysorozat jelenlegi állása: 1. Pécsi Szpar­takusz 59. 2. Szekszárdi Szparta­kusz 43, 3. Kaposvári Vasutas SK 26, 4. Pécsi VSK 26, 5. Bajai Szpar takusz 15, 6. Pécsi Bányász 13 pont. A Szekszárdi Szpartakusz ver­senyzőinek minden lehetőségük megvan, hogy a hétfordulós »Te­rületi Béke Kupa« bajnoksá­gon a tavalyinál jobb eredmé­nyeket érjenek el és végered­ményben az 1—3. helyen fejezzék be a versenysorozatot. Röplabda Felsőnána—Hőgyész 3:1 (56:31) Felsőnánán mintegy 200 néző előtt került sorra a megyebajnoki férfimérkőzés. Az első játszmát 15:4-re nyeri a hazai együttes. A második játszmát a felsőnánaiak elkönnyelműsködik és Hőgyész nyer 15:ll-re. A harmadik játsz­mában újból könnyű hazai győ­zelem születik. (15:7). A negyedik játszma úgy kezdődik, hogy a vendégek győznek — már 5:l-re vezetnek — amikor a felsőnánai­ak nagy hajrába kezdenek és vé­gül 15:5-re győznek. Olvasd a TOLNA MEGYEI Népújságot! Jó eredmények a kétyi négytusa versenyen Hétfőn került megrendezésre a kétyi úttörők négytusa-versenye. A versenyen jó eredmény szüle­tett. Ezek közé tartozik Márton Antal magasugrásban 130-as, kis- labdadobésban 70 méteren felüli, távoüigrásban 468-as teljesítmé­nye. A 60 méteres síkfutásban sok 9 másodperc körüli eredmény született. A lányoknál Lovász Ir­ma remekelt, aki magasugrásban 120-at, távolugrásban 364-et ért el, kislabdadobásban az 50 mé­teres határt közelítette meg. Hat­van méteren 9,5 és 10 másodper­ces eredmények születtek. Dombóvári Fatelítő— Szakcs 3:0 (2:0) A vasárnap lejátszott járási bajnoki labdarúgó-mérkőzésén a Dombóvári Fatelítő biztos győ­zelmet aratott. Az első félidő vál­tozó játékot hozott. Mindkét csa­patnak voltak kidolgozott táma­dásai, de a helyzeteket csak a Fatelítő tudta értékesíteni. Az első gólt Németh szerezte meg — fejes góljával — majd a má­sodik gólt Szabó szerezte egy el­ejtett labdából, 2:0. A második félidő is kiegyensúlyozott játékot hozott és befejezés előtt öt perc­cel Vati szerezte meg a labdát, aki áttört az ellenfél védelmén és nagy erővel küldte a labdát a hálóba. 3:0. Török Gyula TOLNA MEGYEI NÉPOJSAO A Magyar Szocialista Munkásain Tolna megyei Blzottságo és a Megyei Tanács lopjo Felelős szerkesztő: Petrlts rerenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállolalo Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere tő—17, Telefont Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli Istvón Terjeszti a Magyar Posta Flőflrethető a helyi pcztoMvataloknA és kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónapra 11 £

Next

/
Oldalképek
Tartalom