Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-20 / 17. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1961. január 20. Diplomáciai viták a laoszi nemzetközi ellenőrző bizottság összehívása körül Vientiane (MTI). Az utóbbi 24 órában nem állt be jelentősebb változás a laoszi katonai helyzetben. A Patet Liao rádiójának bejelentése szerint a lázadók repülőgépei bombatámadást intéztek a „rizses köcsög” síkság egyik faluja ellen. Vaktában bombáztak és több asszonyt és gyermeket megöltek a faluban, amelynek pedig a közelében sincs katonai célpont. Ugyanakkor vientianei jelentések közük, hogy egy bombázógép nem tért vissza támaszpontjára, ami megerősíti a laoszi kormánycsapatok már ' korábban ismertetett közleményét az amerikaiak által szállított négy repülőgép egyikének megsemmisítéséről. Tha Thom-ból a lázadók Pák San felé vonulnak vissza. A néhány nappal ezelőtt elfoglalt Vang Vieng-ből, ahol állásaikat megerősítették, észak felé igyekeztek tovább haladni, de Kong Le csapatai feltartóztatták őket. Tomomj Narita, a Japán Szocialista Párt politikai tanácsának elnöke felkereste Koszaka külügyminisztert és felkérte, hogy a japán kormány működjék közre a laoszi kérdés békés megoldásában és ne engedje, hogy az Egyesült Államok felhasználja japáni támaszpontjait a laoszi fegyveres beavatkozásra. A japán kormány támogatja a laoszi nemzetközi ellenőrző bizottság működésének mielőbbi felújítását. Koszaka külügyminiszter kijelentette, hogy a kormány ezt az álláspontját január 7-én nagykövetei útján közölte különböző országokkal. A külügyminiszter azt is mondotta, hogy Japán helyeselné egy nemzetközi értekezlet megtartását a laoszi válság rendezésére. Nyilatkozatában végül hangoztatta, hogy „a Japánban állomásozó amerikai csapatokból nem szállítottak át katonákat Laoszba.” Az Egyesült Államok és szövetségesei között viták folynak arról, milyen módon hívják össze a laoszi nemzetközi ellenőrző bizottságot. Eisenhower búcsú-sajtóértekezletén arra az álláspontra helyzekedett, hogy a bizottság összehívásának feltétele a Boun Oum-féle lázadó kormány elismerése. Ezzel Anglia, Franciaország és Kanada nem ért egyet, és úgy látszik meg is akarja várni Kennedy hivatalbalépését, mielőtt kísérletet tenne az amerikai álláspont megváltoztatására. Belgium nehézipari központjaiban még mindig tart a sztrájk A Kennedy-kormány Brüsszel: (MTI) Mint nyugati hírügynökségek jelentik, Liege, Charleroi és La Louviere ipari központjaiban még tart a sztrájk. Ugyanezeken a területeken azonban a közlekedés és a közszolgáltatások dolgozói beszüntették a sztrájkot. Egyes szénbányákban is megkezdték a munkát. A belga általános szakszervezeti szövetség vallóniai helyi bizottságainak vezetői szerda este Havanna: (MTI) Fidel Castro miniszterelnök AFP- és Reuter- jelentés szerint szerdán a kubai—kínai társasághoz intézett üzenetében élesen elítélte az amerikai imperializmust és méltatta ugyanakkor a Kínai Nép- köztársaságnak Kubával vállalt szolidaritását. Kijelentette, hogy ez a szolidaritás világos figyelmeztetés a gyarmatosítók és az imperializmus felé, majd hangsúlyozta, a népek eltökélt szándéka, hogy gyökerestől kiirtják az emberiség e rákfenéjét. Az UPI közli, hogy Castro miniszterelnök szerdán este beszédet mondott az Escambray térségében rejtőzködő ellenforradalmár bandák felszámolására útnak induló milícia-egységek előtt. Hangsúlyozta, hogy elegendő mennyiségű fegyver áll Síodelkezésére és mindén kubai André Renard elnökletével megbeszélést tartottak. A tanácskozásokat szombaton folytatják, a további teendőkről. Á parlament két háza keddig nem ül össze, de — Reuter-közlés szerint — a háttérben folynak a békéltető tár gyalások. A vallóniai munkáltatók a belga kormánytól erélyes intézkedéseket követelnek a sztrájkolok ellen. fegyverrel a kezében szállhat szembe az esetleges betolakodókkal A Minisztertanács ülése A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megvitatta és elfogadta az 1961 évi állami költség- vetés tervezetét, s felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a költségvetésről szóló törvényjavaslatot az országgyűlés legközelebbi ülése elé terjessze. A kormány módosította a döntőbíráskodási eljárásra vonatkozó egyes rendelkezéseket. A most elfogadott rendeletek bővítik a megyei döntőbizottságok hatáskörét és egyszerűsítik az építkezésekkel kapcsolatos vitás ügyek elintézésének módját. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyait. A Szovjetunió New York-i ENSZ-képviselete Lumumba elhurcolásáról New York (TASZSZ). V. A. Zorin, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője január 18-án felkereste Hammarskjöldöt, az ENSZ főtitkárát és nyilatkozatot tett előtte abból az alkalomból, hogy Patrice Lumumbát, a Kongói Köztársaság miniszterelnökét és más tekintélyes kongói vezetőket a belga gyarmattartók kezére adták. Zorin erélyesen követelte, hogy a főtitkár tegyen meg minden szükséges intézkedést Lumumba, Okito, és Mpolo azonnali szabadonbocsátása és személyi biztonsága érdekében. Egyidejűleg a Szovjetunió ENSZ-képviselete nyilatkozatot juttatott el az ENSZ-küldöttsé- gekhez is. „Mint ismeretessé vált, Lumumbát, a Kongói Köztársaság miniszterelnökét és két más tekintélyes kongói vezetőt, Okitót, a kongói szenátus elnökét, és Mpo- lót, az ifjúsági ügyek miniszterét, akiket Mobutu fegyveres bandái önkényesen megfosztottak szabadságuktól, Leopoldville térségéből, ahol eddig törvénytelenül őrizetben tartották őket, egy ka- tangai börtönbe szállították. Az is ismeretessé vált, hogy a kongói törvényes kormány fejét és két harcostársát kíméletlenül ütlegelték és különböző módon gúnyt űztek belőlük. Mind Lumumba és harcostársainak önkényes letartóztatása, Mobutu bandáinak ellenük intézett támadása, mind pedig a nemrégiben ellenük elkövetett erőszakos cselekmények a kongói „ENSZ-csapatok” parancsnokságának szeme előtt zajlottak le. Ily módon sem az „ENSZ-csapatok” parancsnoksága, sem a főtitkár nem háríthatja el magáról a felelősséget ezekért a gyarmattartók érdekében szervezett akciókért” — hangsúlyozta a többi között a szovjet küldöttség nyilatkozata. Állandóan levegőben tartózkodnak az amerikai atombombázók Thomas Power, az amerikai stratégiai légierőparancsnokság, a SAC főnöke szerdán közölte, hogy állandóan bizonyos számú. B—52-es sugárhajtású amerikai bombázógép teljesít 24 órás készültségi szolgálatot a levegőben. A tábornok a következőt jelentette ki: „Nem erősíthetjük meg, de nem is tagadhatjuk, hogy repülőgépeink nukleáris fegyvereket szállítanak. Csak annyit mond hatunk, hogy a kiképzést a leg- reáüsabb feltételek közt végezzük.” Befagyott a Balaton A január eleji »tavaszt« hirtelen tél váltotta fel a Balaton vidékén. A szigligeti-öböl partján, ahol néhány nappal ezelőtt még szirmait bontogatta a mandulafa virága, csütörtökön reggel már mínusz 14,6 fokra süly- lyedt a hőmérő higanyszála. Befagyott a Balaton, s már csak a tó közepén látni keskeny vízcsíkot. Felhösödés jön, az éjszakai fagyok kissé enyhülnek Az idei télen csütörtökön hajnalban süllyedt legmélyebbre a hőmérő: az ország legtöbb vidékéről mínusz 10—15 fokot jelentettek. A talajmenti rétegekben Debrecenben húsz fokig süllyedt a hőmérő higanya. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint a következő napokban számítani lehet a hideg mérséklődésére. A párásodás, felhősödes erősödik, az éjszakai fagyok gyengülnek, jelentős mértékű ha- . un yn c azonban euuelőre nem lesz. ma lép hivatalba, s ezzel véget ér a republikánus párt nyolcéves uralma. Az az örökség, amit Eisenhower hagy utódjára, rendkívül súlyos s az Egyesült Államok életének minden területén megmutatkozik. Kennedynek ugyanis mindenekelőtt olyan gazdasági helyzettel kell szembenéznie, amilyen az Egyesült Államokban több mint két évtizede nem volt. Jelentősen megnövekedett a munkanélküliek száma, s egyedül az acélipar 530 000 munkása közül 150 000 munka nélkül van, de a többi is csak heti 34 órát dolgozik. Az autóiparban január óta 30 000- re emelkedett az elbocsátott munkások száma, akkor, amikor a gazdasági élet szakértői további visszaesést jósolnak. A munkanélküliség jelenleg az egész Egyesült Államokban meghaladja a teljes munkáslétszám hat százalékát, s Kennedy gazdasági szakemberei ezt csak a kezdetnek tekintik. — Mindehhez hozzájárul az, hogy az Egyesült Államok nemzetközi fizetési mérlege 4 mil- üárd dollár hiányt mutat, az aranytartalékok értéke pedig már a 18 milliárd dollár alá esett, ami hosszú idő óta a legmélyebb pont az Egyesült Államok aranytartalékában. Semmivel nem kedvezőbb Eisenhower örökségének külpolitikai része. Ismeretes, hogy az Eisenhower-kormány Dulles halála után is következetesen az erőpolitikát próbálta folytatni, amit az idő már Dulles életében is túlhaladott, az Ei- senhower-kormányzat végén pedig teljes anakronizmussá vált. A Szovjetunió leszerelési javaslatai, amelyeket Hruscsov elvtárs terjesztett elő az Egyesült Nemzetek Szervezetében, megmutatták a világnak, hogy a háború ma már kiküszöbölhető s egyben feltárták azokat az óriási gazdasági lehetőségeket, amelyeket az általános és teljes leszerelés megvalósítása a világ valamennyi népének jelentene. Az Eisenhower-kormány »erő politikája« természetesen kudarcra volt ítélve, amit mi sem bizonyít jobban, mint a pári-, zsi csúcsértekezlet meghiúsulása, az elnök rosszul sikerült dél-amerikai útja, majd az ezt követő távol-keleti út, amelynek során olyan megaláztatást is el kellett tűrnie, mint a tokiói látogatás lemondása, amit a japán nép elemi erejű követelése váltott ki. Eisenhower nevéhez fűződik a Kínai Népköztársaság ENSZ- tagságának konok megakad áWashington (MTI). Az Egyesült Államok fővárosában tetőpontjára hágott az izgatott készülődés a pénteki ünnepségekre, amikor John Kennedy leteszi az elnöki esküt és hivatalosan is elfoglalja az elnöki széket. Az amerikai titkosszolgálat a történelemben páratlan biztonsági intézkedéseket foganatosított. A Reuter jelentése szerint ötezernél is több rendőr és titkos ügynök vesz majd részt a zajos parádéban, miközben helikopterek ellenőrzik a „terepet” az ünneplők feje fölött. A körülbelül egy mérföld hosszúságú felvonulási útvonalat máris alaposan átvizsgálta a titkosrendőrség, s az ellenőrzést még egyszer megismétlik az ünnepség előtt. Csütörtökön, magyar idő szerint 15.00 órakor a 70 éves Eisenhower, a lelépő elnök és a 43 éves Kennedy megtartotta a beiktatás előtti utolsó hivatalos megbeszélést. A kongresszus is folytatja az előkészületeket. A szenátus küllyozása, aminek revízióját a hivatalba lépő Kennedy-kabinet már burkolt formában érintette, s Eisenhower elnöki tény kedésének egyik utolsó aktusa a Kubával fennálló diplomáciai viszony felmondása volt. Ez az aktus, amely betetőzte a forradalmi Kuba elleni hosszú gazdasági és fegyveres agresz- sziót, a Dulles nyomdokain járó Eisenhower-féle külpolitika utolsó kudarca s ugyanakkor az új elnök, Kennedy, egyik legsúlyosabb öröksége is. Persze Kennedynek nemcsak ezzel kell szembenéznie, s nemcsak a mind súlyosabbá váló amerikai gazdasági élet teszi nehézzé az új amerikai elnök helyzetét. Minden kommentátor egyöntetűen azt állapítja meg, hogy az elmúlt években nagymértékben csökkent az Egyesült Államok nem zetközi tekintélye, de csökkent a szövetségesekre gyakorolt befolyása is. »Mélységes ellentétek vannak az Egyesült Államok és Anglia viszonyában«, — jelentette ki az elmúlt napokban McCormack szenátor, a laoszi események miatt pedig hűvösebbé vált az amerikai—francia viszony is. Kennedynek tehát lesz bőven tennivalója. Ugyanakkor azonban az is kétségtelen tény, hogy a köztársasági párt bukását éppen Eisenhowerék agresszív »erőpolitikája« okozta, tehát az amerikai nép ennek a politikának felszámolását várja az új elnöktől. S az Egyesült Államok számára nem is lehet más út. A leszerelés kérdése, a nemzetközi feszültség enyhítése, az országok közötti jobb kapcsolatok kialakítása az egész emberiség javát szolgálnák, mindebben hatékonyan közre kell működnie az Egyesült Államoknak, a legnagyobb tőkés országnak is. Kennedy a választási hadjárat során új politikai irányvonalat hirdetett, s választási győzelmét is ennek köszönheti. Az új politikai irányvonal természetesen csak a békés egymás mellett élés, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének politikája lehet. Kennedytől ezt várja az amerikai nép, s ezt várja az egész világ. Ha az új elnök át tudja hidalni mindazt a belső és külső nehézséget, amit az Ei- senhower-kormánytól kapott örökségbe, ha hatékonyan tud harcolni a nemzetközi kapcsolatok megjavításáért, s elősegíti az általános és teljes leszerelést, nemcsak az amerikai népnek, hanem a világ valamennyi népének is szolgálatot tesz. ügyi bizottsága csütörtökön hallgatta meg Chester Bowlest, a kijelölt külügyi államtitkárt. Valószínűnek .tartják, hogy a Kínával szemben követendő politika lesz a fő téma. A szenátus hadügyi bizottsága csütörtökön jóváhagyta azt a tíz javaslatot, amelyet Kennedy terjesztett elő a legmagasabb katonai tisztségek betöltésére. • Időközben Washingtonban ösz- szegyűlt a pénteki parádé legtöbb részvevője. Megérkezett például Truman, a volt elnök, s a Floridából érkezett két dúskeblű hölgy izgatottan figyeli az időjárásjelentéseket, nehogy hideg szél fújjon, amikor fürdői-uhában fogják képviselni a menetben a „napsütéses államot” ... A hírügynökségek felkészültek az esemény lehető leggyorsabb és leghangosabb ismertetésére. A nagy fotó-ügynökségek minden fontosabb ponton harcot vívnak riportereik lehető legjobb elhelyezéséért ,,, Ferhat Abbasz nyilatkozata indonéziai útja előtt Kairó: (TASZSZ) Mielőtt az algériai kormányküldöttség elindult volna Indonéziába, Ferhat Abbasz, az algériai ideiglenes kormány miniszterelnöke interjút adott az Ál Ahbar című lap tudósítójának. »Az egyetlen kérdés, amelyet jelenleg megtárgyalhatunk Franciaországgal — jelentette ki Ferhat Abbasz — a megfelelő önrendelkezési garanciák biztosítása az algériai népnek. E garanciák közül a leglényegesebb, hogy Franciaország vonja ki csapatait Algériából. Csak ezután lehet Algériában igazi népszavazást tartani. A nyolcszázezer francia katona és a francia köz- igazgatás a szabad népszavazás legnagyobb akadálya Algériában«. Amikor a tudósító megkérdezte, hogy a meluni tárgyalások megszakadása óta történtek-e vál tozások az algériai problémában, Ferhat Abbasz kijelentette: »Semmi új nem történt. De Gaulle tábornok egészen a legutóbbi időkig nem változtatott algériai álláspontján«. Az A1 Ahbar tudósítója megkérdezte ezután, mi történik, ha eredménytelen lesz minden olyan kísérlet, hogy megegyeznek Franciaországgal. Ferhat Abbasz a következő választ adta: »Mindaddig folytatjuk harcunkat, amíg a francia kormány nem lép a józan belátás útjára«. Ferhat Abbasz kijelentette, hogy »a független, demokratikus Algériai Köztársaságban mindenki egyenjogú lesz«. »Az Algériában élő franciák — mondotta — együttműködnek majd az algériaiakkal. Azoknak a franciáknak a problémáját, akik meg akarják tartani francia állampolgárságukat és Algériában akarnak maradni, tárgyalások útján rendezhetjük«. Castro a kubai—kínai kapcsolatokról Minden eddigit felülmúló biztonsági intézkedések Washingtonban Kennedy beiktatásán