Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-26 / 122. szám
1961, május 26. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 3 Több felelősséggel lehet lényegesen csökkenteni as állatelhullásokat Mezőgazdasági szakemberek, állatorvosok, tanácsi vezetők tanácskoztak az állatelhullások okairól. A megye vezetői véleményt kértek a szakemberektől, hogy azok ismeretében tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Mohar László megyei főállattenyésztő ismertette a tavaszi állat-összeírások alapján a megye állatállományának számszerű fejlődését. Elmondotta, hogy az állatelhullások oka jórészt a férőhelyek hiányára, vagy azok meg nem felelő állapotára, takarmányhiányra, illetve helytelen takarmányozásra és lelkiismeretlen. hanyag gondozásra vezethető vissza, amellett, hogy sok betegséget hurcoltak be termelő- szövetkezeteink a vásárolt állatokkal is. A járási főállatorvosok hozzászólásai is ugyanezt igazolták. Elmondották, hogy a szerfás fiazta- tóknak túl nagy a légterük, ezért huzatosak, sokszor az elhelyezésük sem szerencsés. Gyakori a zsúfoltság, a vályúhiány. Zsemle Gyula gyönki járási főállatorvos javasolta az elhelyezési hiányosságok felmérését és a szükséges intézkedések megtételét. Káros az állatok egyoldalú takarmányozása is. Több közös gazdaság már alig várja az árpaaratást, hogy utána állatait kizárólag árpával takarmányozhassa. Mire ez elfogy, elérkezik a kukoricatörés ideje, s rátérnek az új kukorica kizárólagos etetésére, így állhat elő az a helyzet, mint az egyik tsz-ben. ahol egy ideig az állatállomány kizárólag szója- és borsódarát kapott, majd később pedig új kukoricából készült darát ettek még a szopós malacok is. A megbeszélésen elmondott példák azt bizonyították, hogy a fertőző betegségek következtében keletkezett elhullás olyan termelőszövetkezetekben fordult elő, ahol a közös részére szedett, vásárolt állatokat tartottak. Ezzel saját állományukat is kitették a fertőzésnek és a pusztulásnak. Sajnos, az így behurcolt paratífusz néhány helyen szinte katasztrofális kárt okozott. A mezőgazdasági szakemberek hangsúlyozták a gondozók lelki- ismeretes munkájának fontosságát. Sajnos sok tsz-ben kötéllel kell fogni az állatgondozót, s az ilyen gondozóktól nem^ követelik meg szigorúan a jó minőségű munkát, mert félnek: otthagyják az állatokat. Tolnai Ferenc, a megyei párt- bizottság mezőgazdásági osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a közös állomány növelése csak abban a tsz-ben indokolt, ahol a tartási feltételek biztosítottak. Ahol a tagságnak és a vezetőségnek egyaránt szívügye az állattenyésztés, ott nincs is hiba. S itt merül fel a felelősség kérdése. Az állatelhullások okainak vizsgálatánál fel kell vetni: ki ezért a felelős? Nyilvánvaló, hogy aki a közösségnek kárt okoz. azt felelősségre kell vonni. Tolnai elvtárs a továbbiakban arról beszélt, hogy a baromfitenyésztésben örvendetes javulás tapasztalható. A csirkék elhullása az elmúlt évekhez viszonyítva örvendetesen csökkent. A további javulás érdekében el kell érni. hogy a közös gazdaságok törzsállománya még ebben az évben olyan létszámra emelkedjék, hogy kizárólag a saját törzsállomány tojásai kerüljenek csak keltetésre. Tuska Pál, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke felszólalásában ugyancsak a felelősség fontosságát hangsúlyozta. — Az elhullások normálisra való csökkentésével is négy-öt forinttal nőne a tsz-ekben a munkaegység értéke — mondotta, Szóvá tesszük a vásáriók érdekében A kereskedelmi és a vendéglátóipari dolgozók többségével nincs probléma. Árubeszerzéseiket, kiszolgálásukat úgy eszköz- lik, hogy a vásárló ne bosz- szankodjon. A földművesszövetkezetek a cikklistában szereplő árukat, mely 'kötelező, betartják. Azonban akadnak olyanok is, akik hanyagok. A mérlegek, a súlyok nem hitelesek, mint ezt a közelmúltban a Belkereskedelmi Minisztérium Tolna megyei Állami Kereskedelmi Felügyelősége Pakson, a 2, 3, 4 és 10-es számú boltokban megállapította. Pakson a 10-es és Decsen a 14-es vegyesboltban a Celtix szobaseprő árát elfelejtették 18 forintról 10 forintra leárazni. De még néhány hasonló szabálytalanságot lehetne felhozni. A felügyelőségnek, — mely mindezeket vizsgálja — nem célja a bírságolás, csak eszköz a hanyag bolti dolgozókkal szemben. Éppen ezért vizsgálja a mérlegek, súlyok, mérőeszközök hitelességét, az árjelzéseket, az áruk egyedi megírását, az enészségügyi leletek érvényességét, a panaszkönyvek kezeléséről szóló 144/1959—K. É. 44/BKM. és a SZÖVOSZ elnöke együttes utasításának betartását. S ahol nemtörődömséget tapasztal, bírságot alkalmaz. Ezt elvárják tőlünk a becsületes kereskedelmi dolgozók és a vásárló közönség is. HA.LÁSZ ISTVÁN felügy. vez. n TermíszeMományi Közlöny pályázatát hirdet magas színvonalú tudományos ismeretterjesztő cikkek írására. Pályázni lehet a következő témakörökből : Hazai természettudományos kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazása. Magyar tájak megváltozott arculata. A természettudományok történetének egy-egy kiemelkedő eseménye. A pályázat feltételei: 1. A téma egyes kérdéseit illusztráló cikkeket várunk a természettudományok (fizika, kibernetika, kémia, matematika, csillagászat, műszaki tudományok, földrajz, földtan, agrártudomány, biológia, egészségügy stb.) területéről. 2. A pályaművek terjedelme 9—10 normál gépelt oldal lehet. A pályaműveket három példányban kell beküldeni. A téma il- lus7 .Mására kívánatos négy-ot kép. 3. A pályázaton folyóiratunk minden olvasója részt vehet. A pályázat jeligés. ' 4. A pályaművek beküldésének határideje: 1961. szeptember 30. A pályaműveket a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szakosztályainak közreműködésével szerkesztő bizottságunk bírálja el, és dönt azok jutalmazásáról. A pálvadíj (témánként): I. díj 1000 Ft, II. díj 750 Ft, III. díj 500 Ft. A pályázat díjnyertes cikkeit folyóiratunk leközli. és megjelenéskor a közlésért járó honoráriumot fizeti. Azokat a pályaműveket, amelyek jutalmazásban nem részesültek ugyan, de szerkesztő' bizottságunk közlésre javasol, folyóiratunkban megjelentetjük, és a szokásos szerzői honoráriumban észesítjük. A Természettudományi Közlöny szerkesztő bizottsága majd felhívta az állatorvosok és a szakvezetők figyelmét a megelőzés fontosságára és arra, hogy szerezzenek minél nagyobb becsületet az állattenyésztési munkának. — Milyen tényezők függnek tőlünk? — tette fel a kérdést Walter János, a megyei tanács elnökhplyettese. — Szerfás óljaink Vannak, ezután is azok épülnek. Téliesíteni kell őket. akkor nem lesznek huzatosak. A búgatási tervet úgy kell elkészíteni, hogy az ellesek szeptember, illetve március hónapra essenek. A gondozókat oktatni, nevelni kell, hisz a közös vagyon nagy része az ő kezükön van és a munkaegység értéke nagy mértékben függ az ő jó. vagy rossz munkájuktól. A betegségek behurcolásá- nak elkerülése érdekében kerülni kell az ismeretlen eredetű állatok vásárlását, és ha ez nem le- '-'■é'-éses. akkor ebeket el kell különíteni. A tenyészanyag növelésnek legbiztosabb módja, a jelen körülmények között, a saját állományból való nevelés, illetve a •özsé"en belül a tagoktól való felvásárlás. Most a kaszálások idején aggasztóan megszaporodtak a kényszervágások". Mi lesz aratáskor? Nem vezet ez jóra. Azt is felelősségre kell vonni, aki ily módon károsítja a közöst és a népgazdaságot, de azt is, aki mindezt eltűri, elnézi. A tanácskozást Szűcs Lajos, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője zárta be. — A szerfás épületek nem rosz- szak — mondotta —. hisz tsz-gaz- dáink egyéni korukban hitványabb ólakban, rosszabb körülmények között is tenyésztettek állatokat. A szerfás építkezés hiányosságait meg kell szüntetni. Ha nagy a légtér, alacsonyabbra kell építeni. Bátrabban premizáljuk az állatgondozókat. A terven fe- ' ül leválasztott száz malacból kapjon a sertésgondozó prémium címén akár tízet, tizenötöt is. Szűcs Lajos ígéretet tett a megbeszélésen elhangzott jó javaslatok megvalósítására és a szükséges intézkedések megtételére. Baloeh András Apróhirdetések Az apróhirdetés dija szavanként hétköznap 1.— Ft, vasár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számít. Bérbevennénk raktárnak megfelelő száraz, téglázott istálló- helyiséget. Vendéglátó Vállalat Szekszárd. Mártírok tere 24. _____________________________(117) E ladó egy komplett hálószoba ■ bútor. Szekszárd, Kölcsey u. 25. ________________________________________________(102) 250-es fekete Pannónia — 2800 kilométert futott — eladó. Tolna, Damjanich 1. (84) Paksi FÜSZÉRT-hez kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkaerőt keresünk. Erkölcsi bizonyítvány, működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés a helyszínen, vagy Szekszárdon. (112) FIGYELEM !\ A MEZÖSZÖV Vállalat május hó 29.. 30.. 31. és június hó 1-én a LENKER ruházati árukészletét leltározza. A leltározás ideje alatt I M az árukiadás szünetel. f (Hl) I G Y E L E Tíz kilométer széles földalatti folyó Szemipalatyinszktól (Kazahsztán) 25 kilométernyire hatalmas vagy 10 kilométer széles földalatti folyót fedeztek fel, amely a szibériai Irtist keresztezi. A két folyót sokméter széles agyagpala- réteg választja el egymástól. A földalatti folyóra artézi kút fúrása közben bukkantak, ötven méter mélységből váratlanul 40 meter magas szökőkút tört fel. A gigantikus vízsugár felbontotta a fúrótornyot és zuhogó áradatban hömpölygőit a szomszédos település felé. Az áradatot talajmarók segítségével sikerült elterelni, a települést pedig földgáttal megvédeni. Hidrogeológusok véleménye sze rint a földalatti folyó vize felhasználható Kazahsztán ipari központja, Szemipalatyinszk vízellátására. nrwwwwwv — A törpevízmüvek építéséhez Döbrököz községben tavaly mintegy négyezer köbméter földet mozgatott meg a lakosság társadalmi munkában. Az elvégzett munka értéke mintegy 56 Oüu ±o- rint. — Elektromos fogkefe. Piacra kerültek az első, villanyárammal működő fogkefék. Segítségükkel 45 másodperc alatt végezhető »1 a fogmosás. A kefét egy 110 voltos miniatűr motor működteti, úgy, hogy egyetlen másodperc alatt 60 mozdulatot végez. »Előnye«, hogy miután maga a keferész cserélhető, az elektromos fogkefét az egész család használhatja. — A gyönki Vörös Csillag Termelőszövetkezet az idei évre 12 000 csirke értékesítését tervezte. Eddig mór eladtak 2000 darabot, s a közeljövőben 3000 csibe kerül értékesítésre. — Pszichológusok hadjárata a huligánok ellen. New York városa elhatározta, hogy pszichológusokat indít harcba a huligánbandák ellen, A nyári hónaooK- ban, amikor a legtöbb fiatalkorú bűnözés történik. New York egyes részeiben, Bronxtan, Brooklj’n- ban és Harlemben, pszichológusokból álló »riadóosztagokat« kül denek majd egy-cgy utcai csata színhelyére, hogy rávegyék az ifjú gengsztereket — feküdjenek le a lélekgyógyász pamlagára. — A Tolna megyei tanácsok zárszámadásának adatai szerint tavaly kulturális célokra megközelítően 100 millió forintot fordítottak Tolna megyében. Ez az összes kiadások 37 százaléka. Ebből 77.5 millió forint jutott ok tatási, több mint 15 millió forint óvodai, és közel 6 millió forint népművelési és egyéb kulturális célokra. — Hová lesz a rendőrfőnök kalapja? A tolvajok újabban igen nagy érdeklődést tanúsítanak a müncheni rendőrfőnök kalapjai iránt. Anton Heigl rendőrfőnök- I nek az elmúlt 8 hónapban 3 kakalapját és egy kabátját lopták el, mégpedig mindig ugyanarról a helyről: a müncheni városháza tanácstermének előszobájából. A rendőrség a leggondosabb nyomo zás ellenére sem volt képes felderíteni a »bonyolult bűntényt«. — A dombóvári járás termelőszövetkezetei tavaly 52 vagon kukorica értékesítésére kötöttek szerződést a termányforgalmi vállalattal. Idén már eddig több mint 110 vagon az értékesítésre szerződésileg lekötött kukorica mennyisége. — A korai házasság és az életkor összefüggése. Amerikai statisztikai adatok szerint a lányok 50 százaléka 20 éves kora előtt megy férjhez, és igen magas a 20 éven aluliak válásának arányszáma. Az ifjúkori házasságok közvetve felelősek azért a tányért. hogy a férfiak fiatalabban halnak meg, mint a nők. A legtöbb férfi usyanis még nem rendelkezik kellő jövede’smir"' »mi kor megnősül, és egyse rre két, vagy három állást is vállal, hogy el tudja tartani családját. — Kommunális célokra több mint hatmillió forintot fordítottak az idei évben a községi tanácsok a községfejlesztési alapból. A kulturális csokra fhr^ftett összeg u "yen-'»bői az a'nobc1 d- dig meghaladta az 1 200 000 forintot. — Távbeszélést világrekord. A legöregebb piety késők is élsápad- tak az irigységtől, amikor az észak-karolinai Payettevillebén a 27 éves L. Grant titkárnő a napokban 27 órát és 23 percet beszélt szakadatlanul, és végül kissé kimerülve, de ragyogó arccal, mint győztes hagyta el a szónoki emelvényt, ahol a távbeszélőid világrekord elnyeréséért küzdött. A fiatalasszony mindenről beszélt, ami csak eszébe jutott: a legújabb divatról, nyaralásról, háziasszonyi gondjairól. I Kőműveseket, j kubikosokat, * ■ ■ ■ ■ | segédmunkásokat ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ dombóvári lakhellyel rendelkezőket, dombóvári munkahe I lyünkre azonnali belépésre alkalmazunk. Jelentkezni lehet ■ ■ május 29-én 8—10 óráig a vállalat asztalosüzemében. Dom■ ! bóvár, Bajcsy-Zs. u. A jelzett időpont után felvételt csak ■ : a vállalat központjában, Komló. Kossuth L. u. 13. sz. alatt 8 » eszközlünk. ÉM. Komlói Ál ami Építőipari Vállalat. ■ : ■ ■ ■ ■ j (116)