Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-05 / 104. szám
6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1961. májas 3. SPORT Kecskemét— Baj a—Szekszárd városok közötti atlétikai verseny A verseny tanulsága: Sürgős utánpótlást a Szekszárdi Dózsának a középiskolákból Május elsején került lebonyolí-! lentene a tehetséges középiskola tásra Baján a Kecskemét—Baja— [ soknak is, hiszen fejlődésük job- Szekszárd, városok közötti atlé- j ban biztosított lenne ebben az tikai viadal. A versenyzőket erő- ' állandó versenyprogrammal ren- sen próbára tette a többnapos J delkező sportkörben! Megmutatesőtől felázott, laza talajú pálya és a szeszélyes, szeles időjárás. Különösen nagy erőpróbát jelentett a szekszárdiak számára, akiknek ez volt az idei első pá- lyaversenyük. A csapat zömét a Szekszárdi Dózsa versenyzői tették ki, de helyet kaptak a szekszárdi gimnázium és a Szekszárdi Honvéd csapatának legjobbjai is. A kiegészített együttes sem tudott azonban az elmúlt évihez hasonló erőt képviselni, hiszen soraikból olyan tehetséges atléták hiányoztak, mint amilyen Kosztolányi, Czéh, Bakó. Pelényi, Gar- bacz és Hamar voltak. így csupán csak a női csapat tudta maga mögé kényszeríteni a kecskemétieket és megelégedni Baja után a második hellyel. A férfiaknál a sorrend így alakult: 1. Baja, 2. Kecskemét, 3. Szekszárd. A verseny során kitűnt, hogy a sportkörök felkészülése milyen fokon áll, s egyúttal figyelmeztetett arra, hogy sürgősen meg kell oldani a szekszárdi atlétikai utánpótlás problémáját! Az elmúlt évi szép eredményeket csak úgy lehet továbbra is megtartani, ha a Szekszárdi Dózsa megfelelő utánpótlást kap a város középiskoláitól. Ez nagy segítség lenne a Dózsa számára is, és nagy előnyt jeta a verseny még azt is, hogy javítani kell az edzésviszonyokon is, hogy a versenyzők felkészülése zavartalan legyen. A versenyen nem születtek kiemelkedő eredmények, de néhány így is figyelemre méltó. Értékes második helyet szerzett a női diszkoszvetésben Török 34,30 méteres dobásával. Ugyancsak a második helyen végzett a 80 méteres gátfutásban Törökné 14,2 másodperccel és Bányai a 400 méteres női síkfutásban 70 másodperces eredményével. Harmadik helyezést ért el Törökné a női súlylökésben (10,60 m) és Gujás a 400 méteres síkfutásban (71,4 rhp.) Igen szép teljesítmény volt a 100 méteres síkfutásban Krassay Judit 13,9 másodperces eredménye, aki nyolc versenyző közül szintén a harmadik helyen végzett, s mindössze tizenöt éves. A férfiak versenyében második helyen végzett a 110 méteres gátfutásban Bien 17 másodperces idővel. Ugyancsak ezen a helyen végzett Marsi gerelydobásban (46,48), Bien a hármasugrásban (12.45 m), és Cserkélyi a magasugrásban 178 centiméteres eredményével. Harmadik lett a 100 méteres férfi síkfutásban Halmos (12 mp) és a kalapács- vetésben Tarr 33,84 méteres dobásával. Egy-egy negyedik heKosaros lányaink nem játszottak alárendelt szerepet a már NB l-be jutott győriekkel szemben Győri ETO -Szekszárdi Petőfi 65:49 (31:24) Hosszú és fáradságos utazás után az alábbi csapattal kezdett Szekszárd: Varga I. (4), Bencze (2), Forgács (6), Varga II. (8), Bor- csáné (17). Csere: Péntekné (8), Budai, Kercser (4). A játékosok hihetetlen becsvággyal, nagy akarattal »hajtottak«. Az első félidőt hatalmas iram, színvonalas játék jellemezte. Ebben az időszakban teljesen egyenrangú ellenfél volt Szekszárd. A hétpontos győri előny a hat kihagyott szekszárdi helyzet számlájára Írandó. Ekkor kimondottan jól játszott a csapat. A második félidőre már visz- szaesett a szekszárdi csapat játéka, kiütközött a fáradtság a játékosokon. A győriek 25 pontos előnyre tettek szert, majd a hajrában ismét feljöttek lányaink, sikerült az előnyt csökkenteni. Minden játékos jól játszott, s megfelelő teljesítményt nyújtott, de külön ki kell emelni Boicsáné, Péntekné és Kercser teljesítményét. Ötletes, gyors játékot mutatott be a BVSC csapata A Budapesti VSC NB I-es férfi és nőj kosárlabda-csapata látogatott el Dombóvárra barátságos mérkőzésre. Először a női csapat játszott a gimnázium csapatával. Meglepetésre nem született magas pontarány. Ennek egyik oka talán az, hogy hiányzott a BVSC csapatából a válogatott Szappanos Ildikó. A mérkőzést az ötletes és gyors játékon kívül az utolsó percekig TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca Só. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél EiáUmási díj egy hónapra 11 Ft tartó küzdelem jellemezte. Végeredmény: 46:31. A férfiak a DVSE csapatával játszottak. A dombóváriakkal játszott Fogarassy és Hunyadi is, a Szekszárdi Petőfi játékosai. Ez a mérkőzés természetesen minden szempontból felülmúlta a női mérkőzést; (104:52) Sakkszimultán Tamásiban A munkásosztály nemzetközi napjának, május elsejének tiszteletére Tamásiban sakk-szimultánt tartott Köberl Ferenc sakkmester. A szimultánon 20 versenyző vett részt. Kunos Ferenc győzött, Kamarás Lajos és Tóth Zoltán döntetlent játszott a mester ellen. Kunos és Kamarás a tamási gimnázium tanárai és Tóth a gimnázium tanulója. Ezek a sikerek bizonyítják a tamási gimnázium magasfokú sakk-életét. MHS országos meghívásos és területi terepgyorsasági motorversenyét. A rossz időjárás ellenére 4000 néző állta körűi az esőtől áztatott nehéz talajú pályát. A versenyen a következő csapatok vettek részt: Pécsi Dózsa, Kaposvári MTIS, Szekszárdi MHS, lyet szerzett még Debulai az | Kecskeméti MHS, Pécsi MHS i500 méteres futásban és Bárdos Két második helyet szereztek motorosaink Pécsett Május 1-én délután a csertetői Kaposvári MHS), 3. Berger Bé- pályán bonyolították le a Pécsi la (Danúvia, Pécsi MHS). 400 méteren. A verseny ugyan nem hozott jó eredményeket, de rámutatott arra, mi a tennivaló, ha a szekszárdi atlétika továbbra is meg j László akarja tartani jó hírnevét. - M - i MHS), A versenyt három géposztályban rendezték meg. Eredmények: 125 kcm, 10 kör (1 kör 2400 méter), 17 induló: 1. Balaskó 250 kcm, 15 kör, 12 induló: 1. Takács István (Jawa, Pécsi Dózsa), 2. Ivicz Géza (Jawa, Szekszárdi MHS), 3. Mátyás Imre (Jawa, Kaposvári MHS). 350 kcm, 15 kör, 4 Induló: 1; Bencze Béla (Jawa, Pécsi MHS), 2. Molnár László (Jawa, Szekszárdi MHS), 3. Haász József (Jawa, Kaposvári MHS) Mindhárom géposztályban izgalmas küzdelmet láthattunk. A nehéz talajú pálya próbára tette a versenyzőket, minden tudá- (Danúvia, Kaposvári j sukra szükség volt, hogy a ver- 2. Veik János (Csepel, senyen megállják helyüket Á megyei labdarúgó-bajnokságért Kisdorogi MEDOSZ— Gerjeni MEDOSZ 2:1 (1:1) Kisdorog, 500 néző. Vezette: Pogány. Kisdorog: Szentes — Kóka, Gscheidt I., Gscheidt II. — Németh, Becze — Újvári, Fazekas, Déghy, Krémer, Klein. Gerjen: Fekete — Csató, Haász, Farnek — Finzter, Kertész — Szabó, Husti, Klement, Horváth, An tus. Az első negyedóra a vendégcsapaté, miközben gyors támadásokkal veszélyeztetik Szentes kapuját. Negyed óra után a hazaiak veszik át az irányítást és ennek eredménye a 25. percben jelentkezik: Déghy a halszélen elfut és majdnem az alapvonalról kapura lő. A labda a kifutó Fekete fölött a hálóba kerül. 1:0. Újrakezdés után a gerjeniek támadnak és a 28. percben Hustit szabálytalanul szerelik. A vendégek szabadrúgáshoz jutnak a kaputól mintegy 25 méterre. A labda a sorfalról lepattan, melyet Klement értékesít. 1:1. Az eddigi közepes iram alábbhagy, a hátralévő időt a sok partdobás, pontatlan leadások jellemzik. A II. félidőben élesedik a küzdelem. Változó, gyors támadások következnek mindkét részről. Negyed óra eltelte után ismét a hazaiak kerülnek fölénybe, közben Becze nagy erejű lövését teszi ártalmatlanná Fekete. Egy ellentámadás után a vendégek veszélyeztetnek, de az utolsó pillanatban Gscheidt II. hárítani tud. A 18. percben Krémer húz el a jobb szélen és lövésszerű beadását Újvári fejeli a hálóba. 2:1. A vezető gól nagy játékkedvet ad a Képes totó A totó 19. számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Koleszár Ferenc, a Faddi Lenin Tsz Sportkör labdarúgó-játékosa tippel. 1. Jugoszlávia—Magyarország x 2 2. Jugoszlávia ifi—Magyarország ifi. • 2 1 3. Zalaegerszegi TE—Láng 1 x 4. Atalanta—Lazio 5. Bari—Catania 6. Internationale—Torino 7. Juventus—Lecco 8. Napoli—Udinese 9. Padova—Sampdoria 10. Róma—Bologna 11. Spal—Lanerossi 12. Fiorentina—Milan Pótmérkőzések: 13. Alessandria—Palermo 14. Novara—Venezia 15. Marzotto—Triestina 16. Mantova—Como Totózzon maga is! hazaiaknak és sorozatosan támadnak. A gerjeni csapat is kísérletezik egy-két támadással, de az eredményt már nem tudja megfordítani. Jók: Újvári, Déghy, Gscheidt II., illetve Fekete, Finzter és Klement. — Túrái — Dombóvári VSE Fadd 3:0 (2:0) Fadd, 800 néző. Vezette: Mecseki. Dombóvár: Egyed — Potó, Halmosi I., Halmosi II. — Kai már, Beke — Gelencsér, Tapaszti, Lehöcz, Varga, G. Kiss. Fadd: Márkus — Kiss II., Schuszter, Joó — Koleszár, Farkas — Bíró, Vass, Petries, Hidvégi, Kiss I. Már a mérkőzés első perceiben veszélyesen támad a vasút csatársora. Állandóan a faddi kapu előtt táncol a labda, és végül G. Kiss lövése jut Márkus kapujába. 1:0. Középkezdés után újra G. Kiss hűz el a halszélen és 20 méterről küldött lövésére Márkus rosszul helyezkedik és a labda a sarokba vágódik. 2:0. A két gyorsan kapott gól után a faddi csapat is támad és a 15. percben Bíró elhúz, középre ad, de a tisztán álló Petries óriási helyzetben lyukat rúg. Később Kiss I. lövését Potó a gólvonalról menti, maid Hidvégi áll a kapussal szemben, de mellé gurít. A II. félidő első percében dombóvár ér el gólt. Varga a védelem jóvoltából védhetetlen gólt lő Márkus kapujába. 3:0. Most már a vasút csatárai nyugodtan játszanak, míg a faddi csatárok továbbra is elrontják a helyzeteket. A 40. percben büntető-rúgáshoz jut a. dombóvári csapat, melyet Halmosi I. lő kapura, de Márkus a labdát kiöklözi. A vasút csatárai már a mérkőzés elején bebiztosították a győzelmet. A faddi csapat sok gólhelyzetet hagyott ki. A mérkőzés végig jóiramú és sportszerű volt. — Nyirati — Dombóvári Szpartakusz —Gyönk 1:0 (0:0) Dombóvár, 400 néző. Vezette: Németh. Szpartakusz: Csutorái — Tamás, Korpádi, Miklós — Fazekas, Gálosi — Buzánszky, Mácsik, Berki, Horváth II., Gál. Gyönk: Lickert — Bártfai, Steitz, Zakar — Tóth, Zámbó — Gyi- mesi, Fertővári, Pintér, Gabi, Molnár. Esőben fut ki a gyepszőnyegre a 22 játékos. Az első percekben a vendégek vezetnek egy-két gyors támadást, majd a hazaiak is belelendülnek, s Berki lövése a 4. percben a kapufán csattan. A 11. percben Molnár gólhelyzetben lyukat rúg. Támad a Szpartakusz, de csatárainak lövései pontatlanok, s ha egyikmásik kapura is tart, ott van a jó benyomást keltő Lickert. Korpádi, majd Gabi szabadrúgásai kerülnek kapu mellé.. Az eső vigasztalanul zuhog, a közönség mégis ujjong (a rotterdami góloknak). Hála a táskarádió feltalálójának, közben Fazekas és Gálosi jobbnál jobb labdákkal tömi a hazai ötösfogatot. A gyönki kapu előtti sártengerben azonban a védők vannak előnyösebb helyzetben, s így a szünetig nem "is sikerül gólt szerezniük. A második félidőt Mácsik, majd Berki lövése vezeti be. Sorozatos támadások után a 11. percben születik a mérkőzést eldöntő egyetlen gól, amelyet Berki vág a bal alsó sarokba. 1:0. Két perc múlva Zámbó a félpályáról kiugrik, de mielőtt lőne, Csutorás nagyszerű vetődéssel leszedi lábáról a labdát. A játék képe hasonló az I. félidőhöz, Dombóvár támad, Gyönk védekezik, de Gabi nagyszerű labdáival három-négy esetben is zavart keltenek a vendégcsatárok Csutorás kapuja előtt. A hazaiak a hármas síd- szóig megtartják fölényüket, de az eredményen már nem tudnak változtatni. Bírálat: A játék képe alapján reális a Szpartakusz győzelme, amely száraz időben bizonyára nagyobb arányú lett volna. Azorv ban elismerés illeti, a gyönki 11-et is, lelkes, sportszerű játékáért, amely mentes volt a legkisebb sportszerűtlenségtől is. Kitűntek: Fazekas, Gálosi, Mácsik és Horváth II.. valamint Gabi, • Lickert, Gyimesi és Molnár. Re se teríts KÉZILABDA Simontornyai BTC—Dombóvári Szpartakusz 29:8 (16:3) 1 2 1 1 1 1 1 1 1 x 1 x 1 2 2 x x 1 2 1 1 2 1 1 1 1 Simontornya, 150 néző. Vezette: Menyhárt. Simontornya: Hólik I. — Kerekes, Tauker, Hólik II. — Vincellér I., Vida, Cserháti. Csere: Vincellér II., Bakonyi, Gallai, Andráskó. Dombóvári Szpartakusz: Csapai — Halmai, Zacom- nier. Topa — Szabó, Savanyú, Csordás. Csere: Berki, Kollár, Galambos. A végig esőben játszott mérkőzés és a csúszós labda nem eredményezhetett szép játékot. Góllövők: Tauker 4, Vida 8, Vincellér I. 7, Cserháti 4. Hólik II. 3. Kerekes 3, illetve Kollár 3, Savanyú 2, Berki 3. Baum IXagydorog—Tengelic 5:2 (2:2) A nagydorogi csapat az első percben megilletődötten játszott és így a tengelici lányok 2:0-ás vezetésre tettek szert. A félidő második felében feljött a hazai csapat és kiegyenlített. A II. félidőben már a nagydorogiak irányították a játékot és győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. Góldobók: Bordáes 3. Juhász 2, illetve Barna 2.