Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-14 / 165. szám

i 4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1960. július íí< Konzervgyári képek Megkezdték a zöldbab feldolgozását a Paksi Konzervgyárban. A gyár negyvenegy, az általános iskolát most végzett fiatal lányt is foglalkoztat a zöldbab dobozba-rakásánál, a fiatalok naponta hat órát dolgoznak. f , . . & S l I, V k.k iXu . Exportra készítik a dobozos zöldbabot. A megtöltött dobozokat a háttérben látható zárógéppel zárják le légmentesen. A tervek szerint száz vagon meggyet dolgoznak fel a gyárban, melynek egy részéből befőtt készül. Gondos válogatás előzi meg az üvegbe töltést. A befőttüzemben szalag fut körbe, ezen továbbítják az egyes »állomásokhoz« az üvegeket. Képünkön a zárás után szalag viszi a Sterilizálóhoz az ötliteres üvegeket, A KBSKOMPÁD LÄNYTÄi@ßlB4li... Alig egy kilométerre az or­szágúitól, árnyas fák alatt áll a sátortábor. Tőle egy iramodás- nyira a halastó, fenn. a dombon a major — Kiskonda. Háromszáz diáklány lakja a tábort vasárnap óta. El lehet képzelni: ahol háromszáz vi­dám, fiatal lány van együtt... Már a tábor külsején is látni, hogy lányok lakják. A tábor­zászló köré kis virágoskertet varázsoltak mezei virágokból. Igaz, kevesen voltak még kö­zülük ilyen sátortáborban, új­donság számukra az ágyazás ilyen módja, mégis rend van a sátrakban. Legalábbis délelőtt, amikor kint vannak munkán, mert délutánra kelve már a pi­henés, a lustálkodás ugyancsak j megviseli az ágyakat... Feláldozzák a Hófehérkét A táborba érkezőnek mind­járt az tűnik szembe, hogy mindegyik sátornak nevet ad­tak a lakók. »Boszorkány-lak«, »Türdér-lak«, »Megharap-lak« és egy egészen találó elnevezés; »Poroz-lak«... A lányok ugyan­is a két hét alatt a Dalmandi Állami Gazdaság hibrid kukori­cájában a címerezést végzik. »-Kikosaraz-lak« — hirdeti az egyik sátoron a felírás. Kik lak- I hatnák mások, mint kosárlab­dázók. Csakugyan azok, a dom­bóvári Gögös Ighác gimnázium tanulói: Bérdi Erzsi, Kimmel Erzsi, Berta Zsuzsa, Marosi Irén, Ábrahám Mária, Kalóz Ági. — Oda kell festeni a jelké­pet is, a labdát, és a kosarat — javasolja valamelyik. — Igen ám, de nincs mivel... — Feláldozom a Hófehérkét — ajánlkozik Kalóz Ági. Bő­röndjéből előszedi féltve őrzött fogkrémjét, azzal rajzolja Áb­rahám Gabi a jelképet a sátor bejárata fölé. Ki mit álmodik valahol az első éjjel... ... az beteljesedik — mondja a fáma. A dombóvári máso­dikos gimnazista lányok sátorá­ban pletykálták el az alábbi esetet. Egyik-másik kislány nyug­talanul aludt, állandóan for­golódott, az egyik beszélt is ál­mában. Egy bizonyos Feri nevű lény foglalkoztatta, mert több­ször is elmondta: — Feri ne... Feri, nem sza­bad... Ez a sátor egyébként a »Vár­lak« névre hallgat és ennek megfelelően a jelkép: Egy ut­cai óra, amelyet rendületlenül bámul egy férfi, hatalmas vi­rágcsokorral a kezében. Óvatosak... Ezek a szekszárdi közgazda- sági technikum lányai. Ebéd után javában kosztolnak a sá­torban: a hazaiból. No, lám: Monok Zsuzsa, Kokány Teri a bizonyítványosztás előtti na­pokban Szekszárdon, a Kölcsey utcai útépítésnél dolgoztak tár­sadalmi munkában, most pedig ide jöttek az állami gazdaság­ba. — Tart még a hazaiból.,.? — Igen. Nem tudtuk, milyen lesz az ellátás, hát gondoskod­tunk egy kis hazairól is. Ne­künk nem olyan könnyű, mint a dombóváriaknak. Ók akár Cím- és rangkórság Egy-két középiskolás barátom­mal együtt elhatároztuk, hogy az első ötéves találkozó után meg­rendezzük a másodikat is. Ez már sokkal nehezebben fog menni, mint az első. Az első találkozó időpontjára még a tabló figyel­meztetett. Ezt a másodikat vi­szont szervezni kell. Amikor pe­dig a volt osztálytársak szétszó­ródnak, ez a szervezés nem köny- nyű dolog. Mindegy, magamra vállaltam, csinálnom kellett. Az egyik fiúról — akit Füles­nek hívtunk, mert bámulatosan jó hallásával a még oly halk sú­gás után is jelesre tudott felelni — megtudtam, hogy egy kisváros tanácsházán dolgozik, mint pénz­ügyi szakember. Megírtam a le­velet az elhatározásunkról. Stíl­szerű akartam lenni és ezért le­velemben a régi emlékdús kife­jezéseket használtam. Általában kötetlen formában hívtam a ta­lálkozóra. Nem váratott a vá­lasszal sokáig magára. Mihelyt kezembe vettem a levelet, azon­nal a terjedelmes szövegű feladóra voltam kénytelen felfigyelni. Névre, lakhelyre és beosztásra tagolódott. A beosztás ilyen rész­letesen volt írva: Az x y városi tanács pénzügyi osztályának költ­ségvetési csoportvezetője. Először azt hittem, hogy gúnyolódik sa­ját magán és talán nincs mege­légedve az eddigi előmenetelével. De csodálkozásom nem ismert határt, amikor mindjárt a meg­szólítás után azt olvastam, hogy újabb levelem írásakor legyek szíves majd a borítékon az ő be­osztását részletesen feltüntetni. Még mindig viccnek vettem a dolgot, bár akkoriban nem úgy ismertem, mint aki humoros ter­mészetű. Mikor aztán azt olvas­tam, hogy belül a levélben azért ő még mindig Feri nekem és csak a beosztottjai miatt kívánja meg a beosztása pontos megje­lölését, akkor már letörtem. Hát ilyen is lehet? — kiáltottam fel hangosan. Még mindig akad, de szerencsére elég ritkán. Azt hiszem mondanom sem kell. hogy nem írtam meg neki a talál­kozó pontos idejét, a többiek utó­lagos beleegyezésével. Pedig az ilyen ember megérdemelne egy terjedelmes tanulmányt, amely­nek bizonyosan az lenne a konk­lúziója, hogy az ilyen viselkedés, már kóros jelenség. A találkozón ezt a végkövetkez­tetést meg is írtuk neki közösen. Egyúttal sajnálkozásunkat fejez­tük ki iránta, amiért a tekinté­lyét csak így tudja biztosítani a beosztottjaival szemben. Igyekez­tünk őt kizökkenteni abból az áldatlan helyzetből, amiben bizo­nyára hosszú tekintélyharc után végre sikerült leledzenie. Ha van még benne érzés a valóság iránt — amikor írásra szántuk el ma­gunkat, akkor ebből indultunk ki — akkor rádöbbenhetett, hogy milyen csodabogárrá változott és remélhetően hamarosan sikerül majd neki visszavedlenie az em­berbőrbe. S. J. Egy turista ­Tóth Tihamér 18 éves paksi fia­talember a napokban kapta meg szakmunkás bizonyítványát. Buda pesten a Mátyás-pincében végzett és felszolgáló lett belőle. Jeles eredménnyel tette le a szakmun­kás vizsgát. Tihamér a napokban jött haza Moszkvából, egy vendéglátós cso­porttal vett részt ezen a szép ki­ránduláson. Élményeiről, tapaszta­latairól így beszélt: — Első, ami meglepett az a tisz­taság, ami Moszkvában tapasztal­ható volt. Sehol sem lehet látni még egy eldobott cigarettavéget sem. Nálunk ez elképzelhetetlen. A másik, ami nagyon tetszett, a közlekedés. A moszkvai Metró csodálatosan szép. Minden állomá­sa különbözik egymástól. A Met­ró emeletes, három szintben fut­nak a szerelvények, mozgólépcső szállítja le az utasokat. Mondani se kell, hogy a városban így már eleve nincs olyan nagy tolongás. Nagyon olcsó például a taxi. — Nagy élmény volt számomra a panoráma mozi előadása. A te­remben körbe vászon fut, sőt a menvezeten is. A nézők forgatha­tó székben ülnek és így követhe­tik a vásznon futó cselekményt, i 1 haza is kiabálhatnak, ha vala-J mit megkívánnak. — Milyen itt az ellátás? — Nem rossz. De ha már el­hoztuk, elfogyasztjuk a hazait is. Az ő sátoruk a »Nemad-lak (másnak)«. Akik már gyakorlottak — Vigyázni kell a cimerezés- sel, mert egyáltalán nem lehet elhagyni — magyarázza a töb­bieknek a dombóvári Marosi Irén. Ö már nem kezdő ebben a »-szakmában«, tavaly is itt dol­gozott a nyáron a gazdaságban* ugyancsak kukoricát címerez­tek. — Csak tavaly nem laktunk kint, hanem reggel hoztak ben­nünket, este meg hazaszállítot­tak. A tizenkét osztályos iskola ta­nulói közül is többen vannak* akik már tavaly szereztek »szakképzettséget« a címerezés- ben. Mit ír a tábori riporter? Bánkuti Vera, a tábori ri­porter, aki írásba foglalja a tá­bori élet eseményeit. A meg­nyitó után ezeket írta: — »A fizikai cél: dolgozni. Mi, akik ingyen tanulhatunk* s már a ki sem mondott vá­gyainkat is teljesítik, úgy érez­zük, nagyon sok mindennel tar­tozunk államunknak. Mindent visszatéríteni úgysem tudnánk* de valamit szeretnénk. Szeret­nénk ifjú felnőttenként bekap­csolódni hazánk építésébe... amibe kis téglaként fog a mi kiskondái munkánk beillesz­kedni. Mivel mindenki egy, közös céllal jött ide, közösségi éle­tünk, úgy érezzük, kifogástalan lesz«. A két hét nem nagy idő* hamar elszáll, de a háromszáz lánynak bizonyára emlékezetes lesz. Közös munka, közös szóra­kozás, sportolás... mind, mind kellemes emléke lesz a tábor­ban eltöltött 1960-as nyárnak.. BOGNÁR ISTVÁN — Benzin helyett — napsugár. Róma környékén a maga nemé­ben egyedülálló autó látható. Az ember azt: hinné, valami özönvíz­előtti kocsi, pedig állítólag — a jövő autója. A kocsi lapos tetejé­re 10 000 hőelemet szereltek, ezek a napsugarakból merítik az ener. giát és így táplálják az »elektro- mobil« akkumulátorait és vil­lanymotorját.- Moszkváról — Láttuk a Tretyakov képtárat is. Negyvenezer kép közül csak négyezret tudnak kiállítani, mert nincs több hely. Most építenek mellette egy másik épületet. Meg­lepett, hogy a moszkvaiak milyen udvariasak, türelmesek. Az autó­busznál sorbaállnak, sohasem le­het látni olyan tumultust, mint Budapesten. Általában a moszk­vaiak minden tekintetben nyugodt tabbak, mint mi vagyunk Budát pesten. — Megnéztük a Szverdlovszk felett lelőtt amerikai gép ron­csait és a berendezési tárgyakat is. Nagyon érdekes volt. Láttuk még a Vörös téren lévő Lenin és Sztálin mauzóleumot. Itt állandó­an kilométeres sorok kígyóznak* de mindenki türelmesen kivárja* míg sorrakerül. A koszt magyar gyomornak ki­csit szokatlan volt. Sok volt a hal* a tonhal, meg a különböző para­dicsommal elkészített halfélesé­gek. A magyar gyomornak a jó erős halászlé jobban ízlik. — Sokat lehetne még beszélni Moszkváról, hirtelen ezek jutot­tak eszembe — fejezte a be a be­szélgetést Tihamér. GYtJSZil

Next

/
Oldalképek
Tartalom