Tolna Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-07 / 211. szám

1960. szeptembei 7. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 3 A betakarításról és a vetésről Háborús emlékeztetők tárgyalt a megyei tanács vb. Kedden délelőtt dr. Vígh Dezső elvtárs vb elnökhelyettes elnökle­tével tartott ülést a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Szűcs Lajos elvtárs, a mezőgaz­dasági osztály vezetőjének beszá­molója alapján megvitatták a nyári mezőgazdasági munkák ta­pasztalatait és az elkövetkezendő feladatokat. A napirendi pont tár­gyalására megjelent Berkó János elvtárs a Földművelésügyi Mi­nisztérium képviseletében. cA 72 'érni — Sárközi Jánosné után ér­deklődöm. Merre található? — Szerencséje van. Éppen ott jön. — Jónapot kívánok! Maga az a szerencsés nyertes? Sárköziné elégedetlenül legyint: — Szerencsés? Ennél sokkal na­gyobb szerencse kellett volna. Hirtelen arra gondoltam, hogy valami félreértés van a dologban. — Talán nem maga nyerte a lottón a 46 000 forintot? — De én. De hát mi az... Időközben megérkezünk Sár­közi Jánosné munkahelyére, a bá~ taszéki földmüvesszövetkezet mo­sodájába. Itt dolgozik állandóan. Még egy kis ágyat is berendezett magának, hogy amikor nagyon korán kezd, ne kelljen haza­mennie. Bevallom, az is felvillant ben­nem, hogy talán most a tekinté­lyes nyereménnyel a zsebben, férj- hezmenésre gondol. — Hova gondol édes gyerme­kem? Igaz, jelentkezett egy kérő, azt mondta, hogy feleségül venne. De nekem már csak a családom kell. Jó ideje beszélgettünk, de még mindig nem jöttem rá, hogy tu­lajdonképpen miért is elégedetlen ennyire a tekintélyes nyeremény­nyel. őszintén szólva elégedetlen nyertessel még nem találkoztam. — Talán nem akar dolgozni to­vább s a munka nélküli megél­hetéshez még kevésnek tartja ezt a nyereményt? Most ismét rosszallóan nézett rám. — Hogy én ne akarnék dolgozni? Hogy gondolja ezt? Világéletem­ben dolgoztam és most is jól bí­Az előterjesztett beszámoló megállapította, hogy ha helyenként és időközönként mutatkoztak is nehézségek, a mezőgazdasági munkálatok jó ütemben haladtak. A termelőszövetkezeteknek a ga­bonabetakarításban nagyobb se­gítséget adtak a gépállomás gépei a tervezettnél. Ugyanakkor a tsz parasztság és az egyénileg gazdál­kodók is erejüket megfeszítve dolgoztak. I A végrehajtó bizottság beható­/őttó-i^i/jevtej rom magamat. Csak tetszik tudni, ezen még egy házat sem tudok venni, amibe beköltözhetnék a családommal. így már egy kicsit »értem« az elégedetlenségét. Egy komolyabb családi házra csakugyan nem elég a 46 000 forint. — De mi lesz most? — kér­dem. — Mit csinál a pénzzel, ha házra nem elég? Felderül az arca és erőteljes kézmozgással magyaráz. — Majd a következő nyere­ményből már telik. Mert még máskor is be kell futnia a nye­reménynek. Ezt nagyon magabiztosan, ha­tározottan mondta. Én, mint megrögzött szerencsejáték-ellenes, próbálok vele vitatkozni, hogy ez a »következő« nyeremény azért nem olyan biztos, mert sok min­den közbe jöhet, például olyan do­log, hogy véletlenül nem azokat a számokat húzzák ki, amelyeket megjátszott. — Kérem, velem ne is próbál­jon vitatkozni. Aki játszik, annak előbb-utóbb nyernie kell, aki mer, az nyer. Én is három éve játszom, most nyertem. Minden héten vet­tem húsz-huszonöt szelvényt, most is azt csinálom. — De akkor is... — Mondja, maga lottózik egyál­talában? Töredelmesen bevallom, hogy nem. — Akkor most már tudom, hogy miért nem bízik a lottóban. Maga alcar velem vitatkozni? Ha nem tudná, a lottóban mindenek­előtt bízni kell. BODA FERENC an elemezte az ősziek betakarítá­sával és őszi vetéssel kapcsolatos teendőket. Az egész ország érdeke a ke­nyérgabona-szükséglet bizto­sítása. E tekintetben fokozott felelősség hárul termelőszö­vetkezeteinkre és az egyéni gazdákra. Ezt többen hang­súlyozták és amint megállapí­tották, nemcsak a termésátla­gok növelését kell célul tűzni, hanem szükséges a vetésterü­letek növelése is. A vita során felszólalt többek kö­zött Berkó János elvtárs: — Tolna megye a nyári mező- gazdasági munkálatok során or­szágos viszonylatban az elsők kö­zött volt. Az ősszel rendkívül nagy feladatokat kell megoldani és ez talán még a nyári munkáknál is nagyobb erőfeszítéseket kíván. Mindenekelőtt biztosítani kell, hogy a termelőszövetkezetek és egyéni gazdák nagy területen, kel. lő időben és jól elmunkált talaj­ba vessenek gabonát. A vitában felszólalt dr. Szilcz Ákos elvtárs a megyei főügyész­ség vezetője, Osztermayer János elvtárs a Sárközi Állami Gazda­ság igazgatója, Horváth József elvtárs. a gépállomások megyei igazgatóságának vezetője és Báli Zoltán elvtárs, a bátaszéki Búza­kalász Tsz elnöke. A vita tanulságait dr. Vigh De­zső elvtárs foglalta össze Min­denekelőtt hangsúlyozta, hogy az őszi munkálatok során a helyi lehetőségeket fokozottabban kell felhasználni. így például fel kell kutatni többek között az egyé­nieknél levő magtisztító szerkeze­teket is. Vancsa Sándor elvtárs, pénzügyi osztályvezető jelentése alapján tárgyaltak az első félévi költség- vetési gazdálkodásról és a tanácsi vállalatok első félévi eredményei­ről. A napirendi pont tárgyalásá­ra megjelent Orosz Ferenc elvtárs, a Pénzügyminisztérium főelőadó­ja és Siba János elvtárs a Pénz­ügyminisztérium előadója. Dr. Polgár Ferenc elvtárs, vb. titkár előterjesztése alapján megvitatták, módosították és jóváhagyták a megyei tanács vb. IV. negyedévi munkatervezetét. Ezt követően fo­lyó ügyeket tárgyalt a vb. Wanda Wasilewska: HAJSZA 1 XXXIV, Ezért, noha sokan nem ellenez­ték. velük tartott. Félt. hogy a fiúknak az utolsó percben meg­remeg a kezük, nem lesz elegen­dő önuralmuk. De volt. Cechnowski nincs többé. Az íté. letet végrehajtották S még ha... Milyen sokan maradnak szaba­don, milyen sokan menekülnek meg a haláltól azért, mert Cech- nowskit elnémították! 46. Világszerte visszhangot vertek a Varsó utcáin, Lvov utcáin el­dördült lövések. Hatvanegy francia író felhívás­sal fordult az egész világhoz: „...Követeljük, hogy a lengyel kormány ne hozzon olyan intéz­kedéseket, amelyek következtében a kivégzések mindennapos jelen­séggé válnak. Követeljük, hogy Botwin, Hiebner, Rutkowski és Kniewski ügyét tegyék át a ren­des bírósághoz. Erélyesen tiltako­zunk a kínvallatások és a katonai bíróság ellen.” A miniszterelnök és a külügy­miniszter elolvasta a francia írók felhívását az elnöknek, minthogy nem tudott franciául, lefordítot­ták lengyel nyelvre. Egyetlen len­gyel lap sem merte közölni a fel­hívás szövegét. Az ügy kényes volt és bonyo­lult, ezt az ország legmagasabb rangú hivatalnokai is kénytelenek voltak tudomásul venni. Nyilván­való, hogy a francia írókat, nem szólva a közismert kommunisták­ról vagy a kommunizmus elszánt híveiről, megtévesztették. Nem láttak tisztán a lengyel ügyekben, nem ismerték jól annak az or­szágnak a helyzetét, amelyet a történelem a Moszkvával való szomszédságra ítélt. De ez a fel­hívás újabb bizonyíték hogy a bolsevista agitáció milyen mélyen behatol az európai országokba, aláássa a társadalom alapjait, megmérgezi az emberek agyát, hogy milyen messzire kinyújtja csápjait. A méreg nemcsak az úgynevezett proletariátusra hat, hatása alá kerülnek az értelmiség széles körei is. Franciaország te­kintélye, a francia kultúra ha­gyományos befolyása Lengyelor­szágban, a két országot összefűző erős szálak még fokozták a ve­szélyt. Ezek az írók, legalábbis többségükben nem voltak „Moszk­va fizetett ügynökei”. S jóllehet, egyesek úgy vélekedtek, hogy egyszerűen nem kell közölni a francia írók felhívását a lengyel lapokban és punktum, nyilvánva­ló volt, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. Először is, a felhívás szövegét az emberek kézről kézre adták másodszor, sokan elolvas­ták a francia lapokban A francia irodalom legjelesebb képviselői­nek tekintélye elég volt ahhoz, hogy károsan befolyásolja ezeket a kiegyensúlyozatlan entellektüe- leket. Könnyen megszédülhettek a felhívás alatt szereplő sok nagy név láttán. Cselekedni kellett, méghozzá pillanatnyi késedelem nélkül. Az íróknak feleljenek az írók: a hír­lapírók harcias cikkei itt nem Ve­zetnek célra, nem ellensúlyozhat­ják a felhívást. Sürgősen kiadták az utasítást az illetékeseknek. Megjelent a válasz: a lengyel írók tiltako­zása. 47. A külügyminiszter megütközve olvasta az aláírásokat. A párizsi lengyel követ telefonált, és izga­tott hangon juttatta kifejezésre elégedetlenségét de nem volt mit tenni. Kezdettől fogva minden balul ütött ki. Eleve nyilvánvaló volt. hogy bizonyos írókat nem érdemes felkérni, úgysem fogják aláírni. Mások, akikről feltételez­hető volt, hogy lehet rájuk szá­mítani. kereken megtagadták, az aláírást minden különösebb indo­kolás nélkül. Mi több, sokan elle­nezték a katonai bíróságokat, a halálbüntetést, a provokációk rendszerét. Végül hatvanegy, többségben világszerte ismert név­vel szemben összeszedtek néhány aláírást olyan emberektől, akiket főleg törzskávéházukban, a mi­niszteri előszobákban, s azokban az intézményekben ismertek, ame­lyekben különféle tisztségeket töltöttek be. — Kik ezek? Kinek imponál­hatnak? — ordított a telefon- kagylóba a párizsi követ és a minisztériumi tiszt,v>—V". akivel a beszélgetést folytat n. r~yk te­hetetlenül vonogatta a vállát. Két külföldi emlék jutott eszem­be, amikor a napokban egyik ba­rátommal történt beszélgetés so­rán a huszonegy évvel ezelőtti szeptember, a második világhábo­rú kirobbantásának hónapja ke­rült szóba. Az egyik emlék Moszkvából származik Moszkvában tanuló magyar egyetemistával jártam a várost. Sötétedett. Az egyik épület előtt ismerősöm megállított Az épü­letnek, amely előtt álltunk, vörös gránitkőből volt az alapzata, a jár­dától számított körülbelül másfél méter magasságban. Barátom el­mondta, hogy a gránitkövek tör­ténete Hitlerrel van összefüggés­ben. Ugyanis a győzelmek soroza­tától megmámorosodott náci ve­zér vörös gránitköveket szállítta­tott Moszkva alá, hogy a kövek­ből óriási diadalkaput építtessen magának arra az alkalomra, ami­kor majd bevonul a fővárosba. Hitlert megfelelő helyre juttat­ta a történelem, de a gránitkövek megmaradtak és diadalkapu he­lyett egy lakóház alapját képezik. Moszkvában forr, pezseg, lük­tet az élet. Soha ilyen hatalmas, gazdag és boldog nem volt a vá­ros, az emberek azonban nem tud­nak szó nélkül elmenni a vörös gránitkő alapzatú ház mellett. A házat megmutatják a nyugati tu­ristáknak és a Moszkvában járó nyugati politikusoknak. A diadalkapunak szánt lakóház kövei figyelmeztető szimbólum­má váltak. A hódító álmok a hó­dítani akaró álmodozókkal együtt pusztulásra vannak kárhoztatva. % a kövekből diadalkapu helyett ház épül, mert az emberek min­denfelé kényelmes lakóházakat akarnak. I A másik emlék Bécsből való Egy ember figyelmeztetett a második világháborúra, a bécsi Mária Hilferstrasse karneváli forgatagában. Ez az ember egy vak koldus volt. Nem váltottunk szót és mégis sokat mondott számomra az isme­retlen rokkant, aki a kapualjban állt és elnyűtt katonasapkáját a bal kezével előre nyújtva, rekedt hangon könyörgött a járókelők­nek. Csonttá aszott arcára rátapadt a sárga fonnyadt bőr. Nem látta a gyönyörű luxuskocsikat, az éksze­rektől csillogó nőket, a színes neonreklámokat, s nem látott en­gem sem, aki részvéttel, szána­kozva álltam előtte. A bécsiek többsége közömbösen ment el mellette. Náluk a koldus nem megrendítő látvány. Akaratlanul is a fáradt, rekedt, őszülő vak ember édesanyjára gondoltam. Milyen tervei lehettek az édesanyjának vele kapcsolat­ban, amikor még a karján tartot­ta? Vajon gondolta-e, hogy ez lesz a sorsa? Egészen biztos, hogy nem gondolta! Az édesanyák, ha a gyermekük jövőjéről álmodoznak, akkor mindig boldognak képzelik el! Az édesanyák mind derűlátók, az ő optimizmusuk kiapadhatat­lan. Csak akkor esnek kétségbe, sírnak, gyötrődnek, amikor eldör­dülnek a fegyverek. Huszonegy éve tört ki a világ­háború, s a Mária Hilferstrassén árván, elhagyottan álló koldus nem lehetett abban az időben több huszonegy évesnél. A társaságomban lévő magyar lány bizonyára ugyanazt gondol­ta, amit én, mert könnyes lett a szeme és az utolsó schiilingjét beledobta a vak koldus sapkájába. Haypál Tibor Petróleumlámpa a tejgyíijtóben — a DÉDÁSZ vagy a Bonyhádi Kiss jóvoltából A petróleumlámpa ott pislog minden este az asztalon, a závodi tejgyűjtőben. Az ötös lámpa üve­gét hiába tisztítja kezelője napon­ta ragyogóra, az akkor sem ad elegendő fényt, és a félhomályban naponta kétszáz liter tejet vesz­De tény, hogy a válasz megje­lent. Aláírói tiltakoztak Lengyel- ország megrágalmazása, jóhírének beszennyezése ellen. Állították, hogy Lengyelországban nincs ter­ror, hogy Lengyelországban senkit sem üldöznek politikai meggyő­ződéséért. Igyekeztek francia kol­légáiknak megmagyarázni, meny­nyire helytelenül jártak el. Bi­zonygatták a katonai, bíróságok létezésének szükségességét és ki­fejezésre juttatták nemes felhá­borodásukat. Hivatkoztak Len­gyelország szabadságszerető ha­gyományaira, mártírsorsára, s mindenkitől megtagadták a jogot, hogy beavatkozzék Lengyelország ügyeibe. Büszkék voltak. Hiszen segítet­tek hazájukon. Segítséget nyúj­tottak Skoczynski államügyésznek aki a vádiratot elkészítette. Segít­séget nyújtottak a vizsgálóbíró­nak aki kihallgatta a súlyosan se_ besült Kniewskit, a bekötözött Hiebnert, a rendőrcsizmákkal összerugdalt Rutkowskit. Védel­mezték a hont a francia értelmi­ségiek támadásai ellen, akik be akarták szennyezni a fehér—vö­rös zászlót. Nap mint nap ugyan­abban a kávéházban üldögéltek, és fontosságuk tudatában szürcsöl- ték feketéjüket. Hiszen az eldu­gott lengyelországi zugokból ki­léptek a nemzetközi arénára egy szintre kerültek Barbusse-szel meg Aragonnal, Duhamellel, Élu- ard-ral. Nem egy közülük úgy te­kintette a tiltakozásban szereplő aláírását, hogy az író voltát iga­zolja. Az aláírással nagyot emel­kedett rangja tekintélye. A tár­sadalom megtudta hogy ő is léte­zik, és ráadásul író. (Folytatjuk.) nek át, szállítanak a feldolgozó üzemekbe... És az ilyen gyenge világítás mellett a legnagyobb fi­gyelem mellett is szennyeződhet a tej, szerencse, hogy a tejátvevő lelkiismeretes munkája a tej szennyeződését megakadályozta. Nincs villany Závodon? De igen, van villany! A teját­vevő épület előtt öt méterre áll egy oszlop. Sőt, már az épületbe is beszerelték a vezetéket, csak még ez ideig nem kötötték be a DÉDÁSZ szerelői. Pedig lassan két éve lesz annak, hogy elkezdték a tejátvevő épület „villamosítását”. A Bonyhádi Ktsz végezte a munkát. Több-kevesebb sikerrel, jól-rosszul. Mert amikor májusban elvégezték a szerelést, kijött a DÉDÁSZ körzeti szerelő­je, hogy bekösse az épület világí­tását a hálózatba. Nem kötötte be a vezetéket. Rossz a rajz — álla­pította meg és elment. Továbbra is petróleumlámpa világított a helyiségben. A tejátvevő, Mösz- mer Mártonná, közben többször kérte a bonyhádi kisiparosok szö­vetkezetének vezetőit, jöjjenek ki és készítsenek újabb rajzot, a rajz­készítők sem jöttek. A Tolna me­gyei Tejipari Vállalat is bekapcso­lódott a „villamosításba”, az újabb sürgetés is eredménytelen maradt. Egy hónappal ezelőtt a körzeti szerelő azt ígérte, hogy jön, ha meglesz a rajz. Akkor ígérték a bonyhádiak: okvetlen megyünkj holnap ott leszünk ... És sok „hol­nap” múlott már el, a bonyhádiak még mindig nem jelentkeztek. Rajz hiányában pedig a körzeti szerelő nem hajlandó bekötni az épületet a villanyhálózatba. Már szinte nevetséges a sok-sok huza­vona a tejátvevő csarnok „villa­mosítása tárgyában”, de még min­dig a petróleumlámpa világít. És közben a ktsz meg a DÉDÁSZ folytatja társasjátékát, hol egyikj hol másik ígér, de egyik sem cse­lekszik. Pedig három hónap alatt még ezt a „társasjátékot” is be le­hetett volna fejezni. — P —<

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom