Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 7. szám

1381. jar.aár ä. TOLNA MEGVET NEPÜJSÁG A megyei bajnokság őszi fordulójának értékelése A Szparlakusz vezetői sikernek könyvelik el az elért eredményt v. A Lengyel! Mezőgazdasági Szak iskola sportkörének röplabda'« csa pata. Plasztiktalp, gumiaszfalt Mint ismeretes, a megyei baj­nokság előkelőnek mondható ötö­dik helyét a Dombóvári Szparta- itusz labdarúgói szerezték meg. Szép siker ez az ötödik hely — mondja Galambos István edző, s ezt mondják a játékosok és a szurkolók is. Egyszóval Dombó- várott ezzel az eredménnyel min­denki elégedett. Elégedett is le­het — teszi hozzá a sporttudósító is — hiszen nem vártuk ezt a.z eredményt. Most, a bajnokság őszi befeje­zése után, nézzünk kissé vissza. Jól emlékszünk még a kezdeti sú­lyos nehézségekre. Amikor a csa­pat kiesett az NB III-ból és raj­tolnia kellett a megyei bajnok­ságban, nem kevesebb, mint hét játékost kellett pótolni. Egyed és Schneider katonai szolgálatra vo- nu't be, Koller és Mérei főiskolá­ra mentek, továbbá Tallósi, Ta­más és Kardos távolmaradtak. Galambos edzőnek a törzscsapat­ból mindössze négy játékosa (Csutorás, Korpádi Gálosi, Hor­váth II.) maradt. »Csak ki ne es­sünk!« — ez volt a jelszó az in­duláskor. Az első mérkőzésekre aztán segítségül beugrottak a ve­teránok is. Ezúton is köszönet il­leti Hurrái Lászlót, Tóth Jánost és Halász Istvánt, kiknek elég volt egyetlen szó, s máris az egye­sület rendelkezésére állottak. Ké­sőbb jöttek a fiatalok, s Korpá- diékban segítőtársakat, barátokat találtak. És Galambos edző, aki kitűnő pedagógiai érzékkel is ren- dejkezik, kiépített egy nagyszerű szeTíemű, egymást becsülő és ön­zetlenül segítő közösséget. (Most már egyszer sem fordult elő, hoCTy például ha a csapat ebédhez ült, egyes játékosok külön asztalhoz ültek.) Ezek után az eredmény nem is maradhatott el. S mivel e lap ha sábjain sorrendben simertekké is váltak, úgy érzem, nem lenne szerencsés dolog ismétlésekbe bo­csátkozni. Inkább a jelenről és a jövőről szabad legyen pár szót. »A baj­nokság ugyan véget ért — mond­ta nemrég Galambos sporttárs —, de a játékosok minden csütörtö­kön klubnap keretében találkoz­nak. A megjelenés mindenkire, ifikre is kötelező! Ezeken az esté­ken elméleti oktatás keretében szabálymagyarázatok, kérdezz — felelek ankétok, s a szakosztállyal kapcsolatos egyéb problémák ke­rülnek megvitatásra. Az elméleti oktatás táblán, figurákkal törté­nik, s a tanultakat később a já­tékosoktól kiselőadás formájában visszakérdezzük. Tervbe vettük a klubnapokon belül, az MTST-n keresztül olimpiai beszámolókat is, valamint szabálymagyarázó estéket, felkért játékvezetőkkel.« — Milyen lesz a tavaszi csapat? — Három-négy új játékosunk lesz. valamint Gaál Istvánt és Szabó Lászlót, a népszerű »Zó- ját« kívánom az ifi csapatból az egybe beépíteni. Egyébként az ifik is aránylag szépen szerepeltek, hiszen a hetedik helyet sikerült megszerezniük. Remélem, a tava­szi szezonban is megállják a he­lyüket és miként most, úgy a ta­vasszal is a dicséret hangján szol­hatok Lelkes Ferencről, GreSch- ner Attiláról, Amerein István­ról, Kallár Istvánról és a többi ifiről — mondotta befejezésül Galambos István edző. S végül, miután a csapat és az edző nevét n köszönetét mon­dunk a szurkolóknek buzdításu­kért, segítségükért, kiosztjuk a já tékosoknak a félévi »bizonyít­ványt«. Csutorás (kapus) lelkiismeretes kapuvédő, rá lehet számítani, né­ha azonban túlzottan ideges és a fiatalokkal elégedetlen. Miklós (jobbhátvéd) kitűnő rúgótechnikával rendelkezik, posztján megfelelt, azonban kissé félénk. Korpádi (középhátvéd) egyenle­tes, jó teljesítményt nyújtó, lelki- ismeretes labdarúgó, hibája, hogy néha kissé könnyelmű. Tamás (balhátvéd) fejlődőké­pes, jól fejel, de leadásai nem mindig sikerülnek. Fazekas (jobbfedezet) a csapat motorja, csupa szív játékos, kár, hogy lassú és gyenge a fejjátéka. Gálosi (balfedezet) jó labda­kezelésű és jó bajtárs is. Edzés­ről szeret el-elmaradozni és a bí­rókkal vitatkozni. Mácsik (jobbszélső) máris igen gyors, jó szélsővé válhat, csak még bátortalan és gyengén fejel. Both (jobbösszekötő) rengeteget dolgozó, szívjátékos, gólképesség­ben feltétlen javulnia kell. Tóth (középcsatár) jól osztoga­tó, jól fejelő, szerény játékos. Horváth II. (balösszekötő) gyors, jó labdakezelésű, nagy lövőerejű, gólerős játékos, azon­ban nem szeret fejelni és a közel­harcokat is kerüli. Berki (balszélső) a jövő ígérete, jól kezeli a labdát, gyors is, de küzdőképesebbé kell válnia. Reseterits István .................................... K ülönböző kísérletezések tör­téntek már arra, hogy tovább javítsák a labdarúgó-cipők minő­ségét és az atlétikai pályák tala­ját. Az utóbbi időben is érkez­tek hírek ezekről a próbálkozá­sokról, amelyek a legújabbak Nyugat-Németorszáqban kipró­bálták a plasztiktalpú labdarúgó­cipőt. Ennek az újításnak lénye­ge, hogy a cipő veszítsen súlyá­ból, ne kelljen nehéz terhet hor­dania edzéseken és mérkőzése­ken a játékosoknak. Bár csak jó- néhány dekáról van szó, ami az eddigi legkönnyebb cipőkhöz vi­szonyítva megtakarítást jelent, mégis foglalkoznak a gondolattal a nyugatnémet szakemberek, hogy általánosan bevezetésre ajánlják a plasztiktalpat. A »stoplik« is plasztik anyagból készültek ennél a cipőnél, még­pedig öntötten. Egy bizonyos: a cipő könnyű, jó benne a játékos mAzgása is, de kérdés: tartós-e annyira az öntött plasztik, mint a bőr. A kérdést a jövő dönti el. Ami érdekes ebben a hírben: szé- niinnimMuiiiiiiin>ni leskörű a törekvés, hogy való- ban minél könnyebb labdarúgó­cipőkben játsszanak a klubok tagjai. Ez pedig helyes törekvés. Amerikában, az USA több sta­dionjában kísérletként gumiasz­faltból készített futó- és ugró­pályák, valamint eldobóhelyek vannak. Ebbe a talajba a szöges­cipő szögei benyomódnak, de utánuk a lyuk azonnal bezáró­dik. Vannak, akik dicsérik ezt a mindig egyenletes talajt, vannak, akik inkább a természetes talajt kedvelik. Ennél a próbálkozásnál még az sem eldöntött: a nemzet­közi szövetség milyen véleményt mond a gumiaszfalt alkalmazásá­ról. Lehet, hogy nem engedik széleskörű bevezetését. Erre in­dok is van: a föld mégsem olyan puha és rugalmas, mint a gumi­aszfalt. Ez utóbbi talán segítené a versenyzőket a még nagyobb eredmények elérésében. A »mű­anyagpálya« tehát még eldöntet­len kérdés a szakemberek előtt is. ................................................»mm 19 60. évi legjobb atlétikai eredmények 800 m. női gátfutás Egyéni Hármas ötös Tízes á t 1 a g Tíz éves átlag: 1.3.69 14.23 14.84 15.87 1959-es átlag: 13.50 13.96 14.90 — 1960-as átlag: 13.40 13.60 14.22 15.70 1960. évi ranglista: Megyei felnőtt csúcseredmény: Szüle Ágnes. Sz. Bástya 12.3(1952) Megyei ifjúsági csúcseredmény: Szüle Ágnes, Sz. Bástya 12.3(1952) 1. Török Sándorné (Szekszárdi Dózsa) 2. Eördögh Judit (Szekszárdi Dézsa) 3. Balassa Mária (Szekszárdi Dózsa) 4. Lehel Ildikó (Szekszárdi Dózsa) 5. Szemmelweisz Erzsébet (Dunaföldvár) 6. Krassay Judit (Bátaszéki VSK) 7. Bányai Mária (Szekszárdi gimnázium) 3. Török Mária (Szekszárdi Dózsa) 9. Gyurcsovics Éva (Szekszárdi gimnázium) 10. Bertalan Ilona (bonyhádi kg. technikum) 13.4 (felnőtt) 13.5 (ifjúsági) 13.9 (ifjúsági) 14.6 (ifjúsági) 15.7 (felnőtt) 15.1 (serdülő) 16.1 (serdülő) 16.2 (felnőtt) 18.2 (serdülő) 20.3 (ifjúsági) Futball-kiub játékosok nélkül Írországban a Windsor Park a legnagyobb befogadóképességű sporttelep (45 000), amelyet ott csak mint a „szellemek klubjá­nak pályáját” emlegetnek. A stadion a sokszoros ir bajnok, a Belfast-Celtic tulajdona, ez a klub azonban ma már csak pa­píron létezik, hiszen jsvetlen csapata sincs. Ennek ellenére hatmillió svájci frank vagyona van, ami ugyan hihetetlennek hangzik, de szóról-szóra igaz. 1949-ben a Windsor Parkban a Celtic—I.infield rangadó mér­kőzésen óriási botrány tört ki, a felizgatott nézők elárasztották a irályát. A mérkőzés félbesza­kadt és a Celtic-pályát négy hét­re betiltották. Az egyesület az észak-ir szövetségnél eredmény­telenül tiltakozott és utána drakor.ikus intézkedést tett! — íelo'z’nttn f ‘brll-osapetait. A mai napig létezik azonban az egyesület, de továbbra is labda­rúgók nélkül: a pályabérből vi­szont anyagilag nagyszerűen áll a Celtic, hiszen nemcsak a klub­csapatok, még a szövetség is kénytelen a válogatott mérkőzé­seket a Windsor Parkban meg­rendezni. Az észak-ir szövetség ismétel­ten megkísérelte, hogy az egye­sületet labdarúgó-csapatok meg­szervezésére beszélje rá — a Celtic vezetősége azonban követ­kezetes marad: „Csak, ha a négy­hetes pályazárlatot felfüggesztik!” — hangzik minden esetben a vá­lasz. A szövetség többszörösen hivatkozott arra, hogy ezt az 1949-es határozatot már réges- régen elfelejtették, ezzel azon­ban a Celtic nem éri be. így tehát a Belfast-Celtic a világ egyetlen fu+ba) l-klub;'a. amelynek nincsenek játékosai — viszont milliós bevételei vannak. Megszűnik a felezővonal a kosárlabdában Érdekes új szabályok — „Személyi" helyei! oldalbedobás — Miért kezdődik majd 4-estől a játékosmezek számozása—Büntetődobás öt másodperc alatt A sport is túlnövi az időmúlta kereteket. A fejlődés nemcsak az eredményekben mérhető le, ha­nem azokban az újabb és újabb szabályváltozásokban is, ame­lyeknek célja, eredményesebbé gyorsabbá tenni egy-egy sport­ágat. Főként vonatkozik a sza­bályváltozás a labdajátékokra. Ez alól a labdarúgás sem kivétel. Jónéhány évvel ezelőtt még nem ismerték az előnvszabályt, de em iékezhetünk rá, hogy szinte min­den évben hoznak újabb és újabb döntvényeket. Az idén két labdajátékban eszközölnek érde­kesebb szabályváltoztatást. Vízilab dában és kosárlabdában. Ezúttal a kosárlabdában törté­nő szabálymódosításokról adunk ismertetést. Nincs felezővonal... A Nemzetközi Kosárlabda Szö­vetség a római olimpia idején hozta meg döntvényeit, amelyek január 1-től érvényesek. Az idei Európa-bajnokságon már az új szabályok szerint kötelesek ját­szani a csapatok. A változtatások elsősorban a játék gyorsítását an­nak iramának növelését és a fegyelem megszigorítását céloz­zák. Érdekes döntés, hogy a jö­vőben megszűnik a középvonal, s ezzel együtt a zónában folyó játékra, a „felezővonalon túlra” vonatkozó szabály és a „tíz má­sodperc” szabály. Felemelik a technikai hibáért járó büntetés értékét. A játék technikai zavarása, amelyet szán dékosan követnek el és amelyet sportszerűtlen kijelentés követ, vagy az olyan hiba. amely túl­súlyt biztosít a támadó csabai­nak, technikai hibának minősül, s ezek mindegyikét két büntető­ponttal büntetik. Az új szabály arról is intézkedik, hogy az edző, a vezető, vagy a cserejátékos fegyelemsértését egy büntető­ponttal sújtsák. A rendszeres, azaz folytatólagos technikai hi­bát elkövető játékost kizárják a további küzdelemből. A technikai hiba személyes hibának számít. Azt a játékost, aki összesen öt személyi hibát követ el, kizárják a játékból. Az olyan technikai hibákat, amelyeket nyilvánvalóan nem szándékosan követnek el, $ amelyeknek nincs befolyásuk a játék menetére, nem büntetik, ha a játékvezető részéről történt előzetes figyelmeztetés után ezek nem ismétlődnek meg. Oldaibedobás Annak a játékosnak a terhére, aki nem szándékosan követ el durva hibát, személyes hibát ír­nak ugyan, de büntetőpontot nem. adnak, hanem a labdát az oldalvonal mögül az ellenfél hoz­hatja játékba. A kosárra dobó ellenfél ellen elkövetett szabály­talanság miatt — amennyiben a labda nem hullott át a hálón — valamint a pálya bármely he­lyén elkövetett szándékos durva­ság miatt a vétkes játékost az­zal büntetik, hogy az a játékos, aki ellen a szabálytalanságot el­követték, két büntstődobást dob. A mérkőzés utolsó öt percében valamint a meghosszabbítási idő­ben elkövetett minden személyes hibát szándékos durvaságnak te­kintenek és két büntetőnonttal büntetnek. Ebben az időben az időmérőket a játékvezető min­den füttyjelére megállítják. A büntetődobásra szánt időt tíz másodpercről öt másodpercre rövidítik. Az időt attól a pilla­nattól számítják, amikor a já­tékvezető a labdát a játékosnak átadja. Annak a játékosnak, aki a büntetődobást végzi, azonnal a büntetődobási vonalra kell áll­nia. Ha a büntetődobáskor a szabályokat mindkét csapat já­tékosai megszegik — természete­sen a dobó játékos kivételével —t és a dobás sikerül, a pont érvé­nyes. Számozás négyestől... A változtatásokhoz tartozik; pihenőidőt csakis a csapat edző­je kérhet. A játékoscserénél az idő harminc másodpercről húsz másodpercre rövidül. A játékosok mezének számozását 4-től 15-ig kell végezni. Erre azért van szükség, mert a játékvezető a szabályok megszegését három másodperc mutatásával jelzi, s ez a kézmozdulat könnyen já­tékosok számmegjelölésérek ösz- szetévesztésére adna okot. A kosárlabdában most beveze­tésre kerülő új szabály kétség­telenül meggyorsítja a játékot. Fontos szerepet kap tehát a jó kondíció, mert az eddigi sok személy miatt megállt a játék és volt idő a játékosoknak pihenni. Ezentúl nem lesz idejük pihe­nésre a játékosoknak, mert vé­dekezésből egyszerre támadásba kell lendülniük — miután a sok személyit javarészt felváltja az oldalbedobás. Kíváncsian várjuk, hogy az egész világon bevezetésre kerülő kosárlabda változtatás valóba» hogyan hat iu & ljó.iáfíc&.

Next

/
Oldalképek
Tartalom