Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-27 / 176. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG I960, július 27, Szakmunkás lett a Pista gyerek Szőke, göndör haja rövidre nyírt. Rövid nadrágban, előtte kötény. Mosolygó, kerek arcával — nem csoda körülötte mind tizenhat-tizenhétéves csi- nosabbnál, csinosabb lány dolgozik — kissé átszellemülten áll a sterilizáló berendezés mellett Tar Pista, az ifjú szakmunkás... — Szakmunkás lett a Pista gyerekből — mondja Badacso- nyiné, a csoportvezető — róla írjon, nagyon rendes gyerek, szorgalmas, szót fogad, és rá lehet bízni a legkényesebb munkát is.. . S csak ezután álltam a Pista gyerek mellé beszélgetni. Uborkát, ötliteres üvegbe zárt, zölden csillogó, ecetes szagú uborkát sterilizál, tartósít Pista... — Már két hete, egyfolytában, mindig uborkát »teszek el«. — mondja mosolyogva — most uborka-szezon van, most itt kell dolgozni... — És ha más munkahelyre küldenek? — Oda is mennék, megtanultam minden gyümölcs, meg zöldség tartósításának, konzerválásának módját. És vettem észre, rám is merik bízni a felelősségteljes konzerválást. — Selejt volt-e már? — Volt, de nem az én hibámból. Előfordul, hogy egy-két üveg összetörik a meleg vízben, de ez mind üveghiba, nézze meg az uborkát a raktárban, amit innen vittek el, mind milyen szép, gusztusos. Meg vigyázunk is, hogy ne legyen selejt... S hogy szavait igazolja, ott hagy egyedül a kád mellett, elszalad megnézni az órát — — negyvenhét percig kell 85—90 fokos vízben lenni az üvegeknek — és elzárja a gőzt, megnyitja a hidegvíz-csapot mert most meg már hűteni kell, közben kapcsolja a következő kádat a gőzre... — Milyen érzés szakmunkásnak lenni? — Hát, még nem is nagyon tudom, két hete vagyok csak szakmunkás, most végeztem a nagykőrösi ipariskolában. De a fizetésemről is tudom, hogy már szakmunkás vagyok. Hat- ötven órabért kapok. — És az idős munkatársaival nincs vita, nézeteltérés, nem nézik még »gyereknek«? — Nem, szakmunkás vagyok, persze az is igaz. hogy még itt sokat kell majd tanulnom, többet mint az iskolában. Az ősszel már meg is kezdem. Gimnáziumba iratkoztam, érett ségizni akarok, és azután meg majd tovább, még tovább tanulok, talán a konzervipari technikumban. Addig meg dolgozom. hogy elégedettek legyenek velem. Meg azt is meg akarom mutatni, hogy a szakmunkás oklevéllel egy kis tudást is hoztam Nagykőrösről... Közbeszólnak a lányok is az üvegzáró gép mellől, célozgatnak arra, hogy még ilyen fiatal »mesterük« nem volt, meg hogy nem is lesz, mert Pistát nem engedik el maguktól, együtt jár majd el felettük az idő, itt a paksi konzervgyárban. —p— A tárgyalóteremből Randevúra, lopott kerékpáron Erdélyi János a Tolna megyei Építőipari Vállalatnál dolgozott, mint segédmunkás. Legutóbb a bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezet építkezésén dolgozott. Itt is csak két hétig maradt. A legutóbEMBERARCOK: cAz üf jiLiCLQ h cl tánc izccchncit Ha a szemüvegét nézem: szigorú, tanáros. Ha a szemét: maga a diák. Szinte hihetetlen, hogy 65 éves. Igaz, homlokát már kö- rülfonta ezüstszálakkal az idő, de a kedélye a régi maradt, örökifjú. Negyvenkét éve már, hogy Hermész József táncra oktatja Dombóvár ifjúságát, s még ma sem fáradt. Töretlen lelkesedéssel szervezi a tánctanfolyamokat, össztáncokat, — pedig azoknak a fiúknak, leányoknak, akik ma a tanítványai, már a szülei is az ő keze alatt tanultak... Ifjúkorában két szenvedélye volt: a technika és a tánc. Először ipart tanult, majd később elvégezte a tánctanítói tanfolyamot. Ennek negyvenkét éve már! S azóta itt van Dombóváron. A mai és a régi ifjúság közti különbségről faggatom. Mosolyog. — Nehéz kérdés — mondja —, de megpróbálok válaszolni. Hallgat egy kicsit, s aztán beszélni kezd: — Elsőnek talán azt mondom el, hogy a mai ifjúság véleményem szerint őszintébb. — Szeretem a mai ifjúságot. S szerintem meg is érdemelnek minden szeretetet. Természetesen van kivétel is. Sajnos, ma még elég gyakori... — S mind olyan ember, aki élete nagy részét a fiatalok között tölti, miben látja e tünet ellenszerét? ■— Van-e orvossága? — Van. A pontosság. Ha erre neveljük fiainkat és leányainkat — s itt nemcsak az iskolákra, tánctanfolyamokra gondolok, hanem a munkahelyekre is —, akkor fegyelmezettebb, komolyabb lesz az ifjúság mindenütt: szüleivel szemben, az utcán s a nyilvános szórakozóhelyeken is. Végezetül a táncról kérdezem. Vajon a tánctanár számára melyik a legkedvesebb? A tangó? A keringő? Vagy talán valamelyik modern? — Eddig még nem tudtam választani — mondja mosolyogva. Nekem egyformán kedves mindahány. S mégis a legkedvesebb? Azt hiszem mindig az, amit a zenekar játszik... BÉKÉS SÁNDOR YrTTTVTTVTWVTTTTTTVVTTTTVVTVVTVTVVVT'WVVVVVVVVVTVWWTVWVWWVTTTWVVTI bi fizetését június 10-én vette fel. Ez a 360 forint mintha „égette” volna a zsebét, s ezért el is itta egy nőismerőse társaságában Másnapra rendevút Ígért valakinek, de mire felébredt látta, hogy gyalogosan nem tud a megbeszélt helyre odaérni. Éjszakáit a vállalat bonyhádi munkásszállójában töltötte, Farkas József munkatársával együtt. Az „időzavarban” lévő Erdélyi választása, Farkas József kerékpárjára esett, amely a munkásszálló egyik szobájában volt. A szoba lakatját egy téglával leütötte és az ott lévő kerékpárral elsietett a randevúra. Miután a lopott kerékpáron megérkezett a randevú helyére, látta, hogy az ismerőse türelmesen várakozott rá. A legnagyobb sajnálatára azonban tapasztalnia kellett, hogy a két nappal ezelőtt felvett fizetése már elfogyott. Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy az eltulajdonított kerékpárt Száraz Rezső bonyhádi lakosnál elzálogosítja. El is vitte hozzá, azzal hogy a kerékpár mindaddig nála maradhat, amíg a kapott 200 forintot vissza nem fizeti. A 200 forint visszafizetésére már nem volt ideje. mert a rendőrség őrizetbe vette. Erdélyi János, többszörösen bűn tetett előéletű személy. Legutóbb is két évet töltött a börtönben és a kiszabadulása után rövid időn belül újból elhatározta magát a kerékpár-lopásra. A bonyhádi járásbíróság Erdélyi Jánost személyi tulajdon sérelmére visszaesőként elkövetett lopás bűntette miatt 1 évi börtön- büntetésre ítélte és egyes állam- polgári jogainak gyakorlásától 3 évre eltiltotta. Az ítélet jogerős. LAMESELYEM A huligán olyan rikító zöld lameselyemből csináltatott magának kabátot, hogy aki látta, a hideg futott végig a hátán. Szabályos kabát volt, talán egy kicsit hosszabb, mint általában a kabátok és sokkal bővebbre is szabták, de mégsem lehetett azt mondani rá, hogy ragián s trencs- kóhoz sem hasonlított. Bele kellett hát nyugodnunk, hogy kabát, illetve kabát ürügyén hordott ruhadarab. Csak a színe, ez az üvöltő zöld szín hozta zavarba a szemlélőt. Hasonlatot kerestünk, de nem lehetett azt mondani rá, hogy alma, vagy kelkáposztazöld, mert a lameselyem úgy csillogott a lámpafényben, hogy végeredményben egyetlen színhez sem hasonlított. — Huligán. — mondta János barátom, mély meggyőződéssel... — Csak huligánok hordhatnak ilyen lehetetlen kabátot. Valószínűleg volt benne valami, arra gondoltunk, ez a fiatalember tudatában van jelentéktelenségének, senki kutyába se veszi, hát nem tehetett egyebet, ilyen mezt öltött, hogy leplezze szellemi meztelenségét. Igyekezete mélységesen meghatott, mert végtére nem akart mást, mint hírt adni magáról, s ha nem fordul minden ilyen szomorúan visszájára, gratulálni kellett volna igyekezetéért. De sajnos, a csalás már az első percben kiderül. Sikerült feltűnnie, de éppen ezzel győz meg buta semmiségéről. ami a zöld lameselyem kabát mögött sóvárgott értelem és cél után. János azt mondta, akiben any- nyi jó ízlés sincs, az feltehetően mindenre képes, s azon seir\ kellene meglepődnünk, ha néhány nap múlva az újságok bűnügyi rovatában látnánk a lameselyem kabátos fiatalember fényképét. Szabályos társasjátékot kezdtünk: valójában mi is rejtezhet az ordító zöld laméselyem mögött, milyen gonosz indulát, bűnös szándék, micsoda kétségbeejtő gonoszságot takarhat ez a két méter textília, amelyből egy elfuserált kabátot készített valami kontár szabó. A legképtelenebb feltevések hangzottak el, de nem tudtunk megegyezésre jutni. így aztán nem tehettem egyebet, felálltam és odamentem a fiatalember asztalához. — Bocsásson meg, — mondtam könnyedén meghajtva magam és bemutatkoztam. — Újságíró vagyok, így érthető, ha sok minden érdekel. Ez a kabát, hogy úgy mondjam, felkeltette az érdeklődésünket, s miután illően megcsodáltuk, azt is szeretnénk tudni, ki az, aki magára öltötte ezt a kissé szokatlan kabátot. A fiatalember zavartan nézett rám. — Talán valami bajt csináltam? — kérdezte aggodalmasan. — Egész nap dolgoztam, s most iszom egy pohár sört. Nem többet, csak egy pohárral. Arca ijedt volt, kénytelen voltam megvigasztalni. — Ebben az évben fogok érettségizni, — folytatta. — Most, a nyári szünetben dolgozom, mert szeretnék segíteni a szüleimnek. Kőművesek mellett vagyok, naponta hetven forintot űzetnek* igaz, dolgozni is kell érte. — Milyen volt a bizonyítványom? Csak négyes, sajnos a történelemmel és a fizikával lerontottam. De legalább jelesen akarok érettségizni. — Ez a kabát? Ezt tetszik kérdezni? Istenem, ilyen még senkinek sincs és szeretek szépen öltözni. Ezt már a keresetemből vettem. Visszamentem társaságunkhoz, s pontosan beszámoltam mindenről. — Meg mertem volna rá esküdni, hogy közönséges huligán, — mondta János. — Érdekes, — folytatta, s egy kis csalódás is volt a hangjában. — De ha nem huligán, miért jár ilyen szörnyű kabátban? Cs. L. „Csúffá tett a tanító bácsi66 Képzelje, hogy jártam — mondja alighogy átléptem a küszöböt, — ez+ aztán megírhatja az újságban. Az ember hálás akar lenni és visszautasítják — zsörtölődik tovább az asszony. — Ha továbbra is csak hábo- rog, akkor nem tudok meg semmit — biztatom Piroska nénit a részletek elmondására. — Hát tudja, arról van szó, hogy meg akartam hálálni a tanító bácsinak azt a nagy fáradságát, amivel az én mihaszna Ferkémet tanítgatta. Se az apja, se én nem értünk rá vele sokat foglalkozni. Pedig Ferkével nagyon sokat kell bajlódni, hogy legyen belőle valami. Meg aztán mi nem is tudunk neki sokat segíteni, mert megmondom őszintén, nem értünk hozzá. Ezt úgy látszik | a tanító bácsi is tudja, mert évközben nagyon sokat tanítgatta Ferkét és most a szünetben is el- elküldöm hozzá egy kis ismétlésre, mert tudja az sosem árt. Már alig vártam, hogy a csirkéim egy kicsit fölcseperedjenek és vihessek egy párat a tanító bácsinak. Rántani ilyenkor a legjobbak. Mikor odaérek és megmondom, hogy mi járatban vagyok, akkor jött a haddelhadd. Olyan zajt csapott, hogy nem is tudtam, melyik lábamra nehezedjek. Alaposan csúffá tett. Nem tehettem egyebet, minthogy hazavittem a csirkéket. Ezt egy úgynevezett istenháta- mögötti hely tanító bácsijáról mondotta el nekem a Piroska nénij . —S — Qijevinek-s zépj éqmMiiij . Fehér Marika Bonyhád Fehér Bandika Bonyhád Horváth Csilla Diósberény Fehér Lacika Bonyhád A gyermek-szépségversenyre úgy kell szavazni, hogy a Népújságból kivágjuk annak a gyermeknek a képét, akit a legszebbnek tartunk, s beküldjük a Népújság címere,
