Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-16 / 296. szám

Első a selyemgombolyítók között A tolnai selyemgyár gombolyítóüzemében a legjobb teljesít­ményt érte el az elmúlt hónapban Kollár Anna, aki nem is tar­tozhat régóta a verseny élgárdájába, hiszen mindössze tizenhat éves. Százhatvannyolc százalékos normateljesítménye láttán azt le­hetne hinni, hogy a túlságosan laza norma következménye a ki­váló eredmény. Azonban a gomb oly ítóban dolgozó társai ritkán érnek el 100—110 százalék fölötti teljesítményt. Emellett Kollár Anna jól gazdálkodik az anyaggal is, hulladéka naponta legfeljebb egy dekát tesz ki az átlagos 4—5 dekával szemben. A kiváló eredmény „titka”: A fiatal gombolyítólány már a műszak kezdete előtt negyed-, vagy félórával ott van a munka­helyén, odakészíti a motollasorhoz az anyagot, a munkaidő kezde­tekor már forog valamennyi motollája, orsója. Nyolc órán keresz­tül jóformán meg sem állnak. _______________________ J elentés a bonyhádi xománcgy árból s Befejeztük a hároméves tervet A Zománcipari Művek Bony­hádi Gyáregysége tegnap jelen­tette szerkesztőségünknek, hogy hároméves tervüket december 15-ével befejezték. A várható túlteljesítés az év végéig négy és félmillió forint. A zománcedény- tervet, mely az üzem összterme­lésének körülbelül 85—90 száza­lékát teszi ki, december 17-ére teljesítik. A hátralévő időben előreláthatólag 80 tonna zománc- edényt gyártanak terven felül. A párt és a kormány által a hároméves terv végére országos szinten előirányzott fontosabb mutatók teljesítésénél is jó ered­ményt ért el a gyár. Az egy napra eső termelési érték 45,5 százalékkal emelkedik, a terme­lékenység az előirányzott 15 szá­zalékkal szemben 33,3 százalék­kal magasabb. A termelés emel­kedését mintegy 80 százalékban a termelékenység növelésével biztosították. Fokozódik a gyarmatosítók terrorja Algír arab negyedeiben Világszerte nagy felháborodással fogadják az algériai vérengzések hírét Algír (MTI). Mint az ADN tu­dósítója jelentette, Algír, Bone, és több más algériai város arab lakossága szerdán a gyarmatosí­tók fokozott terrorintézkedései ellenére is folytatta tüntetéseit Algéria függetlenségéért. A gyar­mati hatóságok által életbelépte­tett cenzúra következtében azon­ban nem lehet pontosan megál­lapítani a tüntetések méreteit. Az AP tudósítója jelentette, hogy csütörtökre virradó éjszaka Algír Casbah-negyedében folyta­tódtak az összetűzések a tüntető arabok és a biztonsági erők kö­zött. A szűk utcákon az éjszakai kijárási tilalom életbelépése után rohamsisakos katonák ezrei cir­káltak. A katonaság nagyarányú razziákat hajtott végre, és arabok százait hurcolták él katonai teher autókon. A városnegyedbe vezető utcákon csendőri és ejtőernyős alakulatok vonultak fel. Ugyancsak az AP tudósítójának jelentése szerint a kelet-algériai Bone-ban ide­genlégiósok ismét tüzet nyi­tottak tüntető arabokra. Há­rom tüntető meghalt, sokan megsebesültek. Az UPI algíri ttrdósítója beszá­mol azokról a kegyetlenkedések­ről, amelyekkel a francia gyar­matosító hadsereg katonái az arab lakosság tüntetéseit elfojtani igye­keznek. Elmondja a tudósító, hogy Algír arab lakónegyedeiben a nyílt utcán véresre verik a há­zaikból kihurcolt arabokat. A kegyetlenkedésekben vezető sze­Három takarmánykeverő üzemet létesítenek a jövő évben megyénkben A második ötéves terv idő­szakában egyre nagyobb szerepet kap az állatállomány takarmá­nyozásában a takarmánykeverék. A takarmánykeverék kiterjedt használata biztosítja, hogy az ál­latok állandóan igényüknek leg­megfelelőbb arányban és össze­tételben kapják meg a fejlődé­sükhöz szükséges tápanyagokat, így nagymértékben lerövidül a hizlalási idő és gazdaságosabb lesz a hizlalás. Megyénkben a jövő évben há­rom takarmánykeverő üzem lé­tesül, ahol sertés, csirke és ka­csatápot állítanak elő. Termelő- szövetkezeteink készpénzért, vagy takarmánygabonáért cserében kaphatnak majd az üzemektől keveréktakarmányt. Azt, hogy az üzemeket mely községekben létesítik, még nem döntötték el véglegesen. A katolikus papság a termelőszövetkezeti mozgalomról tanácskozott Szekszárdon Kővári Bálint faddi esperes elnökletével csütörtökön délelőtt Szekszárdon Tolna megye római katolikus plébánosainak, lelké­szeinek, segédlelkészeinek egy része ankéton vett részt. Az el­nökségben helyet foglalt Walter János, a Tolna megyei Tanács VB. elnökhelyettese, dr. Bagó János kecskeméti esperes, az Or­szágos Béketanács képviseleté­ben és Pataki István majosi plébános, a megyei papi béke­bizottság titkára. Az ankéton Walter János mon­dott beszédet a mezőgazdaság szocialista átszervezésének szük­ségességéről, a termelőszövetke­zeti mozgalom fejlődéséről, mint időszerű belpolitikai kérdésekről. A beszámoló után többen felszó­laltak. Kővári Bálint faddi esperes, megyei tanácstag, részletesen be­szélt a faddi termelőszövetkezet munkájáról, majd idézte Dezséri Lászlónak a rádióban elhangzott szavait: »Ismét egy évgyűrűvel erősödött a termelőszövetkezeti mozgalom nemiég ültetett fája- és hozzátette: »Bízunk abban, hogy ez a fa továbbra is erősöd­ni fog, hiszünk a termelőszövet­kezetek felvirágzásában«. Solymár Gábor szekszárdi es­peres felszólalásában a közösségi élettel, mint krisztusi gondolattal foglalkozott. Beszélt a szövetke­zeti mozgalom szükségességéről. Többek között ezt mondotta: »Nehéz ez a munka, áldozatok­kal teljes, de szükségszerű«. Dr. Bagó János kecskeméti es­peres felszólalásában egyebek közt hangsúlyozta: — Nekünk, papoknak, vállalt kötelességünk, hogy minden erőnkkel kivegyük részünket a népköztársaság, a dolgozó nép erőfeszítéseiből, a dolgozó nép életszínvonalának növeléséért folytatott küzdelemből. Ami a termelőszövetkezeti mozgalom szükségszerűségét illeti... Az egész dolgozó nép igényei ter­mészetszerűleg megnőttek. .. Az egyéni kisparcellákkal ezeket nem tudják kielégíteni, csak a korszerű nagyüzemmel, a többet termelő szövetkezetekkel. Mi, pa­pok, sem lehetünk közömbösek a nagyarányú gazdasági fejlődés iránt, mert ez a közjót segíti. A régi földimádat szülte az egy­két, a testvérharcot, a viszály- kodást, és most, amikor egy új, jobb gazdasági forma van ki­alakulóban, azt nekünk is segí­tenünk kell. Felszólalt és elismeréssel be­szélt a termelőszövetkezeti moz­galomról dr. Szigeti László ka,j- dacsi plébános is. repet visznek a nyugatnémet ide­genlégiósok. A Croix című francia jobboldali lap algériai tudósításában idéz egy arabot, aki kijelentette: „A második világháborúban a németek ellen harcoltam. Miért teszik lehetővé, hogy az idegenlégióban szolgáló né­metek most megmotozzanak bennünket?” Szerdán délután Algírban egy francia tiszt a Le Monde tudósí­tójának adott nyilatkozatában hangoztatta, hogy a franciák „Valóságos lélektani dien bien phu-t szenvedtek el Algériában”. KAIRÓ Mint az Uj Kína jelenti, az ideiglenes algériai kormány kül­ügyminisztériuma szerdán este nyilatkozatot adott ki az algériai helyzetről. A nyilatkozat többek közt han­goztatja: a.legutóbbi véres ese­mények felfedték az algériai há­ború való tényeit és bebizonyí­tották a francia kormány által erőszakolt megoldás képtelensé­gét. De Gaulle úgynevezett önren­delkezési javaslata — folytatódik a nyilatkozat — nem más, mint ravasz cselfogás az algériai for­radalom meghiúsítására, a fran­ciák politikai uralmának fenn­tartására és Franciaország tör­vénytelen algériai érdekeinek biz­tosítására. Az algériai népet azonban nem lehet ilyen sakkhúzásokkal rá­szedni — hangoztatja ezután a nyilatkozat. — Azok a spontán tüntetések, amelyeket az algériai nép az elmúlt napokban de Gaulle ellen rendezett, világosan megmutatják Algéria lakosságá­nak politikai hangulatát és for­radalmi szellemét. Az algériai nép sohasem tér le kijelölt útjáról és eltökélt szándéka, hogy fegyve­res harccal kivívja függetlenségét. Az algériai ideiglenes kormány külügyminisztériumának szóvivő­je, aki a nyilatkozatot felolvasta, újságírók kérdésére válaszolva hangoztatta, hogy a NATO-hatal- mak közvetlen felelősek az algé­riai háború elhúzódásáért. Tudott tény, hogy azok a fegyverek, amelyekkel a francia gyarmato­sítók az algériai háborút folytat­ják, amerikai fegyvergyárakban készültek. PEKING A Kínai Népköztársaság kor­mánya nyilatkozatban foglalt ál­lást az algériai eseményekhez. A Kínai Népköztársaság kor­mánya és a kínai nép — han­goztatja a nyilatkozat — a leg­határozottabban elítéli a francia gyarmatosítók Algéria elleni ag­resszióját és a lakosság lemészár­lását. Kína kormánya és népe erőteljesen támogatja az algériai nép igazságos harcát a francia agresszió ellen, a nemzeti füg­getlenségért. Kína kormánya és népe felszólítja az ázsiai és afri­kai országokat, a világ minden békeszerető népét, hogy haladék­talanul vessenek véget a francia agresszorok algériai gaztetteinek — fejeződik be a nyilatkozat. A mázai bányászok befejezték az éves tervet A mázai bányaüzem dolgozói, ígéretükhöz híven, határidő előtt fejezték be az éves tervet. De­cember tizenkettedikén teljesítet­ték az 1960-as évre előírt szénbá- nyászási tervet. Az év hátralévő részében terven felül 5500 tonna jó minőségű szenet hoznak még felszínre. A terv teljesítését elősegítette, hogy a dolgozók a hároméves terv minden évében munkaver­senyt kezdeményeztek, és rész­feladatokat állapítottak meg, ezek teljesítésé csaknem húsz­napos határidő-rövidítést ered­ményezett. A mázai bányászok a hároméves tervben előírt szén­mennyiséget is felszínre hozták már. A mázai üzemet az elmúlt években három alkalommal tün­tették ki az élüzem címmel. A hároméves és az 1960-as terv határidő előtti teljesítése biz­tosíték arra, hogy az ötéves terv első évében is kiemelkedő ter­melési eredménnyel zárják majd az évet. A mázai bányászok részére már befejeződött az év, és nem korai, hogy sikerekben gazdag új évet kívánjunk a bányaüzem dolgozóinak. —il— Ötmillió forintot fizettek ki csak előlegként a faddi Lenin Tsz-ben A pénzelőlegen kívül 1300 000 forint értékű természetbeni elő­leget is osztottak. A faddi Lenin Tsz minden hó­nap 15-én, minden tagjának a teljesített munkaegységekre 20 forint előleget fizetett. Azoknak a tagoknak, akik rendszeresen dol­goztak a közösben és legalább az előírt munkaegységszámot telje­sítették, a havi átlagos keresete, pénz- és természetbeni előlegek­ből, eléri az ezer forintot. Az előlegfizetés kedvezően ha­tott a tagok munkakedvére. A kapásokat mindig időben és ren­desen megkapálták, 3700 hold ga­bona összes munkáit augusztus 12-re befejezték, a 130 holdas kertet példásan megmunkáltákj 200 hold borsót éjjel arattak le, kézzel. Számos példa tanúsítja a faddi Lenin Tsz-ben az előlegfi­zetés ösztönző erejét. Okulva az idei kedvező tapasz­talatokon, a jövő évben is fizet­nek előleget a faddi Lenin Tsz- ben. Áruértékesítésüket úgy üte­mezik, pénzgazdálkodásukat úgy szervezik, hogy minden hónapban legyen pénzügyi fedezete az elő­legfizetésnek. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom