Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-28 / 24. szám
1961. január 38. TOLNA MRCYF» NÉPÜ.ISÁG Várakozáson felüli művészi teljesítmény a Polgár—Szeép—Váczi hangversenyen <Í)U&ée£í\_ Le akarjak dönteni Dublinben Lord Nelson szobrát Csütörtökön éste Polgár Margit, Szekszárd zeneéletének szerény, de mégis kimagasló alakja mellett, két fiatal művész állt a szekszárdi zenekedvelők tapsviharának kefeszttüzétoen: Szeép Zoltán hegedű- és Váczi Gyula zongoraművész. A két fiatal hatalmas sikere arra inti a megye- székhely zeneéletének irányítóit is, de meg a város zenekedvelőit is, hogy egy olyan fejlett zenekultúrával rendelkező városnak, mint Szekszárd is, szereplési lehetőséget kell adni a fiatal művészeknek is, mert a beléjük helyezett bizalom kamatostul térül vissza. Ha a művészek teljesítményét méltatni akarjuk, a sort feltétlenül az est második részében szerepelt Váczi Gyulával kell kezdenünk. Határozott művészegyéniség, aki boszorkányos technikája, egészen nagyvonalú muzikalitása mellett nagyfokú biztonságával, kecses billentésével és elsősorban azzal tűnt ki, hogy a mai modern magyar zongorairodalom remekeivel is megismertette hallgatóságát. Frescobaldi és Liszt remekei után nagy sikert aratott Smetana, Szkrjabin és Constantinescu műve is, majd pedig műsora végén Szelényi, Hajdú (különösen utóbbi három zongoradarabja tetszett) zongora- darabjait is alkalmunk volt megismerni Bartók zseniális műve (Régi magyar táncok) mellett. A fiatal művész a szűnni nem akaró tapsokat három ráadással köszönte meg. A műsor első felében Szeép Zoltán, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola új‘ hegedűtanára mutatkozott be a közönségnek. — Brahms és Dvorzsák két nagy felkészültséget kívánó szonátáját szólaltatta meg Polgár Margittal egyetemben. Elmélyült muzikalitás, bársonyosan meleg tónus, könnyed jobbkéz, kristálytiszta intonálás jellemezte játékát és méltán szolgált rá a meleg ünneplésre. Polgár Margit legjobb napjaira emlékeztetőén, fiatalos lelkesedéssel oldotta meg feladatát és keresve sem lehetett volna talál- j ni nála nagyszerűbb kamarapartnert. A műveket ezúttal is Létay i Menyhért a nála megszokott pre- j cizitással, lelkesedéssel és buzgalommal ismertette és méltán volt ő is az est forró sikerének egyik részese. Itt említjük meg, hogy vasárnap délután 5 órai kezdettel kerül sor az ifjúsági hangverseny- sorozat következő hangverseny é- ra a zeneiskola nagytermében. A szekszárdi származású Áldor Lili hegedűművésznő ad hangversenyt Commenzoli Mária zongorakísérete mellett. Incsut A VII. osztályosok Fényes sugárkévék világítják be a regölyi általános iskola környékét. A világosság az iskola ablakaiból árad. Az iskola padjait hetenként háromszor az esti órákban nem a gyermekek foglalják el. Átadták helyüket a felnőtteknek. Regöly községben hetente három este 7 órától 10 óráig, — de sokszor még később is — felnőttek foglalják el az iskola padjait. Szeptemberben a tanév kezde tével 26 felnőtt jelentkezett a dolgozók esti iskolája hetedik osztályába, hogy idősebb korban pótolják azt a hiányt a tanulás terén, amelyet annakidején, fiatalon nem tudtak megszerezni. A hetedik osztályos tanulók legfiatalabbjai is túl vannak a 20. életévükön. A legidősebb Kóbor Jánosné az ötvennyolcadik életévét tapossa. Kóbor néni egyébként azt tartja, tanulni is jobb később, ha már fiatalabb korban nem lehetett — mint soha. Kóbor néni unokája kedvéért iratkozott be az iskolába, ö neveli ugyanis hatodik osztályos félárva unokáját és mint mondja — azért tanul, hogy segíthessen unokájának a jobb tanulmányi eredmények elérésében. — Nagyon szívesen járunk az iskolába — mondja Noé Imréné, a szülői munkaközösség titkára, de hasonlóképpen vélekedik a tanulásról Szintai Jánosné is, aki elnöke a szülői munkaközösségnek. A pedagógusok kedvet adó agitációján kívül sokat tel a szülői munkaközösség azért, hogy Regölyben beindulhatott a dolgozók esti iskolája és az első naptól kezdve mind a huszonhat tanuló rendszeresen megjelenik az esti foglalkozásokon. — Igen, vigyázunk a fegyelemre és nemcsak arra vigyázunk, hogy a létszámból ne legyen lemorzsolódás, hanem arra Tavaly mintegy kilencezer magyar szabadalmat jelentettek be külföldön A magyar műszaki szakemberek az elmúlt évben is számos olyan új eljárást dolgoztak ki, amelyet külföldön is eredeti módszerként ismertek el, s mint szabadalmat elfogadták. Az Icencia találmányokat értékesítő vállalat tavaly mintegy kilencezer magyar szabadalmat jelentett be külföldön, a legtöbb módszert csak két-három országban, de néhány eljárást a szabadalmazással foglalkozó mind a 24 országban bejegyeztették, is igen nagy súlyt helyezünk, hogy rendszeresen felkészülve jelenjünk meg az órákon — mondja Noéné, aki éppen a házi feladat elkészítésén dolgozik. — Azt a feladatot kaptuk — folytatja —, hogy a Szózat első sorát elemezzük és írjunk dolgozatot arról, hogy a jelenlegi viszonyok között számunkra mit jelent a »Hazádnak rendületlenül«. Noéné, igen helyesen, abból indult ki a dolgozat megírásánál, hogy napjainkban az idézett verssornak a békeharcban van igen nagy jelentősége és dolgozatát a Moszkvai Kiáltványból vett idézetekkel kapcsolja össze. — Hogy melyik tantárgy a legnehezebb számomra? — Egyik sem könnyű, már olyan értelemben, hogy a mi korunkban, — túl a negyven éven — már nem megy úgy a tanulás, mint a fiatal korban. Bár eddig még minden tantárgyból jól állok, a tantárgyak közül a fizikával nem vagyok kibékülve. De ez is menni fog, legalábbis ezzel vigasztal Antal Ferenc tanár, az osztályfőnökünk. A regölyi esti iskola hetedik osztályos felnőtt tanulói szorgalmasak. És mind többen mondják — úgy megjött a kedvük a tanuláshoz, hogy jövőre a nyolcadik osztály elvégzése után a gimnázium levelező tagozatára iratkoznak be. Pozsonyiné A Népújságban olvastuk »Skandináv bútor a divat«! Talán azért, mert olcsóbb? Kötve hisszük. Veszik, mert divat. Milyen újabb divatok jönnek még divatba! Az őserdő bosszúja. »Halálra sújtotta a fa azt az útépítő mérnököt, aki az őserdőbe vágott út terveit elkészítette«. Az új fővárost: Brazíliát ettől függetlenül fel fogják építeni. Babona ide, babona oda, az üzleti érdek hatalmasabb minden babonánál! »Uj illatot találtak fel« Ezzel elriaszthatják a vízilovakat«. Világrengető felfedezés! De milyen célt szolgál tulajdonképpen? Miért kell elriasztani szegény vízilovakat?! És miért szakosítják új illatokkal az étert? »Énekesek rendőri kísérettel«. Reklám ide, reklám oda. én nem nagyon szeretném, ha 10—15 rendőr kísérne az utcán. Még valaki rosszra gondolhatna! Igaz, rock and rollozni sem tudok! »Mérnökbál Szekszárdon«. Vajon milyen lesz? A termet »feltérképezik«, alapterület, légköbméter. stb? A tánclépáseket is mérnöki pontossággal kiszámítják? És — oppardon — ha véletlenül a mérnök úr a hölgy lábára tapos. így kér elnézést? Bocsánat, lábaimnak lépéseit sinus alfával nem mértem még be!? »Modern kalap: zsebbel! Ebben benne van a divatdáma fésűje, krémje, rúzsa, napszemüvege«. Hiányzik még: a bőrönd, a kosár, a dívány, a mozsár, s a bolhás picike kutya! ' »Főzőtanfolyam Tolnán. Vizsgaeredmény: csillagos ötös«. A csillagát az ötösének! Ennivaló bőven! Tündérujjak főzték! Hiába: magyar nemesek ugyan nem vagyunk, de enni-inni jól tudunk! Váljék egészségünkre! Báli Az írországi hazafiak szívét ismét megdobogtatta a régi angol- ellénes érzület. Hosszú éves harcok után végre keresztül akarják vinni, hogy távolítsák el Dublin főútvonaláról a gyűlölt Nelson-szobrot. A szobrot 1899-ben nem nagy hazafias érzületről, de annál biztosabb üzleti érzékről tanúskodó üzletemberek állíttatták, elismerésképpen, amiért Nelson admirális megverte Napóleont és feleslegessé tette a kontinentális — Ügyeletes orvos 1961. január 29-én: dr. Erményiné, dr. Sen- novitz Irén, Szekszárd, Béla-tér 3. — A Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei tartanak előadást legközelebb február 7-én este 8 órai kezdettel Szekszárdon a városi művelődési házban. A „Bekopog a szerelem” című há- romfelvonásos zenés vígjátékot mutatják be. — Százéves Grönland első újságja. Grönland legrégibb, s egyben legnagyobb napilapja, a sziget székhelyén, Godthaabban megjelenő „Atuagagdlutit” a napokban ünnepelte alapításának 100. évfordulóját. A dán kormány ebből az alkalomból modern nyomdagépeket ajándékozott a lapnak. — Négyszáznyolcvan férőhelyes sertéshizlaldát építettek saját erőből az elmúlt évben a ma- gyarkeszj Széchenyi Termelőszövetkezet tagjai. A hizlaldához bevezették a vízvezetéket is. — Száz éve halt meg Tarasz Sevcsenko. A Béke-Világtanács kezdeményezésére a Szovjetunióban ez év márciusában ünnepük Tarasz Sevcsenko, a nagy ukrán költő halálának 100. évfordulóját. Az ünnepségek megblokádot, amely elrontotta az ír kereskedők üzletét. Az íreknek régóta »szálka a szemükben« o hatalmas és ráadásul művészi szempontból is teljesen értéktelen szobor és többször akartak már megszabadulni tőle. Dublin városatyái most végre úgy döntöttek, hogy ameny nyiben megfelelő anyagi eszközöket tudnak előteremteni erre a célra, a szobrot eltávolítják és helyébe Szent Patricknak, Írország védőszentjének állítanak emléket. rendezésére Nyikolaj Gribacsov író vezetésével külön bizottság alakult, amelyben művészek, újságírók és a társadalmi szervezetek vezetői vesznek részt. — Átlagosan ötven nézője van a televíziónak esténként a nagydorogi művelődési házban. Jelentősen nagyobb az érdeklődés színházi, vagy sportközvetítések alkalmával. — Megvásárolta egy idős házaspár téli tüzelő-szükségletét az elmúlt télen és most is, a vörös- kereszt bölcskei szervezete. A vöröskereszt madocsai szervezetének tagjai pedig több idős házaspárnál végezték el a nagytakarítást a tél folyamán. — A kohó- és gépipari üzemek gyártmányai közül új cikként jelenik meg ebben az évben a ruhafacsaró centrifuga, az új típusú kétaknás és háromaknás kályha, a kétszemélyes Tünde robogó, az olcsó „Tavasz” televíziós készülék, a „Dakszli” rádió műsorvevő és több új mechanikus játék. — A televízió műsora: 18.30: Falusi emberek. 19.00: TV-hír- adó. 19.15: Hétről-hétre. 19.35: Táncoljunk. 20.05: Vidám percek. 20.25: Nő a barakkban (TV- játék). 22.05: Műkorcsolya Euró- pa-bajnokság. MOTORTEKERCSELÉST válla] a Tamási Vegyesipari Ktsz villanyszerelő részlege. (105) JEGYZET Érdeklődéssel olvastam a január 17-i számban Boda Ferenc »Feltárulnak a kastély titkai« című írását. Engedjék meg, hogy azt — dr. Hadnagy Albert érdeméit semmivel sem csökkentve — kiegészítsem személyes élményemmel, mely úgy hiszem igen érdekes: — A miszlai báró Inkey-féle kastély 1949-ben került az ott alakult tsz birtokába teljes felszerelésével, Magam is hivatalos minőségben részt vettem a szövetkezet ünnepségén, amelyen a megyei kiküldött a működési engedélyt átadta. Az ünnepség alatt jött hozzám a tsz akkori elnöke — nevét már nem tudom —, s jelezte, hogy a kastély átvételekor igen sok írást, könyvet találtak, amit a tagság el akart égetni, ő azonban nem engedte meg »hátha van köztük valami érdekes«, összegyűjtötte egy szekrénybe s annak kulcsát átadta. így került az anyag a megyei levéltár birtokába! Mindezt csupán azért említem meg, mert ebben az időszakban nem messze ide egy másik ts£- \ ünnepélyen mást tapasztaltam: a kastélyban található értékek kö- ! zül sok tönkrement, mert nem volt, aki azt megakadályozta volna. Nem úgy Miszlán, ahol egy j egyszerű földműves — volt cselédember —, aki a múlt emlékei- \ ben népünk keserves múltjának j írásos emlékeit látta, megmentet-! te az utókornak — okulás és ta- j nulás céljából. Neki kívánok emléket állítani azzal, amikor ezt megírom, mert a cikk íróját erről a — szerintem lényeges — tényről nem informálták! Ismétlem, nem akarom ezzel dr. Hadnagy Albert érdemeit csökkenteni, sőt dicséret illeti azért, hogy a kulcs átadásáról nyert értesülés után 24 órával már a múzeum akkori vezetőjével a helyszínen volt, s nem telt bele pár nap, már tudtak szerezni egy teherautót, mely az anyagot Szekszárdra szállította. DR. KOMLÓÉI ANDOR Diétás ételek I a Népbolt j; j\50-es boltjában,| SZEKSZÁRDON február 1-től a Diabetikus: K kenyerek, Í) zsemlék, , j tészták Sószegény: f)l húskészítmények Diabetikus: befőttek, gyógycukorkák, stb. Nagy választékban! TECHNIKUST keresünk trichinella-vizsgálónak, állategészségügyi, mezőgazdasági, vagy élelmezési technikumi végzettséggel. Jelentkezése Tolna megyei Tanács VB. Ipari és Műszaki Osztályán. (Ul) ^aaa<w^vwwvwwvv Apróhirdetések Huszonötéves gyakorlattal rendelkező juhász vagyok, elhelyezkednék állami gazdaságba. Cím: Ács Sándor, Sióagárd, Zrínyi u. 47. (117) Eladó egy jókarban levő vályogvető présgép. Érdeklődni lehet: Drinóczi Gyula, Sárszentlő- rinc, Árpád telep 125. (113) Eladó 2 szoba, összkomfortos ház, Szekszárd, Honvéd u. 27, sz. alatt. Azonnal beköltözhető. (123) |--------------------------—--------------------í-------1-----------' Felhívjuk a közületeket és a város lakosságát, hogy a kiszál- i lításra kerülő épület-törmeléket és salakot telepünkön lerakhatják Tolna megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat, Szekszárd. Ke selyüsi út. (124) Különleges rózsák, folytonnvíló futórózsák, sorfák, díszfák, "füge, folytontermő málna, földieper és ribizli, magastörzsű köszméte fa, gyümölcsfák — tavaszi szállítás, árjegyzéket küld a Haladás Tsz faiskola lerákata. Ireg- szemcse, fő u. 707. (120) Gyakorlattal rendelkező bérelszámoló elhelyezkedne — pénztárosnak is. Cím: szekszárdi hirdetőben. (108) Eladó 20 db anyajuh. Halász Mihály, Bátaszék, Kövesd-puszta 29. sz. (116) A Szekszárdi Szesz- és Üdítőitalipari Vállalatnál nagyobb mennyiségű kád eladó, könyvjóváírással. A kádak űrtartalma 15 hl-től 31 hl-ig. A kádak megtekinthetők: Epreskert. Telefon: 21—66, U14J