Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-02 / 129. szám

4 frOLNA MEGYEI VEPÜJSÄG i960, június 2. Letenyei György: A tegnapból a holnapba (t) I960, január 12-én Gerjen va­lamennyi mezőgazdaságból élő lakosa tagja lett a termelőszö­vetkezetnek, meg lehetett ren­delni a Bonyhádi Zománcgyár­tól a táblát, amely majd az út mentén hirdeti: Gerjen ter­melőszövetkezeti község. Ezzel a pár szóval el is lehet­ne intézni a dolgot és lezártnak tekinteni az átalakulást. Ahhoz azonban, hogy az egész átalaku­lási folyamat a maga bonyolult­ságában és sokrétűségében tisz­tán álljon előttünk, felvázolom a község helyzetét, az átszer­vezés munkáját, az átalakulást egészen addig a pillanatig, ami­kor a közgyűlés zárszavával megkezdődött az új fejezet a község történetében. Az új feje­zet, az igazi történelem, mert bátran nevezhetem az eddigi éveket, évtizedeket a község előtörténetének. Ami most kez­dődik az merőben más, mint a régi volt: minőségileg új, nem is hasonlítható az eddigiekhez, formájában sem, de különösen nem tartalmában. Az új, az igazi történelem megírása a jövő feladata, annak ma még csak körvonalai látsza­nak kibontakozni. Viszont az új történelem a régi méhében születik, abban gyökerezik, s azok az emberek fogják majd az újat csinálni, akik a régit él­ték ezidáig. A régi történetre utalni néhány mondattal, na­gyon is jellemző esemény fel­elevenítésével, és a felszabadu­lás óta eltelt előtörténet, majd az átalakulás felvázolása éppen annak érdekében szükséges, hogy már most az indulásnál tisztán látsszék, mi az a feles­leges sallang, amit elhagyni el­engedhetetlenül szükséges, mi az, amit megőrizni kötelesség, s talán a régi ismerete segít egy kis világosságot deríteni arra a kérdésre is, amely manapság a legégetőbb, a legfontosabb: Ho­gyan tovább? • Zsákutca. Ez volt az első ér­zésem, amikor december ele­jén ebbe a községbe jöttem, hogy egy hónapig együtt éljek a falu lakosságával, nem úgy, mint újságíró, hanem mint nép nevelő, aki elsőrendű feladatá­nak nem azt tekinti, hogy meg­örökítse a falu és az átszerve­zés történetét, hanem hogy ré­szese, előmozdítója legyen a nagy átalakulásnak. Fadd irányából kanyarog a gidres-gödrös makadámút, lép- ten-nyomon követelve már a javítást. Messziről nézvést ko­rántsem mondható csinosnak, vagy pláne szépnek a község képe. Hogy éppen a temető fo­gadja az idetartó utast, egyene­sen lehangoló. S utána a göd­rök, melyekben még tavaszi­őszi időkben is bokáig, térdig- érő víz áll, nemhogy javítana az összképen, inkább rontja azt. A benne hentergő disznók vi­szont arra mutatnak, hogy az állattenyésztés jó színvonalon áll a községben. De most december van, a víz hátára hártyát vont a jég, a sa­rat jóindulatúan betakarja a szállingózó hó, s a temető ko­morsága is feloldódik a köny- nyű, vattafehér takaróban. Bent a faluban következik az első nagy meglepetés. Nyílegye­nes, rendezett utcák, csinos, jól karbantartott házak, sok a be­tonjárda, sok a fa, az István ki­rály utca gesztenyesora egyene­sen szépnek mondható, s a ta­nácsházán belül olyan szép kultúrterem várja a művelődni, szórakoznivágyókat, hogy meg­irigyelhetné nagyon sok köz­ség. Zsákutca. S vajon csak azért és elsősorban azért, mert egyet­len kövesút szeli át a falut? Egyetlen kövesút, amely a Duna-parton véget ér, hogy in­nen már csak a réven lehessen a túlsó partra jutni, ahonnan világos időben jól látni a kalo­csai út kettős jegenyesorát. — Vasútállomás nincs, az acélpá­lya messze elkerüli Gerjent, az autóbusz napjában négyszer jelenik meg a községben, ez je­lenti az egyetlen gyors, korsze­rű összeköttetést a világgal, no meg azok az autók, amelyek így szervezés idején gyakrab­ban, egyébként meglehetősen ritkán állnak meg a tanácsháza előtt. De ez indokolja-e a zsákutca elnevezést? Aligha, hiszen a rossz összeköttetés ellenére is élénk kapcsolatot tartanak fenn a gerjeniek a szomszédos köz­ségekkel, de a Duna túlsó part­jával is. S amint a későbbiek­ben majd kiderül, sok szem­pontból számos község irigyked­ve nézhet a gerjeni állapotok­ra. Hogy mégis ezt a sötét és lényegében elmarasztaló elne­vezést használtam, annak jól megalapozott oka van. s a té­nyek cáfolhatatlanul bizonyít­ják. Az összlakosság 1893 fő — legalábbis akkor ennyi volt — ebből 1300 paraszt. A csalá­dok többsége 3—8 holdas, leg­feljebb ötven parasztnak van három holdnál kevesebb, s ta­lán húsznak nyolc holdnál több földje. A földek minősége ki­váló. Senkit ne tévesszen meg az, hogy mégis 10—12 aranyko­ronára vannak besorolva. Ez még annak az emléke, hogy a Tolna megyében közismert ger­jeni nagybirtokos, Madi Ko­vács, annakidején saját föld­jeinek aranykorona értékét ala­csonyan állapította meg (tehet­te. hiszen ő volt a főispán), hogy kevesebb adót kelljen fizetnie, így aztán persze a szomszédos parasztok földjeit is hasonlóan alacsonyra kellett értékelni. — Mondanom sem kell, hogy ez­zel a gerjeni parasztok jól jár­tak. A lakosság jómódú. Ezt fej­lett gazdálkodásuknak kö­szönhetik. Az állattenyésztés mellett, amely igen fejlett, a különböző zöldségféleségek hoz­zák a legnagyobb hasznot, amelynek nagy részét primőr­áruként — hála a hajóállomás közelségének — Pestre szállít­ják. Szokatlanul tájékozott, mű­velt nép lakja a falut. A kul­túra iránti igény feltűnően nagy. Erre csak néhány pél­dát. A könyvtár — ennél elha- nyagoltabbat egyébként még nem sok községben láttam — havi forgalma meghaladja a kétszáz kötetet. Körülbelül öt­száz újságpéldány jár a faluba. A rádiótulajdonosok száma 351, minden háromnegyed házra jut egy rádió. Televíziós ké­szülék négy van a faluban. (Az adatok januáriak, azóta termé­szetesen történhetett némi vál­tozás.) Amit eddig felsoroltam, ép­pen az ellenkezőjét látszanak bizonyítani, amit a cikk elején írtam. Hogyan is állunk hát az­zal a zsákutcával? Mert hogy zsákutca, bizonyítódik az itt következőkből. Fejlődik a Sióagárdi Népművészeti Szövetkezet j Rövid, mindössze kétéves múlt­ára tekint vissza a Sióagárdi Nép- <művészeti Szövetkezet. Két évvel < ezelőtt Király Irén és Illy Irma <pedagógusok voltak a kezdemé- <nyezői. Azt mondani sem kell, jhogy szívesen álltak melléjük a ^sióagárdi hímző asszonyok, Var- <ga Ferencné, Tóth Jánosné és a < többiek, hisz nem kevesebbről < volt szó, mint arról, hogy a sió- jagárdi népművészetet fellendít­sék. Hozzáfogtak a tagtoborzás­ához. Munkájuk eredménnyel járt, jma már 70 tagot számlál Sió- ^agárdon a népművészeti szövet- ékezet. é é Sokat lehetne írni a két év é előtti kezdeti nehézségekről, ame­lyekkel meg kellett küzdeniük <Fáradozásuk azonban nem volt é eredménytelen, amelyet bizonyít éaz is, hogy ezúttal már sikereik­éről írhatunk. A sióagárdi hímző é asszonyoknak nem kis részük 3 van abban, hogy népművészetük, i amelyben a magyaros, szlá- Jvos hatások mellett bizonyos svá- *bos vonások is érvényesülnek, vi- élágszerte egyre ismertebbé válik. é Először a brüsszeli világkiállí­táson szerepeltek nagy sikerrel éEzt követően szaporodtak a meg­rendelések. A szövetkezet tagjai é— többségükben parasztasszo- 3nyok — amikor a kinti munkák é szünetelnek a téli hónapokban, ^különösen szépen dolgoznak. Feb­ruár hónapban például 11 000 fo­rintot forgalmaztak. Április 4-re ébeneveztek a HISZÖV által hir­detett országos versenybe, amely- ére 14 különböző hímzést és szőt- 3 test készítettek. A beküldött pá­lyamunkák közül egy hímzésük í helyezést ért el, négy munkada­rabjuk pedig eljut a július hó­napban Moszkvában megrende­zésre kerülő népművészek világ- kiállítására is. A sióagárdi asszo­nyok büszkék szövetkezetükre és arra, hogy rövid kétéves munká­juk után két tagjuk, Varga Fe­rencné és Tóth Jánosné immár alkotó-díjas népművészek. A szövetkezet tagjai a hímzé­sek és szövések készítésén kívül foglalkoznak a régi népművészeti hagyományok felgyűjtésével is. Dédelgetett tervük egy kisebb tájmúzeum létesítése. Néhány hó­nappal ezelőtt a lelkes kis cso­port hozzá is fogott a régiségek felgyűjtéséhez, amelyek már ed­dig is komoly értéket képvisel­nek. A kutatás nyomán többek között előkerült két — több száz­éves motívumokkal díszített —- pruszlik, kendők és térítők, fehér és színes hímzéssel. Találtak ré­gi. kivarrott párnákat, subrikolás- sal díszített» ingeket, cifrabokájú kapcákat, remekbe faragott rok­kafákat és egy 1720-ból szárma­zó, ónból készült cizellált keresz­telő kancsót. A Sióagárdi Népművészeti Szö­vetkezet lelkes tagságát most újabb öröm érte. A TIT Tolna megyei szakcsoportja, amely a tavasz folyamán színes diafilmet készített a sárközi népművészet­ről, most Tolna megye másik néprajzilag rendkívül érdekes vi­dékéről, a sióagárdi népviseletről és népművészetről készít színes diafilmet. A filmet megfelelő ma­gyarázó szöveg kíséretében a me­gye iskoláiban, valamint a TIT ismeretterjesztő előadásai kereté­ben is bemutatják. P.-né (Folytatjuk.) Tolna megye Művelődésügyi Állandó Bizottsága a megye művelődésügyi beruházási tervjavaslatáról tárgyalt Megyénk Művelődésügyi Ál­landó Bizottsága Gróh Józsefné elnökletével kedden tartott ülést, Änelyen megtárgyalta a megyei tanács művelődésügyi osztályának a második ötéves tervvel kapcso­latos beruházási tervjavaslatát. Tucsni László előadó ismertette a bizottság tagjaival a művelődés- ügyi osztály elgondolását az 56 millió forintos hitelkeret felhasz­nálását, amely szerint az osz­tály a megye óvodahálóza­tát 2755 férőhellyel kívánja fejleszteni. Ebből tisztán állami beruházásból 75 férőhely, 2400 férőhely társadalmi úton állami támogatással, 280 férőhely pedig tisztán társadalmi úton valósul meg majd a második ötéves terv folyamán. Ez a férőhelyfejlesztés annyit jelent, hogy az óvodáskorú gyerekek óvodai foglalkoztatását öt esztendő leforgása alatt a jelen­legi 41 százalékról 63 százalékra növeljük; A második ötéves tervben to­vábbra is súlyponti kérdés lesz az általános iskolai osztálytermek számának növelése. Állami beru­házásokból 50 új általános iskolai osztályterem épül, míg közös for­rásból, nagyobbrészt helyi erőfor­rások igénybevételével, illetőleg tisztán helyi erőforrásból további 44 tanterem építését tervezik. A tervek szerint a megye általános iskolai tanulólétszáma 1963-ban éri el a legmagasabb pontot: 38 100 lesz a várható tanulólét­szám, innen kezdve apad és már 1965-ben az 1962-es szintre esik vissza. A tervezet szerint nem vál tozik az egy tanulócsoportra eső tanulólétszám, amely jelenleg is 30 és ennyi lesz 1965-re is. Az új tanteremépítések következtében, annak ellenére, hogy 72 tanterem­avulással is számol a tervezet, to­vább javul az egy tanteremre jutó tanulócsoportok száma és a tervév utolsó esztendejében már csak 109 tanulócsoport jut 100 tanteremre. Ismét közelebb kerü­lünk tehát a váltakozó oktatás teljes kiküszöböléséhez. Foglalkozott az előadó a poli­technikai oktatás bevezetésével is. Ennek kapcsán elmondotta, hogy a művelődésügyi osztály elgondo­lása szerint a második ötéves terv utolsó évére már valamennyi olyan általános iskolában beve­zetik a politechnikai oktatást, amelyet önálló, vagy körzeti köz­ponti iskolának jelöltek ki. Ez­után .részletesen ismertette az osztály általános iskolai beruhá­zási programjavaslatát. Részletesen szólt az előadó a középiskolák fejlesztéséről is. El­mondotta, hogy a második ötéves terv folyamán az általános iskola VIII. osztályát az eddigi 2930 he­lyett 1965-re már 3650-en fogják elvégezni. Ennek megfelelően a középiskolákba felvehető I. osz­tályos tanulók számát is öt eszten­dő leforgása alatt 1025-ről 1260-ra, az összes középiskolai tanulócso­portok számát pedig 102-ről 121- re kell felemelni. Fentiekre te­kintettel 24 középiskolai osztály­terem építése vált szükségessé be­ruházási hitelből. Ez a 24 közép­iskolai osztályterem Pakson, Bonyhádon, Szekszárdon és Bá- taszéken fog majd megépülni, de emellett tornateremmel és előadó, termekkel kívánja a művelődés- ügyi osztály fejleszteni a duna- földvári gimnáziumot, a tolnai és tamási gimnázium pedig tornater­met kap majd a tervidőszakban. Szóba került az iregszemcsei gyógypedagógiai intézet fejleszté­se. a tamási, valamint a dombó­vári járási kultúrotthon építése, nemkülönben a szekszárdi diák­otthonok fejlesztésének a kérdése is. ÍO. 1=) '¥’***•• " & TSZtagoÁc őioctos jiőfiQcftrfiLá£(Z aiJllatforgalmiVállalattal (6)

Next

/
Oldalképek
Tartalom