Tolna Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-22 / 172. szám

1960. július 22. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG s Tanár és diák a Toldi Miklós sportmozgalomról A Toldi Miklós testnevelési mozgalom szabályzata alig egy hónapja látott napvilágot, mégis mindinkább beszédtéma a fiata­lok körében, az újságok hasábjain pedig széleskörű vita indult meg és fejlődött ki annak érdekében, hogy a szabályzat valóban elérje a célját, erős, edzett ifjúság ne­veléséhez nyújtson segédkezet, kiszélesítse a minőségi sport alap­jait és ezen keresztül a verseny- sport részére biztosítson utánpót­lást. Erről beszélgettünk a minap Hogy állunk a dobószámokban? A Magyar Atlétikai Szövetség az idén új szinteket állapított meg az érdemes sportolói címek elnyeréséért. A szintek igen magasak, sok számban magasabbak mint a je­lenleg érvényben lévő országos rekord, A férfi dobószámokban a követ­kező eredményt kell teljesíteni annak, aki el akarja érni ezt a megtisztelő címet. Súlylökés 17,30 méter Diszkoszvetés 54,— méter Gerelyhajítás 76,— méter Kalapácsvetés 63,— méter Bizony ezeket a szinteket nem könnyű elérni, s egyelőre a Tol­na megyei versenyzők messze áll­nak tőlük. Ha az érdemes sportolói szintet vesszük 100 százaléknak, akkor az idei Tolna megyei dobóeredmé­nyek alapján a következő sor­rendet kapjuk.­1; Kun (Dunaföldvár) súly 13,69 m 79 % 2. Nyakas (Bonyhád) gerely 59,59 m 78 % 76 % 3. Doszpod (Szekszárdi diszkosz 41,11 m 4. Bakó (Szekszárd) gerely 56,— m 73 % 5. Kun (Dunaföldvár) diszkosz 39.26 m 72 % 6. Bakó (Szekszárd) súly 12,38 m 71 % 7. Doszpod (Szekszárd) súly 12,11 m­70 % 69 % 8. Bakó (Szekszárd) diszkosz 37,28 m 9. Pelényi (Szekszárd) gerely 50,79 m 67 o/0 10. Kun (Dunaföldvár) kalapács 42,05 m 66 % Az eredmények alapján jogos­nak látszik az a remény, hogy több megyei atléta még az idén teljesíti az érdemes sportoló szint 80—85 százalékát. A lista érdekessége, hogy Kun és Bakó három szám ban is rangsorolva van. Ez mu tatja a sokoldalúságukat. L. Gy. A lóugró-csapat gyakorlat közben A Szekszárdi Közgazdasági Technikum lóugró-csapata gyakorlatát mutatja be a szekszárdi sporttelepen. Mozolai János testnevelő tanár­ral és diákjával, Kosztolányi Györggyel, a tavalyi középiskolás bajnok vágtázóval. „Örömmel üdvözlöm a Toldi Miklós testnevelési mozgalmat” — kezdte nyilatkozatát Mozolai Já­nos. — „Legfőbb értékét az eddi­gi jelvényszerző mozgalmakkal szemben abban látom, hogy fia­tal kortól, nemre való tekintet nélkül a legszélesebb tömegek ré­szére biztosítja a sportolási lehe­tőséget. Bizonyos sportágakban való jártasságon kívül kötelezően írja elő ismeretanyag elsajátítá­sát is. Különösen örülök annak, hogy némelyik sportág megtanu­lását teszi a részvevő kötelessé­gévé. Remélem, hogy fiatalságunk örömmel vesz majd részt a moz­galomban és a mozgalom rövid időn belül a magyar sport alap­jait fogja majd képezni.” Kosztolányi György nemcsak a pályán állja meg a helyét, hanem az iskola padjaiban is. Kitűnő ta­nuló és szerény sportember. Ez csendül ki abból is, amit a Toldi Miklós sportmozgalomról mon­dott: „Mikor meghallottam a moz­galom elnevezését, a magam ré­széről is igen helyesnek találtam. Toldi Miklós személye és alakja valóban fedi azt a célt, amit a mozgalommal kívánunk elérni. Nemcsak erős, egészséges, ép tes­tű, hanem egyenes jellemű és szellemileg is kiváló egyént vá­lasztottak mintaképül. A mozga­lom legnagyobb erényét abban látom, hogy összekötő kapocs kí­ván lenni a tömegsport és a ver­senyszerű sport között. Aki be­kapcsolódik a mozgalomba, an­nak rendszeres munkát kell majd végeznie. Azáltal, hogy a sport­nak szinte minden ágát magában foglalja, lehetőség nyílik a spor­tolásra azoknak a számára is, akik a sport egyes területein nem versenyeznek rendszeresen. Tet­szik még az is, hogy hatéves kor­tól kezdve mindenki részt vehet a mozgalomban. A mozgalom gyakorlatban tör­ténő megvalósítása kezdetben ke­mény munka lesz. Az edzők, a ve­zetők, de az aktív sportolók is minden bizonnyal segíteni fogják a mozgalom kiszélesítését, hiszen ezáltal majd a dolgozók széles tö­megei ismerkedhetnek meg a sportolás szépségeivel és örömei­vel.” így vélekedik tehát a tanár és diákja, aki egyben aktív verseny­ző is, a sportmozgalomról. Nem sok idő van vissza ahhoz, hogy a gyakorlatban is megmutathassák, mit kívánnak tenni majd a moz­galom sikeres megvalósulásáért. T. Megérdemelt szovjet győzelem (Fotó; Bulla) A párizsi lapok még mindig bő­ven foglalkoznak a nemzetek ku­pája labdarúgó tornájának döntő eseményeivel. Az összes francia lapok egyöntetűen azon a vélemé­nyen vannak, hogy a Szovjetunió együttese megérdemelten nyerte ezt a tornát. A lapok azonban hoz­záteszik, hogy a júliusi időpont nem volt kedvező, mivel Francia- országban ebben az időben már szünetel a labdarúgás és más sport ágak iránt nyilvánul meg a sport- kedvelők érdeklődése. A Szovjet­unió—Jugoszlávia döntő mérkő­zéssel kapcsolatban a L’Équipe francia sportláp megjegyzi, hogy az atléták legyőzték a labdarúgó­kat. A szovjet válogatott tagjai fizikailag jól bírták a gyors ira­mot, sőt még volt erejük a győ­zelem megszerzésére is. A France Soir párizsi esti lap a következő kérdést tette fel a döntő mérkő­zéssel kapcsolatban: Ha a szovjet labdarúgó-csapat erejéhez még egy kis válto-T'’tos«ágot is visz a játékba, akkor melyik csapat győzheti le őket? Riport Sajnos, a fotóművészet útjai ki­számíthatatlanok. Ennek a riportnak az élére an­nak a kocsolai kislánynak a képét akartuk biggyeszteni, aki a kézi­labda torna legtehetségesebb részvevője volt a szpartakiád ver­senyén. Nos a kép nem sikerült. Leg­feljebb elmondhatom, milyen lett volna. A kislány 15 éves. Fekete volt a copfja, lábán virágos tutyi ékeskedett. Amikor megkértük, álljon a lencse elé, gyanakodva végigmustrált bennünket, bizo­nyára arra gondolt, hogy ugrat­juk, viccelünk vele. De azért mégis kötélnek állt. Nem csinált hamis pózt az arcára, még csak nem is fésülködött meg. Csak állt, a fejét kissé félrefordítva, ki­csit zavarban volt, kicsit izgult — de ezt nem mutatta — és nem szólt egy szót sem az egész mű­velet alatt. Hát ilyen lett volna a kép. kép nélkül | A kislányt egyébként Fejes Má- I riának hívják és nem a szójáték kedvéért, de valóban ő volt a ko­csolai csapatnak a „feje”. Tért­ölelő, pontos átadások, jó lövé­sek. De milyen jók! Hátvéd létére kilenc gólt dobott a három mér­kőzésen. Volt például egy nagy­szerű gólja, amelyet majdnem a fél pályáról ért el, villámgyors, védhetetlen, lapos lövéssel. A simontornyai csapat edzője, aki játékvezetőként működött a versenyen, nagyon jó vélemény­nyel volt a kislányról. Mint mondta, akármelyik pillanatban be merné állítani a területi baj­nokságban játszó bőrgyári csa­patba. Fejes Mária még sokat fejlőd­het. Reméljük, nem hagyja abba a sportolást, és akkor egészen bi­zonyos, hogy még sokszor találko­zunk a nevével. Felkészülés a szpartakiád területi és országos döntőre A kézilabdások és röplabdások vasárnap Baján játszanak, az at­léták Szekszárdon készülnek A megyei Testnevelési és Sport­tanács, valamint a megyei Ifjúsági 1 Sportbizottság elfogadta a Bács ! megyei TST és ISB meghívását és | így vasárnap Baján kerül meg­rendezésre Tolna megye—Bács me gye röplabda- és kézilabda-mérkő­zés. Tolna megye részéről a szpar­takiád győztes gyönki férfi és lcis- dorogi női röplabdások, valamint a tolnai férfi kézilabdások és a mözsi női kézilabdások vesznek I részt. A kézilabda- és röplabda­tornára vasárnap délelőtt 10 óra­kor kerül sor a bajai városi sport­telepen. * A szpartakiád megyei döntőn első-második helyezést elérő atlé­ták részére a szpartakiád rendező bizottság biztosítani kívánja a fel­készülést az országos döntőre. Ennek érdekében vasárnap dél­előtt fél 11 órakor Szekszárdon a szpartakiád verseny atlétikai szá­mainak első-második helyezettjei a Szekszárdi Dózsa atlétáival mérik össze tudásukat. A megyei szpartakiád válogatott ezt köve­tően még egyszer versenyszerűen készül az országos döntőre. Augusztus 7-én a Veszprém me­gyei TST által rendezett verse­nyen vesz részt, ahol öt megye legjobb szpartakiád versenyzői szerepelnek. I A Santos futballüxiétről A kávébarna bőrű FC Santos brazil labdarúgó-csapat befejez­te súlyos valutákkal alátámasz­tott európai portyáját. A kiváló brazil labdarúgó-csa­pat pár hét leforgása alatt 16 mér kőzést játszott, ebből 14-et meg­nyert és csak kettőt veszített el. A két vereség közül is a Fiorentina elleni 3:0, csak a könnyelműségnek tudható be, míg a Barcelona elleni 4:3-ért nem kell szégyenkezniök, hiszen a barcelonaiak a világ egyik leg­jobb klubcsapatának számítanak. A brazil együttesnek a gólaránya is egészen kiváló: 71:32. íme a mérkőzés-sorozat: Santos—Standard Liége 4:3 Santos—Lengyel válog; . 5:2 Santos—München I860 9:1 Santos—Anderlacht 6:3 Santos—Anvers 10:1 Santos—A. S. Róma 3:2 Fiorentina—Santos 3:0 Santos—Reims 5:3 Santos—Racing Paris 4:1 Santos—La Gantoise 5:2 Santos—Antwerpen 3:1 Santos—Eintr. Frankfurt 4:2 Santos—Berlin válogatott 4:2 Santos—Reims 3:1 Santos—Toulouse 3:0 Barceleona—Santos 4:3 Peléék csapatának nem kell szégyenkeznie e miatt a lista miatt. GYÜSZÜ Tolna megyei labdarúgó-csapat az országos döntőben Az országos földművesszövet­kezeti labdarúgó-bajnokság elő­döntőit 2 csoportban rendezték meg. Tolna megye az egyik cso­port győztese lett, itt szerepelt még Komárom, Győr, Somogy és Zala megye, valamint a SZŐ VOSZ együttese. A másik csoportgyőztes Bács- Kiskun megye csapata lett. A két megye augusztus 20-án mérkőzik meg az Országos Földművesszö­vetkezeti Bajnokság győztese címért. Á Garbacz ma áll rajthoz Maribotban a jugosziávok ellen Magyarország ifjúsági atléta válogatottja a hét végén (pénte­ken és szombaton) vívja idei má­sodik viadalát — Mariborban a jugoszláv okkal. A július elején Debrecenben a Német Demokra­tikus Köztársaság ellen szerepelt csapat összeállításán csak néhány változás történt. Az ifi válogatott­ban szerepel a Szekszárdi Dózsa versenyzője Garbacz is, aki 1500 méteren képviseli Magyarország színeit. Garbacz verseryszámára ma kerül sor. városi üzemi labdarúgó-bajnokság állása 1. MÉSZÖV 4 4 ___ _ 15 :1 2. öregfiúk 4 4 ____ ____ 41: 4 3. Építőipari 5 2 ____ . 1 19:19 4. Vasipari 4 2 ____ 2 11: 16 5. Gépjavító 3 1 1 1 7:9 6. Szőlészet 5 1 1 3 11:30 7. Nyomda 5 — 2 3 7:21 8, Vendéglátó 4 1 — 3 4:15

Next

/
Oldalképek
Tartalom