Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-03 / 285. szám
ä TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1960. december 3. A „repülő laboratórium“ folytatja világkörüli útját MOSZKVA A TASZSZ-hírügynökség jelentette péntek reggel: a december 1-én felbocsátott harmadik szovjet űrhajó folytatja útját. Az űrhajóban elhelyezett berendezések normálisan működnek. A szputnyik-űrhajó légszabályozó berendezése biztosítja a normális hőmérsékletet, a kabin légnyomását és páratartalmát. Az űrhajó fedélzetén biztosítva vannak azok a feltételek, amelyek az állatok életműködéséhez szükségesek. Telemetrikus rendszerek és televíziós készülékek segítségével folytatódik a szputnyikban elhelyezett állatok rendszeres megfigyelése. A földre visszasugárzott adatok arról tanúskodnak, hogy a kutyák légzőszerve és szíve normálisan működik. Filmkockára rögzített felvételek szerint az állatok nyugodtan viselték el a súlytalanság állapotát. Az űrhajó rádiójának jelzését a föld különböző megfigyelő állomásain továbbra is tisztán lehet venni. A TASZSZ ezután ismerteti, hogy az alábbi városok felett mikor halad el a szovjet űrhajó: Mexikó City 03.09 (gmt), Santiago 05.25, Colombo 04.01, Ulan-Bator 04.13, Los-Angeles 04.34, Újdelhi 05.35, Fokváros 06.44, Ashabad 07.06, Honolulu 07.34. BERLIN Thiessen neves német tudós, az NDK államtanácsának tagja, mint az ADN jelenti, táviratban üdvözölte a Szovjet Tudományos Akadémiát abból az alkalomból, hogy sikeresen földkörüli pályájára bocsátották a harmadik szovjet kozmikus űrhajót. A harmadik űrhajó fellövése — hangoztatja a tudós — ismételten bizonyítja a szovjet tudomány és technika rendkívül magas színvonalát. Az űrhajó fedélzetén lévő élőlények előkészítik az ember útját is a világűrbe. Az NDK technikusai és kutatói lelkesedéssel és csodálattal üdvözlik szovjet kollégáik nagyszerű teljesítményéit — írja a táviratban Thiessen. A berlini Tudományos Akadémia szintén táviratban üdvözölte a Szovjet Tudományos Akadémiát. A Német Tudományos Akadémia kutatói — hangzik az üzenet — örömmel értesültek a szovjet űrhajó felb x:sátásáról. Ebből az alkalomból szeretnénk őszinte csodálatunkat kifejezni. Meg vagyunk győződve, hogy ez a tudományos eredmény nagymértékben hozzájárul a béke biztosításához és fenntartásához — fejeződik be a német tudósok távirata. A gyarmati kérdés vitája az ENSZ közgyűlése előtt New York (TASZSZ): Az ENSZ- közgyűlés immár negyedik napja folytatja a heves vitát a gyarmati rendszer megszüntetésére előterjesztett szovjet nyilatkozat- tervezetről. A csütörtöki ülésen elsőnek U Than burmai küldött szólalt fel, hangsúlyozta, hogy az úgynevezett nyugati civilizációt imperialista módszerekkel, a leigázott népek kirablása útján terjesztették a -gyarmatokon. Figyelmeztette a gyarmattartó hatalmakat, hogy a függő területek felszabadításának további halogatása a nemzeti felszabadító harc fokozódását vonja maga után. Ezután Honduras képviselője saját határozati javaslatot nyújtott be, amely a gyarmattartók érdekeit szolgálja. Javasolja, hogy Afrika, Ázsia, Latin-Ame- rika egy-egy képviselőjéből, valamint a gyarmattartó országok képviselőjéből alakítsanak öttagú bizottságot, amelynek az lenne a feladata, hogy tanulmányozza a gyarmati rendszer problémáit és meghatározza a függetlenné válás feltételeit. Megjegyzendő, hogy a nyugati hatalmak már több ízben folyamodtak hasonló módszerhez, amikor zsákutcába akarták vinni egy időszerű probléma megoldását. Jordánia képviselője ismertette a nemzeti felszabadító harc arányait és hangsúlyozta, hogy mast milliók tekintete fordul az ENSZ felé, várva e nemzetközi szervezet ítéletét. A pakisztáni küldött a szovjet nyilatkozat-tervezetről szólva kijelentette, hogy az egész világ „hálás lehet Hruscsov úrnak az emberiségről való gondoskodásért.” Az ülés a perui küldött felszólalásával ért véget. Befejeződött az ENSZ-ben a földreform vitája TOKIÓ Pénteki japán lapok hatalmas szalagcímekkel közlik a kozmikus űrhajó felb rcsá fásának hírét. A Mainicsi című lap közli Hyasi professzornak cikkét. A professzor rámutat, hogy a Szovjetunió nem csupán azt akarja, hogy az űrhajó sértetlenül visszatérjen a földre, hanem arra törekszik, hogy az utas a repülés alatt is öntudatánál maradjon és beszámoljon tapasztalatairól. NEW YORK Az amerikai hírügynökségek a szputnyik-űrhajó fellövését rendkívül fontos lépésnek minősítik, amely — mint az UPI írja — jelentősen hozzájárul az ember űrhajósásának megvalósításához. A péntek reggel megjelenő New York-i lapok a következő vagy hasonló cím alatt közlik a világraszóló eseményt: »A Szovjetunió élőlényeket tartalmazó öttonnás űrhajót bocsátott földkörüli pályájára«. MONTEVIDEO Uruguayban is futótűzként terjedt el az új szovjet »Noé-bárka« kilövésének híre. A montevideói lapok szalagcímekkel közlik a fontos eseményt és felhívják a figyelmet a kozmikus űrhajó hatalmas súlyára. Elutazott Moszkvából Norodom Szihanuk Moszkva (MTI). Nodorom Szihanuk herceg, Kambodzsa állajn- fője, felesége, valamint a kambodzsai kormány több tagja kíséretében csütörtökön este elutazott Moszkvából. Szihanuk herceg négy napot töltött a szovjet fővárosban, ahol több ízben találkozott a szovjet vezetőkkel. A kambodzsai államfő búcsúztatására Moszkva jaroszlavli pályaudvarán megjelent Brezsnyev, Ignatov, Koszigin, Furceva, Hruscsov, valamint a Szovjetunió Minisztertanácsának több tagja, a szovjet politikai élet számos kiváló személyiségó. A pályaudvaron Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke és Norodom Szihanuk mondott beszédet. Az , szovjet óriás-szputnyik — sorrendben a harmadik — a világ érdeklődésének középpontjába állította a szovjet tudományt. Az érdeklődést csak fokozza, hogy az elmúlt hetekben sorozatos kudarcok érték az amerikai rakétakísérleteket, kedden és szerdán pedig ismét azt jelenthették Cape Canaveral-ból, hogy a tervezett rakétakísérlet ezúttal is csődöt mondott. A TASZSZ jelentése részletesen beszámol az újabb óriás-szputnyik méreteiről, pályájáról és utasairól. A nyugati hírügynökségek elsősorban a repülő laboratórium óriási súlyát emelik ki, Kenneth Gatland, a brit bolygóközi társaság alelnöke pedig arra mutatott rá, hogy az űrhajó szerencsés visszatérése már a közeljövőben megnyitja az ember előtt a világmindenség kapuját. Az óriás-szputnyik felbocsátásának idején Moszkvában tartózkodott Norodom Szihanuk kambodzsai államfő és Cyrus Eaton az ismert amerikai nagyiparos és közéleti személyiség. Mindketten nagy elismeréssel nyilatkoztak az újabb szovjet tudományos sikerről. A kambodzsai államfő arról beszélt, hogy ez a kimagasló eredmény a szovjet tudomány nagy sikere, de ugyanakkor az egész világ tudományát is szolgálja és ezzel elősegíti az emberiség haladását és boldogságát. Cyrus Eaton a szovjet nép alkotó erejéről beszélt az óriás-szputnyik felbocsátásával kapcsolatban, s hangoztatta: »Az egész világ meg fogja tapsolni ezt az új csodát. Már lassan hozzászokunk a szovjet tudomány csodatevő erejéhez«. Az első nyugati kommentá- fok kénytelenek elismerni, hogy az óriás-szputnyik kilövése a szovjet—amerikai űrkutatási verseny rendkívül fontos mérföldköve. Az óriás- szputnyik felbocsátásával egy időben gúnyoshangú cikkek jelennek meg a nyugati sajtóban a sorozatos amerikai kudarcokról. Az amerikai Time című hetilap »Az ólomlábú Mercur« címen ír a legújabb amerikai sikertelen kísérletről. Az eredeti tervek szerint a Mercur arra lett volna hivatott, hogy 1961-ben az első világűr-utast szállítsa. Három egymást követő kísérlet azonban olyan kudarcot eredményezett, hogy a világűrutazás utolsó reménye is füstbe ment. A Time utal arra, hogy a Szovjetunióban augusztusban két kutyát küldtek ki a világűrbe, a mostani kísérlet pedig fényes bizonyítása annak, hogy a szovjet rakéta-technika messze megelőzte az Egyesült , Államokat. Az amerikai lapok arról írnak, hogy meg kellene vizsgálni, egyáltalán érdemes-e folytatni a Mercur-programot, amely semmilyen reménnyel sem kecsegtet. Az amerikai lapok utalnak arra is, hogy a Mer- cur-rákétákkal végzett kísérletek eddig 350 millió dollárba kerültek. A világ minden táján nagy elismerést és lelkesedést váltott ki a Szovjetunió új tudományos sikere, amely újabb bizonyítéka annak, hogy a szov jet tudomány töretlenül halad előre s eredményei az emberiség boldogulását gálják. egesz szolAz ENSZ-közgyülés gazdasági és . pénzügyi bizottsága csütörtökön befejezte annak a határozati javaslatnak vitáját, amelyet Bolívia, Ghana, Irak, Kuba. az EAK és Jugoszlávia terjesztett be a földreform kérdéséről. A határozati javaslat megállapítja, . hogy a földreform a mezőgazda- sági termelés fejlesztésének egyik alapfeltétele, s javasolja az ENSZ főtitkárának, hogy tanulhajtó országokban a tapasztalható haladást. Indítványozza, hogy a főtitkár terjesszen jelentést a gazdasági és szociális tanács elé azoknak a tényezőknek elemzésével, amelyek gátolják a földreform további végrehajtását a gazdaságilag elmaradott országokban. A szavazás során Bolívia, Ghana, Irak, Kuba, az EAK és Ju goszlávia határozati javaslatát mányozza a földreformot végre- I egyhangúlag elfogadták. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága folytatta a leszerelési vitát New York (MTI): Az ENSZ- közgyűlés politikai bizottsága csütörtökön folytatta a leszerelési vitát. Nensbitt kanadai küldött felszólalásában arról beszélt, hogy a nukleáris kísérletek szüneteltetése kormánya nézete szerint önmagában véve nem leszerelési intézkedés. Hozzátette azon ban, hogy a kísérletek felfüggesztése jelentékenyen javítaná a nemzetközi légkört. Schurmann holland küldött néhány szóban a genfi atomértekezletről emlékezett meg és kifejezte reményét, hogy a tárgyalások sikerrel járnak. Ezt követően öt afrikai ország, Ghana, Guinea, Etiópia, a Mali Köztársaság és Marokkó közös határozati javaslatot terjesztett be, amelyben felszólít minden államot, hogy Afrikában ne hajtson végre nukleáris kísérleti robbantást. i A határozati javaslat sürgeti azt is, hogy Afrikában ' szüntessék meg a katonai támaszpontokat és a rakétakilövő bázisokat, Afrikát nyilvánítsák atomfegyer- mentes övezetté. Mint a Reuter megjegyzi, az öt afrikai állam határozati javaslata megtiltaná, hogy Franciaország a Szaharában atomkísérleteket végezzen. A bizottság nem tudott megegyezni abban, milyen sorrendben szavazzanak a beterjesztett határozati javaslatokról. Ezért az ülést elnapolták, a küldöttek legközelebb hétfőn ülnek ismét össze. Az AP jelentése szerint Bel- kasszem, a szabad algériai kormány miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere csütörtökön New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlés december 5-én kezdődő algériai vitájábanj Hl EQK-ban államosítottak minden belga tulajdont Kairó. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint néhány órával azután, hogy Kaszavubu kiutasította az Egyesült Arab Köztársaság nagykövetét és a nagykövetség beosztottait Leopoldville- ből, Kairóban az elnöki palotában bejelentették, hogy államosítják az EAK-ban lévő összes belga javakat, amelyeket haladéktalanul kormányellenőrzés alá helyeztek. Hatem, az EAK állammínisz- tere Kaszavubunak azzal az intézkedésével kapcsolatban, hogy felszámolta a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Arab Köztársasággal, bejelentette, kormánya összeköttetést teremtett más »szabadságszerető és az imperializmus ellen küzdő országokkal, hogy döntő intézkedéseket hozzanak az imperialisták összeesküvésével szemben«. Leopoldville. Mobutu klikkje féktelen terrorintézkedésekkel igyekszik elejét venni a törvényes kormányhoz hű államférfiak összefogásának. Miután letartóztatták Okitót, a szenátus elnökét, valamint Mpolo hadügyminisztert, Mobutu biztonsági rendőrsége Kikvitben Lumumba családjának öt tagját, közöttük két nőt is őrizetbevette. Az AFP értesülése szerint a »túszokat« valószínűleg Leopoldvillebe szállítják. Kennedy kinevezte első miniszterét Washington: (MTI) Mint a Reuter jelenti, Kennedy csütörtökön Abraham Ribicoff connesíti- cuti kormányzót nevezte ki első miniszterévé. R bicoff az egészség ügyi, oktatásügyi és népjóléti tárcát kapta meg. Meg nem erősített értesülések szerint Lumumba a Mobutu-zsoídosok kezébe került Leopoldville (MTI). Nyugati hírügynökségek közlik, hogy Mobutu, a kongói diktátor-jelölt, aki zsoldosaival hajtóvadászatot indított a Stanleyvillebe utazó Lumumba, kongói törvényes miniszterelnök elfogatására, pénteken délelőtt hivatalos nyilatkozatot adott ki, amely bejelenti, hogy a Leopoldvilletől mintegy 960 kilométerrel keletre, a Kaszai-tartományban fekvő Lulua- burgból értesítést kapott katonáitól, amely szerint »letartóztatták Lumumbát és kísérőit«. A Mobutuhoz közelálló körökben a meg nem erősített értesüléshez hozzáfűzték, hogy Mobutu emberei sürgős csapat-utánpótlást, továbbá Lumumba és társai elszállításához repülőgépet kértek, mert attól tartanak, hogy a törvényes kormánynak az említett területen többségben lévő hívei kiszabadítják fogságából Lumumbát és a többi foglyukat. Más értesülések szerint Lumumba Port Francquiban esett volna a Mobutu-zsoldosok fogságába, akik most átszállítják a repülőgépen megközelíthető Lulua- burgba. majd onnan visszahozzák Leopoldvillebe. Mint az AP jelenti Leopoldvil- leből, pénteken reggel megszakadt a távbeszélő- és a táviró- összeköttetés mind Luluaburggal. mind Port Francquival. Az AP tudósítás megjegyzi, hogy a hír élénken foglalkoztatja a kongóiakat, Leopoldville utcáin mindenütt a hírről vitatkozó emberek láthatók. Bonn a kelnémet kereskedelem kérdésében zsaroló manőverbe kezd Berlin (MTI). A Német Szövet- I követeli az NDK kormányától: ha ségi Köztársaság kormánya szer- 'formálisan nem is hajlandók visszavonni, de a gyakorlatban ne alkalmazzák az NDK belügyminisztériumának a nyugatnémet militarista és revansista elemek szabad mozgása ellen irányuló intézkedéseit. Követeli továbbá, hogy az NDK a belnémet kereskedelemmel egy kalap alatt tárgyalja az NDK és Nyugat-Berlin közötti kereskedelmet is, amivel ismételten azt szeretné kifejezésre juttatni, hogy Nyugat-Berlin a Német Szövetségi Köztársasághoz tartozik. Amikor Bonnban éppen bizalmas eligazítást adtak dr. Leopold- nak, akkor Moszkvában N. Sz. Hruscsov, a Minisztertanács elnöke éppen Walter Ulbrichttal, az NDK államtanácsa elnökével tárgyalt, s megígérte: abban az esetben, ha a Német Szövetségi Köztársaság részéről nem hoSzdai ülésén felhatalmazta dr. Kűri Leopoldot, a nyugatnémet és nyugatberlini kereskedelmi képviselet vezetőjét, hogy a belnémet kereskedelem folytatásáról kezdjen tárgyalásokat az NDK külkereskedelmi és belnémet-keres- kedelmi minisztériumának képviselőivel. A nyugatberlini rádió csütörtök délutáni jelentése szerint dr Leopold már pénteken felkereste az NDK illetékes minisztériumál, hogy Bonnban kapott utasítások értelmében megkezdje a megbeszéléseket. Diplomáciai körökben nagy érdeklődéssel tekintenek a fejlemények elé, annál is inkább, mert egyes nyugatnémet és nyugatberlini lapok máris azt sejtetik, hogy Bonn tovább taktikázik. Értesülések szerint dr. Leopoldhak azt tassa a zsarolási manővereket. Ezt bizonyítja a Nyugat-Berlin- ben megjelenő Tagesspiegel cím” lap bonni tudósítása is, amelyből kiderül, hogy a bonni kormánv feltételeket szab, s többek között az eligazítást adták, hogy foly- ; szabbítják meg az NSZK és NDK közötti árucsereforgalmi egyezményt, úgy 1961-ben a szükséges nyersanyagokat és árukat a Szovjetunió fogja szállítani az NDK- nak. Bonn zsaro'ó kísérletei tehát nem kecsegtetnek sok sikerrel.