Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-05 / 157. szám

-iyytár U.3.S2. \ .o - v4 * Tolna ntoteí YILAC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! /íeMüdaa A MAGYAR SZOCIALISTA M U N K Á S P A í< í TOLNA M E G Y EI BIZO T TS ÁG A ÉS A MEGVEI TANÁCS LAPJA /--------­K edd 1960. július 5. V. évfolyam 157. szám * ARA: 50 FILLER Az őszi árpának több mint a felét aratták le — Megyeszerte vágják a búzát A megyei tanács mezőgazdasá­gi osztályának tájékoztatója sze­rint a termelőszövetkezeti és egyéni parasztgazdaságokban — a tamási járás néhány községét kivéve — mindenütt arattak a múlt héten. Annak ellenére, hogy lényegében csak négy napig lehe­tett a földeken dolgozni, az őszi árpának szombaton estig mintegy 55 százalékát takarították le a megyében. A munka vasárnap se szünetelt. A gépállomási trakto­rosokon kívül, több helyen dol­goztak a termelőszövetkezetek kézi aratói is. Az árpa-aratást még egyetlen járásban sem fejezték be, de már csaknem mindenütt megkezdő­dött a búza aratása is. Megyénk gépállomásai 124*7 százalékra teljesítették tavaszi idénytervüket Megyénk tíz gépállomásán jú­nius 30-án zárták le a tavaszi idényt. Az év első hat hónapjára előírt tervfeladataikat egészében is, meg részleteiben is túlteljesí­tették a gépállomások. Megyei viszonylatban a tavaszi tervet 24,7 százalékkal szárnyalták túl. Ez jónak mondható, különösen, ha figyelembevesszük, hogy a ta­vaszi idényre előírt tervet a Föld­művelésügyi Minisztérium me­netközén csaknem 50 százalékkal megemelte. A tavaszi idényben legjob­ban a nagydorogi traktorosok dolgoztak. Ezen a gépállomá­son az egy traktoregységre jutó teljesítmény 343 mű­szaknorma. Ezzel a gépállo­más 130,3 százalékra teljesí­tette tavaszi idénytervét. Má­sodik a dalmandi. harmadik a tamási gépállomás. Az előb­bi üzemben 338, a második üzemben pedig 320 műszak- norma teljesítés jut átlagban minden traktoregységre. A Gépállomások Megyei Igaz­gatósága értékelte a gépállomá­sok által végzett kapálási munká­kat is. Eszerint megyénk gép­állomásai kapálási tervüket ed­dig 93 százalékra teljesítették, de e munka még most is folyik. A kapálási terv teljesítésé­ben is kiválóan dolgoztak a dalmandi traktorosok. Ez a gépállomás eddig 9728 holdat kapált meg, jelenleg me­gyei első. Második a tamási, harmadik pedig a gyönki gépállomás. A tamásiak 8926. a gyönkiek pedig 8355 bold növényápolást végeztek a termelőszövetkezetekben. A traktorosok egyéni versenyé­ben Gubicza Ferenc, a dalmandi gépállomás dolgozója bizonyult legjobbnak. Július 1-ig 963 hold növényápolár4 végzett. Második a gyönki Hollósi József, akinek a teljesítése 945 hold, harmadik Pa­jor János, a tamási gépállomás traktorosa 892 hold teljesítéssel. Vasárnap is arattak a gépállomási traktorosok Mint ismeretes a mezőgazda­ságban az eső miatt a múlt héten két napig szünetelt a munka. A gabona viszont ennek ellenére érett, az őszi árpa aratása min­denütt sürget. Ezért a Gépállomá­sok Megyei Igazgatósága elren­delte a vasárnapi munkát. Dol­goztak is a kombájnvezetők és aratógép-kezelők. Vasárnap reg­geltől estig a közel száz arató­géppel és mintegy ötven kombájn nal több száz holdról takarították le az őszi árpát. A kombájnvezetők és aratógép­kezelők között az idei gabona­betakarítási idényben is verseny alakult ki, amelyhez csatlakozott csaknem valamennyi aratógép­kezelő és kombájnvezető. A ver­seny állását ezután lapunkban öt naponként közöljük. Jelenleg a következő a helyzet: Az aratógép-kezelők versenyé­ben Baranyák István, bölcskei traktoros az első, aki 117 holdról takarította be eddig a gabonát. Második Szőcs Lázár, gyönki, har­madik pedig Sebestyén Tibor, bonyhádi traktoros. Az előbbi teljesítése 105, az utóbbié pedig 100 hold. Szekszárdi ejtőernyősök Sztálinvárosban Ha valaki vasárnap reggel az MHS szekszárdi székháza előtt járt, fiatalokból álló izgatott csoportot figyelhetett meg. — Amint gépkocsira szálltak »mesterségük címere« elárulta őket, hogy ejtőernyősök. A fiatalok munkája, készü­lődése is beletartozik abba az immár hagyományossá váló felkészülésbe, amelynek ered­ményeként a Magyar Honvédéi mi Sportszövetség Tolna me­gyei Elnöksége rendezésében minden évben tartanak repülő- napokat, illetve honvédelmi sportnapokat. A gépkocsira szálló húsz fia­tal — négy nő és tizenhat fér­fi — Sztálinvárosba indult, hogy részt vegyen az ottani re­pülőnapon. A fiatalok a szek­szárdi repülöklub ejtőernyős szakosztályának növendékei. A növendékek nem hoztak szégyent szakosztályukra. Töb­bek között jól szerepelt Hausz- nek Ferenc, aki 1500 méteres késleltetett ugrást hajtott vég­re. Igen szép teljesítményt ért el Urbán Mária is, aki a ha­todik ugrását 800 méterről haj­totta végre. De így lehetne so­rolni a bátrak sportja többi résztvevőit is. És aki este 6 óra felé is járt az MHS székháza táján, lát­hatta a vidám csoportot me - elégedetten hazatérni is. A Szovjetunió kész egyezményt aláírni a teljes leszerelésről és a fegyverek megsemmisítéséről Hruscsov elvtárs megkezdte ausztriai körútját Bécs, július 3. (MTI) Hruscsov elvtárs és kísérete va­sárnap elindult ötnapos ausztriai kőrútjára. A „mozgó tanácste­remmé" átalakított autóbusz és a gépkocsi kíséret festői tájakon át gabonaföldek, nyári virágoktól pompázó mezők és Duna-menti barokk kastélyok mellett — tette meg az első 120 kilométeres út­szakaszt Bécsből az alsó-ausztriai Ybbs-Persenbeug erőműig. Hruscsovot az erőmű bejáratá­nál nagy tömeg lelkes fogadtatás­ban részesítette. A szovjet minisz­Az Ybbs-Persenbeug-i erőmű megtekintése után Waldbrunner osztrák közlekedésügyi miniszter, villásreggelit adott Hruscsov és kísérete tiszteletére. Waldbrun- ■ ner köszönetét mondott Hrus- csovnak és feleségének, Nyina Petrovnának, hogy elfogadták a meghívást és megtekintették a persenbeugi vízierőművet, amely­re nemcsak a : erőmű mérnökei és munkásai büszkéje, hanem az egész osztrák nép. — Köszönetét mondunk a Szov­jetuniónak — mondotta —, hogy már két évvel az államszerződés aláírása előtt megindulhatott a vízierőmű építése, mert Ybbs- Persenbeug az építés elején a volt német tulajdonok közé tartozott. A beszédre válaszolva, Hrus­csov a következőket mondotta: — Nagy megelégedéssel tölt el bennünket, hogy megismerked­hettünk a Duna mellett épített villamoserőművel, amely osztrák munkások és mérnökök keze mun kájával épült. Azt mondták ne­kem, hogy ez nagyszerű épít­mény, amelyre önök büszkék le­hetnek. Azért is ér ekes számunk n ez a látogatás, mert nálunk, a Szovjetunióban — mint önök is tudják — sok nagy vízierőmű épül. Gazdag tapasztalatokat sze­reztünk ezen a téren. Az első öt­éves tervek idején külföldi szak­embereket hívtunk a Szovjetunió­ba és ezek adtak tanácsokat az terelnök az üzem éttermében Wald brunner, közlekedésügyi minisz­ter vendégeként villásreggelit fo­gyasztott, majd megtekintette az erőművet. Hruscsov, a ragyogó napsütésre célozva kijelentette: „Az idő nagyszerű, és ezt jó előjelnek te­kintem ausztriai körutamhoz." Az újságírók is autóbuszokon kísérik a küldöttséget. Illetékes osztrák szervek erre a célra 12 nagy távolsági autóbuszt bocsá­tottak az újságírók rendelkezé­sére. ipari létesítmények — köztük a villamoserőművek — építésénél. — Az igen tisztelt Waldbrun­ner úr, az önök minisztere a har­mincas években szintén mérnök­ként dolgozott az Uraiban, segí­tett nekünk. Nemrég újból járt a Szovjetunióban és tanulmányozta energetikai építkezéseinket. Azt hiszem, hogy Kari Karlovics — úgy mondták nekem, hogy munká­saink egyszerűen, de nem kevésbé tisztelettel így nevezték őt — észre vette azokat a változásokat, ame­lyek azóta a Szovjetunióban vég­bementek. Nyilván egyetért az­zal, hogy ezekben az években a szovjet emberek nem dol­goztak rosszul. Az ön volt tanít­ványai Kari Karlovics, szakmá­juk mestereivé váltak. Ilyen az élet. A tanítványok — természe­Hruscsov, szovjet miniszterel­nök és kísérete vasárnap délután megérkezett az ausztriai köruta­zás második állomására, az oszt­rák történelem legsötétebb napjait idéző, Mauthausenbe. Az osztrák szövetségi kormány nevében Joseph Afritsch, belügy­miniszter üdvözölte a vendégeket. Az emlékünnepség megnyitó be­szédében a miniszter többek kö­zött a következőket mondotta: — Az a hely, ahol most ez a tesen ha jó tanítványok és ha a tanító is jó — felülmúlják tanító­jukat. — Ismeretes, hogy az erőművek építése, az ország energia termeié sének fokozása lehetővé teszi az anyagi értékek termelésének ki­bővítését, a munka megkönnyí­tését az iparban, a munkaigényes folyamatok gépesítését a mező- gazdaságban, lehetővé teszi az életszínvonal emelését. Államunk alapítója Lenin azt mondotta, hogy a kommunizmus egyenlő a szovjet hatalom, plusz az ország villamosítása. Ezért tulajdoní­tunk különös jelentőséget a villa­mosításnak. — Osztrák energetikai szakem­berek jártak a Szovjetunióban. A mi mérnökeink pedig megismer­kedtek az itteni erőmű-építkezé­sek tapasztalataival. Ez nagyon hasznos dolog és feltétlenül fej­leszteni kell — Fejesszük közös erőfeszítés­sel országaink baráti kapcsolata­it. — Ürítem poharam a békesze­rető erők együttműködésére, a Világ békéjére, egészségükre, uraim' A beszédek elhangzása után Waldbrunner miniszter és a vízi­erőmű igazgatósága egy képet ajándékozott Hruscsovnak, a vízierőmű építéséről. Hruscsov viszonzásul kézifestésű porcelán dísztárgyakat adott a vendéglá­tóknak. megemlékezés történik, szörnyű emlékeket idéz fel, emlékeztet történelmünk legszomorúbb kor­szakára. Egy gonosz ember itt, több mint 335 000 embert tartott fogságban, szörnyű körülmények között, s köztük 122 167 politikai foglyot kegyetlenül meggyilkolt. — A mauthauseni foglyok kö­zött a legnagyobb számban szov­(Folytatás a 2. oldalon.) A jó tanítvány felülmúlja tanítóját Hruscsov elvtárs mauthauseni beszéde Térképünk N. Sz. Hruscsov a ! us 30— július 8 közötti látogatá- Szovjetun'ó e'- sának tervezett útvonalát ábrá­i nőkének Ausztriában, 1960. júni- , /ólja. Jelmagyarázat: tás útvonala. 1 = A látoga- — Terra ■-=

Next

/
Oldalképek
Tartalom