Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-23 / 173. szám

1960. július 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s Két nap a faddi edzőtáborozók között... A KISZ megyei Ifjúsági Sport- bizottsága és a megyei TST ren­dezésében az évenként már szinte hagyományossá vált alapfokú ed­zőképző táborozást a faddi Bar- tal-kastélyban az idén is meg­rendezték július 18-tól 25-ig. A megye különböző sportkörei­ből meghívott és ide érkezett ver­senyzők labdarúgó, kézilabda és ökölvívó sportágban nyernek társadalmi edzői ténykedésre jo­gosító képzést. A felnőtt, idősebb sportolók mellett itt találjuk a megye kü­lönböző általános iskoláiból ide- sereglett „ifjú sportvezető”-jelöl- teket is. A felnőtt sportvezetők a legjobb edzők, míg az általános iskolások a legkitűnőbb testneve­lők irányításával készülnek, ta­nulnak naponta. — Szeretnénk, ha a nyolc napi munkánk eredményes lenne és mind a felnőtt, mind az általános iskolás sporttársak hazaérkezé­sük után iskolájuk, sportkörük munkáját az itt tanultak alapján segíteni, fejleszteni tudnák — mondta találkozásunk alkalmával Metz István elvtárs, a megyei ISB elnöke, a táborozás vezetője. Valamennyi sportágban elis­mert, kitűnő edzők, szakemberek vezetik az oktatást. A nyolcnapos edzőképző tanfolyamon 17 kézilab dás — köztük hat női versenyző —, 23 labdarúgó és három ökölvívó részesül elméleti és gyakorlati oktatásban, továbbképzésben. Az általános iskolások edzésein pe­dig 51 iskolás vesz részt. A lab­darúgók csoportjában találjuk dr. Ábrahám Lászlót, Ludas Bélát és Ali Istvánt, akik a labdarúgók képzését vezetik. Mint megtud­tam, Ali István a Testnevelő Fő­iskola végzős növendéke és az ed­zőképző táborban mint fiatal szak­ember vesz részt. A labdarúgók­kal történő első találkozásomkor láttam, hogy „kemény munka” a jelszó az edzéseken. A „porondon” éppen Kosa La­jos — alsónánai labdarúgó kapus volt. Ludas edző a kapusfogáso­kat elemezte vele és a homokozón bizony keményen kellett dolgoz­ni,; mozogni az alsónánai fiúnak, hogy az igen cseles labdákat vé­deni tudja. A labdagyakorlatok után dr. Ábrahám László edző tartott előadást a köréje sereglett labdarúgóknak az edzések helyes levezetéséről, az edzési gyakorla­tok anyagának összeállításáról. Szorgalmasan jegyeztek és az ér­dekes, színvonalas előadás min­den mozzanata szinte „bűvölte” a hallgatókat. Újabb gyakorlati ok tatás következett ezután a helyes labdakezelésről és a sokat vitatott 11-es rúgások, megítélések köré­ből. A kézilabdások edzését Szurdo- ki Zoltán testnevelési főiskolás irányította. A vegyes kézilabdás edzésen a tanfolyam hat női sportolója is szorgalmasan edzett és a játék közben sajátították el a „kézizés” sokoldalúságot kívánó fortélyait. A kézilabdások között találkoz­tam Szániel Máriával, a bonyhá­di sportkör kézilabdázójával. A szerény sportszerető kislány nagyszerű „riportalany”. Vala­mennyi kérdésemre készségesen válaszolt. — Mióta sportol aktívan? — A Bonyhádi Cipőgyárban 1956 óta dolgozom. Sportolni, aktí­van csak most tavasszal kezdtem. Kezdetben idegenkedtem a kézi­labdától, de azóta már igen meg­szerettem. — Mi a véleménye erről az ed­zőképző táborozásról? — Szerintem igen hasznos és sok segítséget ad ez a táborozás. Nagyon sok új, eddig ismeretlen kézilabda-szabályt sajátítottam el. Véleményem szerint az itt lévő összes sportolónak hasonlóan az eddigi évekhez, igen hasznos lesz. — Hányán sportolnak a gyár­ban és hány női kézilabdás van még, akik szintén rendszeresen versenyeznek? — A cipőgyárban elég sokan sportolnak a nők közül is, de a ké- zilab’dábáh csak tíz lány sportol rendszeresen. A csapatunkra büsz kék vagyunk, mert mind a tíz lány jól dolgozó KISZ-tag is. A keménykötésű ökölvívók ed­zését Leposa Dezső, a Szekszárdi Dózsa ökölvívóinak kitűnő edzője vezeti. A délelőtti foglalkozások befejeztével, két pár „box- kesztyű”-vel a vállán igyekezett az ökölvívók részére kijelölt szál­láshelyre Tóparti József, aki a Bonyhádi Vasas ökölvívó szak­osztályában, segédedzőként dol­gozik. Bcrá'ságos labdarúgó- mérkőzés Szekszárdon Július 24-én, vasárnap délután barátságos labdarúgó-mérkőzésre kerül sor Szekszárdon. Ekkor mu­tatkozik be Szekszard sportked­velő közönségének a Szekszárdi Honvéd labdarúgó-csapata, amely a Szekszárdi Dózsa csapatával játszik barátságos mérkőzést. Mint értesültünk, a Honvéd jó já­tékerőt képvisel és így minden bizonnyal színvonalas mérkőzést láthatunk. Népszerűek az mérkőzések Hétfőn készül el a megyebajnokság sorsolása A Megyei Labdarúgó Szövetség felhívja a megyei I. osztályban induló csapatok vezetőit, hogy az 1960/61. évi bajnokságra a sorsolást július 25-én, hétfőn 18 órakor ké­szíti el a szövetség. Kérjük, hogy a sportkörök esetleges kívánságait (ellentétes sorsolás, bányásznap, stb.) a fenti időpontig a szövetség­gel közöljék. Vigh János a Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkára üzemi bajnoki Dombóvárott Az igazán ökölvívói, kisportolt izomzatú 36 éves sportember szin­tén a szerény sportolók közé tar­tozik. Találkozásunk után elsőként fiáról beszélt olyan örömmel és boldogsággal, ahogy csak olyan édesapa beszélhet, akinek a 12 éves fia — korától függetlenül — nagyszerű eredményeket ért el. — Hogyan érzi magát itt a tan­folyamon? — Nagyon meglepő számomra, hogy a mai fiatalságot mennyire támogatják. Hej, az én fiatal éveimben... Sohasem mertünk volna mi „akkor” ilyen nagy se­gítségről, támogatásról még csak álmodni sem. Számomra ez a nyolcnapos táborozás örök emlé­kű lesz és nagyon örülök, hogy a fiatal sportolók között én is itt le­hetek és fejleszthetem tudásomat. — Hányadik éve sportol, mint ökölvívó? — Tizennégy éve sportolok, még Jugoszláviában kezdtem az ököl­vívást. Amióta Magyarországon élek, már sok versenyen szerepel­tem. Egy versenyző számára néha fájó az, hogy ha nincs az első há­rom helyezett között, akkor lassan kezdik elfeledni. — Hogyan fogja tudni haszno­sítani sportkörében a faddi tan­folyamon tanultakat? — Leposa Dezső edző sporttárs személyében kitűnő ökölvívó szak­embert ismertünk meg. Előadásai alatt rengeteget tanultunk. Sze­retném, ha a vizsga után otthon is sikerülne így tovább adni a ta­nultakat. Nekem csak az a kéré­sem, hogy a Bonyhádi Zománc­gyárban jobban segítsék az ököl­vívókat is. Eddigi eredményeik alapján megérdemelnék ... Az edzőképző tanfolyam hall­gatóinak a napi beütemezett ed­zések és előadások után minden lehetőségük megvan arra, hogy a hasznosat a kellemessel is össze tudják kapcsolni. Tudósításom készítésekor a tanfolyam hallga­tóinak egy része a televíziós adást figyelte, másik része pedig olva­sással és a községi mozi filmelő­adásának megtekintésével szóra­kozott. Első napi tudósításom nem len­ne teljesen egész, ha a tanfolyam hallgatóinak élelmezéséről gon­doskodó szakácsnőkről nem írnék. A tanfolyam minden hallgatója — még az igényesek is — elismerés­sel beszélnek a kitűnő élelmezés­ről. S hogy valóban reálisak a sportolók véleményei, elismerései a kitűnő ételekről, azt e sorok tu­dósítója is megerősítheti. A konyha személyzete és a ve­zető szakácsnő, Budai Antalné munkájának dicséretére legyen mondva: a szakácsnők eddig je­lesre vizsgáztak... Fekete László Kisdorog—Hidas 3:1 (2:0) Az újonc, megyebajnokságban szereplő kisdorogi csapat Hidason játszott barátságos mérkőzést. A kisdorogi csapatnál még az erőn­lét hiánya mutakozott, de még így is könnyen győzték le a hida­si együttest. Nagy népszerűségnek örvende­nek Dombóvárott az üzemi baj­noki mérkőzések. Az üzemi baj­nokságban 8 csapat vesz részt, ahol a találkozókat a nagy küz­delem és a színvonalas játék jel­lemzi. A Dombóvári Járási Lab­darúgó Szövetség úgy tervezi, hogy a Szekszárdon megrende­zett üzemi bajnokság első két he­lyezettjével mérkőzést rendeznek, olyan formában, hogy egyik va­sárnap Dombóvárott, a másik va­sárnap Szekszárdon játszanak le a mérkőzést. Az üzemi bajnokság állása 1—2. Fűtőház 6 5 — 1 16:7 10 — Mert hátszél volt! 1—2. Forgalom 6 5 — 1 16:7 10 * 3. Posta 6 4 — 2 18:11 8 Két bíró beszélget: 4. Vasipari Ktsz 6 3 — 3 5:6 6 — Miért van bekötözve a fe­5. Közalkalmazottak 5 3 — 2 9:15 6 jed? 6. Szertár 6 3 — 3 8:16 6 — Öh, ne is kérdezd. Vasárnap 7. PFT 6 2 — 4 8:18 4 mérkőzést vezettem és kevés a VICCES SOROK — Mit szól az új úszórekord­hoz? — Óriási, óriási kérem! — Én úgy hallottam, hogy nem hitelesítik! — Miért? S. Tsz, Áll. Gazd, törölve 1 futóedzésem, Mire képes a sportszeretet? A németkéri KISZ-fiatalok — épp úgy, mint a többi község fia­taljai — nagyon szeretik a spor­tot. Eddig a lányok részére nem volt sportolási lehetőség, de ami­kor megkapták a járási TST-tői a szpartakiád versenykiírást, elha­tározták, ők is sportolnak. Min­den kezdet nehéz — tartja a köz­mondás, de hogy ez mennyire így van, a németkéri lányok tudják legjobban. Ahányan vannak, any- nyifelé dolgoznak, termelőszövet­kezetben, Pakson, a Tamási Erdő- gazdaság bikácsi üzemegységénei, a szőlészetnél stb. Közös edzésre nem nagyon volt lehetőség, kivé­ve a szombat—vasárnapi napokat. Ekkor a pályát rendbehozták és mivel röplabdájuk nem volt, köl­csönkért futball-labdával elkezd­ték a felkészülést. Somogyi Kál­mán sietett a lányok segítségére és mutatta a röplabda sport fo­gásait, ismertette velük a szabá­lyokat és lassan, fokozatosan meg­mutatkozott a közös munka ered­ménye: a helyi verseny után részt vettek a paksi járási szpartakiá- don, ahol az elsőséget kiharcol­ták. Ezen a versenyen a járási TST-től kapott felszerelésben áll­tak ki és ezt a felszerelést labdá­val együtt maguknál tartották a megyei döntőig. A megyei dön­tőn a németkéri csapat bravúro­san küzdött és a röplabdatorna legkellemesebb meglepetését okoz ta jó játékával, szereplésével. A verseny után beszélgettünk a sportolókkal és a sportolók nevé­ben Bálint Erzsébet a következő­ket kérte: — Nagyon szeretünk röplabdáz- ni, de ahhoz, hogy továbbra is játszani tudjunk, jó lenne, ha leg­alább labdánk, esetleg ruhánk és cipőnk is lenne. Szívesen várunk és fogadunk el bármilyen segít­séget, hogy felszerelés-hiányunk megoldódjon, mivel a felszerelést, amiben ma játszottunk, vissza kell adni a járási TST-nek. A németkéri lányok sportszere- tetből jelesre vizsgáztak. Me­gyénk sportvezetői tőlük telhe­tőén segítsék a németkérieket, hogy legyen labdájuk és felszere­lésük. Mindkét óvást elutasította a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség Szekszárd fellebbezését az MLSZ-hez továbbították A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága szerdán este tárgyalta a Kapos­vári Kinizsi óvását a Kaposvári Dózsa ellen és a Szekszárdi Pe­tőfi óvását a Kiskunhalasi MEDOSZ—Csepel Autó mérkő­zéssel kapcsolatban. A fegyelmi bizottság a Kaposvári Kinizsi óvását elutasította, mivel a kér­déses Dózsa-játékos játékjogát a Somogy megyei Labdarúgó Szö­vetség július 4-ével függesztette fel és a két csapat találkozóját viszont ezt megelőző napon, 3-án bonyolították le. A játékos tehát jogosan szerepelt az együttesben. A bizottság a mérkőzést a pályán elért l:0-ás eredménnyel a Ka­posvári Dózsa javára igazolta. A Szekszárdi Petőfi óvását is elutasította a fegyelmi bizottság, mivel az óvás elévült. Igaz, hogy a Kiskunhalasi MEDOSZ szabály­talanul igazolt egy játékost, de ő már öt mérkőzésnél többször sze­repelt és így az óvási ok elévült. A fegyelmi bizottság javaslatot tett az MLSZ-nek, hogy a Kis­kunhalasi MEDOSZ vezetőségét és a játékost a történtekért bün­tetésben részesítse. A Szekszárdi Petőfi—Pécsi BTC félbeszakadt mérkőzés óvási ügyében hozott döntést megfel­lebbezte a Szekszárdi Petőfi, amely fellebbezést az MLSZ- nek továbbította a fegyelmi bi­zottság. Mi újság Gyönkön? A gyönki labdarúgó-csapat va- | sárnap már barátságos mérkőzést játszott. Hazai pályán 6:5 arány­ban szenvedett vereséget a Nagy- mányoki Bányásztól. Igen érde­kesen alakult az eredmény, hi­szen a vendégek 3:1-re vezettek, majd 3:3 volt a félidő eredmé­nye. A gyönkieknek sokáig emléke­zetes marad a tavaszi szezonban Mányokon elért győzelem, hi­szen ez a bombameglepetés a bentmaradást jelentette a csapat­nak. Egyébként a gyönkieknek képességük alapján jobban keL I | lett volna szerepelniük, de sok olyan mérkőzést elvesztettek, ahol a játékidő túlnyomó részé­ben győzelemre álltak. Kevés helyen szeretik úgy a „focit”, mint itt. Jellemző erre, hogy a ktsz minden dolgozója ha­vi 10 forinttal támogatja a sport­kört, azonkívül ha vidékre utazik a gárda, akkor valósággal vere­kednek azért, hogy ki utazhasson el velük? Egy-két rossz szellemű játékos kimaradt az együttesből és a vezetők, szurkolók egyaránt azt remélik, hogy ennek meg fog [mutatkozni a hatása,

Next

/
Oldalképek
Tartalom