Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-05 / 55. szám
1961. március 5. r ~ TOLNA, MEGYEI NÉPÚJSÁG ML a szekszárdi határban ■ *r+s+*+****r*-^*+**+&*&+**\*r&4'**+>*** Rügyfakadás három új termelőszövetkezetben ** * Téli álmát alussza még a természet, hiszen hivatalosan csak László kertészeti. brigádvezető március 21-én kezdődik a tavasz. A mostani jó idő — ha szabad tájékoztatását. mondani — jóvátételként köszöntött ránk a rendkívül rossz ősz Beszéltünk Molnár Jánossal is, miatt. S ennek mindannyian örülünk, mert a földművelő embe- akit a melegágyak készítésével rek, amit ősszel önhibájukon, kívül elmulasztottaJc,. most pótolni foglalkozó társai kineveztek »di- tudják. v ■ > - - rektornak-«. • — Csak úgy lesz ebből a szöEzt így Takler István, a Garay zett munkájáért felelősséggel tar- vetkezetből valami, ha jól dol- János Termelőszövetkezet egyik tozik a nagy közösségnek. gozunk. Abból nem származhat gazdája fogalmazta meg, ott a semmi jó, ha egymásra várunk, frissen szántott barázdában,; A traktorosok és fogatosok a Ezt már akkor megtanultuk, ami. - szántással alapozzák meg a sző- kor kívülről néztük a szövetkezeAlltunk a tabla szélén, néztük vetkezet idei jó jövedelmét, az tét. — Hogy milyen lesz a közös, a régi és az új találkozását. Nem iparosok pedig azon fáradoznak, az rajtunk múlik — mondotta beszéltünk róla, csak nyugtáz- hogy legyen istálló a közös jó- Molnár János. szágállománynak. A két mesterrel ' ’ Töttös Istvánnal és Varga István- Az üvegekkel letakart meleg- nal ugyanis a készülő sertésólná! ágyakban fejlődő palánták arro. találkoztunk. • tanúskodnak, hogy Molnár Jánosnál és társainál’ a szó és a tett — Most csak ketten vagyunk ■ ött nincsen különbség. A jövő itt az építőbrigádból, többi tár- héten például már spenótot visz sunk az erdőn van, fát termel- piacra a szövetkezet, utána rétnek. A süldőknek csinálunk ki- két és így tovább. A 15 holdas futót, meg etetőteret — világosi- öntözéses kertészetből 260 000 fo- tott fel. Varga István. — Van már ! közös állatállomány? — kérdeztük az elnöktől. Sörös Sándor, a Jóreménység Tsz elnöke tűk, hogy Szekszárd határában sincs többé mezsgye-káro, ami el-’ választotta egymástól az reket. Uj tavaszra ébredt- a 900 éves város, amelynek földművelő polgárai elkezdték a tegnapnál többet ígérő holnap építését. S milyen jól kezdték el... A Jóreménység Termelőszövetkezet közös földterületén 28 pár lófogattal és 6 traktorral, szántanak nap mint nap. — Felszántottunk eddig 450 holdat, — újságolja Seres-Sándor elnök —, de úgy látjuk, a tempót gyorsítani kell, mert sajnos sok szántanivaló maradt az ősszel. Kértünk a gépállomástól újabb traktorokat, hiszen, ha az idő ilyen marad, a héten már vetni kell — tette hozzá. Pedig a szövetkezetben a traktorosok csakugyan jól dolgoznák. Kiss János ifjú termelőszövetkezeti traktorostól tudtuk meg, hogy társával, Nagy Jánossal együtt éjjel-nappal dolgoznak. Ezt a viMozgalmas a Garay János Termelőszövetkezet határa is. A kertészetben ottjártunkkor kapáltak először közösen az asszonyok.-■ Ws* . — A kertészeti munkacsapatot Molnár János báosi és felesége szervezte meg. A -városból teherHasítják á barázdát a Garay János Tsz határában a szövetkezeti gazdák rint bevételre számítanak a szö- , , . vetkezeti gazdák. Jó volt látni a Garay János j Termelőszövetkezetben a szorgalmas kertészeket és a bikás-dűlő- ben 50 pár lóval szántó szövetkezeti gazdákat, ötven pár ló egy dűlőben! Kell ennél biztatóbb a kezdet kezdetén?... S ők valamennyien egyet akarnak, emberségesebb holnapot. * * * A n^p utolsó sugarai ragyogják be a termelőszövetkezeti város több ezer holdas határát, ami kor megállunk beszélgetni Nagy Istvánnal, a Béri Balogh Ádám Termelőszövetkezet gazdájával. Fogasolnak a Béri Balogh Ádám Tsz gazdái Kiss János, a Jóreménység Tsz legfiatalabb traktorosa — Traktor szántotta ezt a földet, cukorrépamagot vetünk majd ide, mert út mellett van. Meg- fogasoljuk, ne száradjon ki úgy a föld. De sietünk is, mert szeret-Molnár Lászlóné—Jantner Jánoi daság — a Béri Balogh Ádárr a Jóreménység és a Garay Jáno Termelőszövetkezet — gazdái dől goznak amerre csak az ember el lát. Munkában a Jóreménység Tsz cpítőbrigádjának két tagja, Töt- tős István és Varga István lúg legtermészetesebb hangján autón hozzák dolgozni reggel a közölte, mintj. egy. termelőszövet- asszonyokat. Most éppen spenótc . kezeli gazda,"aki tudja, hogy vég- kapálnak — jegyeztük fel Székely — Negyvenhat anyakocának való süldőt vásároltunk, később még többet is veszünk, de előbb istállók kellenek. Amit lehet a magunk erejéből. szeretnénk felépíteni, — válaszolta. Készül a melegágy a Garay János Termelőszövetkezetben nénk itt még ma végezni, hogy .. . holnap másik dűlőben láthassunk munkához, — mondotta. *. így néz ki ma az új tavaszra ébredt termelőszövetkezeti város határa. A három közös gaz-