Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-06 / 185. szám

I960, augusztus 6. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 — a bátaszéki készítik a különböző fajtájú, mé­retű hordókat. A szövetkezet ter­veiben szerepel egy részleg fel­állítása Szekszárdon is. A legkelendőbb gyártmánya a szövetkezetnek az ászokhordó. Az idén százegy ilyen, harminc-negy­ven hektós hordót készítenek, fő­ként állami gazdaságoknak. Leg­utóbb Villányba és a Tisza menti Ujbögre szállítottak ászokhordó­kádároknál a múlt évben történt, hogy Beck elvtársat, a szövetkezet elnö két meginvitálta egy látogatásra a leperd pusztai szőlészet veze­tője. Megmutatta az újonnan el­készült tágas pincét, és annak egyik sarkába mutatott. — Ide kellene nékünk egy két- százhektós hordó. Meg tudnák-e Hirosima évfordulója Szüret elült Messze földön híresek voltak a régi időkben is a bátaszéki kádá­rok, talán nincs is olyan borvi­déke az országnak, ahol ne lehet­ne találni — borral telten, vagy üresen — néhány bátaszéki hor­dót. A bátaszéki kádárok híre — mióta szövetkezetbe tömörültek — ma talán jobb, mint bármikor. Egy részlegük Budafokon dolgo­zik állandóan, hordókat javít, az itthoniak pedig korszerűen beren­dezett új üzemházban sorozatban porthordók is, sőt, ha jelentke­zik igény rá — már pedig tavaly ősszel nagy volt a kereslet — sza- pulókat és egyéb cikkeket is gyár­tanak. Most például több száz ta­licskakereket gyártottak, amihez jól fel tudták használni a külön­féle hulladékanyagokat. Az év elején nagy fába vágta fejszéjét — ezt lehet szószerint is érteni t— a szövetkezet. Egy olyan nagy hordó elkészítéséhez kezdett hozzá, amilyet nemcsak „maszek” korukban, de a szövetkezet meg­alakulása óta sem csináltak a bátaszéki kádárok. Az új óriás- hordó kétszáz hektoliteres lesz. Kedden ülést tart a megyei tanács vb. A Tolna megyei Tanács VB. legközelebb augusztus 9-én, ked­den tart ülést. Első napirendi pontként dr. Tuska Pál elvtárs, a vb. elnöke jelentést terjeszt elő a feladatkörben tett intézkedé­sekről, és a lejárt határidejű vb. határozatok végrehajtásáról. Ezt követően a Gyönki Járási Tanács VB. beszámolóját vitatják meg a tanácsi kádermunkáról. A napi­rendi pont előadója Márton And­rás, a Gyönki Járási Tanács VB. elnöke. A végrehajtó bizottság külön napirendi pontként tárgyal a helyiipari és élelmiszeripari vállalatok első félévi gazdálko­dásáról Kelemen Sándor ipar- műszaki osztályvezető beszámo­lója alapján. Ezt követően a köz­ségfejlesztési alap első félévi fel- használásáról tárgyalnak. A napi­rendi pont előadója Schmidt Gyula községfejlesztési csoport- vezető. TÖRPEAUTÓ VÍZHÜTÉS NÉLKÜL Uj szovjet törpeautó gyártását kezdték meg a Zaporozsje autó­gyárban. Az autó óránkénti maximális sebessége meghaladja a 80 kilométert. Hajtóművéhez olyan speciális elektromos beren­dezést szerkesztettek, amely szűk ségtelenné teszi a vízhűtést és biztosítja, hogy a gépkocsi a leg­nagyobb hidegben is működjék. 3CXXGOOCXXXXXXXXXXXXXXJ A lottó e heti nyerőszámai: 1, 41, 44, 51, 61 OCXXXXXXXXXtOŰCfcXXXXXXX) i kát. De készülnek itt kisebb, két- háromhektás, úgynevezett transz­Éppen ki akart menni az ut­cára, amikor a kapun belépett néhány férfi. Kettőt ismert kö­zülük — Lesinskit és Klimasins- kit. Ez volt a körzetük és gyak­ran találkozott velük. Egy időben ugyancsak érdeklődtek az egyik lakó iránt. Szerencsére az illető elköltözött, legalább erre nincs gondja. Az asszony megállt a bejárat­nál. A detektív az igazolványokat ellenőrizte. Úgy látszik, valami gyanús alakok, de nyugodtan Vá­laszoltak a kérdésekre. Tovább akart menni, ekkor hirtelen fül­siketítő dörrenést hallott, a ka­pualj megtelt füsttel. Lesinski a lépcső aljában feküdt. Luznia- kowa elhajította a szatyort és ki­ugrott az utcára. — Segítség! Segítsenek! Szeme előtt megvillant a me­nekülők háta. A közelben nem látott senkit, visszarohant a kapu alá. ­— Segnség! Megölték! Kinyílt egy ajtó A háztulajdo­nosnő, Róza Bield.wska asszony összefogva keblén a pongyoláját, áthajolt a korláton. — Mi történt? Mi ez a kiabá­lás? De már megpillantotta a vér­tócsában fekvő Lesinskit. — Betörők... Betörők, lelőtték... — dadogta Luzniakowa. — Él? — Azt hiszem él... ez Lesinski • v, Lesinski úr... — Mindjárt... A mentőket kell csinálni? — Miért ne?.„ Csak anyagot tudjunk beszerezni hozzá. — Akkor rendben van, meg­állapodtunk. A szövetkezet vezetői járták Barcson, a fűrészüzemnél, kiválo­gatták a faanyagot — nem volt könnyű ilyen, három-négyméteres egyenes rönköt találni — majd, amikor megkapták, az üzemház udvarán összerakták szárítani, pi­hentetni. Később kiderült, hogy a leperd pusztai szőlészet — mivel felsőbb szervei nem járultak hozzá — nem tart igényt az óriáshordóra. De mivel az anyag már megvolt, sajnálták volna eldarabolni. Fel­ajánlották a MÜÁRT-nak. Ott készséggel átvették a rendelést, sőt, még három-négy darabra is igényt tartottak volna. Persze, anyag csak egyre van, ezt a hor­dót a Helvéciái Állami Gazdaság kapja meg. A gerendának is be­illő dongák, fenéknek való tíz centi vastag „deszkák” várják az októbert, amikor két hét alatt állítják össze a kádárok belőlük a 320 centiméter „has-átmérőjű” és 340 centiméter hosszú hordót. hívni meg egy papot... — Biel- dowska visszasietett a lakásba, a telefonhoz. A lépcsőn a felsőeme­leti lakó sietett le, kezében egy ronggyal. Nyilván éppen port tö­rült vagy valamit ki akart mosni, és úgy rohant ki, ahogy volt, ke­zében a ronggyal. Letérdelt a se­besült mellé. Lesinski alsó karjá­ból ömlött a vér. Luzniakowa se­gített, ahogy tudott. A sebesült ielső karját átkötötték, és teljes erejükből megszorították a ron­gyot. A vér most már csak csep- pekben szivárgott. 12. A Bracka utca felől lárma és kiabálás hallatszott Jan és Hen­ryk bekanyarodott a Chmielna ut­cába. Itt egyelőre még minden csendes volt. Egy pillanatig azt hitték, hogy túl vannak a ve­szélyen, hogy elvegyülhetnek a járókelők tömegében, elrejtőz­hetnek egy kapu alatt, az ud­varok labirintusában, vagy mint­ha mi sem történt volna, beme­hetnek egy üzletbe, van elég a Chmielna utcában. Ám hirtelen itt is golyók süví­tettek a fejük felett. Hátulról lőttek. És újra felharsant az át­ható, éles kiáltás: — Fogják meg, betörők! Tizenöt évvel ezelőtt dobták le Hirosimára az első atom­bombát. Néhány nappal ké­sőbb, augusztus 9-én Nagaszaki japán várost pusztította el az atombomba, figyelmeztetve a világot, hogy a haditechnika új fejezethez érkezett s minden eddiginél borzalmasabb pusz­tító eszköz birtokába jutott. Hirosima és Nagaszaki pusz­tulása, az emberek tízezreinek meggyilkolása, az emberi mun­ka és kultúra értékeinek rom- badöntése ma is, az első atom­bomba tizenötödik évforduló­ján, fontos figyelmeztetés az egész emberiség számára. Fon­tos figyelmeztetés, különösen akkor, amikor egyes nyugati körök új háborút akarnak ki­robbantani, amikor nem két védtelen város, hanem az egész emberiség ellen szövetkeznek, amikor milliókat és az emberi kultúra pótolhatatlan értékeit akarják Hirosima és Nagaszaki sorsára juttatni. A két japán város pusztulása a második világháború befeje­ző akkordja volt, s a békeszer­ződések megkötése után az emberiség jogos reménységgel tekintett a jövőbe, hogy hosszú időre sikerül kikapcsolni a há­borút a világ életéből. Az im­perialisták azonban'nem nyu­godtak, s most, amikor már tizenöt év múlt el a háború be­fejezése óta, nemcsak a háború maradványait nem sikerült tel­jesen eltüntetni, hanem az ag­resszív cselekedetek egész hal­maza fenyegeti állandóan a bé­két, az emberi életet és alkotó munkát. Pedig az emberiség nem akar újabb háborút, az el­múlt esztendők során milliók és milliók tettek hitet a béke ügye és szolgálata mellett. S ebben a békéért folyó lanka­datlan harcban a Föld minden békét sóvárgó népe igaz szövet­ségesre talált a Szovjetunióban, amely a lenini külpolitikához hűségesen, fennállása első per­cétől kezdve a békéért, a vitás kérdések tárgyalások útján történő rendezéséért harcolt és harcol ma is. Tizenöt év telt el 13. Zygmunt Krukowski kereskedő a látszerészhez igyekezett a Chmielna utcában. Komótosan lépkedett, az otthoni dolgok fog­lalkoztatták. Tekintete az üzletek kirakatán kalandozott, időnként felfigyelt a kirakatban elhelye­zett áruk árára vagy élénk szí­nére. Valami dörrent. Az első pilla­natban azt gondolta, hogy kipuk­kadt egy abroncs. De a közelben egyetlen autót sem látott. A dör­renés megismétlődött. Rádöb­bent, hogy lőnek. Még elég jól emlékezett, erre a hangra a há­borúból. Felpillantva meglátott egy em­bert, aki pisztollyal a kezében futott. Civilruhában volt. — Fogják meg, betörők! A rohanó ember nem üldözhe­tett senkit, nyilván őt üldözték. Krukowski odaugrott, megragad­ta a pisztolyt szorongató kezet, és igyekezett hátracsavarni. Csak akkor vette észre a má­sikat, aki ugyancsak pisztolyt tartott a kezében. Az rákiáltott: — Nem vagyunk betörők! Kom­munisták vagyunk! Krukowski hirtelen éles fáj­dalmat érzett az oldalában. Az elfogott ember erősen óidéiba vágta, és kiszabadította magát. A a második világháború óta, s egyedül a Szovjetunió felelős­ségtől áthatott, szilárd és kö­vetkezetes politikájának kö­szönhető, hogy nem sikerült az imperialista háborús gyújtóia­toknak ismét lángba borítaniök a világot. A béke híveinek száz és százmilliói joggal bíznak to­vábbra is a Szovjetunióban, amely az elmúlt hidegháborús években számtalanszor bebizo­nyította, hogy fegyverkezés he­lyett jómódot, atombombák helyett pedig a technikai elő­rehaladást állította politikája középpontjába. A második világháború be­fejezése óta jelentősen meg­változott a világhelyzet is. A szocializmus és ezzel együtt a béke erői megsokszorozódtak, gyarmatok váltak le az impe­rializmus testéről, s az impe­rialista hatalmak egyre jobban elszigetelődnek. Háborús pro­vokációk, agresszív cselekede­tek jellemzik a kátyúba jutott imperializmus külpolitikáját, amely ellen ma már nemcsak saját népei fordulnak mind­jobban szembe, hanem meg­hátrálásra készteti őket az a hatalmas erő is, amellyel szem­be találják magukat. Az »erő­politika«, Dulles amerikai kül­ügyminiszter hírhedt külpoliti­kája, végképp idejét múlta. Az agresszorra a megsemmisülés vár s ezt a nyugati hatalmak­nak is tudniok kell. A nemzetközi helyzetet az el­múlt években az enyhülés, majd az amerikai provokációk nyomán a feszültség növekedé­se jellemezte. A hirosimai atombomba évfordulóján azon­ban, ha megvonjuk a nemzet­közi helyzet mérlegét, azt kell látnunk, hogy a második vi­lágháború befejezése óta a bé­ke erői nemcsak megerősödtek, hanem évről évre tovább erő­södnek. S az emberiség béke­vágya ma már több mint jám­bor óhajtás, mert ott áll mö­götte a Szovjetunió és az egész szocialista tábor legyőzhetetlen ereje, amely a békét, a hala­dást írta zászlajára. másik éppen mellette állt. Kru­kowski tisztán látta sápadt arcát és a pisztolycső fekete torkola­tát. Hirtelen dühében nagy len­dületet vett, és kis fekete bő­röndjével fejbe vágta. — Nesze neked kommunizmus, gazember! Csapódtak az üzletek ajtai, az üvegtáblák mögött ijedt arcok jelentek meg, de nyomban eltűn­tek, a járókelők szétfutottak, hogy aztán a tömeghez csatlakoz­va üldözőbe vegyék a menekülő­ket. Úgy érezték, hogy sohasem ér­nek a Chmielna utca végére. — Jobbról-balról szüntelenül lövöl­döztek. Henryk még mindig ma­gán érezte az erős ujjak harapó­fogóját, amely néhány percen be­lül másodszor szorította karját. Nyitott szájjal kapkodta a leve­gőt. Száguldott, dobogott, ordí­tott a tömeg, minden mellékutcá­ból rendőrök ugrottak elő. Varsó — a kedves, jól ismert város, a gyerekkoruk óta ismert utcák — hirtelen más, idegen, félelmetes arcot mutatott. — Nem vagyunk betörők! — Kommunisták vagyunk! Az elcsukló hang beleveszett a kiabálásba, lármába, a zsivajba. Túlharsogta, elfojtotta a sokszó­lamú ordítás: — Fogják meg, betörők! Végül feltűnt a menekvést ígé­rő sarok. A Marszalkowska utca sarka. Befordulnak, s legalább egy percre maguk mögött hagy­hatják az üldözők rohanó ára­datát. (Folytatjuk.) Schrott Ádám és Rohmann György az abroncsokat húzza meg az egyik 30 hektós ászokhordón. — Ez megfelelő lesz, állapítja meg a vevő, Szűcs József, hátai pályamunkás — aki úgy mellékesen szőlősgazda is — az egyik két- hektós hordóról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom