Tolna Megyei Népújság, 1961. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-28 / 50. szám
1961. február 28. TOLNA MFGYET NEPÜJSÄG „Rendnek kell lenni a mi szövetkezetünkben is“ — Sárpilisi tanulságok Nincs mit szépíteni a lényegen: a sárpilisi Uj Élet Tsz megyénk egyik legrosszabb közös gazdasága. Kevés részesedés jutott a legutóbbi zárszámadáskor a szövetkezet gazdáinak és ennek ellenére rendezetlen tartozásai vannak a szövetkezetnek. Ez tény, amiről egyedül az Uj Élet Tsz gazdái tehetnek, s az is rajtuk múlik, hogy az idei évben rendet teremtenek-e saját portájukon. Szabó Ferenc elnök, Töttös István állatgondozó, Schmidtgál János, Steller Imre és Portheiser Imre erre egyértelműen azt mondják: „Rendnek kell lenni a mi szövetkezetünkben is.” — Szilárd meggyőződésem, hogy nem a szövetkezet rossz, hanem bennünk, tagokban van a hiba, amin lehet, kell és akarunk is változtatni — magyarázta Steller Imre. A dolog lényege ez. De mégse annyira egyszerű, hogy egyetlen mondattal elintézzük. A két év tanulságait megéri kicsit részletesebben is elemezni, hogy Sárpilisen mindenki megértse, hol hibáztak, mit kell tenniük, elsősorban saját érdekükben. Távol áll tőlünk, hogy beleszóljunk a szövetkezet belső ügyeibe. Amit elmondunk, azért tesszük, mert segíteni akarunk. Mindenekelőtt le kell szögezni: fegyelmezett munka nélkül a sző vetkezetben sem lehet anyagi javakat előállítani. Sárpilisen pedig az elmúlt két évben ezzel volt a legtöbb baj. Míg a tagok 50 százaléka becsülettel helytállt, a másik 50 százaléka, ha kapálni, aratni, vagy kukoricát szedni hívták legyintett. S lám az eredmény az, hogy tízezer forintokat érő lucernamag és a learatott kender egy része tönkrement, s még január 26-án is kukoricát törtek az Uj Élet Tsz-ben. A burgonyát többszörös ráfizetéssel termelték, mert egy holdról mindössze 10 mázsát takarítottak be. Ha jól felszámoljuk még a vetőmag sem térült meg. Hát így nem szabad gazdálkodni. Az állattenyésztésben más természetű hibák voltak. Az állat- gondozók — becsületükre legyen mondva — minden nap megjelen tek munkahelyükön, a tőlük telhetőt megtették. De takarmány nélkül mit tudtak produkálni? Nem sokat! Az a tehén, amelyik februárban még minden nap kilenc liter tejet adott, augusztusban már csak négyet adott, mert nem kapott abrakot.. A takarmányt ugyanis 1959. telén kiosztották a tagok maguk között, pedig ha állatokon keresztül értékesítik, s munkaegységre pénzt osztanak sokkal jobban járnak. Szóval alaposan elszámolták magukat 1959. telén a sárpilisiek. A következménye az lett, hogy mire új takarmányt etethettek, az állatállomány kondíciója lerorn— Mintegy száz különböző létesítmény tervezésén dolgoznak az idén a Vegyiműveket Tervező Vállalat mérnökei. Jelentékeny deviza-bevételhez juttatja majd a népgazdaságot az az új papaverin-üzem, amelyet a Chi- noin számára terveznek a VEGY- TERV-nél. A tervek megvalósulása után a magyar vegyipar már ötven százalék erejéig részesedik majd a világ papa ver inforgalmában. — Uttörőzenekar szervezése folyik a bonyhádi járásban a jubileumi év alkalmából. A hangszerekre a járás csapatai adják össze a pénzt, de jelentős összeget ad a bonyhádi községi tanács is. lőtt, a hozamok minimálisra csökkentek. A termelőszövetkezetben tavaly gyenge volt a vezetés is. A volt elnök, T. Kovács János — jóllehet nagyon becsületes ember — 22 holdján kitűnően gazdálkodott, de egy több mint 2000 holdas szövetkezet irányítása már meghaladta képességeit. — A János bácsi kitűnő ember, de ha hibát látott nem szólt, nehogy azt mondhassák: „No, már ez is dirigál.” — így jellemezte őt Portheiser Imre. Ezt látva a szövetkezeti tagoknak a már említett 50 százaléka csak akkor vett részt a közös munkában, amikor éppen ked ve volt. Sokan eljártak inkább Őcsénvbe. Decsre, meg Szék- szár'-’ •" egyéni parasztokhoz részes -oricát művelni, napszámért dolgozni semhogv a közösben szorgoskodtak volna. Sokan voltak olyanok is. akik különböző fondorlatokkal a megengedettnél nagyobb háztáji földön gazdálkodtak, munkaidejük jelentős részét ez kötötte le. Jött az őszi betakarítás. A tagság egy része látta a bajokat és intézkedni próbált. Előbb a szövetkezet kommunistái, majd a szövetkezet intéző bizottsága tanácskozott, s megállapodtak abban, hogy az elnököt nem váltják le, hiszen évközben nem jó vezetőt cserélni. Az elnököt megerősítették hát tisztségében. De jöttek a járás mezőgazdasági vezetői. elnökcserével próbáltak segíteni a bajokon. Nádori Gyula személyében vidéki elnök került Sárpilisre. Az új elnök megpróbált rendet teremteni, de de sajnos neki sem sikerült. Október 7-én hozott a közgyűlés egy határozatot: „attól a tagtól, aki a közös munkából igazolatlanul hiányzik, minden napra kér munkaegységet kell levonni.” A határozat önmagában helyes volt. csak rosszul hajtották végre. Tudniillik Nádori Gyula nemcsak a tagoktól, hanem a családtagoktól is levonatta a két mun kaegységet, ha nem jelentek meg munkára. Volt olyan eset, hogy több munkaegységet vontak le egy-egy bedolgozó családtagtól, mint amennyit egész évben teljesített. Persze, hogy tiltakoztak ellene. Vizsgálat indult, illetékesek megállapították a törvénytelenséget, s utasították a vezetőket a korrigálásra. Nádori Gyula erre mérges lett és attól se engedte levonni a munkaegységet, akitől különben jogos lett volna. — Ez volt sajnos a helyzet. A tandíj drága volt. de okultunk belőle — mondja Schmidtgál János. — Milyen intézkedéseket tettek, hogy valóban rend legyen a szövetkezetben? — tettük fel a kérdést Szabó Ferenc elnöknek. — Az volt a tagság kérése, hogy a kapásterületeket osszuk ki családokra, mert így a nagymama, meg a tizennégy éves gyerek is segíteni tud. Megtettük. Közgyűlési hátározat van arra. hogy a férfitagoknak 200, a női tagoknak pedig 140 munkaegységet kell teljesíteni egy évben. Aki ennek nem tesz eleget, s nem tudja alaposan megindokolni, az nem kap háztáji földet Vagyis ősszel a háztájiról nem viheti el a termést. S az idén a fegyelmezetlenekkel nem leszünk elnézőek. Aki nem vesz részt a közös munkában, s ezzel a szövetkezetnek kárt okoz, azt bizony megbüntetjük — kaptuk a választ. A sárpilisi szövetkezeti tagoknak az idei esztendőben biztosan nem lesz könnyű dolguk, hiszen két év hibáit nehéz helyrehozni. Nehéz, de nem lehetetlen. Több tsz-taggal beszélgettünk, akik elmondották, szeretnek dolgozni, a szövetkezetből akarnak megélni és mindent elkövetnek, hogy ebben az esztendőben felsorakozzanak a járás jól gazdálkodó termelőszövetkezetei mellé. Nem tűztek maguk elé lehetetlen célt. S ha a többség valóban ezt akarja, meg is lesz. Annyi bizalmat előlegezhetünk a sárpílisieknek, hogy ezt elhigyjük. Molnár Lászlóné NAPI POLITIKA A FEBRUÁRBAN JÖTT TAVASZ melege dologra serkenti az embereket. Nosza, lássunk munkához... Itt, ott már a földeken dolgoznak. A napsütés kicsalta a méheket is a téli gomolyból. Az egyik udvarban egy halom friss íűrészporra találtak. Egész raj kaparász, hempereg benne, csábítja őket a fűrészpor fanyar, édeskés illata. Értényben is ilyen méh-szorga- lommal nyüzsgő embereket iáttunk. A föld még sáros, szántani, vetni nem lehet, ám, építeni igen... Az Ezüstkalász Termelő- szövetkezet sertésfiaztatót épít. Az erdőben vágják hozzá a fát. A jó idő hatására az emberek íöt- tükben-mentükben szívesen ál1- nak meg néhány percre beszélgetni. Mostanában annyi eseménv izgatja az embereket, mindenki kiváncsi arra, hogyan vélekedik a másik. A tanácsházzal szemben a sarkon túl is megállt néhány ember egy kis beszélgetésre. A postás kezdte egy fiatalasszonnyal. — Nem hozott nekem levelet? — Várjon még két hónapot, akkorra kihozzák a fák... — Fújja fel, én nem olyant várok... — Ne udvarolj, mert elmondom valakinek — szól a postásra egy esőkabátos, bőrtarisznyás ember. Megáll, a kezében lévő keresztfűrészt odatámasztja a falhoz. Társa, egy rövid télikabátos az összekötözött fejszét, vermelőt zökkenti a földre. — Hát jó idő van — állapítja meg lakonikus rövidséggel. — Talán a fejsze melegít? — kérdi az odaérkező kucsmás, barnakabátos öreg, aki szódásüveget lóbál a kezében. — Az majd később. — Csak azt tudnám, milyen idő lehet New Yorkban, az ENSZ- ben? — mondja az öreg. — Hogy milyen? — kérdi az esőkabátos és válaszol is. — Annak forró, akinek ég a föld a talpa alatt. Nem szeretnék most a Hammarskjöld helyében lenni. — Alávaló egy ember lehet — állapítja meg az öreg. — Hogy valaki így visszaéljen a hala1 mával... Lumumba tőle kért segítséget és ő meg segít abban, hogy eltegyék láb alól... — Emlékezzen csak papa — folytatja az esőkabátos — az őszszel, a közgyűlésen a Hruscsov mondta; ne legyen az a főtitkár mert csak az imperialistákat képviseli. Hát itt van a példa. Ha akkor elfogadják a Szovjetunió javaslatát, másként alakult volna a helyzet Kongóban is. ÖRER, FEHÉRHAJU BÄCSI áll meg a beszélgető csoport mellett, ő is szódásüveget visz. Hallgatja a beszélgetést egy darabig; majd megszólal: — Az a Lumumba mégis csak csinálhatott valamit, hogy kivégezték. — Persze, hogy csinált. Azt csinálta, ami nem tetszett a tőkéseknek, függetlenséget, igazi függetlenséget akart — magyaráz az esőkabátos. — Tudja papa, ilven a nyugati »demokrácia«, amitől a Szabad Európa prédikál. Még a gyilkosságtól sem riadnak viss_a, ha valaki keresztezi az érdeküket. Az ENSZ-ben meg fehérre akarják mosni a feketét. — Amikor tizennégyben meggyilkolták a trónörököst, a Ferenc Jóska megüzente a háborút... — kezdi az öreg, de az esőkabátos leinti: — A háború anélkül is kitört volna. Harminckilencben nem gyilkoltak meg senkit, még's 'ett háború. Mert az imperialisták féltették egymástól a hatalmat... A beszélgető csoport közben a fehérköpenyes kocsmárossal is szaporodott, mert hiába áll ugyan nyitva az ajtó, nem akad vendég. — Hát azért szeretném tudni, hogyan alakul majd a kongói helyzet — állapítja meg a kucsmás öreg. — Tudja papa — válaszol az esőkabátos —, ezeknek a kapitalista bérenceknek előbb-utóbb el kell tűnni. Mindenhol megjön ám a népek esze. Elzavarják őket, mint Kubában, Törökországban, vagy Dél-Koreában. No. de menjünk — szól a társaságnak. Felveszik a szerszámokat, elköszönnek. A két öreg a szódásüveggel elindul a kocsmáros után. Kis idő múlva kilépnek az ajtón, az esyik jobbra, a másik balra indul! Lassan ballagnak, élvezik a napsütést. Szétoszlott a beszélgető csoport, mindenki megy a dolga után, mert dolgozni kell — ez az élet rendje. B. I. 44. Bottlik Jenő barátságosan hely- lyel kínálta vendégét: — Üljön le, Szimcsák. Tessék, gyújtson rá. — Köszönöm szépen, Bottlik úr. — Ebből csak a régi ismerősöknek — mosolygott Bottlik. — Az ám, mikor is került maga hozzám? Várjon csak ... — Harminchatban, kérem szépen. Harminchat telén. — Úgy van. Ha jól emlékszem, kitűnően együtt működtünk, nemde? — O, igen, Bottlik úr. Nem volt köztünk semmi differencia. De Bottlik úrnak nem is volt rám panasza. — Nem, nem, Szimcsák. Maga elsőrangú sofőr. Emlékszem, mennyire szerette az öreg Horchot. — Príma jármű volt a Horch — bólintott Szimcsák. — Tán még ma is megvolna, ha... de hát tudja, hogy mint alakultak a dolgok. Én mindig tudtam, hogy mi van magával, Szimcsák. Hiszen én mindenkor számítok magára. — Számíthat is, Bottlik úr. Hát most a bérautónál vagyok. Nehéz kenyér ez, Bottlik úr. Azt hiszem, sohasem lesz olyan jó dolgom többé, mint Bottlik úr mellett volt. — Nem lehet tudni, Szimcsák. Hallgasson ide. Most a segítségére van szükségem. — Örömest, kérem szépen, amit csak tudok, megteszem. — Nézze, amit mondok, szigorúan köztünk maradjon. Én bérelnék egy túrakocsit: s úgy kelHorválh József: ARANYKAUTKA lene ügyeskedni, hogy magát kapjam meg erre az útra. Egy vidéki városba kellene lemennünk. Nézze, semmi különös sincs az egészben. De én feltétlenül megbízható emberrel akarok menni. — Kérem szépen, azt nagyon könnyű. Jóban vagyok a forgalmi főnökkel, és ha be tetszik« adni a rendelést, egyből elintézem, hogy engem küldjenek. Hová kéne menni? — Csókavárra. — Értem, Bottlik úr. Mennyi időre? — Nézze, Szimcsák nekem és a vejemnek találkoznom kell egy illetővel a csókavári Bányagép- gyárnál. Úgy intéznénk a találkozást, hogy maga odahajt a gvár elé, s úgy tesz, mintha elromlott volna a motorja. Elkezd babrálni a gépházban. Addig én a ve- jemmel együtt lebonyolítom a találkozást. — Kérem, semmi akadálya, Bottlik úr. — Persze, megkérem, Szimcsák, hogy hallgasson erről az útról, mint a sír. Nem kell semmitől tartania, semmiféle suskus nincs a háttérben. — Értem Bottlik úr. — Természetesen, nem kívánom ingyen a segítségét, Szimcsák. No, ne szabadkozzék, a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Kétszáz forintot kap, ha sikerül. Nem sok, de viszont maga minden körülmények között számíthat rám! Lesz még maga az én sofőröm Szimcsák! Az öreg sofőr alázatosan mosolygott. — Hát csak tessék leadni a rendelést, Bottlik úr, minden rendben lesz, ezt garantálom. Negyednapra Csóka vár felé száguldott a Pobeda bérautó. Bottlik és Szerencsés hallgatagon bámészkodtak a hátsó ülésről. Délután indultak Pestről. Úgy számították, öreg este érkeznek Csókavárra. Győrött Bottlik megállíttatta a kocsit. — Igyunk egy feketét. És nem kell annyira sietnie, Szimcsák. Úgy intézze, hogy este fél tíztíz óra körül érkezzünk oda. — Kérem szépen, Bottlik úr. — Tessék, Szimcsák, egy huszas. Igyék valamit. Szerencsés leszegte a fejét az eszpresszó asztala mellett. Gondolataiba temetkezett. Valósággal gyötörte az az . érzés, hogy megint nem ura saját sorsának. Ismeretlen erők mozgatják cselekedeteit. Megint az arany parancsol fölötte. Az arany szabja meg a sorsát továbbra is. Hát hiába, úgy látszik, ebből a béklyóból nincs szabadulás. Bottlik fizetett. Egyetlen szót sem váltottak. Visszaültek a kocsiba. Szimcsák most már jóval lassabban vezette a kocsit. Szerencsés tovább töprengett. Akármilyen körültekintően szervezte meg ezt az utazást az apósa, veszedelmes vállalkozás ez. De hát hiába mondta Júliának, ő nem engedett. Azt mondta, ezt a lépést meg kell tennie. Megéri. Milyen magabiztos ez az asszony! Voltaképpen nyugodtan rábízhatja a sorsát. Ha ő így akai-ja... Az após? Meglehetősen rideg üzletfél. Még odáig sem jutottak el, hogy tegeződjenek. Bottlik megtartja a három lépés távolságot. De mit törődik ő vele? Az zökkentette ki gondolataiból, hogy a sofőr fékezett. Szerencsés előrehajolt. A reflektor fénykévéjében egy alacsony, köpcös emberke bukkant fel és jó előre integetett. Egy ismeretién falucska közepén állt meg a kocsi. A sofőr kinyitotta az ajtót s a köpcös behajolt: — Jóestét kívánok, bocsánat a tolakodásért, hová mennek az elvtársak? Bottlik habozás nélkül rávágta: — Nagyborsányba. — Az nagyon jó — vidult fel az idegen — nem vinnének el Csókavárig? Kérem szépen, vigyenek el már, lekérem a vonatot és otthon vár a családom. (Folytatjuk-!