Tolna Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-277. szám), Tolna Megyei Népújság, 1960. november (10. évfolyam, 278-282. szám)

1960-11-03 / 260. szám

I960, november 3. TOLNA MEGYEI NÉPtJSAG Á pártépítési munka és a pártonkívüli aktívahálózat közötti összefüggés Egyik régi párttag ismerősöm rosszallását fejezte ki az új szo­kással kapcsolatban, amely sze­rint a párthoz közelálló párton- kivüll aktívákat is sűrűn meg­hívják taggyűlésekre. Sehogy sem akarta megérteni, mi keres­nivalója van pártonkívülinek a kommunisták tanácskozásán. A termelőszövetkezeti pártszervezet életének komolytalanná válásától tartott, amikor az új szokás meg­honosodásával szembehelyezke­dett. Később szórványosan má­sokai is találkoztam, akik ha­sonló nézeteket vallottak. A zombai tapasztalatok A zombai Parasztbecsület Ter­melőszövetkezet pártszervezeté­nek tagjai közül mindössze hár­man dolgoztak a termelőszövet­kezetben. A többi párttag a falu politikai vezetői közül került a termelőszövetkezet pártszerveze­tébe. A pártszervezet tömegbe­folyása, mozgósító ereje a kezdeti időszakban gyenge volt. Tevé­kenységének nagy része »befelé« irányult, a legszűkebb értelem­ben vett belső pártélet gyakorlá­sával merült ki. Fél éven keresz­tül egyetlen tagjelöltet, vagy tagot nem vettek fel, A felsőbb párthatározat értel­mében ez év szeptemberében a Parasztbecsület Termelőszövet­kezet pártszervezete is pártonkí­vüli aktívahálózatot hozott létre. A párthoz közelálló pártonkívüli aktivistákat meghívták taggyűlé­sekre. A taggyűlések elevenekké lettek. Egyre több szó esett a ter­melőszövetkezeti munkáról és a szövetkezeti gazdálkodásból adódó problémák megoldásáról. A pár­tonkívüli aktívákat a pártszerve­zet feladatokkal látta el. Bevonta őket a pártmunkába. A három termelőszövetkezeti párttagnak ebben az időben tizenöt párton­kívüli aktíva segített a politikai feladatok megoldásában. A poli­tikai munka fellendítése rövid időn belül éreztette hatását a termelőszövetkezet munkájában. Megszilárdult a munkafegyelem. Az őszi munkák végzésében az egész tagság részéről nagyobb aktivitást sikerült elérni, mint a nyári és tavaszi munkáknál. A pártpolitikai munkába bevont és kipróbált aktívák közelebb kerül­tek a párthoz. Egy hónap lefor­gása alatt négyen kérték felvé­telüket az alapszervezetbe. Az új tagjelöltek kipróbált emberek A régebbi gyakorlat szerint a párttagok közül néhányat meg­bízott az alapszervezet azzal, hogy személy szerint foglalkoz­zon a párthoz közelálló, jól dol­gozó szövetkezeti tagokkal, s ne­velje őket kommunistává. Az egyénileg történő ráhatás és ne­velés tulajdonképen ma is fontos, de egymagában nem elégséges. Ma is jó és szükséges, ha a régi párttag személy szerint foglal­kozik a leendő párttaggal, de ezt a módszert tökéletesebbé tehetjük azáltal, ha a párthoz közelállókat, az aktívákat, még mielőtt felvé­telüket kérnék, bevonjuk a mun­kába. Ha eljönnek a taggyűlésre, megismerkednek a pártdemokrá­„I gépállomás segítsége nélkül nem sokra vinnénk“ Tapasztalatok az izményi Gábor Áron Tsz-ben A termelőszövetkezeti gazdál­kodást illetően Izményben ina sajátos a helyzet. A viszonylag kis faluhoz közel van a szász­vári, a nagymányoki, sót a pécsi bánya is. A férfiak jelentős há­nyada a jó kereseti lehetőséget kínáló bányában dolgozik in­kább, mint a földművelésben. A több mint másfélezer holdas ha­tárt azonban meg kell művelni, ami a helybeli Gábor Áron Termelőszövetkezet tagjaira vár. Ehhez a földterülethez 167 tag van az izményi közös gazdaság­ban. Ez elég is lenne, ha... Igen, ha a szövetkezeti tag >k többsége nem nő és a munkát már nemigen bíró idős paraszt- ember lenne. De ez így van. S még hozzájön, hogy a szövetke­zet fiatal, nem rendelkezik a nagyüzemi gazdálkodáshoz nél­külözhetetlen gépekkel. Ennek ellenére jól művelt a határ, an­nak rendje szerint folyik ma az őszi szántás, vetés, a termények betakarítása. — Nincsen nálunk különösebb baj, mert kézierő van, főleg asz- szonyak. A szántást-vetést pe­dig elvégzi a gépállomás, sőt a termények betakarításában is oroszlánrészük van a traktoro­soknak — mondja Komáromi La­jos tsz-elnök. Az a helyzet, hogy mivel Iz- mény ez év tavaszán lett ter­melőszövetkezeti község, a gép­állomás csak kevés munka el­végzését tudta vállalni, mert a gépkapacitások zömét erre az időre más tsz-ekkel lekötötte. A bonyhádi gépállomás vezetői és traktorosai azonban ettől függet­lenül annyi segítséget adtak és adnak ma is a szövetkezetnek, ami elég ahhoz, hogy minden rendben legyen. A 90 hold nap­raforgó, a 45 hold siló és 70 hold maghere betakarítását a bony­hádi traktorosok szerződés nél­kül is elvégezték a tsz-nek. Nincs olyan hét, hogy a gépállomás igazgatója, Brückner Ferenc és főagronómusa, Lencse Vince ne keresné fel a szövetkezet vezető­ségét, segítséget kínálva. Rein Ádám traktoros brigádvezető pe­dig szinte mindennapos vendég a közösben. — Nagyon hálásak vagyunk a gépállomás vezetőségének, meg a traktorosoknak, mert a gépállo­más segítsége nélkül nem sokra vinnénk — jegyzi meg az elnök. A traktorosoknak kötelességük, hogy segítsenek a tsz-nek, mégis elismerés jár Gazdag István, Dal- mandi István, Bálint János és Biszák István traktorosoknak, ök a tavasz óta ebben a közös gaz­daságban dolgoznak, tagok ők is, feleségeik is. 4. A fényújság az utolsó megbe­szélés hírét közölte. — Az Egyesült Űrkutató Köz­pont sajtófőosztálya jelenti. A Kozmoszplán holnapután haj­nalban, 5 óra 30 perc 16 másod­perckor elindul 55 millió kilomé­teres útjára. A Mars bolygó év­milliárdos titkainak felderítése új szakaszba érkezett. A Kozmosz­plán parancsnoka Pjotr Zsukov, a központ bolygókutató szekció­jának vezetője. Percekig villogtak a hatalmas betűk, amikor elsötétült a fény­újság és újabb közlés betűi gyul­ladtak ki gyors egymásutánban. — Legközelebbi hírünk 15 perc múlva várható. Addig a fényúj­ság televíziós ernyőjén Igor Kuz- mics, a központ sajtófőnöke nyi­latkozik munkatársunknak a Kozmoszplán útjának világvissz­hangjáról. Valahol a hatodik és a tizedik emelet közötti térségben nyom­ban megvilágosodott egy har­mincszor ötven méteres mező és az óriási kivetített képen fel­tűnt Igor Kuzmics arca, amint a központ televíziós riporterének interjút ad a Kozmoszplán út­járól. A színes képet sugárzó ha­talmas képernyő kékes derengés­sel sugározta be a térre özönlők tízezreit, akik izgatottan tárgyal­ták a rendkívüli tudományos eseményt, az eddig közölt híre­ket. A riporter kellemes hangja be­töltötte az Űrhajósok terét. A kombinált fémhangszórók kitűnő akusztikai hatást teremtettek a ciával és a pártfegyelemmel, s a megbízatások teljesítésével bebi­zonyíthatják, hogy milyen képes­ségeik vannak, alkalmasak-e arra, hogy a párthoz tartozzanak? Nem minden aktíva válik párt­taggá. De aki jól kiállja a próbát, aki megszereti a pártmunkát, aki nemcsak az elvekkel rokonszen­vez, nemcsak szimpatizáns, hanem a gyakorlati végrehajtás nehéz feladatait is szívesen vállalja, az előbb-utóbb azzá válik, s új tag­jelöltjeink már munkában kipró­bált, megedződött emberek lesz­nek. A másik véglet Amikor vitatkozunk azzal a néhány elvtárssal, aki a taggyű­lések »komolyságát« félti a pár­tonkívüli aktíváktól, ugyanakkor a másik fajta véglet képviselőinek sem szabad teret engedni a gya­korlati pártéletben. Lehetnek szi­gorúan belső ügyei a pártszerve­zetnek. Vannak taggyűlések, amelyeknek témája nem tartozik a nagy nyilvánosság elé. A párt­tagokat a pártfegyelem kötelezi arra, hogy az elhangzottakkal kapcsolatban ne »fecsegjenek«. Ilyenkor természetesen nem hív­juk meg a pártonkívüli aktívákat, mivel rájuk a pártfegyelem nem vonatkozik. Ilyen témájú tag­gyűlés azonban csak ritkán fordul eiő, a taggyűlések túlnyomó több­sége a termelőszövetkezetek éle­tével kapcsolatos feladatokat tárgyalja. A kislétszámú tsz-pártszerve- zetek tömegbefolyásának is fontos kelléke az aktívahálózat. Az aktívahálózat kiépítése és mozgásbahozása nemcsak a pártépítési munkát segíti, a tö­megbefolyást is elmélyíti. Terme­lőszövetkezeti pártszerveink nagy része még kis létszámmal rendelkezik, s ezeken a kislét­számú szervezeteken belül is ke­vés a termelőszövetkezetben dol­gozó kommunista. A termelőszö­vetkezeti tagokból álló aktívahá­lózat megsokszorozza a párt tömegbefolyásnt. Murgán például amióta a héttagú pártszervezet mellett tizenkét tagú aktívaháló­zat működik, a pártszervezet mozgósítani tudja a szövetkezet tagságán kívül a hozzátartozók je­lentős részét is a termelőszövet­kezeti munkára. H. T. Erről is beszélni keilt A megyei könyvtár rr 1 ^ 1 /■ • * r • r /I művelődési autójáról Nézegettük akkor, amikor ide­került, mint egy csodát, s be­szélgettünk róla sokat, új volt, érdekes, új módja, új színfoltja a kultúra terjesztésének. Ma mái megszoktuk ezt is, mint annyi sok mindent, s elmegyünk az autó mellett, legfeljebb azt vesz- szük észre, hogy bizony meg­kopott, nyomokat hagyott rajta a sok rossz, kátyús földút. Pedig sok-sok dicsérő szót kel­lene ejteni erről az autóról, kü­lön Lehel Istvánról, a könyvtá­rosról, meg Vida Lászlóról a gép­kocsi vezetőjéről, s egyben a mozigépészről. Van a megyében 37 olyan te­lepülés, amely távol van falu­tól, várostól, kövesúttól, kultú­rától. A harminchétből tizenhét településre elviszik ezzel az au­tóval a kultúrát Lehel István, Vida László, meg azok, akik csat­lakoznak hozzájuk. Október hó­napban tizenhétszer kölcsönöztek ki könyvet, tizenegy előadást tartottak és huszonegy filmet ve­títettek le a művelődési autó uta­sai. Földúton döcög a kocsi, bele­ragad a sárba, traktorokkal, lo­vakkal vontatják, de megérke­zik újra és újra. Felsőrácegres- re 8 kilométer, Alföld szállásra 9 kilométer, Pogányvárra 5 kilo­méter, Nosztány-pusztára 7 kilo­méter földút vezet. Felső- és Al- sórácegres között sárba ragad­tak egyszer és ott töltötték az éjszakát. Nehéz körülmények között ter­jeszti a művelődési autó a kul­túrát. Nehéz, küzdelmes munka ez a kultúr-autó dolgozóinak a munkája. Miért csinálják szíve­sen-lelkesen? Azért, mert hiva­tásuk a kultúra terjesztése és minden anyagi elismerésnél töb­bet ér az elhagyott települések hálás közönsége. Egyszer egyik pusztán az autó köré csoporto­sultak az asszonyok. Azt hitték mentő. S amikor kiderült, hogy nem az, az egyik asszony még­is rácáfolt, mondván: mentő ez, lélekmentő. Ezek az emberek, akik életükben alig láttak filmet, alig olvastak könyvet, most jó filmelőadások résztvevői, köny­veket olvasnak, népszerű tudo­mányos előadásokat hallgatnak. Nagy Jánosné, Deli Mihály Cse­hi-szőlőhegyről, Benástok Antal Csurgóból 10—15 könyvet olvas el havonta. Az emberek igénylik a kultú­rát. A művelődési autó megjele­nése minden településen ese­ményszámba, ünnepszámba megy. Odasereglik köréje a fa­lu apraja-nagyja, s este zsúfolá­sig megtelik a kultúrterem, az iskola, vagy más, előadásra al­kalmas helyiség. Ez az egy mű­velődési autó nem is tudja már kielégíteni az igényeket. Jövőre kap a megyei könyvtár még egy autót. így a 37 pusztából még többet tudnak rendszeresen lá­togatni. Szép hivatást töltenek be azok, akik a művelődési autóval jár­nak. Sok nehézséggel, küszködés­sel jár ez a munka, de lelkesítő eredményekkel is. Mert nemcsak a villanyfényt gyújtja ki a pusz­tákon berregő agregátor, hanem a kézről-kézre járó könyvek, a pergő filmkockák, a tudományos előadások kigyújtják a fényt az emberek fejében is. Gy. J. Lehet az asszonyokra számítani Varsádon Ezzel a mondással fogadják Varsádon a két termelőszövetke­zetben azt, aki a munkák menete iránt érdeklődik. És ez nemcsak mondás, mert utána tényekkel támasztják alá. Néhány példa erre: a Kossuth Termelőszövetke­zetnek 10 hold cukorrépája volt. Ezt mintegy 22 asszony, Kern Katalin csapata szedte fel. még­hozzá négy nap alatt. Abban is nagy részük van, hogy 100 má­zsás holdankénti átlagtermést takaríthattak be. A 11 hold nap­raforgót is ez a csapat szedte le és mindjárt ki is csépelte. A Béke Termelőszövetkezetben is 18—20 asszony tevékenykedik. Egyik részük tagként, másik ré­szük mint besegítő családtag dolgozik a közösben. Valameny- nyiök részére kiosztották a terü­leteket a művelés idejére. Ez is közrejátszott bizonyára, hogy most a betakarításkor például Cukorrépából 170 mázsás termést értek el. / SASS ERVIN:/ lálbúlygó □ köralakú tér épületóriásai kö­zött. Százezernyi ember fordítot­ta tekintetét a magasba. A ri­porter szembefordult a számára láthatatlan nézőkkel. — Kedves nézőink, bemuta­tom önöknek Igor Kuzmics elv­társat, központunk sajtófőnökét, aki e pillanatban érkezett az utolsó megbeszélésről, ahol az expedíció tagjai és a központ el­nöksége véglegesen lezárják a Kozmoszplán programját. Ked­ves Igor Kuzmics, kérem tájé­koztassa fővárosunk lakóit a Kozmoszplán tervezett útjáról... Igor Kuzmics megnyerő voná- sú arcán mosoly suhant át, bár hangjában, amikor megszólallt, furcsa izgatottság érződött. — Ismeretes, hogy most ebben az évben került újra 55 millió kilométer közelségbe Földünk­höz, naprendszerünk legtitokza­tosabb bolygója, a Mars. Eddig 25 kutató-rakétát küldtünk a Hold B—5 jelzésű űrállomásról a Mars felé. Ezek a rakéták rész­ben a Mars holdjaivá váltak, részben a Marsra szállítottak kü­lönleges hernyótalpas laborató­riumokat. Néhány rakétánk vi­szont — mint például a Zeusz IV-es és az Ikarusz I-es — a Mars többszörös megkerülése után visszatért holdbéli támasz­pontjára. A kutató-rakéták érté­kes adatait központunk holdbéli kolóniája feldolgozta és továbbí­totta a Földre. — Ha szabad kérdeznem, ked­ves Igor Kuzmics, milyen, eddig nem ismert adatokat hoztak ezek a rakéták a távoli, rejtélyes boly­góról? — Szól közbe a riporter. Kuzmics újra elmosolyodott és tovább folytatta. — Ne kívánja kedves barátom, hogy elmeséljem azokat, hiszen azt már nézőink legalább olyan jól ismerik, mint jómagam. De egyet mégis elmondanék, egy olyan új és megdöbbentő hírt, melyet ezelőtt néhány perccel televízión küldött hozzánk a Hold-kolónia tudóscsoportja. Az Űrhajósok terén százezer ember morajlott fel Igor Kuz­mics szavaira. Többen bekap­csolták zseb-magnetofonjukat, hogy otthon, családi körben is lejátszhassák a szenzációsnak ígérkező hírt. Jól látták, hogy Kuzmics egy fényképfelvételt húz elő belső zsebéből és átad­ja a riporternek. — Látja ezt a felvételt? — Igen — válaszolta kissé meglepődve a riporter. — Nos, mondja el, mit lát raj­ta? Nézőink bizonyára roppant kíváncsiak, dehát százezer pél­dányban még nem sokszorosíthat tűk, hisz tíz perce érkezett, mond­hatnám az utolsó pillanatban, mielőtt a Kozmoszplán útrakel, hogy közvetlenül Földünkről szá- guldjon ki az űrbe a Mars felé. Nos, barátom, beszéljen! A téren szorongó tömeg látta, hogy a riporter átveszi a fény- képfelvételt, néhány pillanatig mereven nézi, aztán felkiált: — Nem értem!,.. De...de...úgy látom, földrengés, vagy... vagy valami más. iszonyatos erő pusz­tított itt... Por és törmelék bur­kol be mindent... Mintha a ki­ásott Pompiejit látnám... Igor Kuzmics! Ez a felvétel... ez a felvétel... Az Űrhajósok terén százezer ember megdöbbentő felkiáltása hullámzott. A riporter szótlanul tartotta kezében a fényképet. Igor Kuzmics egészen közel lépett a televíziós felvevő kamera elé. A tér hirtelen elcsendesedett. — Igen barátaim, ez a felvétel a Mars északi féltekéjének kö- zep>etáján készült. A még úton lévő Ikarusz II. kutatórakétánk távfényképezőgépe egy hatalmas Mars-metropolis romjait rögzí­tette különleges, fényérzékeny szalagjára. Ezt a felvételt vettük át tíz perccel ezelőtt a Hold-ko­lónia tudósítóitól. (FolytatjukJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom