Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-30 / 204. szám

1960. augusztus 30. (TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 3 Bogyiszlói életkép Aki járt arrafelé 1956. korata­vaszán. az látta a kiábrándító, siralmas állapotokat Bogyiszlón. Aki nem járt, az pedig hallotta hírét. A jeges árvíz olyan borzal­mas pusztítást okozott, hogy an­nak híre ment, mint annak idején a tatár-veszedelemnek. A házak rommá dőltek, mindenütt a víz- befullt állatok tetemei hevertek. A családok jelentős része alig tu­dott megmenteni valami értéket a pusztulástól. Amikor visszatértek az emberek, nem túlzás, de a szörnyű pusztítás még az élet­kedvet is kiverte az emberekből. DE AZUTÁN sütni kezdett a tavaszi nap... Épí­tési szakemberek, munkások, ka­tonák érkeztek a községbe, gyors tervezés, méricskélés következett, kijelölték az utcák, középületek helyét, gyorssegélyben részesítették a lakosságot és szállítani kezdték a temérdek építőanyagot. A sö­tétszínű, romközségben a friss, aranysárgás és pirosas téglaszín lett az uralkodó. A szállítóeszkö­zök sokasága hordta az építőanya­got, az ide vezető utak olyan for­galmat bonyolítottak le, amilyet még soha. Mindez államunk hihetetlenül gyors intézkedése és nagy áldo­zatvállalása jegyében történt. Érezhetően az egész nép. az egész ország ügyévé vált a bogyiszlóiak gondja. A párt és az állam azt mondta, hogy újjá kell építeni Bogyiszlói, csakúgy, mint a többi árvízsújtotta községet, biztosí­tani kell, hogy a lakosságnak szebb otthona legyen, mint volt. A tettek, szembetűnő eredmények pedig valósággal elkápráztatták a régi otthonukat, a pusztítást si­rató embereket. Azaz nemcsak el­kápráztatták, hanem mindenek­előtt bizakodóvá tették őket, hi­szen látták, hogy mellettük áll az egész ország. így aztán a lakosság is fokozatosan megkezdte a ha­tárban a termelést, a romok kö­zött pedig az építkezést. MEGINDULT az élet Bogyiszlón. Ma már nem láthatók a pusztítás nyomai az arcokon. Az élet éppen olyan, mint abban a községben, ahol emberemlékezet óta nem volt elemi csapás. Az újjáépítéssel egy- időben visszatért a mosoly, a derű az arcokra, s az emberekben már csak régi emlék az életúntság, a sok sírás. Alkalomadtán szól a zene, vigadnak az emberek. Az árvízre — milyen érdekes — nem a romok, hanem az új utcasorok, a modem családi lakóházak em­lékeztetnek. Kiheverte a község a pusztítást, — ennek megszámlálhatatlan jele van. De legalább ennyire meg- számlálhatatlanok azok a ténye­zők is, amelyek segítették az élet újjászületését. Az állam rendkí­vüli segély- és építési akciója, a rendkívüli építőanyag biztosítása mellett, sok minden közrejátszott abban, hogy új község épült, s új élet született. A paraszti foglalko­zásúak természetszerűen a föld­munka gyümölcseiből gyarapodtak. Okosan és ésszerűen gazdálkod­tak és ebben erőteljesen támogat­ta őket az állam mezőgazdaságot segítő politikája. A sok szerződé­ses árut, egyebek között a ha­gyományokhoz híven nagy meny- nyiségű paprikát termeltek. Egy- egy évben még a 300 holdat is elérte a községben a paprikate­rület. Körülbelül másfélmillió fo­rint volt a lakosság bevétele évenként csak paprikából. Fej­lesztették az állattenyészetet, a múlt év végére már 80—85 szá­zalékát elérték az árvíz előttinek. A FÖLDTERÜLETTEL nem, vagy csak egy-két holddal rendelkezők is megtalálták — rendszerünk ezernyi lehetőséget kínált nekik — a gyarapodási forrásokat. Eljártak és eljárnak ma is különböző állami munkák­ra. A község közelében folytatott gátépítési munkálatok sok em­bernek nyújtottak megélhetést. Sokan állami gazdaságokban, vál­lalatoknál. üzemekben vállaltak munkát. JÓMÓDD EMBEREK. Annyira kiheverte a község a pusztulást, hogy ma már minden olyan dologra telik, ami nem létszükségleti cikk, de a jómód­ban élő emberek megengedhetik maguknak. A faluban már any- nyi a motorkerékpár, hogy nem is tartják számon. A környékbeli asztalosok tele vannak a bogyisz­lóiak bútor-rendeléseivel, a szek­szárdi bútorüzletben minden nap kopogtatnak a bogyiszlóiak. A tél folyamán szövetkezeti község lett Bogyiszló. Ez a tény, a gyarapodásnak még nagyobb le­hetőségeit nyitotta meg a falu la­kossága előtt. Amikor arról beszélünk, hogy napjainkban milyen nagy dolgok történnek szocializmust építő or­szágunkban. a bogyiszlói példát is oda kell sorolni. A romok kö­zött egy új falu született, pár év alatt. Nagy dolog ez. Erre is büszkék lehetünk mindannyian. Bod a Ferenc Békés, nyugodt vasárnap dél­után Felsőnyéken . . . Lent a sportpályán izzadó fiatalok haj­szolják a kerék bőrlabdát, ba­rátságos mérkőzés folyik. Sokan a délutáni álmukat alusszák, sokan összejönnek be­szélgetni, nagyon sok háznál vi­déki vendégek vannak. Búcsú van a faluban. És ekkor az egyik ház portá­ján a fészerre felröppen a vörös kakas. A vész híre pillanatok alatt végigfut a falun. Vészt kongat a harang, de gyenge hang ját elnyomja a hangszóró, aho­gyan szokatlan hírt röppent szét a falu felett: „Halló, figyelem! Hadnagy Béla udvarában tűz ütött ki. Mindenki menjen se­gíteni!” Csupán néhány pillanat telt el, máris ott vannak az első se­gítők. De akkorra már lobogva ég a fészer, a szénakazal, a lán­gok már belekapnak a közelben lévő gabonaasztagba is. Pillanatnyi habozásra sincs idő ... A sportpályáról a szur­kolók, a játékosok a tűzhöz ro­hannak, ugyanúgy a búcsúba igyekvő ünneplőruhás férfiak, nők, az ebéd utáni pihenésből felriasztott emberek is. Sokan ledobják ruhájukat, de sokan azonmód, ünneplősén ve­szik fel a küzdelmet a tűzzel. A tűz már belekapott az asz- tagba, elpusztítással fenyegeti az idei kenyeret. Sziszegve ömlik a tűzoltófecs­kendőből a vízsugár, egy pilla­natra még magasabbra csapnak az asztag oldalát nyaldosó láng­nyelvek, de akkorra már tízen, húszán, harmincán is ott van­nak, vasvillával, puszta kézzel dobálják szét az asztagot, tapos­sák el a lángoló kévetöveket. Szakad az izzadság a korom­tól, pernyétől fekete arcokon, a két szomszédos udvarban a gép­állomás Belorusz és a termelő- szövetkezet újdonatúj U—28-asa szántja a földet, hogy útját áll­ja a tűznek. Majd utána vízért robognak. A vontatók, egyéni és tsz-fogatok hordják lajtokban. hordókban a vizet. Unnepiős asszonyok, férfiak láncot alkot­va adják kézről kézre a vödrö­ket, kannákat... Egyéni gazda portáján pusztít a tűzvész . . . Az egyik fiatalemberen csupa víz, csupa korom a kék nylon­ing. Borda Rókus és Bognár Lu­kács fáradságot nem ismerve hányják szét a szénakazlat, hogy elfojtsák a tűz fészkét. Mennyi idő telt el? öt perc? Tíz perc? Negyedóra? Az asztagot sikerült megmen­teni, a kévéknek csak a töve égett meg. Aztán sikerül telje­sen elfojtani a tüzet. Felléleg- zik a sugárcsövet irányító Szili Károly, fellélegzik a szivattyú­nál izzadó fiatalok között a csu­romvizes mezben lévő fut­ballista, a csupa korom, szabad­ságon lévő rendőrtiszt... Sikerült megakadályozni a tűz további pusztítását, sikerült ele­jét venni nagyobb, súlyosabb károknak. Azért, mert az em­berek — falubeliek és vendé­gek egyaránt — feledték az ün­nepet, a búcsút, a futballmér­kőzést, habozás nélkül siettek bajbajutott embertársuk segít­ségére. Sikerült megmenteniük egész évi fáradtságos mun­kájának gyümölcsét: a k 'nycret. Erről is beszélni kell Szűk látókörűéit A termelőszövetkezetek többsé­gében a közepesnél jobb gabona- termést takarítottak be ezen a nyáron. Az össztermést annak rendje szerint elosztották. Vagyis beszállították az állami raktárba a cséplőgéprészt, félretették a ve­tőmagot, teljesítették állam iránti kötelezettségüket, tartalékoltak és legtöbb közös gazdaságban kinek - kinek teljesített munkaegységei arányában kimérték az évi gabo­naszükségletét. De mert a termés a vártnál jobb volt, számos helyen mutatkozik felesleg, amit szabad­piacon értékesíthetnek. A termelőszövetkezetek szabad­piacra szánt gabonájáért jelentke­zik az állam, tisztességes árat kínál­va. A közösbeli gazdák többsége fel is ajánlja gabonafeleslegét a Terményforgalmi Vállalatnak. De van kisebbség, amely azt a néze­tet vallja, hogy még vár„ mert akadhat, aki az államnál többet ígér, s a búza, amit tartalékol, nem kér enni. Hangsúlyozzuk, hogy ez csakis a szövetkezeti vezetők és tagok kisebbségére vonatkozik. De sajnos, e nézettel még lehet talál­kozni, s beszélni kell róla. Az ilyen termelőszövetkezeti vezetőkkel szocialista társadal­munkban a dolgozók többsége nem ért egyet. Rájuk szoktuk mondani, hogy szűk látókörűek. Rájuk is il­lik e jelző. Arról van ugyanis szó, hogy a termelőszövetkezetek várt­nál magasabb gabonaterméséhez „némi” köze van szocialista álla* munknak is. Kedvezményes áron kaptak a szövetkezetek műtrágyát, sok helyen állami hitelből vásá­roltak gépeket, amellyel jó mag­ágyat készíthettek a gabonának. Jutányos áron dolgoznak a gépál­lomások is a termelőszövetkeze­tek nagytábláin. Végül, de nem utolsósorban az is ide tartozik még, hogy sok termelőszövetke­zetben dolgozó agrármérnököt — akinek valami köze ugyancsak van a jó gazdálkodáshoz — az állam fizet. De lehetne ezt így sorolni tovább. Félreértés ne essék. Nem akar­juk felhánytorgatni, hogy a ter­melőszövetkezeteknek anyagi tá­mogatást ad az állam. Helyes, hogy ad, hiszen a jól jövedelmező szocialista nagyüzem megteremté­se nemzeti ügy. S mi bízunk is ab­ban, hogy az új útra lépett parasz­tok összefogva, az állam nyújtotta támogatást jól hasznosítják és rö­vid időn belül virágzó nagyüze­meket teremtenek. De a munkás, i tudós, a tanító addig, tehát ma is a boltból akar kenyeret vásárol­ni, s ha netán nem kap, nem elé­gíti ki az a magyarázat, hogy a földművelők raktárában van bő­ven felesleg. Ezeket a szemponto­kat sem szabad kihagyni a számí­tásból azoknak a termelőszövet­kezeti vezetőknek, akik minden érvet felsorakoztatnak a tartalé­kolás előnyei mellett. ttt eisä helyezést szereztek a megye tűzoltói a ceglédi országrészi versenyen Mint arról korábban már hírt adtunk, vasárnap bonyolították le Cegléden hat megye önkéntes tűzoltóinak országrészi verse­nyeit. A versenyen a hat megyé­ből összesen 87 csapat vett részt. Tolna megyét 13 csapat képvisel­te a találkozón. A versenyszámok közül a Tolna megyei csapatok öt első helyet szereztek meg, s ezzel az eredményeket figyelembe vé­ve, a megyék között az első he­lyen végeztek. Első helyezést ért el a Dunaföldvári Kendergyár önkéntes női tűzoltócsapata, a dunaszentgyörgyi úttörő fiú csa­pat, a tolnai női tűzoltócsapat, a kurdi úttörő leány csapat és a faddi községi önkéntes férfi tűz­oltócsapat. A döbröközi férfi tűz­oltócsapat a második helyen vég­zett. A győztes csapatok szeptember ll-.én Budapesten az országos döntőn versenyeznek majd az or­szágos bajnok címért. Szeptemberben elkészül a sárszentlőrinci törpevízmű Tavaly kezdte meg a község lakosságának kívánságára, e—- törpevízmű építését Sárszentlő- rincen a Pécsi Mélyépítő Válla­lat. A vállalat a munkát több mint kétmillió forintos költséggel készíti el. melyhez a lakosság mintegy 100 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hoz­zá. A vízmű építése során, a víz­torony megépítésén kívül, a mun­kások mintegy hét kilométer hosszú vezetéket fektettek le, s elkészülte után 47 utcai csap há­rom lajttöltő, 24 tűzcsap áll a la­kosság rendelkezésére. XXVIII. Mackiewicz tisztelgett es ki­ment. Szymborski még néhány percig ottmaradt. — Nagyszerű férfiú — mondot­ta gúnyosan. — Kiváló szakértő — jegyezte meg bátortalanul Falkowski. — Kiváló, kiváló!... Holnap új­ra vesződhetünk vele. Mi az anyag? — A Kempner testében talált golyó, a Turowicznál talált töl­tények... — Hm... Witman testében meg­találták a golyót? — Nem, keresztülment rajta. — Ezzel is kevesebb a gon­dunk — jegyezte meg szárazon Szymborski. Másnap Mackiewicz szakértő ezt diktálta jegyzőkönyvbe: — >>A sérülésébe belehalt Aleksander Kempner testéből ki­vett golyóról az e célra szükséges műszerek hiányában pontos szak- véleményt nem adhatok«. — Ennek nincs jelentősége — nyugtatta meg Falkowskit Szym­borski rendőrkapitány. A rendőrtiszt csodálkozva húz­ta fel szemöldökét. Szymborski fölényesen legyintett. 38. Skoczynski ügyész újból fi­gyelmesen elolvasta a tanúvallo­másokat. Úgy látszott, hogy nem érhetik a meglepetések: huszon­kilenc kihallgatott tanú közül húszán a rendőrségen dolgoztak. A többiek — a Zgoda utcai mo­Wanda Wasilewska: L HAJSZA soda tulajdonosa, a kifutó, aki a kapualjban megtalálta a töltény­hüvelyt, és mások — vallomá­saikban lényegtelen részietekről számoltak be. S mégis, az ügyész itt is ki- sebb-nagyobb zökkenőre és el­lentmondásokra bukkant, ame­lyek valójában jelentéktelen"* voltak, de eleve nyilvánvaló volt, hogy a védők ezekbe kötnek majd bele. A tizedik kerületi rendőr- kapitánysághoz tartozó ügybuzgó tökfilkó, az a Rettinger nevű, rö­viden, világosan és félreérthetet­lenül kijelentette, hogy -a Wydok utcában az üldözés alatt sem a járókelők sem a rendőrök között nem voltak sebesültek«. Ezt sen­ki nem kérdezte tőle, csak arról kellett volna beszélnie, hogyan segített betenni a konflisba a se­besült Kniewskit. De ezt az utol­só mondatát, mintha külön a vé­delemnek fogalmazta volna meg. Tomczak, annak a konflisnak a kocsisa, amelyben a merénylők menekültek, azt állította, hogy kiugrott kocsijából és a sarok mögé bújt, amikor egy golyó összezúzta az oldalsó lámpát. Ez homlokegyenest ellenkezett több rendőr vallomásával, akik kije­lentették, hogy a menekülők ter­rorizálták a kocsist, megfenyeget­ték és testi erőszakot alkalmaz­tak. Kétségbe lehetne vonni Tom­czak vallomását, vitatni lehetne szavahihetőségét, ha az egyik rendőr nem ugyanazt állítaná val­lomásában. Egyébként az összes apró ellentmondások könnyen megmagyarázhatók az izgalom­mal, a hajszával, a fáradtsággal. A rendőrök még a vádlottakat és tetteiket is összekeverték, pedig Turowiczot nehéz volt összeté­veszteni Rutkowskival. S mégis összekeverték. A vallomások ab­ban is eltértek, hogy ki hajtott, és ki lőtt. Ami a szenesraktárban folyt lövöldözést illeti, arról nem alakult ki egészen világos kép: egyesek arról beszéltek, hogy a menekülők több tucat lövést ad­tak le, mások »nem vették észre«, hogy egyáltalán lőttek. Különös­nek látszott, hogy a lövöldözés­ben, amelyről Janisewski meg Jadowski vallott, a szenesraktár­ban egyetlen rendőr sem sebesült meg. Ráadásul a vallomásokból kiderült, hogy a raktárban a rendőrökben feltámadt a hiúság: mindegyik magának akarta tulaj­donítani a legnagyobb érdemet a bűnösök elfogásában. Teljesen homályosak voltak Witman rendőrőrszem megölésének a kö­rülményei: olyan rendőrök, akik kezdettől fogva részt vettek az üldözésben és mindvégig a mene­külők közelében voltak, sértetle­nek maradtak, s csak azok sebe­sültek meg, akik a mellékutcából felbukkanva, menetközben csat­lakoztak az üldözőkhöz. Még be kell bizonyítani, hogy a sebesülés pillanatában Witman lőtávolság- ban volt a menekülőktől. Az ügyész, miközben feljegyzé­seket készített a vallomásokból és egybevetette őket, hirtelen bele­ütközött az »állítólagos betörők- kifejezésbe, amely megdöbbentet­te. Éz a kifejezés többször meg­ismétlődött az egyik rendőr val­lomásában. Skoczynski sebtében feljegyezte a margóra a rendőr nevét. Honnan kerül ide ez az »ál­lítólagos« jelző? Az ügyész soká olvasgatta a vallomásokat, noha ezeknek az apróságoknak voltaképpen nem volt perdöntő jelentőségük. Vitat­hatatlan tény maradt a lövöldö­zés, a hatósági közegekkel való szembeszállás, a menekülés, a bű­nösök elfogása; tények voltak a sebesültek és halottak is. Éppen ezeket az egyszerű, rideg ténye­ket kell kidomborítani azzal szemben, amit majd szembe akar­nak velük szegezni maguk a vád­lottak, a védők és mások, akik nyíltan, vagy titokban a Zeliazna utcában elfogott három emberrel rokonszenveznek. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom