Tolna Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-277. szám), Tolna Megyei Népújság, 1960. november (10. évfolyam, 278-282. szám)

1960-11-02 / 259. szám

I960, november 2. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG •f SEGÍTENEK az orvosok is... Pusztahencse termelőszövetkezeti községet a Dános Kórház patronálja PUSZTAHENCSE TSZ-KÖZ- SÉGBEN a barátoknak kijáró sze­retettel és tisztelettel fogadják a budapesti patronálókat. A köz­séget tavasz óta a budapesti Já­nos Kórház patronálja, s baráti kapcsolat alakult ki a budapesti orvosok és a falusiak között. A barátság újkeletű, de az ismeret­ség szálai jóval messzebbre, az ellenforradalom utáni időkre nyúlnak vissza. A pusztahencsei- ek ugyanis az elsők között nyúj­tottak segítséget az ellenforrada­lom leverése után az élelmiszer- hiányban szenvedő Budapestnek A pusztahencseiek élelmiszer-kül­deményét annak idején a János Kórház kapta meg. Az ismeretség így kezdődött, amely folytatódott azzal, hogy ta­vasszal, amikor a párt felhívásá­ra elindult a budapesti üzemek patronáló mozgalma és a termelő üzemek vállalásokat tettek, az üzemi munkások mellett az ér­telmiségiek, a János Kórház or­vosai is részt kértek a munká­ból. Pusztahencse község patroná- lását vállalták. — Az első látogatás alkalmá­val megvizsgálták a falu egész­ségügyi helyzetét. Abból az elv­ből indultak ki, hogy az egész­séges embernek jobb a munka­kedve és a tsz-nek egészséges tagokra van szüksége —, mon­dotta Pécsi János elvtárs, a Kos­suth Tsz elnöke. A patronáló orvosok azóta már többször megfordultak a községben és meghatározott időközönként vasárnap reggel 10 órától délután 3 óráig orvosi ta­nácsadást és szakrendelést tartot­tak. A községben igen sokan van­nak olyanok, akik a patronálok jóvoltából nyerték vissza egész­ségüket, mert azokat a betege­ket, akiket helyileg nem tudtak meggyógyítani a János Kórház­ban részesítették kórházi keze­lésben. Háhn Mihályné, Németh Józsefné, Bartos József, Soós Gyű la, Mutz Andrásné és mások sze­retettel beszélnek a János Kór­ház orvosairól és mint jótevőjük­ről emlékeznek meg. A patronálok nemcsak az egyes embereknek segítettek az­zal, hogy visszaadták egészségü­ket, hanem a tsz-falu fejlődését is elősegítik. A nyár elején szó- bakerült, hogy az asszonyok munkában való részvételét előse­gítené, ha idény-napköziotthont létesítenének. Ehhez az elgondo­láson, a kívánságon kívül egyéb nem volt. A patronálok segítet­tek. Berendezést, kis asztalokat, padokat, fektetőket és egyéb fel­szereléseket küldtek a községnek, csekély térítés ellenében. A községben évekkel ezelőtt fogtak hozzá egy művelődési ház építé­séhez. Befejezéséhez még 100 000 forintra lett volna szükség. A pat ronálók közbenjárására a Műve­lődésügyi Minisztérium 100 000 fo­rintot utalt át a községnek, s ez­zel a jelentős anyagi támogatás­sal az év végére befejezést nyer a művelődési ház építése. Október 8-án újabb segítségadásról ka­pott hírt a községi tanács. A patronálok műszerszekrényt, mű­szerasztalt és 133 különféle or­vosi műszert küldtek a községi rendelő felszerelésére. SOKOLDALÚ SEGÍTSÉG jel­lemzi a János Kórház patronáló munkáját, amely lassan már túl­nő a falu határán. Dr. Schank László, a paksi járás tisztiorvosa és dr Takó József, a János Kór­ház igazgató főorvosa között le­velező viszony alakult ki, ame­lyen keresztül kicserélik tapasz­talataikat a község egészségügyi helyzetével kapcsolatban. Az igazgató-főorvos ígéretet tett arra nézve is, hogy helyettesről gon­doskodnak abban az esetben, ha a járás orvosai közül valamelyi­ket továbbképzés céljából speciá­lis tanfolyamra küldik. A párt falusi politikája irány­elveinek végrehajtása nemzetgaz­dasági érdek. Ezt felismerték az egészségügyi dolgozói is. Ezt iga­zolja a János Kórház orvosai­nak példája: tevőlegesen segítik azokat a társadalmi átalakuláso­kat, amelyek napjainkban a fa­lun végbemennek. P-né November 17-én kezdődik a Nők iskolája előadássorozat Szekszárdon Az elmúlt évek országos és megyei gyakorlati tapasztalatai­ra alapozva a Szekszárdi Városi Nőtanács is szervez a tél folya­mán népszerű tanfolyamokat. A "Nők iskolája« címmel beinduló tanfolyam már eddig is nagy ér­deklődést váltott ki városunk lányai és asszonyai közt. Több mint százan iratkoztak be a "Nők iskolájába«. A program igen változatos elő­adásokat ígér. November 17-én például "A nők védelmében« címmel hallják a résztvevők dr. Csók Sándor nőgyógyász előadá­sát. December 15-én Kaszás Im­Bemutató előtt a pusztahencsei KISZ-szervezet színjátszó csoportja Fáradságos munka, sok huza­vona után a pusztahencsei KISZ- szervezet színjátszó csoportja fel­készült Kisfaludy Károly: Kérők című háromfelvonásos vígjátéká­nak bemutatására. A bemutatót a fiatalok az új művelődési otthon megnyitására szánták, de különböző közbejött akadályok miatt kissé elhúzódik a művelődési otthon avatása, így ezt az előadást még az iskolá­ban kénytelenek megtartani. A bemutatóra november 6-án kerül sor. A tervek szerint a helyi bemu­tató után Györkönyben és Kaj- dacson is előadják a színművet. A felkészüléshez segítséget Női énekkart szerveznek Medina-Szőlőhegyen Medina-Szőlőhegyen befejezés­hez közeledik mintegy 150—200 ember befogadására alkalmas nagyteremmel és kisebb helyisé­gekkel a kultúrotthon építése. A kultúrotthon elkészülése fel­lendíti majd Medina-szőlőhegy kulturális életét. Helyet kapott a kézimunka-szakkör is, amely már egyéves múltra tekint vissza, s 30—40 fiatalasszonyt és lányt tömörít magába. A kézimunka­szakkört Biró Mária tanítónk vezeti. * torockól, sárközi, ka­locsai és matyó mintákra tanítja a szakkör tagjait. Ez év tavaszán a kézimunka-szakkör kiállítást rendezett készítményeiből. Hat­vannégy díszpárnát, sok szőttest, térítőt, garnitúrát mutattak be a szőlőhegyieknek, akik nagy ér­deklődéssel tekintették meg a ki­állítást. A kézimunka-szakkör tagjai el­határozták: a népi kultúra mű­velését azzal is szolgálják, hogy énekkart szerveznek. egyelőre csak lányokból és as zonyokbó1, s magyar népdalokat tanulnak, nyújtott a járási művelődési ház is. a betanítás nehéz munkájáért Cseri Bálintnét illeti -dicséret­re gimnáziumi tanár, országgyű­lési képviselő tart előadást »A gyermek nevelése a családban« címmel. "Valláserkölcs, szocialista er­kölcs« címmel január 19-én Zá- dor Béla gimnáziumi tanár tart előadást. A fenti előadások után a témának megfelelő tartalmú filmeket is vetítenek majd. A következő előadás címe lesz "Milyen lesz Szekszárd város?« Ezt dr. Pataki József gimnáziumi tanár tartja február 16-án. Ez­után Turgonyi Júlia, az Országos Nőtanács Kulturális Osztályának vezetője tart előadást március 8-án "A nők helyzete a társada­lomban« címmel. Utána A kör című filmet vetítik. Az előadássorozat befejező ré­sze április 16-án hangzik el "Mo­dem, ízléses öltözködés otthon, munkában és társaságban« cím­mel. Az imperialista kémszervezetek tevékenységét bemutató kiállítás Szekszárdon ■HMM .... UH»* l ♦. J'Jt /: W> -• > ,{> • >VN <;«'•.< • -<a. '•••• ' • <i -V >-v ' <*: b.s' <• V .\<:» s>fá■******'.:;•¥: V * * x. > T \: < M v VS- í Vt :i f «tWÍ-í* ■:**;*•« : <$•** ., ,-v: : •.'■*» * *: < * f ■ ! K / : •> , t : > >• *> y >V> < -kVv. * ' •*' ':>•••:•• : < ■ <-•>••> *.?< >■* M ' ' x /■.: <+óvV >V'XV .. x . A-<<, i -n \n > X ;*:•< K'í ■.>>«■. 5 X VW** /X <V. V} • ;*■:*<>*■*■ Himv'»'* vt X > <■>.♦•.*.<>>v < i * : x ****<■ ■ ■*&■>* >•» <•.*>'> > ' ' . >v ■ .X, x '..'{A?/ x xv. : íía> * s.ySi*V?>, k '»'■•'> i * m &*.*■<■ t «v : -v- >AW t ­x >; *>X> ■< < • Több mint egy hete van már nyitva Szekszárdon a holnap záruló kiállítás a BM-klubban. A nagysikerű kiállítást — és a bemutatott filmeket — azóta már több ezren tekintették meg. A kiállítás egyik tablóján W. Dallam ezredes, az amerikai követség — azóta már kiutasított — volt légügyi attaséjának »munkamód­szerét« mutatták be. / i Miniatűr fényképezőgép, előhí vó-berendezés, titkos íráshoz szük­séges vegyszerek, kém jelentések, az ártalmatlanná tett kémektől elvett és a kiállításon bemutatott kémfelszerelések között. (3) — És holnapután? Már több százezer és aztán 55 millió... — Ilyen messze van tőlünk a Mars, amikor Földünkhöz legközelebb száguld el égi pályáján... Megcsörrent a rádiótelefon. Pista bekapcsolta a készüléket. Kellemes női hang töltötte be a szobát. — Kovács István? — Igen — válaszolta Pista. — Bocsásson meg a zavarásért, csupán figyelmeztetni óhajtom, arra, hogy tíz perc múlva kez­dődik a megbeszélés. — Köszönöm. Tudom, máris indulok. — A nagy tanácskozó a 149. emeleten van. Ha kilép az ajtón, jobbra forduljon. Tíz lépésre megtalálja a különleges gyorslift ajtaját. A kellemes hang tulajdonosa nem kapcsolta ki a készüléket. Kis szünet után még kedveseb­ben megszólalt. — Ugye, maga is tagja az ex­pedíciónak? — Igen. Tagja vagyok. — Boldog ember... Bár én is mehetnék... Pista erre nem tudott hirtelen mit válaszolni. — Kérhetek magától valamit? — Tessék. — Hozzon nekem egy... egy csokor marsbeli virágot. Emlék­be... Jó?... Ha visszaérkeznek, majd én jelentkezem... Megteszi? Pista vidáman felnevetett. — Kislány, hozok én magának egy rakétára valót... Jó? Amaz mintha megsértődött volna kicsit. — Kinevet? Nem szép magá­tól... SASS ERVIN:/ aLáLlwlyqÁ T T lov elvtárs már bizonyára vár bennünket a nagy tanácskozó­ban. “1 — Cikázva villogtak a fényrek­lámok a világváros utcáin. A “1--------­v ilágított épületkolosszusok eme­leti teraszain apró helikopterek landoltak és röppentek újra a Az ajtó nesztelenül kinyílt. — Igor Kuzmics lépett be Pista lak­osztályába. — Dehogy nevetem ki, kis­lány. Megkapja, amit kért... — Sok szerencsét és várom!... Most már kattant a készülék és Pista csak akkor vette észre, hogy Igor Kuzmics is a szobában tartózkodik, amikor a vállára tette a kezét, és huncutkodva mo­solygott. — Ejnye fiatalember, ezt gyor­san csinálta! Ez illik egy űr­hajóshoz! Pista meglepetésében szabad­kozni is alig tudott. — Csak nem gondolja, kérem... Ez a kislány megkért, hogy hoz­zak neki marsvirágot... Mit mond­hattam volna neki? Igor Kuzmics letelepedett egy kényelmes fotelbe. Pistának is helyet mutatott, de aztán gyor­san felállt. — Milyen figyelmetlen vagyok! Betörök ide és még azt sem mondom meg, hogy ki vagyok? Elvégre nem köteles ismerni en­gem? Kezet fogtak. — Igor Kuzmics. — A sajtófőnök? — Az. Életnagyságban. És olyan jót kacagtak mind­/ ketten, hogy talán még a hang- szigetelő falak is átengedték a vidám hahotát... Újból megcsörrent a rádiótele­fon. Igor Kuzmics még mindig ne­vetve, jókedvűen lépett a készü­lékhez. Az előbbi, kellemes női hang szólalt meg. — Kovács elvtárs? El akar kés­ni a megbeszélésről?... És el ne felejtse, mit ígért nekem! — Itt Igor Kuzmics. Vigyázzon kislány, űrhajósokba nem jó beleszeretni... Megdöbbent hang válaszolt. — Igor Kuzmics?... Bocsánat.. Csak a kötelességem teljesítem... két perc múlva tíz óra... A hangszóróból visszafojtott szipogás hallatszott... — Jól van kislány, nincs sem­mi baj. Ne sírjon, kérem. Ko­vács Pista rendes fiatalember, én bizonyítom. — Én csak... higyje el Igor Kuzmics... én csak arra kértem... — Tudok mindent, és ne hara­gudjon... Tréfa volt az egész no Köszönöm, hogy szólt. Máris in­dulunk. Kuzmics karonfogta Pistát. — Mondom, hogy gyors hódí­tás volt!... Siessünk, mert Bata­magasba, hozták-vitték az utasok tömegét. Száz, százötven emeletes házak törtek fel az ég felé min« denütt, homlokzatuk teljesen át­látszó, törhetetlen üvegből ké­szült. A járókelők pontosan lát­ták, hogy mi történik a falakon túl, az áruházak forgataga az üvegen keresztül úgy hatott, mintha egy hatalmas hangya­bolyt kettészeltek volna és abban millió és millió hangya nyüzsögne... Az üveghomlokzat másik nagyszerű előnye az, hogy átengedi az ibolyántúli si'gcrakat is, annak hasznosságáról pedig felesleges beszélni... Korom és füst már évek óta ismeretlen fo­galom. A xenon-lámpához és az ultraneonokhoz szükséges villa- -mosenergiát atomerőművek szol­gáltatják, és a modem kor "fe­hér éjszakáit« teremtik meg a nagy világvárosban. A parkok zöld fái alatt százez­rek sétálnak, sokan pedig a kel­lemes hangulatú büfék apró asz­talainál kóstolgatták a finom kaukázusi óbort. A Kreml to­ronyórája zengő kondulással szá­molt tízig, amikor az Űrhajósok terén az Egyesült Űrkutató Köz­pont 150 emeletes palotájának harmadik emeletéről egész a hú­szadik emelet ablaksoráig húzódó fényújságon kigyúltak az első betűk. (Folytatjuk,}

Next

/
Oldalképek
Tartalom