Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-28 / 74. szám
TOLWA MEGTET NEPÜJSA6 6 1961. március 28. SPORT Ismét a Kaposvári Kinizsi vette át a vezetést az NB lll-ban Bonyhád legyőzte Házát, Szekszárd otthonában vereséget szenvedett Az NB lll-ban csak nem akar felvirradni a Tolna megyei csapatoknak. Ezúttal a Szekszárdi Petőfi szolgáltatta a kellemetlen meglepetést: 2:0-ás vezetés után is alulmaradt a Pécsi Vasassal szemben és ami a legfájóbb: Szloszár boka törést szenvedett és így aligha lehet rá számítani a hátralévő mérkőzéseken. Tolna megyei szempontból Bonyhádon is kellemetlen eredmény született, mert a már kiesettnek tekinthető Bonyhád legyőzte Mázát és a bányászcsapat ezzel a vereségével a 15. helyre esett vissza. Nagyon nehéz lesz a mázai bányászcsapatnak is bentmaradnia. Bizony az eddigiek során sovány eredménnyel szerepelünk az NB lll-ban. Az első 5 fordulóban lejátszott 15 mérkőzés közül az egymás elleni mérkőzéseket is figyelembe véve a Tolna megyei együttesek csak 4 győzelmet arattak. Kettőt Szekszárd és egyet- egyet Máza és Bonyhád. Ebből 2 egymás elleni győzelem volt. — Mint várható is volt, a Bácska Csepelen hagyta mind a két bajnoki pontot és minthogy a Kinizsi győzött a PEAC ellen, ismét a kaposvári csapat vette át a vezetést az NB lll-ban. A bajnoki címért különben ádáz küzdelem folyik. Mivel a Kaposvári MTE győzött Baján az Építők ellen, Székesfehérvár pedig biztosan nyert a Pécsi Bányász ellenében, a Pécsi VSK pedig a Kaposvári Dózsa ellen, így ötük küzdelme még mindig' teljesen nyílt. Sőt a Pécsi Vasas szekszárdi győzelmével 24 pontos lett és a pécsi csapat is mindössze 3 ponttal van csak leszakadva a listavezetőtől. A kiesési rangadót a Kaposvári Honvéd nyerte a Halasi Dózsa ellen, így a négy kiesőjelölt közül háromnak helyet kellett cserélnie. A forduló mérkőzéseiről részletesen az alábbiakban számolunk be: Bonyhádi Vasas — Házai Bányász 2:0 (0:0)- Bonyhád, 1200 néző. Vezette: Réczei. Bonyhád: Krommer — Pálos, Wagner I., Borsodi — Paksi, Péter — Krum, Vajda, Endrő- di. Szabó, Fláding. Edző: Albrecht József. Máza: Veres — Széles, Kovács, Pécsnek — Mező, Radó — Göncz, Gyorsok, Daum, Tóth, Zag. Edző: Ludas Béla. Több, mint 15 perces tapogatódzás után Bonyhád veszi át a játék irányítását. A 20. percben Endrődi, majd a 23. percben Krum hagy ki óriási helyzetet. A félidő hátralévő részét küzdelem jellemzi. A második félidő hullámzó játékkal kezdődik. Mindkét csatársor előtt adódnak helyzetek. De a helyzetek kihasználásával a csatárok egyelőre adósak maradnak. A váltakozó támadásokra jellemző, hogy hol a bonyhádi kapufán csattan a labda, hol pedig a mázai kapu előtt teremtenek tűzijátékot a bonyhádi csatárok. A gólért való küzdelemben a 33. percben Fláding baloldalon elfut és a mázai védelem csak ai alapvonalon kívülre tudja szerelni. A sarokrúgásnak Fláding áll neki, A jól sikerült beívelést Vajda a kapufa és a kapus kezei között a hálóba fejeli. 1:0. A bonyhádiak vezető gólja után hatalmas iramba kezd a mázai csapat. A bonyhádi védelem azonban Wágnerrel az élen kitűnően veri vissza ezeket a támadásokat. A 42. percben egy előrevágott labdával Endrődi elfut, a veszélyes labdát a mázai kapus csak térddel menti. A szemfüles Vajda a kipattanó labdát mintegy 8 méterről helyezi védhetetlenül a mázai kapuba. *2:0. A mérkőzést nem szép játék, hanem a küzdelem jellemezte. Jók: a bonyhádi hátvédhármas, Péter és Vajda, illetve Mező, Gyorsok és Tóth. Szabó Árpád Pécsi Vasas — Szekszárdi Petőfi 3:2 (0:0) Szekszárd, 1000 néző. Vezette: Szigetvári. P. Vasas: Szedeli — Schillinger, Becsei, Berki — Dagül is Hóman közvetlen közelről az üres kapu mellé lő. A 34. percben Török lesgólja az esemény. Két perc múlva Hóman tiszta helyzetből a kapusba lő. Újabb két perc múlva Benács felesét kiüti a pécsi kenus, maid mellé lő a csatár. A 39. percben Benács eltalálja a kapufát, de gól egyik részről sem esik. Szünet után a Pefcti már a 3. percben vezetést szerez. Hóman elfut, beadását Bosnyák lövi kapura, Szedeli kiejti a labdát és Benács megszerezheti a vezetést. 0:1. A 7. percben Szloszár felszabadító rúgása után az egyik pécsi játékos »közreműködésével« bokatörést szenved. Úgy szállítja el a mentő. Ennek ellenére a hazai csapat marad támadásban. A 12. percben 10 emberrel is újabb gólt érnék el a hazaiak. Hóman Benácsnak ad, ő háttal a kapunak is a kapu elé tud ívelni és Bosnyáknak csak a fejét kell oda- ténnie és máris 2:0 az eredmény. A 27. percben a kifutó Greilich lábbal akar tisztázni, de felszabadító rúgása emberbeakad, majd Cser nem rúgja partra a labdát, Danajka beadhat és Hoyk előírásszerűén fejel a szekszárdi kapuba. 1:2. Egy perc múlva két néző fegyelmezetlenkedik, a játékvezető megállítja a játékot és játékvezetői labdával hozza újra játékba a labdát, ebből Ulrich szabálytalankodik és a 25 méteres szabadrúgást Szopka a bal felső sarokba küldi. 2:2. A 33. percben Bosnyák a hazaiaknak szerezhetné meg a győzelmet, de a U-esről mellé lő. A 39. percben baloldali hiba után Danajka lövi a győztes gólt. 3:2. Ezután a pécsi Hoykot kiállítja a játékvezető. A hazai együttest Szloszár törése valóban letörte ugyan, de az elemi hibákat vétő védelem és egyes szurkolók fegyelmetlen- kedése nem ok nélkül fosztotta meg a győzelemtől. A vendégcsapat ezúttal tervszerűbben, lelkesebben és jobb taktikával játszott. A Petőfi csatársora ismét sok gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. További eredmények: Pécsi VSK—KaDosvári Dózsa 2:0 (1:0), Székesfehérvári MÁV Előre—Pécsi Bányász 3:0 (1:0), Kaposvári Kinizsi—Pécsi EAC 3:1 (1:1), Kaposvári Honvéd—Kiskunhalasi Dózsa 2:0 (1:0), Kaposvári MTE— Bajai Építők 2:1 (1:1), Csepel Autó—Bajai Bácska Posztó 2:1 (0:0). Az NB III. állása az V. tavaszi forduló után 1. Kaposvári K 20 12 3 5 56:24 27 2. Bajai Bácska 20 10 6 4 42:24 26 3. Székesfehérvár 20 10 6 4 44:27 26 4. Kaposvári MTE 20 11 4 5 42:26 26 5. Pécsi VSK 20 lü 5 5 37:22 25 6. Pécsi Vasas 20 10 4 6 29:27 24 7. Csepel Autó 20 11 1 8 34:36 23 8. Szekszárd 20 8 5 7 41:41 21 9. Kapós"ári D. 20 8 4 8 34:33 20 10. Bajai Éoítők 20 7 4 9 21:28 18 11. Pécsi Bányász 20 6 5 9 28:32 17 12. Halasi Dózsa 20 6 4 10 21:38 16 13. Kaposvári H. 20 5 4 11 28:43 14 14. Pécsi EAC 20 4 5 11 37:45 13 15. Máza 20 S 3 12 27:46 13 16. Bonyhád 20 á 5 12 22:51 11 következő forduló párosító- nizsi. Pécsi EAC-Csepel sa: Bajai Bácska—Székesfehérvár, Pécsi Vasas—Kaposvári Honvéd, Halasi Dózsa—Kaposvári KiPécsi Bányász—Bonyhád. Máza— Pécsi VSK. Kaposvári Dózsa— Bajai Építők, Kaposvári MTE— Szekszárd. Az ifjúsági bajnokságban is 3:0 volt a Paks — Sz. Dózsa mérkőzés eredménye A megyei ifjúsági bajnokságban az V. forduló nem hozott különösebb meglepetést. Legfeljebb az Sz. Dózsa sima veresége és Fadd dunaföldvári győzelme számít annak, A Dózsa vereségében az is közrejátszott, hogy két Dózsa-játékos is megfeledkezett magáról és így a szekszárdi csapatnak kilenc játékossal kellett befejeznie a mérkőzést. Érdekessége volt a fordulónak az is. hogy a Paks—Sz. Dózsa mérszék találkozón is ugyanaz az eredmény született, mint a fel- ' nőttek találkozóján. Részletes ; eredmények a következők: Si- montornya—Gjönk 4:0 (3:0), Tol- ' na—Gerjen 2:1 (2:0), Paks—Szelj- I szárdi Dózsa 3:0 (2:0), Dombó- ! vári Szpartakusz—Dombóvári VSE 1:5 (0:2), Döbrököz—Báta- szék 1:1 (1:1), Kisdorog—Ireg- szemcse 4:0 (4:0), Dunaföldvár— Fadd 0:3 (0:2). A bajnokság állása az V. tavaszi forduló után a iiyif ouuiug^ vdu — , Kopka, Rákóczi, Hoyk, Danajka. Edző: Tamási László. — Sz. Pekőzésen kívül a Döbrököz— 1. Tolna-Báta- következő: 19 17 1 1 88:22 35 tőfi: Greilich — Szloszár, Cser, 2. Dombóvári VSE 18 16 1 1 97:14 33 Zörényi — Bandi, Ulrich — Hó3. Szekszárdi Dózsa 19 15 1 3 84:22 31 man, Simon, Benács, Bosnyák, 4. Simontornya 19 12 4 3 49:22 28 Török. Edző: Zsilka Sándor. Az 5. Paks 18 11 3 4 47:22 25 első félidőben a vendégcsapat ját6. Bátaszék 18 10 2 6 48:27 22 szik széllel hátban. Ennek meg7. Dombóvári Szpart 19 8 3 8 40:34 19 felelően a labda többet van a 8. Nagymányok 18 8 1 9 49:51 17 birtokukban, de a pécsi csatárok 9. Fadd 19 7 3 9 37:50 17 messziről és rossz irányzékkal lő10. Dunaföldvár 19 5 5 9 26:37 15 nek. Ezzel szemben a Petőfi ke11. Döbrököz 19 6 2 11 25:56 14 vesebb támadásból «agy gól12. Gyönk 19 3 — 16 29:81 6 helyzeteket hagy ki. A 7. perc13. Kisdorog 19 3 — 16 24:83 6 ben a hátvéd elgurítja Szedeli 14. Gerjen 18 2 2 14 16:80 6 mellett a labdát, de Benács és 15. Iregszemcse 19 3 — 16 13:71 6 Hóman egymást zavarja és vé16, Nagydorog t ö r. Ö 1 V e Simán győzött a DVSE a dombóvári rangadón, Paks a Szekszárdi Dózsát is legyőzte Egy heti hűvös idő után ismét kellemes meleg fogadta a pályára lépő csapatokat és azt a több, mint 6000 érdeklődőt, akik kiváncsiak voltak a megyei bajnokság V. tavaszi fordulójára. Különösen a dombóvári helyi rangadón, a Szekszárdi Dózsa paksi vendégjátékán és a Tolna—Gerjen összecsapáson voltak sokan. Mindhárom helyen több. mint 1000 érdeklődő volt kiváncsi a mérkőzésekre és azt lehet mondani, hogy ezeken a megyei bajnoki mérkőzéseken többen voltak, mint az NB III-as találkozókon. A forduló meglepetését Paks szolgáltatta. A hazai csapatnak sikerült Dósait kikapcsolni a játékból és ezzel a Dózsa ötösfogata tel jesen szétesett. Bár a paksiak góljainak egy része védelmi hibából esett, a hazaiak győzelme megérdemelt volt. Dombóvárott a helyi rangadón ugyancsak váratlanul biztosan győzött a Vasút a Szpartakusz ellen. Különösen szünet után kerül döntő fölénybe a vasutascsapat. A mérkőzésnek az volt az érdekessége, hogy G. Kiss — bár nem játszott kiemelkedően — mégis négy góllal terhelte meg a különben jól védő Palotai hálóját. A listavezető tolnaiak javuló játékkal örvendeztették meg híveiket. A végig nagy iramú mérkőzésen a vendégek is lőhettek 1. Tolna 19 2. Dombóvári VSE 18 3. Simontornya 19 4. Szekszárdi Dózsa 19 5 Nagymányok 18 6. Dombóvári Szpart* 19 7. Paks 18 8. Bátaszék 19 9. Fadd 18 10. Gerjen 18 11. Gyönk 19 12. Kisdorog 19 13. Dunaföldvár* 19 14. Iregszemcse 19 15. 16. Döbrököz* Nagydorog 19 * 1—1 büntető pont levonva. A következő forduló párosítása: Paks—Dombóvári Szpartakusz, Szekszárdi Dózsa—Gerjen, Gyönk —Nagymányok, Iregszemcse— volna gólt, de a 11-est a kapufára lőtték Kiállításról ezúttal nem érkezett jelentés a felnőtt mérkőzésekről. Annál fájóbb, hogy két Dózsa ifi-játékos is megfeledkezett magáról. A legszorosabb küzdelem Döbröközön volt. Bár a hazai csatárok előtt több helyzet nyílt, végül is megosztozkodtak a bajnoki pontokon. Simontor- nyán nagy fölényben játszott a hely; együttes a járási rangadón. Nem váltak valóra tehát a gyön- ki pontszerzésre vonatkozó álmok, sőt Steitz két öngóllal is hozzájárult Simontornya ilyen nagy arányú győzelméhez. A Kisdorog—Iregszemcse és a Dunaföldvár—Faddi Tsz SK mérkőzés 3:l-es hazai győzelemmel ért véget. Részletes eredmények a kö- vetkezők: Simontornya—Gyönk 5:0 (2:0), Tolna—Gerjen 3:0 (2:0), Paks—Sz. Dózsa 3:0 (2:0), Dombóvári Szpartakusz—Dombóvári VSE 1:4 (1:3), Döbrököz—Bátaszék 1:1 (1:1), Kisdorog—Iregszemcse 3:1 (2:1), Dunaföldvár—Fadd 3:1 (2:1). A bajnoki táblázaton Tolna mögött a DVSE vette át a második helyet az Sz. Dózsától, amelyet Simontornya is megelőzött. Paks is folytatta előrenyomulását: már a 7. helyen van és a tavaszi idényben még pontveszteség nélkül áll. A sereghajtók közül Iregszemcse esett vissza két hellyel. A bajnokság állása a következő: 14 5 — 46:19 33 12 5 1 61:21 29 13 2 4 58:23 28 11 5 3 78:20 27 7 7 4 36:27 21 8 6 5 29:26 21 7 2 9 37:38 16 6 4 8 34:51 16 5 5 9 36:46 15 4 5 9 27:39 , 13 4 5 10 30:53 13 3 6 10 30:45 12 4 5 10 32:59 12 5 1 13 28:63 ii3 5 11 22:54 io törölve Dunaföldvár, Bátaszék—Kisdorog, Fadd—Simontornya, Dombóvári VSE—Döbrököz; Jablonszky (Sz. Petőfi) nyerte a megye 1961. évi sakkbajnokságát A megyei sakkbajnokságért a szpartakiád megyei döntője miatt csak néhány mérkőzést játszottak. Most került azonban lejátszásra a bajnokság sorsát eldöntő Jablonszky—Szabó mérkőzés is, amelyet a szekszárdi versenyző nyert meg és így — bár a bajnokságból * még két forduló lényegében hátra van — megnyerte a megye 1961. évi sakk- bajnokságát. Az első három forduló mérkőzéseiről már beszámoltunk, most az azóta lejátszott mérkőzések eredményeit ismertetjük: IV. forduló: Sudár—Vörös 0:1, Majnav—Szabó 0.5:0,5, Sebestyén—Zsámár dr. 0,5:0,5, Szoko- iics—Jablonszky 0:1, Nagy— Mechtl 1:0, H. Simon—Kamarás 0:1. V. forduló: Kamarás—Sudár 1:0, Vörös—Majnay 1:0, Mechtl— H. Simon 0:1, Jablonszky—Nagy 1:0. Szabó—Sebestyén 1:0 VI. forduló: Sudár—Majnay 1:0, Szokolics—Szabó 0:1, H. Simon—Jablonszky 0,5:0,5, Kamarás—Mechtl 1:0. VII. forduló: Jablonszky—Kamarás 1:0, Sudár—Mechtl 1:0, Szabó—Nagy 1:0, Szokolics—Vörös 1:0, Majnay—Sebestyén 0,5:0,5. VIII. forduló: Sudár—Sebes-1 tyén (függő), Szokolics—Majnay 1 1:0. Vörös—Nagy 1:0. Szabó—H. Simon 1:0, Jablonszky—Mechtl 1:0. IX. forduló: Jablonszky—Sudár 1:0, Szabó—Kamarás 0.5:0,5. H. Simon—Vörös 1:0, Majnay— Nagy 1 :ű, Sebestyén—Szokolics 1:0. X. forduló: Jablonszky—Szabó 1:0. Kamarás—Zsámár dr. 1:0, Jablonszky—Zsámár dr. 1:0. A bajnokság állása-a következő: 1. Jablonszky (Szekszárdi Petőfi) 11 mérkőzés 9,5 pont, 2 Kamarás 10 mérkőzés 7,5 pont. 3. Szabó. 10 mérkőzés 7 pont. 4. Vörös 9 mérkőzés 5,5 pont. 5. Sudár, 9 mérkőzés 5 pont, 6. H. Simon, 9 mérkőzés, 4.5 pont, 7. Majnav, 11 mérkőzés 4.5 pont, 3. Szokolics, 8 mérkőzés 4 pont. 9; Sebestyén, 9 mérkőzés 4 pont. 10. Nagy, 9 mérkőzés 2.5 pont. 11. Zsámár dr., 6 mérkőzés 1 pont, 12. Mechtl, 8 mérkőzés 0 pont. Totó-eredmények 1. Bp. Honvéd—Újpest 1:1 X 2. Ferencváros—Tatai). 2:2 X 3. Dorog—MTK 1:2 2 4. Debrecen—Szeged 2:2 X 5. Pécs—Csepel 0:1 2 6. Diósgyőr—Győr 0:2 2 7. Ózd—BVSC 3-2 1 8. Cegléd—Miskolc i>:0 X 9. Szegedi VSC—Pénzű»"' * .1 X 10. Budai Szpart.—Komló 2:1 1 11. Vác—Budafok 1:0 1 12. K. T.ombik—Sz.fehérvá»°: 1 2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Mun'.ásnárt Tolna megyei Bizottsác a és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő; Pelriis Ferenc K'adja: a Népújság Lapkiadó ''nllntata Felelős kiadó: Orbán I re Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőséa: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft