Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-04 / 131. szám

f 1960. június 4. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 3 Cseréljük ki tapasztalatainkat ! Á szálastakarmányok betakarításában részt vevőknek is prémiumot adnak a tamási Vörös Szikra és a dombóvári Alkotmány Tsz-ben Erről is beszélni kell A vizsgák előtt A szálastakarmányok — első­sorban a pillangósfélék — időbe­ni betakarításának megszervezé­se évek óta nagy gond elé állít­ja a termelőszövetkezetek veze­tőit. Ez egyrészt azzal magyaráz­ható, hogy a szénafélék betakarí­tásának ideje egybeesik a nö­vényápolási munkák dandárjával, másrészt mert a szénagyűjtésért, behordásért viszonylag kevés munkaegységet írnak jóvá. S vé­gül az, hogy a pillangósokat csak kora hajnalban és késő este le­het gyűjteni, mert különben ve­szendőbe megy a takarmány ér­tékes levele. Ezekből kiindulva megvizsgál­tuk: hogyan szervezték meg a pillangósfélék első termésének betakarítását a dombóvári Alkot­mány és a tamási Vörös Szikra Termelőszövetkezetben. Elöljáró­ban elmondják, hogy e két kö­zös gazdaságban egyazon mód­szert alkalmaznak. Ennek lénye­ge: a munkaegység jóváírásán felül természetbeni prémiu­mot adnak a szálastakarmá­nyok betakarításában részt vevő tagoknak. De nézzük előbb a dombóváriak szálastakarmány betakarítási pré­mium rendszerét. A területet — több ezer hol­das gazdaságról lévén szó — bri­gádokra osztotta szét a vezető­ség. A takarmányok betakarítá­sából minden brigádnak jut. A kaszálást a brigádvezető bevoná­sával a közösség agronómusa, el­nöke intézi, vagyis a gépállomás­sal kaszáltatnak. A gyűjtés és a széna kazalba hordása ellenben a A hét elején nagy létszámú bi­zottság gyűlt össze Bonyhádon, hogy értékeljék a zománcgyárak versenyét. A bizottság munkáját csak dicsérni lehet, és elismerés illeti a szakemberek fáradozását, hogy alapos körültekintéssel, né­ha éles viták segítségével állapí­tották meg egy-egy versenypont­ban az elsőséget. A dicséret, s elismerés azonban az egész értékelésre nem vonat­kozik. Ugyanis többek között a hat zománcgyár versenyét — mely már több éve kiemelkedő eredményeket hozott — különbö­ző mutatók teljesítése, avagy nem teljesítése alapján értékelik s így állapítják meg a sorrendet, amely az év végén aztán az erkölcsi sikeren felül, jelentős anyagi hasznot is hoz a gyár legjobb dolgozóinak: pénzjutalom formá­jában. A versenyt tehát Bonyhá­don is értékelték. Egy pont érté­Egyik nagy gyárunk területét bővítették. Lebontották kétszáz méter hosszúságban a téglakerí­tést és az építő vállalat megkezdte tevékenységét: új üzemházak épí­tését, A gyárterület egyik oldala így teljesen nyitott, az útról belátni a mű telyekhez, és nemcsak be­látni, de be is lehet menni köny- nyűszerrel. Csak egy fél méter széles árkocskát kell a gyárba igyekvőnek átlépni és máris ott van a nagyértékű szerszámok, nyersanyagok között. És azt tehet zsákjába, amit akar, különösen éjjel. Még a kutya sem ugatja meg... A gyár vezetői — Zsolnai elv- társ igazgató különösképpen — többször felkeresték a vezérigaz­gatóságot: Adjanak státuszt egy éjjeliőrre, mert veszélyben a nép­vagyoni brigádra vár, ezt a brigádvezető­nek kell megszervezni. Dombóvá­ron a brigádvezető este kihirdet­te, hogy hajnalban gyűjtés lesz, aki akar, jelentkezzék. A névsort összeírta és másnap kezdődött a munka. S nem is akárhogyan vet­ték ki részüket itt a tagok. Az idén először ott voltak a széna­gyűjtésnél a fogatosok, az állat- tenyésztők és a növénytermelés függetlenített irányítói is. Ennek a magyarázata pedig az, hogy a betakarításban teljesített minden munkaegység után 15 kiló szálastakarmányt ad­nak prémium címén a tagok­nak. De — s ez nagyon lényeges — a közösből munkaegységre szálas­takarmányt ezen felül nem oszta­nak ki. E módszer Dombóváron jónak bizonyult. A pillangóstakarmá­nyokat egy hét alatt mennyiségi veszteség nélkül, kifogástalan mi­nőségben betakarították. Ezzel egyidőben pedig folyamatos volt a kapálás és egyéb más munka is. A tamási Vörös Szikra Terme­lőszövetkezet szálastakarmány betakarítási prémiumrendszere némileg különbözik a dombóvá­riakétól. Itt 10, illetve 15 száza­lékát kapja az össztermésnek az a tag, aki részt vett a munkában. De nézzük ezt is részletesebben: Mivel a közös gazdaságban a pillangósok és rétek jelentős ré­szét kézzel kell lekaszálni, ezt a munkát külön premizálják. Vagyis, aki a kaszálásban és a gyűj­tésben, valamint összehor­kelése azonban elmaradt. Ez a tény — csak ez a tény — nem ér­demel dicséretet a különben ala­pos értékelésből. Ugyanis a gyá­rak versenyének kezdetén helye­zési pontként határozták meg azt is, hogy milyen a tisztaság, az üzemi rend, mit javult egy-egy gyárban a rend és a fegyelem egy-egy negyedév alatt. A Bony­hádi Zománcgyárban, joggal tart­ják hibának, hogy elmaradt e pont értékelése (gyáruk a legtisztább, a legnagyobb gondot fordítják az anyagok szakszerű tárolására stb.) azzal az indokkal, hogy a vezérigazgatóság képviselői nem tud*ák meglátogatni a gyárakat (!), nem tudták értékelni ennek hiányában a verseny e pontját... S ez a tény tíz plusz pontot je­lentett a bonyhádiaknak, s talán azt is, hogy az értékelés e pontjá­nak nem figyelembe vétele az el­ső helytől fosztotta meg őket! Kerekes elvtárs, az éjjeliőrök és egyéb munkahelyek státuszának intézője válaszolt: — Nem adunk éjjeliőrt! Minek oda, hisz únv sem tudnak annyi értékű anyagot, szerszámot ellop­ni, hogy értéke meghaladja az éj­jeliőr fizetését! Furcsa indokolás, de tény, hogy éjjeliőrt a gyár kiszabadított ol­dalára nem kaptak. És most, tö­rik a fejüket a gyárban, hogy mi­vel hassanak a vezérigazgatóság­ra? Ellopjanak egy nagyértékű gépet, és úgy kérjék a státuszt, s majd ha megkapták visszavigyék a gépet? Bűn ez is, meg bűn az is, hogy akadnak még bürokraták, akik így kézlegyintéssel, kurta­furcsa indokkal adnak teret, le­hetőséget a népvagyon herdálói­nak; alkalmat szülnek a tolvaj­nak! dósban is részt vett, az a ter­més 15 százalékát kapja ter­mészetben. Aki csak a gyűjtésben és össze­hordásban vett részt, az a 10 szá­zalékát. A közös munkára való ösztönzésnek ez a módja is jó. Bizonyítja ezt, hogy a szövetkezet valamennyi tagja — aki háztáji szarvasmarhát tart — részt vett a szálastakarmányok betakarítá­sában. Az elnök, a helyettesei, a brigádvezetők, a fogatosok, a ser­tésgondozók és az állattenyésztők — valamennyien. így a tamási Vörös Szikrában is kazlakban van 14 vagonra való pillangósta­karmány. Ez a közösé, ebből munkaegységre már nem oszta­nak ki. A tagok pedig prémium címén mintegy másfél vagonra valót vittek el. Jól járt tehát a közösség is, meg külön-külön az egyén is. Biztosítva van a közös jószágok szálastakarmányának egy része is, meg a háztáji szarvas marhák takarmányának je­lentős része. És éppen mert e módszer jó, alkalmazzák a lu­cernafélék második és harmadik kaszálásánál is. Igen kedves és szép ünnepség színhelye volt az elmúlt napok­ban a dalmandi tanácsháza. Vö­rösegyháza pusztáról ifj. Keszthe­lyi Lajos és Herman Erzsébet Varsádról esküdtek egymásnak örök hűséget. Dalmandon ennek az új és ma még kissé szokatlan esküvőnek sok nézője volt. Az if­jú pár ugyanis hátat fordított a vallási ceremóniáknak. Az esküvőre nagyszámú ven­dégsereg kísérte az ifjú párt és egyébként igen sok nem hivata­los néző is volt. Az anyakönyvi hivatalban vörösnyakkendős út­törők zászlókkal és virágokkal fo­gadták őket. A vörös drapériával díszített asztalnál eskette meg őket Radnai János vb.-titkár KIMONDHATATLANUL nagy öröm számomra, hogy részt ve­hettem a Hazafias Népfront II. kongresszusán, amely örökké az emlékemben marad. Talán nem is azért, mert először voltam kongresszuson és először láttam parlamenti fogadást, hanem azért, mert éppen e kongresz- szus küldötteinek fegyelmezett­sége, őszinte hozzászólásaik megmutatták az egész ország rendjét. Megmutatta, hogy a népfront küldöttei, amelyek képviselték az országunkban élő minden dolgozó réteget, mennyire szeretik és tisztelik pártunkat, helyeslik pártunk irányítását. A mi küldöttségünk az erké­lyen foglalt helyet, így jól lát­tuk az egész kongresszusi ter­met. Mindenki figyelmesen hallgatta a kongresszusi beszá­molót, a hozzászólásokat, és amikor Kádár elvtárs a szónoki emelvényre lépett, lelkes, üte­mes tapssal köszöntötte a kong­resszus valamennyi részvevője. Örömmel és lelkesedéssel mon­dogattuk egymásnak, meny­nyire örülünk mi annak a nagy megtiszteltetésnek, hogy részt vehetünk a kongresszuson és ha hazamegyünk, a kongresszus szellemében, útmutatásai alap­ján, fáradtságot nem ismerve fogunk dolgozni. A kongresszusról, annak mindkét napi munkájáról fény­képes riportokat közölt a sajtó. A rádió is közölt részleteket. Éppen most hallgattam az egyik küldöttünk Béldi Imréné, naki asszony hangját a rádióban, aki beszámolt arról, hogy mi­lyen jó''"* " ->r a vonatról kiléptünk és a pálya­Esténkénti szokásos sétám al­kalmával a parkban módomban volt és van megfigyelni, hogy a diákok hogyan és mivel töltik szabad idejüket hetekkel, napok­kal a vizsgák előtt. Korábban csak elvétve láttam egyet-egyet a padokon a tankönyvek fölé hajol­ni, később új diákarcok jelentek meg, s ma már a legtöbb pádon — délelőtt és délután egyaránt — diákok is ülnek. Legutóbb elles­tem annyit, hogy a mélyen elgon­dolkozva tanuló kislány a mate­matikában mélyedt el olyannyi­ra, hogy észre sem vette, amikor néhány jókedvű fiatalember, el­haladva előtte megjegyzést tett szorgalmára és megkapó csinos­ságára... A diákok szorgalmas tanulásá­nak láttán más' is eszembe ju­tott. Talán sablonnak tűnik, de mégsem az. Megszokott dolog már arról beszélni, hogy kikezek a fiúk, lányok, akik most tanul­nak a középiskolákban: munká­sok, parasztok, értelmiségiek gyermekei... S ez így kimondva már sokat jelent, ha ezzel párhu­zamosan eszünkbe jut az is, hogy másfél-két évtizeddel ezelőtt mi­lyenek voltak a tanulási lehetősé­gek. Nem szándékozom számada­tokat felsorolni annak bizonyítá­I anyakönyvvezető. Az eskü meg- I történte után Radnai elvtárs kö­szöntötte az ifjú párt. Buzdító és oktató szavai igen komoly és igaz útravalóul szolgálhattak az új párnak. A vb. nevében Schil­fer József vb.-elnök, a Vörösegy- ház-pusztai pártszervezet nevé­ben Pap Imre elvtárs köszöntöt­te őket, az úttörők pedig szép verssel és virágcsokorral kedves­kedtek. Végül a végrehajtó bi­zottság két értékes könyvet aján­dékozott az ifjú párnak. Az esküvő után a mintegy 250 főnyi vendég kitűnő hangulatban, bőséges enni és innivaló, vala­mint jó zene mellett mulatott vi­lágos reggelig. udvaron a hangosan beszélő üd­vözölte küldöttségünket is. A budapesti elvtársak vártak ben­nünket és meleg szavakkal fo­gadva és köszöntve egy gyö­nyörű szekfűcsokrot nyújtottak át küldöttségünknek. MEG KELL MÉG EMLÍTE­NEM, hogy az a nagy figyel­messég, amelyet a Hazafias Népfront Országos Központja tanúsított irántunk, jólesett. Minden percet jól kihasználtak, hogy a fővárost kevésbé ismerő küldötteket elvigyék a főváros nevezetesebb helyeire. Láttuk a fővárosnak azt a részét, ahol az ellenfqrradalom a legjobban dühöngött és e helyen ma már nyoma sincs az ellenforradalom pusztításainak. Szép új házakat, a gyönyörű Budapestet láttuk. Nagyon szép volt a Margit-szi- geten, a japán kert és egyszó­val minden. Megemlítem még, amit már előbb kellett volna említenem, a parlamenti fogadást, örökké emlékezetemben marad az, hogy mikor Kádár elvtárs a po­hárköszöntő után közénk jött, mindenki beszélni akart vele. Mindenki közelről akarta látni. Emlékszem jól, hogy az egyik asszonyküldött áttörte magát a tömegen és kérte Kádár elvtár­sat, hogy a kezét hadd szorítsa meg, hogy elmondhassa a fiá­nak, megfoghatta a kezét egy olyan embernek, aki oly sok jót tett az ország népe jólé­tének érdekében. Kádár elvtárs szívesen tett eleget a kérésnek és szívesen elbeszélgetett a kül­döttel. — ÉN NEM VAGYOK ÍRÖ. talán nem is t'"1v,úm '"írni azt a sok szépet éis jót, amiben a kong­sára, hogy a megye középiskolái­ban hány parasztszülő, hány mun káscsalád gyermeke tanul, csu­pán azokról a lehetőségekről sze­retnék néhány gondolatot elmon­dani, amelyek a fiatalok előtt állnak. Beszéltem néhány érettségi előtt álló diákkal a közelmúltban Pakson, Dunaföldvárott, Szek- szárdon... Nagy terveik vannak. S ami új — számomra legalább is annak tetsző — az életre ké­szülnek. Nagy, megtisztelő fel­adatnak érzik, hogy a hétközna­pok munkája vár rájuk. Még a továbbtanulást is annak tekin­tik. S ez jó... Nem úgy mennek az egyetemre, vagy főiskolára, hogy majd csak elmúlik az a néhány év, és ráérek akkor törődni éle­tem további sorsával, hanem már itt a középiskolában azért tesz­nek mindent, hogy annak az élet­ben, napi munkájuk során ve­gyék majd hasznát... Közülük az egyik úgy döntött, hogy nem ta­nul tovább. Dolgozni megy... S amikor a terveiről beszélt, úgy említette a műhelyt, ahol néhány hónap múlva már a munkapad mellett áll, mintha otthoni szobá­járól beszélne, a magáéról, amiért eddig is dolgozott. Persze nemcsak az érettségizők vizsgáznak, vizsgáznak azok is, akik jövőre ugyanabban az isko­lában, egy osztállyal följebb ta­nulnak tovább, s majd csak egy, vagy két év múlva kapják ke­zükbe az érettségi bizonyítványt... A vizsgára való készülődés raj­tuk is látszik. Legtöbbjük átérzi jelentőségét az évi munka lemé- résének, számadásának... Minde­nütt van számadás, a végzett munka eredményességének vizs­gálata. Minden munka eredmé­nyességét egyszer lemérik. A diákokét éppen most, az elkövet­kező hetekben. S most dől el, hogy kiből milyen mérnök, orvos, pedagógus, agronómus, technikus vagy szakmunkás lesz néhány év múlva. S ha beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, akkor jó mun­kát végeztek ők is, és azok a pe­dagógusok is, akik nevelték őket. (buni) resszus ideje alatt részünk volt. Most az a feladatunk, — mint ahogy Kállai elvtárs a zárósza­vában mondotta, — a kongresz- szusnak vége, de nincs vége a munkának. A kongresszus szel­lemében mindenki dolgozzon to­vább. Én elfogadtam Kállai elv- társ tanácsát, hazatérve foly­tatom a munkát, és úgy fogok dolgozni, tevékenykedni, hogy jobb legyen mindannyiónk élete. Van feladatunk bőven; leg­főbb feladatomnak látom a tsz-ek megszilárdítását. A Ha­zafias Népfront igen sokat tud segíteni abban, hogy most a ta­vaszi nagy munkák idején ösz- szefegjon a tsz-község minden lakója. Azon fogunk fáradozni, hogy a népfront politikai mun­kájában olyan légkört teremt­sünk, amelynek nyomán az előttünk álló mezőgaz.In “ági munkákat időben és jól elvé­gezzük. ARRA IS GONDOLOK, olyan nevelő munkát kell végeznünk, hogy ma már minden becsü­letes ember megértse, egy nagy családhoz tartozunk és ez a nagy család, nagy tervek és feladatok végrehajtására képes, ha összefog. A kongresszus- ilyen útmutatásával indulok a munkába és úgy is fogok dol­gozni, hogy abban és a munka eredményeiben visszatükröződ­jék pártunk által vezetett Ha­zafias Népfront élő és az em­beri szívekbe hatoló népfront) politika jó munkája. Szabó Ferencné a Hazafias Népfront Országos Tahác“.' ”rk tagja, Diósberény GYÁRI FURCSASÁGOK Nem értékeltek egy versenypontot Az éjjeliőr státusza, meg a társadalmi tulajdon Ünnepélyes esküvő Dalmandon Kongresszusi élményeim

Next

/
Oldalképek
Tartalom