Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-02 / 129. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1960. június 2. A Kínai Népköztársaság növekvő nemzetközi tekintélye a SEATO-tanácsülés legfőbb témája A Reuter jelentése szerint a Washingtonban kedden összeült SEATO-tanácsülés tárgyalásainak legfőbb témája a Kínai Népköz- társaság mindjobban növekvő nemzetközi súlya és tekintélye. A négynapos ülésre érkezett dele­gátusok — a délkelet-ázsiai ag­resszív katonai tömb tagállamai­nak küldöttei — zárt tárgyalást tartottak a rövid hivatalos meg­nyitó ülés után. A zárt ülésen részt vett Robert Menzies, auszt­ráliai miniszterelnök, Maurice Couve de Murville, francia kül­ügyminiszter, Felixberto Serrano, fülöpszigeti külügyminiszter, Wal­ter Nash. újzélandi miniszterel­nök és Thanat Khoman thaiföldi külügyminiszter. A TASZSZ hírmagyarázója ír­ja: feltűnő, hogy a SEATO tör­ténetében először ül össze Was­hingtonban a tömb tanácsa. A délkelet-ázsiai „védelmi szövet­ség” annyira népszerűtlenné vált, hogy az amerikai főváros kapui­nak kitárásával igyekszik nagyobb tekintélyt kölcsönözni neki; A tanácsülésnek nincs pontos napirendje, de jól értesült körök szerint elsősorban a legújabb nemzetközi eseményeket és tömb ezzel kapcsolatos feladatait vitatja meg. Li Szin Man bukása a kambodzsai nép harcának fo­kozódása, az amerikai támaszpon­tok nemrég kipattant botránya — mindez rányomja bélyegét a was­hingtoni tárgyalásokra. Bármekkora egységet is mutat­nak kifelé az ülés részvevői, szembeötlő a tömbön belüli vi­szály és széthúzás. Pakisztánt ag­gasztja az U—2 berepülése után tett komoly szovjet figyelmezte­n Japán Kommunista Párt követeli a Kisi-kormány lemondását Peking: (Uj Kína) Az Uj Kína hírügynökség tokiói értesülés alapján közli, hogy a Japán Kom­munista Párt kedden nyilatkoza­tot adott ki, követelve a Kisi- kormány lemondását és általános választások megtartását egy ideig­lenes kormány ellenőrzése alatt. A nyilatkozat megállapítja, hogy a jelenlegi kormány lemondása után azoknak a politikai erőknek a képviselőiből, amelyek helyes­lik a Kisi-klikk lemondását és a parlament feloszlatását, ideig­lenes kormányt kell alakítani. Ebben részt vennének a szocialis­ták, a kommunisták, a demokra­tikus pártok és a jelenleg kor­mányon lévő párt ama tagjai, akik egyetértenek a fenti köve­telésekkel. A Japán Kommunis­ta Párt minden erejével támogat­ja a június 4-ére hirdetett sztráj­kot, az aláírásgyűjtési kampányt, a tiltakozó tüntetéseket és gyűlé­seket — fejeződik be a nyilatko­zat. A Japán Szakszervezeti Főta­nács (Sohyo) egy keddi közle­ménye szerint a sztrájkban öt­vennégy szakszervezethéz tartozó négymillió japán munkás vesz részt. A Kyodo japán hírügynök­ség jelentette, hogy a japán— amerikai katonai szerződés felül­vizsgálata ellen küzdő országos tanács, továbbá akadémiai és kulturális szervezetek teljes tá­mogatásukról biztosították a sztrájkólókat. A hírügynökség sze­rint a háború befejezése óta ez lesz a legnagyobb arányú tünte­tés. A szerződés felülvizsgálata el­len küzdő országos tanács felhí­vással fordult Japán népéhez, hogy támogassa a munkások ál­talános sztrájkját. A kormány tagjai kedden ülést tartottak, hogy megvitassák, mi­lyen intézkedéseket hozzanak £ június 4-re tervezett sztrájk el fojtására. Az ülésen meghallgat­ták Maduno munkaügyi minisz­ter jelentését és elhatározták, hogy csütörtökön ismét összeül­nek a szükséges intézkedések meghozására. Közölték, hogy a kormány nyilatkozatot ad ki, amelyben »óva inti« a munkáso­kat a sztrájk megtartásától. Eisenhower június végére tér vezeti japáni látogatásával kap­csolatban — jelenti az UPI — a tokiói Aszahi Simbun felszólítot­ta Kisi miniszterelnököt, kérje az amerikai elnök látogatásának el halasztását. A látogatást alkalma­sabb időpontra kell kitűzni, ami­kor megoldódik a japán—ameri­kai szerződés elfogadtatása miatt keletkezett politikai válság — ír­ja vezércikkében a lap. Annumynak nyilvánvalóan nagy gondot okoz Eisenhower el­nök biztonságának kérdése a lá­togatás idején — jelenti az AP. Japán lapok szerint azzal a gon­dolattal foglalkoznak, hogy meg­változtatják Eisenhower látoga­tásának programját és a tüntetők »megnyugtatására« kifejezetten »baráti« jelleget akarnak adni neki. Emellett azonban nem fe­ledkeznek meg a szigorúan vett biztonsági intézkedésekről sem és a tokiói repülőtérre az elnök ér­kezésekor valószínűleg kirendelik a katonaságot is. Japánban újabb akció indult a japán—amerikai ,biztonsági szerződés“ ellen »»■ Peking: (Uj Kína) A japán nép — tokiói jelentés szerint — ked­den elindította 17. országos ak­cióját a módosított japán—ame­rikai »biztonsági szerződés« el­len. Az akció, amely a tervek sze­rint június 10-ig tart, súlyos csa­pást mér majd a Kisi-kormányra, s rajta keresztül az amerikai im­perialistákra. Csúcspontját jú­nius 4-én éri el, amikor a japán munkások általános sztrájkba lépnek. Ugyanezen időszakban a szerződés elleni tiltakozásra 27 millió aláírást akarnak gyűjteni. Az országos akció konkrét kö­vetelése, hogy oszlassák fel a par­lamentet, a Kisi-kormány mond­jon le, a »biztonsági szerződést« pedig tépjék szét. Az akció meg­szervezői követelik Eisenhower tervezett japáni látogatásának le­mondását is. Montgomery tábornagy nyilatkozott kínai útjáról London: (TASZSZ) Montgo­nery angol tábornagy a Kínai Mépköztársaságból hazatérve, ked len nyilatkozott benyomásairól a ondoni repülőtéren. Kijelentette, rogy az új Kína jó benyomást gyakorolt rá. »Az a vélemény alakult ki ben- lem — mondotta —, hogy nyuga- ;on sok téves elképzelés van az íj Kínáról. Ragaszkodom ahhoz a nézetemhez, hogy az új Kína fel­tétlenül több tiszteletet érdemel, mint a régi«. Montgomery tábornagy hang­súlyozta, hogy az elkövetkező csúcsértekezletre meg kell hívni a Kínai Népköztársaságot. Kijelen­tette továbbá: »Ne két Kína le­gyen, hanem csak egy, s Kínának azt az államot kell tekinteni, amelynek kormánya Pekingben van«. tés. Thaiföld ingerülten szemléli az ország érdekeivel nem számoló amerikai külkereskedelmi politi­kát. A Fülöp-szigetek a pénzügyi és a gazdasági segély fokozását követeli Amerikától. Anglia azzal vádolja az amerikaiakat, hogy az önmegtartóztatást prédikálják, de maguk felé hajlik a kezük. Ha­sonló ingerültség érezhető Fran­ciaországban is. Az Egyesült Ál­lamok sajátságos elszigeteltségébe, a fennhéjázó „leader” (vezető) helyzetébe került... Washington erkölcse cinikusan nyílt: min­denáron gazdagodni, még a szö­vetségesek rovására is. Események sorokban Addis Abeba (TASZSZ). Hailé Szelasszié, Etiópia császára vil­lásreggelit adott az M. Leszecsko vezette szovjet kormányküldött­ség tiszteletére. A küldöttség — mint ismeretes — a szovjet ipari kiállítás megnyitására érkezett Addis Abeba-ba. München (Reuter). A müncheni rendőrség kedden letartóztatta Konrad Fiebig, volt náci SS-tisz- tet, aki 1941-ben a keleti arcvo­nalon részt vett zsidók tömeges kiirtásában. * Athén (TASZSZ). Az athéni ka­tonai törvényszéken újabb — rö­vid idő alatt immár harmadik — „kémkedési” per kezdődött. Ez esetben két görög ellen emeltek vádat azért, mert a Görög Kom­munista Párt tagjai. * Prága (MTI). A csehszlovák saj­tó nagy figyelmet szentel a nyu­gatnémet revansisták újabb moz­golódásának és Csehszlovákia el­len irányuló uszításainak. A Rudé Právo utal Seebohm szövetségi miniszternek, a revansisták wei- deni találkozóján mondott beszé­dére, amelyben ismét hangoztat­ta, hogy a szudétanémetek válto­zatlanul fenntartják igényüket csehszlovák határterületekre. A Mladá Fronta, a június 3-tól 6-ig meghirdetett müncheni szudéta- német találkozó előkészületeiről ír és hangsúlyozza, hogy a nyugat­német revansista erők provoká­ciót készítenek elő Európa bé­kéje ellen. • Moszkva (TASZSZ). Moszkvá­ban az Állami Politikai Kiadó megjelentette Albert Rhys Willi­ams amerikai író „Leninről és az októberi forradalomról” című könyvét. Williams szemtanúja volt az októberi forradalomnak és a szov­jet hatalom megszületésének. Williams új könyvét százezer pél­dányban adták ki. * Peking (Üj Kína). Csou En-laj miniszterelnök, Csen Ji minisz­terelnökhelyettes és a kínai kül­döttség többi tagja szerdán a Mongol Népköztársaságban tett ötnapos baráti látogatás után kü- lönrepülőgéppel Pekingbe érke­zett. Újabb földlökésekről érkeztek jelentések Washington: (Reuter—AP) Az Egyesült Államok több megfigyelő állomásán erős földlökéseket ész­leltek, amelyek valószínűleg Puerto Rico közelében történtek és körülbelül egy órán át tartot­tak. San Salvador: A helyi megfi­gyelő állomás keddre virradó éj­szaka és kedden reggel 17 föld­lökésről adott hírt. Ezek közül 16 valószínűleg az Jzalco vulkán közeléből indult el. A tizenhete­dik földlökés középpontja való­színűleg Chilében volt. A Times Eichmann elfogatásának I ii ng r ■ rr | körülményéiről New York: (MTI) A Times leg­frissebb száma újabb tudósítást közöl Eichmann elfogatásának kö­rülményeiről. A lap Buenos Aires-i tudósítója leírja, hogy a most 54 éves tömeggyilkos már egyáltalán nem hasonlít a hajda­ni elegáns SS-tisztre. Csaknem teljesen megkopaszodott, arca be­esett; az izraeli titkos ügynökök április 6-án mégis teljes bizonyos­sággal megállapították személy- azonosságát. Ettől fogva éjjel-nappal követ­té.-:. öttagú csoport érkezett Iz­raelből Buenos Airesbe, egy Yehudah Ahimoni nevű ügynök vezetésével. Ugyanebben az idő­ben az izraeli repülőtársaság New York-i kirendeltségének vezetője, Joseph Klein, akinek karján még ma is ott látható Eichmann egyik »kitűnően megszervezett« kon­centrációs táborában tetovált sor­száma, Buenos Airesbe repült, hogy előkészítsen egy »különleges repülőutat«. Május 13-án Eichmann a Ge­neral Paz Avenue-n tért haza napi munkája után. Az úttest zsú­folt forgalmából hirtelen egy au­tó kanyarodott ki és éles csikor­gással fékezett Eichmann mellett. Mielőtt a meglepett nácivezér el­lenállásra, vagy akár segélykiál­tásra gondolhatott volna, megra­gadták és az autóba lökték. Ezen az éjszakán Ben Gurion táviratot kapott Buenos Airesből a követ­kező szöveggel: »A vadállatot bi­lincsbe vertük«. Az izraeli sajtó — jeruzsálemi AFP-jelentés szerint — újabb rész leteket közöl azokról a titkos ná­ci-szervezetekről, amelyek előse­gítették Eichmann szökését és bujkálását. A Lamerhav című szocialista lap cikkében rámutat, hogy Dél-Amerikában több ilyen szervezet is működik: a Stille Hil­fe nevű szervezetet az eisenburgi hercegnő, egy másik náci bűnszö­vetkezetet Kurtmayer volt SS- tábomok vezeti, egy harmadik ná­ci szervezet fedőneve: Argentína- Európa. Eichmann elfogatása különben szemmelláthatóan megmozdulás­ra kenyszerítette a világ különbö­ző részein élő nácikat. így például — mint a Davar című izraeli lap írja — Lincoln Rockwelt, az ame­rikai »náci párt« vezetője fenye­gető levelet írt Ben Gurion iz­raeli miniszterelnökhöz, amely­ben tiltakozik a sokmillió embert kiirtó, minden törvényt lábbal tipró háborús bűnös »illegális« el­fogatása miatt és arra inti Iz­raelt, hogy »ne kezdje ezt újra«. London keleti részében ismeretlen tettesek horogkereszteket mázol­tak egy zsinagóga fajára és kö­vezetére, a következő szöveggel; »Szeretem Eichmannt«. Az Eichmann-per előkészítése tovább folyik: ezzel kapcsolatban említésre méltó, hogy Rosen iz­raeli igazságügyminiszter elvetet­te Goldmannak, a cionista világ- szervezet elnökének azt a javas­latát, hogy állítsák Eichmannt nemzetközi bíróság elé. Bizottság alakult a Menderesz-kormány tevékenységének kivizsgálására Ankara: (MTI) A Reuter iroda kedd este kibocsátott hivatalos közlemény alapján jelenti, hogy a török igazságügyminisztérium kormányutasításra bizottságot ala­kít a megdöntött Menderesz-kor­mány alkotmányellenes tevékeny­ségének kivizsgálására és a bű­nösök bíróság elé állítására. Ugyancsak az angol hírügynök­ség közlése szerint az isztanbuli ügyvédek elhatározták, hogy nem vállalják a Menderesz-rendszer tisztségviselőinek védelmét a bí­róság előtt és javasolják, hogy az ország egyetlen ügyvédje se vállalkozzék erre. A hatóságok titkos fegyverrak­tárakat lepleztek le Isztanbulban. Ezenkívül fontos okmányokat ta­láltak Menderesz volt isztanbuli szállodai lakosztályán. Isztanbulban kedd este rendele­tet bocsátottak ki, mely szerint a kimenőtilalom ezentúl csak éj­féltől három óráig tart, jelenti az AFP. Bagdadból közli az UPI, hogy a külügyminisztérium bejelentette: Irak elismerte az új török kor­mányt. Japán a pénteki minisz­tertanács Után jelenti be a Gür- sel-kormány elismerését. A dél-chilei partvidék helyenként három métert süllyedt —több mint háromszázötvenezer ház pusztult el Chilében Santiago de Chile: (MTI) Pablo Perez Zanartu közmunkaügyi mi­niszter AP jelentés szerint ked­den közölte, hogy a múlt heti földrengések következtében a dcl- chilei partvidék mintegy 200 mérföldes szakasza egy métert süllyedt. A valdiviai tartomány partvidéke helyenként 3 métert is lesüllyedt. Két hét folyamán ezt a vidéket több mint száz na­gyobb erejű földrengés sújtotta. Az AFP helyszíni tudósításában szinte megmagyarázhatatlannak tartja, hogy a példátlan elemi csapásoknak a legújabb hivatalos adatok szerint csak háromezer halálos áldozata legyen, s rámu­tat arra, hogy egyes források tíz­ezerre becsülik a halottak szá­mát. Az ezernyi partmenti szige­tecske veszteséglistáját még nem állíthatták össze, mert sok szige­tet teljesen elnyelt az Óceán. A hatalmas szökőárak idején pedig sok halász a nyílt tengeren vesz­tette életét. Quellen szigetén a halkonzervgyár kétszáz dolgozója vált a földrengés halálos áldoza­tává. Mindaz a segély, amit a chilei kormány és a külföld a károsul­taknak nyújt, elenyésző. A káro­sultak mindenüket elvesztették: házukat, ingóságaikat, ruházatu­kat s ráadásul még munkahelyü­ket és megélhetési lehetőségeiket is. Nyomorúságos helyzetük leír­hatatlan — jelenti a francia hír- ügynökség. A családosok ezrei lombos fák alatt keresnek mene­déket a szűnni nem akaró eső el­len és az éhségtől elcsigázva vár­ják a segítséget. Hivatalos ada­tok szerint összesen 350 460 ház pusztult el, ebből Concepcion tar­tományban csaknem 75 000. Togo ass ENSZ 84. állama lesz New York: (MTI) A Biztonsági Tanács keddi ülésén egyhangúlag elfogadta azt a francia—tunéziai határozat-tervezetet, amely in­dítványozza a Togoi Köztársaság felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Mint TASZSZ-jelentés közli, Szoboljev hangsúlyozta, hogy en­nek az új államnak megszületése Afrikában rendkívül fonto.^ ese­mény, amely a gyarmati rend­szer szétesését bizonyítja. A Szov­jetunió az első között ismerte el Togót független és szuverén or­szágként és most készséggel tá­mogatja felvételét az ENSZ tag­jainak sorába. A Szovjetunió képviselője ez­után emlékeztetett arra, hogy még vannak országok, amelyek régóta várják tagfelvételi kérel­mük elintézését. Utalt a Mongol Népköztársaság ilyen irányú ké­relmére, amely 1946 óta még min­dig nem intéződött el kedvezően,

Next

/
Oldalképek
Tartalom