Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-14 / 165. szám

.jüc-p^ssy u.3*s* VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! r fl€HÜViú& Csütörtök I960, július 14. V. évfolyam 165. sxám * ARA: 50 FILLÉR J Több mint 64 ezer látogatója volt a TIT előadásainak az év első felében Kilencszázhuszonhárom előadást tartottak a TIT munkatársai az év első felében Tolna megyében. A legtöbb előadást a dombóvári járásban tartották: 235-öt, a szek­szárdi járásban 226-ot, a bonyhá­di járásban 139-et. Szekszárd vá­rosban 129 előadást, a paksi já­rásban 83-at, a tamási járásban 61-et, a gyón ki járásban pedig 50 előadást tartottak. A lakosság körében legnagyobb érdeklődés a nemzetközi helyzetről, az ateista propagandáról szóló előadások iránt nyilvánult meg. ÉÍénk ér­deklődés kísérte ezen kívül a pe­dagógiai, közgazdasági és egész­ségügyi témával foglalkozó előa­dásokat is. A TIT előadásaU az első félévben több mint 64 000-en hallgatták meg. Egy-egy előadáson átlagosan 70 hallgató volt jelen. Ma befejezik az aratást Csibrákon Csibrákon néhány héttel ezelőtt még 160 hold gabona várt leara- tásra. Amint a gabona érése azt lehetővé tette, a termelőszövetke­zetbe tömörült község lakossága azonnal megkezdte az aratást, ugyanakkor a gépállomás gépei is hozzáláttak a gabona vágásához és betakarításához. Az árpa és a rozs aratásával már végeztek, s ha az idő engedi, akkor ma befe­jezik a termelőszövetkezet 90 holdnyj búzájának aratását is. Bú­zából átlagosan 13—14 mázsás termésre számítanak. Az árpa át­lagtermése ennél gyengébb, mint­egy 10 mázsás lesz. Az adottságokhoz képest rövid időn belül szeretnék teljesen biz­tonságba helyezni a termést, s ezért a betakarítással is igyekez­nek. Az elmúlt évben a termelő­szövetkezetet patronáló Belkeres­kedelmi Minisztérium III. számú Építő Vállalata teherautót is bo­csátott a szövetkezet rendelkezé­sére a betakarítás mielőbbi befe­jezése érdekében. A szövetkezet vezetői a napokban jártak a fő­városban hasonló kéréssel, s ha a patronálóknak módjában áll is­mét ilymódon segíteni a szövet­kezetnek, akkor a betakarítást is hamarosan befejezik Csibrákon. Az említett segítségen kívül a patronálok villanyt is szereltek már a szövetkezetben, az ősszel vetőgépeket javítottak, s legutóbb, mintegy két hete, — amikor meg­látogatták a termelőszövetkezetet — fűkaszát vittek el magukkal javítás céljából, hogy mire a ter­melőszövetkezetnek szüksége lesz rá, kijavítva álljon rendelkezé­sükre. Megkezdődött az SZKP Központi Bizottságának plénuma Moszkva (TASZSZ): Szerdán reggel a Kremlben megkezdte munkáját a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságá­nak teljes ülése. Nyikita Hrus­csov, a Központi Bizottság első titkára mondott megnyitóbeszé­det. A plénum megvitatja, hogyan hajtsák végre a XXI. kongresszus nak az ipar és a közlekedés fej­lesztéséről, valamint a korszerű tudományos és műszaki vívmá­nyok üzemi alkalmazásáról hozott határozatait. Teljesítette éves tervét a tolnai baromfikeltető Megyénk legnagyobb baromfi- keltető üzemében Tolnán, terv szerint ez év végéig 700 000 na­poscsirkét kellett átadni a terme­lőszövetkezeteknek és egyéni tér. melőknek. Mivel az igények en­nél nagyobbak voltak, az üzem július 5-én teljesítette éves tervét. Persze a munka nem szünetelt a második félévben sem. Illetékesek felmérik a termelőszövetkezetik naposcsirke igényeit, s ezt a tol­nai keltetőállomásról még ebben az évben elszállíthatják a gazda­ságok. Az ülésre meghívták az ipar­ágak vezetőit, sok üzem igazgató­ját, számos mérnököt és kiváló dolgozót. Az ülésen három beszámoló hangzott el. A beszámolókat Konsztantyin Geraszimov, az OSZSZSZK miniszterelnökhelyet­tese, Ivan Szenyin. az Ukrán SZSZK miniszterelnökhelyettese és Georgij Gajle a lettországi nép gazdasági tanács elnöke terjesz­tette elő. A plénum folytatja munkáját. Több fontos okmányt fogadott el a Béke-Világtanács irodája Megoldódnak a gabonaraktározási problémák a paksi járásban Az aratásra és a cséplésre vala­mint a betakarításra való fel Ké­szülés mellett nagy gondot okoz a termelőszövetkezeteknek a Sa­bona raktározása. Több község­ben a termelőszövetkezetek nem Vizsgáznak a kereskedők — Milyen ing ez? — Selyempuplin. — Anyaga? — Pamut. — Mi a mercerizálás? — A fonal lúgos kezelése. — Keressen egy zefir-freskó anyagot. — Tessék kérem, ez az. — A női patentharisnyák mi­lyen számban vannak? — Nyolctól tizenegyig. — És selyemben? — Vannak félszámok is. Ez a kérdés-felelet a Népbolt szekszárdi divatáruüzletében hangzott el tegnap délelőtt. A felelő Tarjáni Magdolna volt, a kérdező Győri István, a megyei tanács kereskedelmi osztályá­nak vezetője. A kérdés-felelet pedig vizsga. Olyan kereskedőknek kellett vizsgázni, akiknek nincs szak- képzettségük. Tegnap olyanok vizsgáztak, akiknek az eladói képesítést kellett megszerezniük. Sokan közülük három-négy-öt év óta dolgoznak a kereskede­lemben. A textilszakmában dolgozóknak az áruismeret je­lentett »rázós« kérdést. Fogás után megállapítani az áru anyagát, minőségét, megmon­dani az árát, ismerni az alap­anyagokat, a gyapjút, a pamu­tot, a műszál-anyagokat. Hasonlóképpen vizsgáztak a vas-edényüzletben és a háztar­tási boltban is. A vas-műszaki boltban Palo­tai Ádám vizsgatétele az aláb­bi volt: Adva van bizonyos összeg. Egy fiatal házaspárnak ez Összeg erejéig kell összeállí­tani konyhai felszerelést. A vizsgázó sorra rakta ki a pultra a különböző edényeket, lábosokat, fazekat, tejeskannát, konyhamérleget, evőeszközt, habverőt. Csupán akkor akadt meg egy pillanatra, amikor a tepsit vette kézbe. — Ez a nagyság többszemé­lyes családnak kell, nekik meg­felelne kisebb is. De úgyis szá­mítani kell arra, hogy növek­szik a család — vágta ki magát. Közben el kellett neki mon­dani azt is, hogyan készül a zománcedény, hányféle alumí­niumárut ismer, hogyan készül az alumínium, és így tovább. Egy másik vizsgázónak ugyan akkor egy összkomfortos lakás vízvezetékszereléséhez szüksé­ges anyagot — csöveket, csapo­kat, alkatrészeket — kellett összeállítania. A háztartási boltban Parrag Ferenc, Gutái József, Szalai Józsefné és Lévárdi Endréné vizsgázott a vegyi áruk ismere­téből. Harmincötén vizsgáztak. Ter­mészetesen itt is volt, aki nem felelt meg a vizsgán, de a vizs­gáztató bizottság tagjai azt ál­lapították meg, hogy az elmúlt évi vizsgázókhoz képest a mos­taniak jóval nagyobb elméleti felkészültséggel rendelkeznek. rendelkeznek ugyanis megfelelő raktározási lehetőségekkel. A Paksi Járási Tanács vezetői tár­gyalásokat folytattak a Termény­forgalmi Vállalat megyei igazga­tóságával, valamint annak járási kirendeltségével arról, hogy mi. képpen tudnák megoldani a rak­tározást. A raktárhiánnyal küzdő terme­lőszövetkezeteknél a paksi járás­ban úgy oldják meg a problémát, hogy a cséplőgéptől azonnal be­szállítják az adógabonát, a le­szerződött terményt, továbbá a különböző kölcsönkért vetőmag mennyiségeket és kiosztják a munkaegységre betervezett gabo­namennyiség 60 százalékát. Ilyen módon nagymennyiségű gabona tárolásától mentesülnek a termelő szövetkezetek. Stockholm (TASZSZ): Stock­holmban véget ért a Béke-Világ­tanács irodájának ülésszaka, amely több dokumentumot foga­dott el. Ezek között első helyen kell megemlíteni a világ népeihez intézett felhívást és az általános .nyilatkozatot, továbbá a leszerelé­sért és a béke megszilárdításáért j indítandó világmozgalom szerve- I zésére tett javaslatot. A Béke-Vi- llágtanács irodája külön határozat ban foglalkozik a kongói és a ku­bai helyzettel. A világ népeihez intézett felhí­vásában a Béke-Világtanács köve­teli, hívjanak össze nemzetközi konferenciát, amelyen vegyen részt valamennyi állam, akár tag­ja az ENSZ-nek, akár nem, ezen a konferencián kössék meg a sza­kaszonkénti megoldásra kerülő el­lenőrzött általános leszerelésről szóló egyezményt. Valamennyi kormány jelentse ki: kész részt venni az említett értekezleten és hajlandó konkrét intézkedéseket tenni. A határozat felhív minden kormányt, kerülje az olyan lépé­seket. amelyek fokozhatják a hi­degháborút és tekintsen el az atomfegyver-kísérletektől, tartsa tiszteletben más államok szuvere­nitását. A Béke-Világtanács irodája úgy döntött, hogy széleskörű világ­mozgalmat indít a leszerelésért és a béke megszilárdításáért azzal a céllal, hogy a világ valamennyi népének lehetőséget adjon az adott kérdésekről alkotott véle­ményének kifejtésére. A kongói helyzettel foglalkozó határozatában a Béke-Világtanács irodája felhív minden népet, gya­koroljon nyomást a belga kor­mányra, hogy az kivonja csapata­it Kongóból és hogy az ifjú köz­társaság függetlenségének biztosí­tása céljából felszámolják a kato­nai támaszpontokat. Egyhetes táborozásra mennek a fűtőházi KISZ-szervezet MHS lövészkörének tagjai A Dombóvári Fűtőház KISZ- szervezetének tagjai egyhetes táborozásra Fonyód-Bélatelepre utaznak vasárnap. A fiatalok tagjai a Magyar Honvédelmi Sportszövetség lövész körének is. A táborozás költségeit részben már összegyűjtötték és az egyhe­tes táborozáson felkészülnek majd az MHS lövész-versenyére is. Huszonkét fiatal utazik va­sárnap a Balaton partjára és ter­vezik azt is, hogy újabb KISZ- tagokból álló üdülő csoportot in­dítanak a fűtőházi fiatalok egy egyhetes Balaton melléki táboro­zásra. Tolna megyei írók Kísérleti Irodalmi Színpada alakul Sxekszárdon A városi művelődési ház veze­tői elhatározták, hogy megszer­vezik a Tolna megyei írók Kí­sérleti Irodalmi Színpadát. Az Az irodalmi színpad munkájában öntevékeny műkedvelő szereplők vesznek részt, s az irodalmi szín­pad műsorán csak Tolna megyei írók alkotásai: novellái, versei szerepelnek. Az irodalmi szín­pad bemutatkozó előadását szep­tember végére tervezi. A tervek szerint ellátogatnak műsorukkal a megye kisebb községeibe is. A színpad előreláthatólag kéthavon- ként mutatkozik be új műsorral. A FÖLDEKEN lói fejlődik a magfogás- ra meghagyott lucerna a Kanacsi Állami Gazda­ságban — állapítják meg a virágzó lucernatáblá­ban a gazdaság vezetői. "«.X S \% k * Y/

Next

/
Oldalképek
Tartalom