Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-09 / 107. szám

TOT,WA WFOTST NÉPÜ.TS *G 19G1. május ST« Az önköltségszámítás tapasztalatai » termelőszövetkezetek ben A Népújság segítségével: Az önköltségszámítás i jelentősége Az elmúlt évben megyénkben tíz különböző adottságokkal ren­delkező termelőszövetkezet számí­tott a Földművelésügyi Miniszté­rium irányításával önköltséget. Nemcsak azért volt ilyen alacsony az önköltségszámító tsz-ek szá­ma mert a minisztérium szám­viteli szakapparátusának erejét meghaladta a több tsz-re kiter­jedő szervezés és irányítás mun­kája, hanem azért is, — és fő­leg azért — mert a tsz-ek ide­genkedtek az önköltségszámítás­tól. Minden újnak, így az önkölt­ségszámításnak is szembe kell találnia magát a maradisággal. Sok tsz nem értette meg, miért van önköltségszátmításra szüksé­ge. Nem értették meg, hogy enélkül nagyüzemben az eredmé­nyes gazdálkodás lehetetlen. Az ésszerű, eredményes gazdálkodás pedig akkor kezdődik, amikor tudom, hogy gazdasági eredmé­nyeim milyen költségek, ráfor­dítások árán születnek meg. Amíg ezt nepn tudom, sötétben botorkálok és nem értem meg a gazdasági jelenségeket. Nem tudtuk eddig pontosan kimutatni azt sem, hogy a tsz-ek ben miből adódik a mérleghiány. A tsz-ekben úgy indokolták a mérleghiányt, hogy: „Sajnos be­vételi kiesések voltak, rossz volt a termés, nem sikerült a hizla­lás”. Az önköltségszámítás pon­tosan rávezet a mérleghiány oká­ra, biztosan (megmutatja, hogy milyen növénynél, vagy állatnál mutatkozik ráfizetés, mennyi ez a ráfizetés, miért nem volt ered­ményes az adott növény terme­lése, vagy az állat tenyésztése, melyek voltak azok a költségek, amelyek a ráfizetést okozták? Az önköltségszámítás nemcsak a gazdálkodás hibáira mutat rá, hanem adatai indokolnak is, pon­tosan megmutatják, mi az oka a ráfizetésnek. Megmutatják azt is, hogy kit terhel a felelősség. A költségelemek alakulásából következtetni lehet arra, hogy ki követte el a hibát. Az önköltségszámítás idei ta­pasztalataiból ragadjunk ki egyet len példát, hasonlítsuk össze két tsz cukorrépatermelési eredmé­nyeit. A kurdi Uj Élet Tsz 70 holdon 189 mázsás átlagtermést ért el cukorrépából. Egy mázsa cukor­répa 16,94 forintba került neki. A 45,50 forintos elszámoló árat véve alapul, minden mázsa cu­korrépa 28,56 forint tiszta nye­reséget eredményezett. A csibrá- ki Viharsarok Tsz 30 holdon 232 mázsás átlagtermést ért el cu­korrépából. Noha termésátlaga 43 mázsával haladta meg a kur­diakét, egy mázsa répa 27,72 fo­rintba került nekik, 10,78 forint­tal többe, mint a kurdiaknak. Érdemes összevetni, hogy a két tsz egy hold cukorrépa megter­melésére mennyi költséget fordí­tott. Kiderül, hogy a kurdiak 3202 forintot, a csibrákiak ennek Szakosítják az állattenyésztést az alsónyéki Dózsa Népe Tsz-ben Az alsónyéki Dózsa Népe Tsz- ben üzemegységenként szakosít­ják az állattenyésztést. A szarvas- marhákat már átcsoportosították a különböző üzemegységekbe. A Nyéki-pusztai üzemegységben he­lyezték el a tehenészetet, a Be- tekints-pusztai üzemegységben a nagyobb növendékeket, a pörbö- lyi üzemegységben pedig a kisebb növendékeket. A szarvasmarha­hizlalást Csikó-majorban végzik, ahol az adottságok erre a leg­jobban megfelelnek. Folyamatban van a sertések át­csoportosítása is. Betekints-pusz- tán folytatják a süldőnevelést és a hizlalást, Nyéki-pusztán és Pörbölyön pedig főleg az anya­kocákat tartják. Az alsónyéki Dózsa Népe Ter­melőszövetkezet jelentősen emeli idén az állattenyésztésből eredő! áruértékesítést. Múlt évben 460 hízott sertést adtak el az állam­nak. Ezt a számot idén 730-ra emelik. Negyvenezer literrel eme­lik tejből is az áruértékesítést. A múlt évben 160 000, az idén 200 ezer liter tejet adnak el az ál­lamnak. A felemelt áruértékesí- tési terv teljesítésére garanciának mutatkozik az, hogy az első ne­gyedévi tejtermelési tervüket 11 ezer literrel túlteljesítették és a fejési átlag megközelíti a 11 li­tert, A szarvasmarha-tenyésztést úgy fejlesztik tovább az alsónyékiek, hogy minden borjút felnevelnek és felvásárolják a háztáji gazda­ságukból is a tenyésztésre alkal­mas borjakat és növendék álla­tokat. Idén a háztáji gazdaságok­ból már tíz borjút felvásároltak. kétszeresét, 6430 forintot fordí­tottak egy hold cukorrépára. Ez a két szám önmagában is felhívja a figyelmet arra, hogy Csibrákon valami baj volt a cu­korrépa tenmeléssel. Igaz, hogy többet termeltek, mint a kurdi­ak, de ezt a termelési eredményt nagy áldozatok árán, magas költ­ségekkel érték el. Jobb lett vol­na nekik, ha csak 189 mázsát termelnek egy holdon, mázsán­ként 16,94 forintért. Ezen most érdemes elgondol­kozni. A cukorrépatermeléshez a legfőbb üzemi adottságaik ked­vezőek, hiszen rekordtermést ér­tek ei. Tehát érdemes nekik cu­korrépát termelni, de csökkente­ni kell a költségeket, tanulva a szomszéd, községbeli azonos adott Ságokkal rendelkező kurdi Uj Élet Tsz-től. Csak egyetlen példát ragadunk ki a kínálkozó példák tömegéből, hogy állításunkat igazoljuk. El­mondhatjuk, hogy már az első évben a tíz tsz kísérlete is mesz- szemenő következtetésekre ad al­kalmat, feltár egy csomó ered­ményt és hiányosságot. Idén 102 tsz számit már rend­szeresen önköltséget. Erre módot ad a könyvelés fejlődése, a bi­zonylati rendszer megszilárdítá­sa, a könyvelők szakképzettségé­nek fejlődése, az, hogy a tsz-ek vezetői kezdik érezni az adatok hiányát és az is, hogy többet se­gít a minisztériuim. A tsz-ek könyvelési és bizony­lati rendszerében van még sok javítanivaló ahhoz, hogy az ön­költségszámítás pontosabb, meg­bízhatóbb legyen. Maga az ön­költségszámítás módja is fejlőd­ni egyszerűsödni fog, alkalma­sabb lesz majd közgazdasági elem zésre. A meglévő hibák azonban nem az önköltségszámítás ellen szólnak, hanem mellette. Hiszen munka közben ismerjük fel a hibákat, tudunk javítani a köny­velési, önköltségszámítási rend­szeren. Végezetül elismeréssel kell adóznunk az úttörőknek, a tíz ter­melőszövetkezet főkönyvelőjének és számviteli dolgozóinak, akik szabad idejüket is munkával tölt­ve, sokszor egészen kezdetleges körülmények között, elsőnek bi­zonyították be megyénkben, hogy érdemes és eredményes is a tsz- ekben önköltséget számolni. Cziczer István—Gyenis János Következik: A növényterme­lés költségeinek alakulása már az első években is bizonyítja a nagyüzemek fölényét. Alig egy hét alatt elintézték a három tsz panaszát Április végén a magyarkeszi Petőfi Termelőszövetkezettől kaptunk levelet. Azt írták ak­kor: »Termelőszövetkezetünk kilábolhatatlan kátyúba került a Tejipari Vállalattal szemben«. Segítségünket kérték, hogy problémájuk megoldódjon. Mint minden esetben, most is szíve­sen tettük meg o tőlünk telhe­tőt. A község termelőszövetkeze­tei szállítottak tejet és az el­számolások alkalmával a Pe­tőfi Tsz-t 865 forint 15 filléres kár érte. A panasz jogos volt. A Tolna megyei Tejipari Vál­lalat igazgatója Temesi Engel­bert a következőket közölte szerkesztőségünkkel: »A Petőfi Tsz panasza fedi a valóságot. A három tsz a közö­sen termelt tejet a Magyarke­szi Tejszövetkezet tejgyűjtőjé­ben értékesítette és annak 40 százalékát, egy termelőszövetke­zet tejét le is fölözte. A fölözött tejet a három tsz a termeléssel arányosan elosztotta. A hiba ott történt, hogy a tamási tej­üzemnek nem jelentették a fö- lözés arányát, és ezért az el­számolást csak egy tsz, a Pe­tőfi javára tudták elvégezni, míg a másik két tsz tejét tel­jestejként számolta el. Tekintettel arra, hogy a fen­tiek szerint a Petőfi Tsz káro­sult, a másik két tsz javára, a három tsz-el megállapodtunk, hogy a 11 napos helytelen el­számolást a 865,15 forintot a fölözés arányában megosszák és a különbözeiét a Petőfi Tsz-nek megtérítik. Megállapodtunk ab­ban is, hogy a hasonló hibákat elkerüljük, hogy a három tsz a tejgyűjtőben értékesíti tejét, a termelés negyven százalékát lefölözi és az ipar termelőszö- vetkezetenkénti részletezéssel zsírkilogrammot vesz át a tsz- ektől.« Tehát a kátyúból ki lehet jönni, igaz, a szerkesztőségnek nem sok érdeme van ebben, hisz ha a levelet közvetlenül a Tejipari Vállalathoz küldték volna, talán gyorsabban elinté­ződött volna az ügy. Egyébként dicséretes módon, nagyon gyor­san intézték el a Tejipari Vál­lalat vezetői az ügyet, ezért kü­lön köszönet illeti őket. A magyarkeszi tsz-ek pana­sza, ha nem is egyedülálló, de napjainkban, amikor a közös gazdaságokban most kezd ki­alakulni a szervezett gazdálko­dás, igen fontos, hogy írjunk róla, hogy megelőzzük hasonló esetek előfordulását; melyek más formában, esetleg más mó­don jelentkeznek. A VASUTAS A vasutas felemelte a bizony­talan külsejű valamit. — Hát ez egy pénztárca — ál­lapította meg dörmögve — bi­zonyosan elvesztette valaki. Bement a bakterházba. Meg­gyújtotta a lámpát és megnézte a tárcát. Háromezer forint volt benne, meg az igazolványok. Fényképet is talált benne. Egy asszonyt meg három gyermeket ábrázolt. — Éppen ilyen volt az én ki­sebbik fiam is — jajdult fel benne a lélek. A fia, Lacika ke­rek három esztendeje halt meg. A fényképen lévő fiú pedig sza­kasztott mása. A két lányka pe­dig; két kicsi angyal. Sajnálni kezdte az asszonyt. Csak jönne vissza! Csak keresné a pénzét! — De csak akkor adom oda. ha hivatalos igazolást nyújt be hozzám — dörmögte felelőssége teljes tudatában. Jött is az asszony. A vasutas azonnal megismerte. Mit is mondjon most? Hogyan kezdje? Az asszony leült a kis váróte­rem agyonkoptatott padjára. Sze­me véres volt a sírástól. Szipo­gott. A vasutas várta, hogy megszó­lal a nő. De az nem szólt, csak merően nézett maga elé. A férfi türelmetlenül tett-vett a kis teremben. Aztán megszó­lította: — Horváthné. kérem! Az asszony felnézett. Arca cso­dálkozást árult el. A férfi a zse­bébe nyúlt. — Ezt siratja? — húzta elő zsebéből a tárcát. — Ezt — mondta határozottan a nő és felugrott. A vasutas a kezébe nyomta a pénztárcát. — Köszönöm — kiáltotta han­gosan, majd hirtelen megcsókolta a csodálkozó férfi borostás arcát és elsietett. Bállá Tibor levelező, Tengelic Vézna kis kölyök volt Sanyi, amikor először találkoztam vele. Apja, a nagybajuszú Józsi bácsi büszkén hozta be a városba. »Sa­nyi gimnáziumba fog járni, aztán egyetemre megy!« — újságolta fűnek-fának. Mert neki nem akármilyen siheder fiút adott a sors. Sanyi a falusi általános is­kola első tanulója volt, s maguk a tanárok biztatták, hogy ennek a gyereknek igenis feljebb kell mennie... így került Sanyi a kollégiumba. Kócos barna haján kacéran ült a diáksapka és nem titkolta nagy elhatározását, hogy csak azért is kihúzza magát kitűnő-rendűre... Ki is húzta. Öröm volt nézni a bi­zonyítványát, amint évente két­szer valóságos sorakozót tartottak benne a jelesek. A jutalomköny­vek és a dicséretek is csak úgy hullottak Sanyira minden záró­ünnepélyen. — Mj akarsz lenni? — kérdez­tem tőle egyszer. — Gépészmérnök! — felelte ön­tudatosan. S hát kit vennének fel az egye­temre, ha nem Sanyit, akinek esze úgy vág, mint a borotva? Az algebra-példákra csak rásandít és máris köpi a megoldást. — Ez a fiú mérnöknek szüle- tr'4' — mondta büszkén az srii. így gondolta a gimnázium igaz­gatója is, mert olyan ajánlást adott róla a felvételi ívhez, ami­Sanyi „megtérései 66 nőt csak kevés gyereknek akasz­tottak az iratai mellé. Megkapta a kitüntető oklevelet is, a hozzá­tartozó éremmel együtt. Édesany­ja úgy ölelte magához ez után a nagy pillanat után, hogy az em­bernek szinte a könnye csordult bele. Nem csoda. Ez volt az egyet­len gyereke. S méghozzá ilyen kiválóan sikerült gyerek, akit pél­daképül állítanak a többi diák elé... Indult is Sanyi hamarosan fel­vételit tenni és szeptemberben már a pesti diákszállóba vitte magával a családi utazó-kosarat, így kezdődött, szépen és remény- teljesen... Mikor és hol történt a hiba, nem tudom. De fél év múlva hal­kabb lett körülötte a családi elis­merés, sőt Józsi bácsi kissé za­vartan beszélt a fiáról. — Nehéz kiismerni azt a gyere­ket... Olyanformán ír. hogy csa­lódott... Inkább állásba ment vol­na a gimnázium után... Értetlenül hallgattam szavait. — Éppen a Sanyi? — Igen a Sanyi... — válaszolta az öreg elkeseredetten. Aztán kiderült, hogy utóvizs­gáinak mér nem is ment n'k: Hazajött vizsga nélkül, laza val- vonogatással. Hogy ő unja az egyetemet. Itt van a gyár, ahol fel is veszik mindjárt. így is meg­fog élni. így is fog keresni idővel annyit, mint egy mérnök. Minek eméssze magát a tanulással? — De Sanyi... — biztattam — azért nincs igazad! Gondolj arra, hogy mindig mérnöknek készül­tél, s néhány év múlva nagyon megbánhatod. A szüleid is egé­szen összetörtek miattad! A nagy, erős legénnyé serdült egykori vézna kamasz mosolyog­va nézett rám. — Majd beletörődnek. Elvégre az apám sem végzett egyetemet! — Igen Sanyi, de a te eszeddel! Gondolj arra, mennyit vártak tő­led a tanáraid is... Csakhogy Sanyi nem gondolt semmire. Megmakacsolta magát és itthon maradt. Nem mondom, a gyárban jól be vágódott. Vidám fickó volt, megszerették. A fizetése se volt kevés, ügyes kezével hamar bele­tanult a munkába. Csak az apja, meg az anyja viselte sápadtan a szomorúság terhét. Sokkal gyen­gébb tehetségű fiúk is tovább ta­nulnak... Miért éppen az ő fiuk torpan meg az első nehézségtől? — Menj vissza Sanyi! Hiszen visszavesznek még, ha akarod! — mondogattam neki, ha találkoz­tunk. — Megy a fene! — búgta Sanyi, de ki tudja, nemcsak a dac tü­zelt-e belőle? Nem éledt-e fel némi önvád a szíve mélyén? Azután behívták katonának. — Látod, ha egyetemi hallgató lennél, a katonai időd is rövidebb lenne! — szipogott az anyja. Sanyi leszolgálta becsülettel a katonaidőt is. Lehet, hogy jót tett neki ez a kiruccanás, mert kissé csendesebben és elgondolkodób- ban jött vissza. Mintha megko­molyodott. és megférfiasedott vol­na. Igaz, hogy közben egy lány­nak is udvarolni kezdett a gyár­ban. Csinos, hozzávaló teremtés volt. Már számítgatták, mikor tartják meg az eljegyzést. Aztán nem találkoztam sokai » Sanyival. Valahogy Józsi bácsiék sem kerültek elém, lefoglalta őket a saját munkájuk. De múltkor az utcán ki másba nem botlom, mint éppen őbe- léjük. Persze megállunk és be­szélgetünk. Én dicsérem a kedves kis menyasszonyt és kívánok minden jót az elkövetkezendók- höz. Ök dagadó kebellel fogadják szavaimat, de látszik rajtuk, hogy még akarnak közölni valamit. Szinte egyszerre kezdenek bele, mármint Sanyi és az édesapja. — Van ám egy nagy újság! — No... Csak nem lettél idő­közben gyárigazgató? — tréfálko­zom a fiúval. — Még nem, de... — és Sanyi kibökkenti most már igazán ko­molyan és magabiztosan — vég­zem az egyetemet! — Te? — Igen. Felvettek a levelezőre; Most vagyok másodéves... Csak nézek rájuk és bennem is táncolni kezd az öröm, s mintha a szemem sarkában valami nedves­ségfélét éreznék, ahogy ennek az öreg falusi embernek a kipirult arcát mustrálom. — Hát mégis... — Mérnök lesz mégis a fiam­ból! — kapja fel a beszéd elejtett fonalát Józsi bácsi, s tudom, hogy most már nem fog többé csalódni Sanyiban. — Ugye mondtam, hogy nem éred te be kevesebbel! — tódítom én is a fiatal vőlegény felé, de ő nem válaszol, csak a lánnyal mo­solyog össze. Aztán elágazik az utunk. Pilla­natra még megállók és utánuk nézek. A két fiatal édes duruzsolással, összekarolva bandukol. Józsi bá­csi kicsit nehézkesen poroszká! mellettük, de azért, amennyire lehet, kihúzza magát. Ahogy egy jövendő mérnök apjához illik... Szabó Ibolya f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom