Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-30 / 204. szám
\ r Kedd 1960. augusztus 30. V. évfolyam 204. szám * ÄRA: 50 FILLÉR J A KISZ kongresszusa elíttt Irta: Tatár Lajos, a KISZ megyebizottság titkára A Magyar Kommunista Hiúsági Szövetség Központi Bizottsága 1960. december 16-ra összehívja a KISZ kongresszusát. A Kongresszust megelőzően újjá kell választani az alapszervezeti vezetőségeket, a KISZ vezető szerveit, és meg kell választani a kongresszus küldötteit. Miről tanácskozik majd a kongresszus? A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának irányelvéi részletesen elemzik a magyar ifjúság helyzetét és hosz- szú időre megszabják szövetségünk feladatait. »A magyar ifjúság előtt az a lelkesítő feladat áll — olvassuk az irányelvekben —, hogy tevékeny részese legyen az új társadalmat formáló alkotó munkának, amely végső győzelemre viszi a magyar munkásosztály több mint négyévtizedes forradalmi célkitűzését, a szocializmus felépítését hazánkban. Ifjúságunk azzal szolgálja legjobban a szocializmus ügyét, akkor visz véghez forradalmi tetteket, ha a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának útmutatásait követve, szorgalmas tanulással, odaadó munkával segíti a fejlődésünket meggyorsító második ötéves terv végrehajtását«. A KISZ kongresszusának az a legfőbb feladata, hogy hosszú évekre szóló programot adjon a szervezeteknek az ifjúság körében végzett sokirányú nevelőmunkához és utat mutasson abban, hogy a kiszisták — és az egész magyar ifjúság — hogyan vehet részt legsikeresebben az ötéves terv megvalósításában, a szocialista társadalom felépítésében. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség három és féléves fennállása alatt bebizonyította, hogy képes alkotó tettekre serkenteni a fiatalok tömegeit. A Magyar Szocialista Munkáspárt által jóváhagyott irányelvek *- lerögzítik, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség »megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a párt Központi Bizottsága 1957. márciusi határozata megjelölt... Az ifjúság között végzett sokirányú tevékenységével elérte, hogy történelmileg rövid idő alatt a magyar ifjúság elismert szervezete lett«. Mivel magyarázhatók ezek a sikerek? Mindenekelőtt azzal, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásától kezdve mindvégig a párt közvetlen vezetésével végezte tevékenységét. A párt politikájának, útmutatásainak megvalósítása adott célt, értelmet és ösztönzést szervezeteinknek, ha nagyobb munkába fogtak, vagy ha apróbb féladatokat láttak el. A párt vezető szerepének érvényesítése volt eddigi sikerünk legfőbb forrása és ez a záloga további fejlődésünknek is. A kongresszus előkészítése is csak akkor lesz sikeres, ha szervezeteink minden fontos kérdésben kérik, igénylik a párt segítségét és azt hasznosítják munkájukban. A KISZ kongresszusa kedvező körülmények között tartja tanácskozását, mert a széleskörű előkészítő munka ráirányította a társadalom jelentős részének a figyelmét az ifjúság körében folytatott nevelőmunka fontosságára. Maguk az érdekeltek is — a KISZ-tagok és KISZ-en kívüli fiatalok tömegei élénk érdeklődéssel tekintenek a KISZ kongresszusa elé, kíváncsian várják útmutatásait. Szövetségünk történetének jelentős eseménye lesz ez a tanácskozás: több olyan kérdésben hoz döntést, amely előnyösen érezteti hatását szervezeteink további munkájában. A szervezeten kívüli fiatalok körében végzett sokirányú tevékenység segítségével kell elérni, hogy néhány éven belül az üzemekben, a mezőgazdaság szocialista szektorában, a tanulóifjúság körében a fiatalok döntő többsége szövetségünk tagjává váljék. Természetesen itt nem valami elvtelen tagtoborzásról van szó, hanem a KISZ alapszervezetek tartalmi munkájával párhuzamosan fokozottabb mértékben kell növelni a KISZ tömegbefolyását, taglétszámának gyarapodását. A vezetőségválasztó taggyűlés nemcsak a KISZ-tagok ügye. A kongresszust megelőző hetek, hónapok fontos eseménye a KISZ alapszervezeti vezetőségek beszámoltatása és újjáválasztása. A vezetőségválasztó taggyűlés beszámolója ne csak névleg legyen vezetőségi beszámoló, hanem a valóságban is: tehát ne egyedül a titkár állítsa össze, hanem közösen, a vezetőség valamennyi tagja. A taggyűlés csak akkor eredményezhet további fellendülést, ha a beszámoló részletesen elemzi a szervezet sikereit, eredményeit, de nem hallgatja el az elkövetett hibákat, hiányosságokat sem, hanem önkritikusan feltárja a mulasztásokat, a fogyatékosságokat is. A jó beszámoló nemcsak általánosságban ismerteti a tennivalókat, mert a tagság azt várja a vezetőségtől, hogy konkrét javaslatokkal álljon elő a további feladatokra vonatkozóan, amelyek eredményeképpen hasznos vita bontakozik ki a taggyűlésen és olyan program születik, melynek megvalósításában a szervezet valamennyi tagja személy szerint is érdekelt, tehát mindenki szívesen vesz részt a közösen vállalt feladatok végrehajtásában. A taggyűlésen fontos megvitatni a szervezet belső életének kérdéseit, de hiba lenne — és az egész választás veszítene értékéből — ha a szervezetek ebben az időszakban befelé fordulnának, és szem elől tévesztenék a legfontosabb feladatunkat: az egész ifjúság nevelésének előmozdítását. Éppen ezért a beszámoló a belső szervezeti kérdések mellett részletesen foglalkozzék az adott terület — üzem, tsz, ÁG, ÁMG. iskola, stb. — egész ifjúságát érintő kérdésekkel. Leghelyesebb, ha a taggyűlés előtt a KISZ vezetők elbeszélgetnek a szervezeten kívüli fiatalokkal arról, hogy mit várnák a KISZ-től és javaslataikat figyelembe veszik a beszámoló összeállításánál. Legyen olyan légkör a taggyűlésen, ahol a kiszisták felelősséget éreznek az adott terület egész ifjúsága foglalkoztatása, nevelése iránt, amely elősegíti, hogy újabb és újabb fiatalok kérjék felvételüket ifjúsági szövetségünk sorai- bS. Erezzen felelősséget a KISZszervezet az adott terület egész ifjúsága iránt, A taggyűlés legfelelősségtelje- sebb része a vezetőség megválasztása. A jelenlegi KISZ-vezétők döntő többsége eddig is derekasan megállta helyét a szervezetek élén és méltó arra, hogy ismét elnyerje a fiatalok bizalmát. Ismételt megválasztásukkal is becsüljük meg őket, azokat a régi vezetőket, akik szívüket-lelküket a mozgalom fellendítésének szentelték. Az utóbbi években, hónapokban a szervezetekben sok olyan fiatal nevelkedett, aki alkalmas és méltó arra, hogy mint vezetőségi tag is megállja a helyét. Az ilyen fiatalok — az új, friss erők — megválasztásával további lendületet vihetnek be a KISZ életébe. Az újonnan megválasztott fiatalok pedig jó munkájukkal bizonyítsák be, hogy méltóak a tagság bizalmára. A vezetőktől azt várja a tagság, hogy a közösen vállalt. feladatok elvégzésében példamutatóan vegyenek részt. Az igazi vezető nemcsak szavakkal, hanem mindenekelőtt tettekkel bizonyítja, hogy méltó a tagság bizalmára. Megköveteli társaitól a szorgalmas, lelkiismeretes munkát, de szavának csak akkor van súlya, csak úgy-követik, ha ö maga is élenjáró módon veszi ki részét a közös tennivalókból, feladatokból. Érezzék a fiatalok, hogy a KISZ vezető hű barát, aki meghallgatja az egyéni sérelmeket és segíti azok orvoslását. Az ilyen vezetők iránt megnövekszik a bizalom, s a fiatalok szívesen követik tanácsait, útmutatásait. Természetesen a vezetőség ösz- szetétele csak akkor egészséges, ha a szervezet működési területén dolgozó fiataloknak minden rétegét képviseli. Ezért igen lényeges, hogy az üzemi KISZ vezetőségekben a munkásfiatalok mellett legyenek műszaki, értelmiségi dolgozók is. A falvakban, pedig a dolgozó parasztfiatalok mellett; ne hiányozzanak a fiatal falusi értelmiségiek, pedagógusok. agronómusok, stb. képviselői. Szinte valamennyi szervezetre vonatkozik, hogy a vezetőségben a lányoknak is megfelelő szerepet kell juttatni — sokkal jobban, mint eddig, — Tolna megye KISZ tagsága és a KISZ-en kívüli ifjúsága akkor készül fel méltóképpen a KISZ kongresszusára, ha ezt a napi munkájával tettekkel bizonyítja. Megyénk KISZ-tagsága és KISZ-en kívüli ifjúságának döntő többsége lelkes munkájával, áldozatkészségével arról ad tanúbizonyságot, hogy valóban nagy tettekre képes. A KISZ Tolna megyei Bizottsága az elmúlt napokban értékelte a KISZ-szervezetek első félévi takarékossági és társadalmi munkában elért eredményeit. Megyénkben jelenleg negyven üzemi KISZ-szervezet működik 1427 taggal. A fiatalok részéről sok érdekes kezdeményezés történt. Részt vesznek a »Szocialista munka ifjú brigádja« cím elnyeréséért folyó versenyben, a „Szakma Ifjú Mestere" mozgalomban és az export-brigádokban. A Dombóvári MÁV Fűtőház ki- szistái közül tizenöt szocialista munkabrigád áll versenyben az Már csak hét termelőszövetkezetben van jelentős csépeletlen gabona A termelőszövetkezetek 285 vagon nemesített kalászosgabona- vetőmagot kapnak Lapunk augusztus 26-i számában közöltük, hogy a cséplés befejezése megyénkben szeptember 5-re várható. Az azóta eltelt néhány nap alatti cséplési eredmények alapján a megyei tanács mezőgazdasági osztályán ezt tegnap ismét megerősítették. Ez idő szerint ugyanis már csak hét termelőszövetkezetben van jelentékeny mennyiségű csépeletlen gabona. De e közös gazdaságokban vasárnap is búgtak a cséplőgépek. Az egyéni parasztok az egész megye területén végeztek a cséplés- sel. A tanácsi szektorban összesítve 95 százalék volt tegnap a gabonacséplés. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tavalyihoz viszonyítva egy héttel előbbre vagyunk e munkában. Az elmúlt évben ugyanis szeptember 12-én fejeződött be a cséplés. Az elmúlt hét második felében megkezdték megyénkben a cukorrépa-szedést és tovább folytatódott az őszi kalászosok elvetésének előkészítése. Ezzel kapcsolatban a megyei tanácsnál azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a termelőszövetkezetek az idei őszön 285 vagon fémzárolt, nemesített kalászosgabona-vetőmagot kapnak. A legelőször vetésre kerülő őszi árpa 80 százalékát már a közös gazdaságokban tárolják. A búzának és a rozsnak pedig 50 százalékát szállították eddig a rendeltetési helyre, de e munka folytatódik. Az elmúlt héten megkezdték üzemeltetni a növényvédő állomás csávázó egységeit is. Ez idő szerint három nagyteljesítményű csávázó géppel folyik a munka a termelőszövetkezetekben. A szervezettség most jónak mondható. Amennyiben a közös gazdaságok vezetői folyamatosan biztosítják a gépekhez szükséges technikai személyzetet, úgy idejében csávázhatnak minden vetésre kerülő gabonát. Egyhetes propagandista tanfolyam kezdődött Lengyelben Az MSZMP Tolna megyei Bizottság A.git. Prop. Osztálya szervezésében a kengyeli Mezőgazda- sági Szakiskolában, hétfőn egyhetes propagandista továbbképző tanfolyam kezdődött. A tanfolyam hallgatói előtt az időszerű elméleti, politikai és gyakorlati ’ kérdésekről tartanak előadásokat központi és megyei előadók, majd ezt követően szemináriumokon vitatják meg az egyes témakörök anyagát. A propagandista tanfolyamon megyénkből 120 propagandista vesz részt, köztük megfelelő számban vannak fiatalok is, akiket a KISZ-oktatás keretében konferenciák vezetésével bíznak meg, r Uj iskolát avattak Decsen Szombaton szép ünnepség keretében felavatták Decsen az új iskolát, amely az állam támogatása és a község lakosságának anyagi és munkábani hozzájárulása révén épült. Az iskola építéséhez 157 ezer forint állami támogatást kapott a község. A községfejlesztési alapból 277 ezer forintot fordítót-, tak erre a célra, a lakosság pedig 163 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett. Az átadási ünnepségen Bárd Flórián, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője mondott beszédet. elsőségért. A fűtőház fiatalsága 862 000 forint, a Tolnai Selyemgyárban 227 fiatal 160 000 forint értékű megtakarítást ért el. Megyénk hat járásában és Szek- szárd városban 1835 üzemi fiatal vett részt a takarékossági mozgalomban, a megtakarítás pénzértéke több mint kétmillió forintot tesz ki. A fiatalok részt vállalnak a társadalmi munka végzéséből is. Azonkívül, hogy az üzemben végeznek társadalmi munkát, lelkesen segítik a tsz-eket és a községi tanácsokat a községfejlesztési tervek végrehajtásában. Megyénkben körülbelül kétezer fiatal 36 782 óra társadalmi munkát végzett, és ami igen pozitív vonás: a kiszisták politikai nevelőmunkája eredményeként több mint 500 főre tehető , azoknak a KISZ-en kívüli fiataloknak a száma, akiket mozgósítani tudtak a társadalmi munkába és a takarékossági mozgalomba. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok körében is nagyszerű, fiatalokhoz méltó kezdeményezés, versenymozgalom bontakozik ki, csak egynéhányat kiragadva: 12 ifjúsági munkacsapat 86 fővel nevezett be az országos kukoricatermelési versenybe a Juhéi Állami Gazdaságból. A simon- tornyai Kossuth Tsz-ből Major József kukoricatermelő ifjúsági munkacsapata 28 fővel, 32 holdon vesz részt az országos versenyben. A belecskai Szabadság Termelőszövetkezetben Törő Erzsébet 25 főnyi munkacsapatával 100 holdon nevezett be az országos versenybe. A gyönki Vörös Csillag Tsz-ben Horváth Géza munkacsapata harminc fővel, 60 holdon nevezett be a versenybe. A Fomádi Állami Gazdaságból 21 fő nevezett be a fiatal traktorosok versenyébe. A Dalmandi Gépállomásról 18 fő vesz részt az ifjú traktoristák országos versenyében. És lehetne még tovább sorolni ezeket a helyes kezdeményezéseket. Megyénk KISZ-tagsága és a KISZ-en kívüli ifjúság jelentős része az első félévi eredményein felbuzdulva a második félévben a KISZ-kongresszus tiszteletére tesz újabb vállalásokat. Alapszervezeteink segítsék elő szervezeti és politikai tekintetben is szövetségünk, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség egységének további erősödését. Ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a decemberben összeülő KISZ-kongresszus sikeres munkát végezzen.