Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-03 / 130. szám

1960. június 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s ÁSP®B. Megyei labdarúgó-bajnokság Tamási—Döbrököz 1:1 (1:0) Tamási, 800 néző. Vezette: Ber­ta. Tamási: Pintér — Rábli, Ko­vács, Szili — Mészáros I., Kiss — Mészáros XI., Németh, Orosz, Kintli, Ludas. Döbrököz: Vindics — Szentgyörgyi, Bazsonyi, Né­meth — Herke, Balaskó — Dé- kány, Venczel, Kiss, Szabó, Sze­keres. A nagy tét miatt ideges hangulatban kezdődik a mérkő­zés. A tamási csapat talál hama­rabb magára, a csatárok sokat lő­nek, de Vindics mindent véd. A 12. percben Ludas lefutja a védel­met, és beadását Németh Orosz elé ejti, aki kapásból nagy gólt lő. 1:0. A hazaiak maradnak fö­lényben és négy perc múlva Vin­dics önfeláldozóan véd. Ezután a vendégek percei következnek és a 'belső hármasok szépen adogat­va közelítik meg a hazai kaput, de Pintér szépen véd. A félidő utolsó negyedórájában ismét fö­lényben van a hazai csapat, de ezalatt, vagy Vindics teszi ártal­matlanná a lövéseket, vagy a csa­tárok rontanak. A II. félidőben a vendégek csa­társora többször veszélyesen tá­mad. A 17. percben Szabó viszi fel a labdát, melyből Venczel — 12 méterről — megszerzi az egyen­lítő gólt. Ezután a vendégek vé­dekeznek és sokszor csak Szabó és Kiss tartózkodik elöl. A vagdo- sást a hazai csapat is átveszi és így esik a játék színvonala. A 22. percben meleg pillanatok adód­nak a vendégkapu előtt, de Vin­dics, majd Bazsonyi ment, végül Orosz lövése a kapufán csattan. A hazaiak erőltetik jobbszélen a tá­madásokat, de ezek nem sikerül­nek. A 32. percben Ludas beadá­sát Orosz kapásból lövi kapura; az erős lövést Vindics üggyel-baj- jal fogja, a hazaiak gólt reklamál­nak, a játékvezető azonban nem adja meg. A hátralévő időben még adódik gólhelyzet a hazaiak előtt, de a csatárok ezt sem tud­ják kihasználni. Bírálat: A hazaiak egy, a ven­dégek három tartalékkal játszot­tak. A hazaiak csak az első fél­időben játszottak jól. A vendégek csapatában volt található a mér­kőzés, illetve a mezőny legjobbja Vindics, aki nagyszerűen védett. A vendégcsapatból Bazsonyi já­téka kitűnt, bár a csapat többi tagja is lelkesen játszott. A játék­vezető több esetben tévedett. R. A. Mázai Bányász— Dunaföldvári KSK 3:0 (3:0) Máza, 400 néző. Vezette: Né­meth K. Máza: Veres — Széles, Kovács, Snetz — Pécsnek, Radó — Gyorsok, Kersák, Géth, Si­mon,1 Kasper. Dunaföldvár: Tóth — Szalai, Polgár, Takács I. — Sörös, Skuta — Takács II., Szi­geti, Gyaraki, Szeder, Somosi. A mázaiak ragadják magukhoz a kezdeményezést, a 2. percben Ra­dó 20 méteres lövését Tóth a ka­pufa segítségével menti üggyel- bajjal. Továbbra is szorongat a hazai csapat, de a dunaföldvári védők egyelőre jól állnak a lá­bukon. A 15. percben Gyorsok fa­képnél hagyja a földvári védel­met és a kifutó Tóth mellett a jobb sarokba gurít. 1:0. Tízperces mezőnyjáték után Géth szögletét Tóth csak nehezen tudja tisztáz­ni. A 30. percben Kasper merede­ken ugratja ki Gyorsokot, a csa­tár éles lövése Tóthról kipattan és Gyorsok most nem hibáz. 2:0. A 40. percben Géth elhúz a jobb-, szélen és nehéz szögből leadott lövése nyomán védhetetlenül vá­gódik a labda a jobb kapufáról a hálóba. 3:0. Mezőnyjátékkal ér véget a félidő. Hazai támadásokkal kezdődik a II. félidő. A 10. percben Kasper beadásszerű lövését Tóth szépen védi, majd Géth kecsegtető hely­zetben kapu fölé lő. A 20. perc­ben egy ellentámadás során Gya­raki nagy lövését Veres a kapufa segítségével szögletre öklözi. Bírálat: Közepes színvonalú mérkőzésen Dunaföldvár a me­zőnyben teljesen egyenrangú el­lenfél volt. A csatárok nemigen mertek vállalkozni, a mázai csa­tárok viszont kevés helyzetüket jól kihasználták. Jók: Radó, Gyor­sok, Kovács, illetve Tóth, Szalai és Polgár. Nagymányok — Simontornya 4:3 (3:1) Nagymányok, 800 néző. Vezette: Majoros. Nagymányok: Khiesz — Hucker, Dormány, Komáromi — Mányoki, Guth — Tresch, Keller, Lamuth, Wéber, Marton. Simon­tornya: Hajdinger — Kara, Lu­kács, Závodi — Kőműves, Róth — Kovács, Cseh, Beidek, Gahó, Pénzes. A 2. percben Pénzes egye­dül húz kapura, azonban Khiesz elcsípi az éles szögből leadott lö­vést. Simontornya ötletesen, nagy erőbedobással játszik. Feltűnő a bányászok lassú játéka. A 13. percben váratlanul szerez vezetést Nagymányok. Marton kiugrik, lö­vését Hajdinger Lamuth elé üti, aki a kapuba emel. 1:0. A gól után némi hazai fölény követ­kezik. A vendégek támadásait Dormánnyal az élen jól rombol­ják a hátsó alakzatok. Egy hibát vét Dormány és Khiesz, s az ügyes Gahó máris kiegyenlít. 1:1. A mezőnyben tetszetősen játszik a simontornyai csatársor. A 25. percben nagyszerű gólt ér el Má- nyok. Elfutás után Wéber bead a jobbszélről, Lamuth szép fejessel lesz ismét eredményes. 2:1. Majd­nem kiegyenlítenek a bőrösök: Khiesz elvetődés közben fejjel menti szögletre Beidek közeli lö­vését. Igen változatos, élvezetes a játék. A BTC enged az iramból, ezért Mányok kezdeményezőbb. A 40. percben koronázza siker a sok támadást. Marton lövését a kapus kiüti. Wéber pár csel után a kapufára lő, végül Tresch tesz pontot az akció végére. 3:1. El­lentámadásnál veszélyes helyzet adódik, de Komárominak sikerül menteni. A II. félidőben Marton lövését üti szögletre Hajdinger. Majd Khiesznek kell többször tisztáznia. A 11. percben lesgólt lő Lamuth. Tartós fölénybe kerül a Bányász. Simontornya nagyon visszaesik. Lamuth, Wéber hibáznak jó hely­zetben. Túloldalon Gahó lövését fogja Khiesz. A 26. percben Huc­ker szabálytalanul szerel a bün­tető területen belül. A 11-est Pénzes az elmozduló kapus mel­lett a jobb sarokba küldi. 3:2. Simontornya az egyenlítésért har­col. A játékosok kissé idegesek lesznek. Mányok több eredmény­telen szögletet rúg. A 35. perc­ben Wéber ragyogó fejese a felső lécről pattan vissza. Pontatlanul lőnek a hazai csatárok. A 40. percben az egész vendégcsapat a 16-oson belül van. Több lövést mentenek önfeláldozóan. Wéber találja meg végül is a rést. 4:2. A befejezés előtt egy perccel a fürge Gahó szépít az eredményen. 4:3. Bírálat: Megérdemelt a hazai­ak győzelme. Bár a korszerűbb futballt Simontornya megfiatalí­tott együttese játszotta. A két csapat a hagyományokhoz híven jóiramú, szép mérkőzést vívott. Jók: Dormány, Hucker, Lamuth, illetve Lukács, Gahó és Pénzes. Móritz László Ökölvívás Á Falusi Dolgozók IX. Szpartakiádja versenykiírásának módosítása A Falusi Dolgozók IX. Szpar­takiádja Országos Rendező BizotY sága az őszi-téli versenyek ta­pasztalatai, valamint a megyei rendező bizottságok észrevételei alapján a versenykiírásban az alábbi módosításokat eszközli. A verseny részvevői: A Falusi Dolgozók Szpartakiád versenyein részt vehetnek az 1945-ben, vagy korábban született, elsősorban a mezőgazdaság területén dolgozók, továbbá községi tanítók, ipari, kereskedelmi, tanácsi dolgozók, ha 1959. szeptember 1-én, illetve már korábban is és a szpartakiád versenyek ideje alatt is a község­nek állandó bejelentett (nem ideiglenes) lakói és megfelelnek a versenykiírás egyéb követel­ményeinek. „Azok a községek, amelyek 1960. március 1-ig termelőszövet­kezeti községgé szerveződtek, s egységes sportkört — falusi, ter­melőszövetkezeti, vagy MEDOSZ-t alakítottak — az egységes sport­körbe tömörült — falusi, üzemi — sportkörök tagjai részt vehetnek a falusi szpartakiád versenyeken, ha a versenykiírás más követel­ményeinek megfelelnek.” A versenyeken nem vehetnek részt: a) Tanulók, diákok, bármely iskolatípus 1959. szeptember 1. után (általános, ipari tanuló, kö­zép-, főiskola, egyetem stb.) nap­pali tagozatának és a Testneve­lési Főiskola levelező tagozatának hallgatói. Kivételt képeznek a községben lakó és szerződött ipa­ri tanulók, akiknek iskolájukban működő ipari tanuló sportkör nincs. b) Városokban vagy községek­ben működő üzemi, hivatali sportkörök, klubok igazolt ver­senyzői, akik 1959. január 1. óta sportkörük színeiben hivatalos versenyen vagy mérkőzésen sze­repeltek, vagy szerepelnek. Ki­vételt képeznek a MEDOSZ SK versenyzői, ha SK-tagságukat ér­vényes tagsági könyvvel legalább 1959. szeptember 1-től igazolni tudják, illetve azok az újon­nan leigazolt versenyzők, akik még máshol nem voltak leigazol­va. c) Néphadseregnél, vagy a bel­ügyi hatóságoknál szolgálatot teljesítők: hivatásos vagy sorállo- mányosok. d) Testnevelő tanárok, akik a TF-en, vagy a Pedagógiai Főis­kola nappali vagy levelező tago­zatán szerezték meg oklevelüket. e) Akik az érintett sportágak­ban bármikor II. osztályú minő­sítésnek megfelelő, vagy annál jobb eredményt értek el, kivéve a falusi szpartakiád versenyeken elért II. osztályú eredményeket, illetve 1960. április 15-től bármi­lyen versenyen magasabb szintet elért versenyzőket, ha egyébként megfelelnek a szpartakiád ver­senykiírás egyéb követelményei­nek. f) Röplabdában a fentieken kí­vül azok sem, akik az 1958—59. évi és az 1959—60. évi bajnokság­ban az NB I., NB II-ben szere­peltek vagy szerepelnek, illetve azok a játékosok, akik ez évben vagy korábbi években a megye- bajnokság győztes csapatának tagjai voltak. g) Kézilabdában a fentieken kí­vül azok sem, akik az 1958—59. és 1960. évi NB I. és NB II. osz­tályokban szereplő, valamint akik az 1958—59. évi megyei bajnok­ságot nyert csapatok tagjai vol­tak. Felhívjuk a rendező bizottsá­gok figyelmét a 7. pontban foglal­takra, mely szerint a járási dön­tőkön csak jelvénydíjazás adha­tó. Nevezési határidő: A kiírásban leírt nevezéshez szükséges okmányokon kívül, ha személyi gazol vány-csere történt ez évben, s nem az eredeti ott- lakási dátum van beleírva, úgy a versenyző köteles az igazolvá­nyát kiállító szervtől hivatalos írást hozni, állandó lakóhelyének eredeti dátumáról. Versenykiírás magyarázata: Kerékpár: A kerékpárverseny egyéni csapatverseny, ami azt jelenti, hogy az egyéniek és cso­portok sorrendjét a versenyen elért helyezések adják meg. (A versenykiírás magyarázatában a kerékpár címszó alatt a második és a harmadik bekezdés törlendő.) Kézilabda, röplabda: Kézilab­dában és röplabdában a járási, megyei, területi és az országos döntőn azon község csapata vehet részt, amely a versenyek során jogosultságot szerzett a részvé­telre. A közös tanácsú községek csapatjátékokban, közös csapattal vehetnek 'részt, amennyiben a csapat tagjai a kiírás eddigi kö­vetelményeinek megfelelnek. Torna: Az országos döntőre a tornába 10—10 fő nevezhető, de csak 84-1 (tartalék) fő vehet részt. Falusi Szpartakiád Országos Rendező Bizottsága Atlétika Néhány bíztató eredmény a dunaföldvári atlétikai pályaversenyen Kaposvári Dózsa II.—Szekszárdi Dózsa 15:5 Területi csapatbajnoki mérkő­zés Szekszárdon. A kaposvári csapat NB I-es játékosokkal tele­tűzdelve fölényesen nyerte a csapatbajnokság mérkőzését. A szekszárdiak egy pillanatig sem tudták kétségessé tenni a kapos­vári győzelmet. (Elölállók a ka­posvári versenyzők.) Bagai győz Takács III. ellen. A szekszárdi versenyzőnek nehéz dolga van a hosszúkarú Bagaivai szemben. Így az első és második menetben a kaposvári versenyző van fölényben. A harmadik me­netben Takács III. már erőnlét hiánnyal is küzd és így Bagai győzelme megérdemelt. 2:0. Ellenfél nélkül győz Markos II. 2:2. Illés eldöntetlenül végez Mar­kos II. ellen. Az NB I-es kapos­vári versenyző és Markos találko­zó végig jó küzdelmet hozott. Az I. menetben egyformán támadt mindkét versenyző, de Markos ütései pontosabbak. A második menetben újból Illés támad, míg Markos pontos ütésekkel tartja távol magától ellenfelét. A III. menetre Markos már erősen vér­zik, de még így sem adja fel a küzdelmet és végeredményben a döntetlen igazságos. 3:3. Bedő győz Forrai ellen. Gyors ütésváltások jellemzik az I. me­netet, a II. menetre már erősen kidomborodik a kaposvári ver­senyző fölénye és Forrai edzője a második menet végén törölközőt dob be. 5:3. Tamásovics győz Kappel ellen. Kappel erős ütésekkel támadja ellenfelét de az az ütéseket fel sem veszi. Kappel már az I. me­netben erősen vérzik, a küzde­lem jó és élvezetes. Tamásovics a II. menetben fölénybe kerül és a a menet végén Kappel feladja a küzdelmet. 7:3. Papp győz Árpási ellen. A ka­posváriak NB I-es versenyzője és a szekszárdi fiú jó küzdelmet vív egymással. Az első és a második menet végén a közönség nagy tapssal jutalmazza a színvonalas ökölvívást. A harmadik menet­ben Árpási rohamoz, de a menet második felében újra Papp kerül fölénybe és pontozásos győzelmet arat. 9:3. Jakab győz Tóth ellen. A kilá­tástalan küzdelmet Tóth edzője az I. menet végén feladja. 11:3. Bereczki győz Szabó ellen. Szabó rohamoz, de ütései elől Bereczki ügyesen ellépked. Sza­bó ökölvívása alacsony színvona­lú. A II. menetben Kaposvár nagy fölénybe kerül és a menet végén Szabó feladja a küzdelmet. 13:3. Aczél veszt Varga ellen. A had­sereg bajnokságra készülő Aczél óvatosan öklöz Varga ellen és, hogy esetleges sérüléstől megóvja magát, a mérkőzést feladja. 13:5. Kalmár győz Barics ellen. Kal­már két éven át őrizte az ifjúsági bajnok címet és ellene Barics az ! I. menet végén feltartott kézzel j jelzi, hogy vége a mérkőzésnek. 15:5, I A Dunaföldvári Községi Soort- kör az elmúlt vasárnap délelőtt pályaversenyt rendezett. Szép, napsütéses időben — enyhe szél­ben — bíztató eredmények szü­lettek. Eredmények: 100 m: 1. Doboly 11.9, 2. Mer­kel 12.1, 3. Kővári 12.2. 1500 m: 1. Merkel 2:09.2, 2. Kő­vári 2:19, 3. Kiss 2:21. Merkel szépen futott és biztató a javuló formája. Magasugrás: 1. Békefi 175, 2. Hortobágyi 160, 3. Hajnal 160, 4. Pelsőczy 155. Békefinek biztató két kísérlete volt a 180-on is. Távolugrás: 1. Békefi 585, 2. Doboly 540, 3. Hortobágyi 527. (Békefi egy belépett ugrása 6 mé­ter felett volt.) Rúdugrás: 1. Hortobágyi 300, 2. Juhász 290, 3. Miskolczy 27Ö. Hármasugrás: 1. Békefi 1172, 2. Hortobágyi 1156, 3. Kiss 1102. Súlylökés: 1. Kiss 13,62, 2. Bé­kefi 11,25, 3. Csigi 9,40, 4. Kiss 8,96. Diszkosz: 1. Kiss 39,02, 2. Béke­fi 37,50, 3. Kiss 24,77. Kalapácsvetés: 1. Kiss 41,52, 2. Békefi 30,32, 3. Ruff 26,10, 4. Kiss 25,65. Á Dombóvári Szpartakusz tekézőinek értékes győzelme Ragyogó győzelmet szerzett az elmúlt forduló során a Dombó­vári Szpartakusz tekecsapata. Az összevont megyei bajnokságban eddig veretlenül vezető Pécsi Bőrgyár csapatát, Dombóváron 7:1 arányú győzelemmel fektet­ték kétvállra. Ennek során 2485 fát ütöttek, mely eredménnyel pályacsúcsot és Tolna megyei csa patcsúcsot javítottak. Ezen szép eredményt a következő összeállí­tásban érték el: Illés 443, Király 434, Kálozdi 421, Horváth 419. Varga 399, Lengyel 369. Ezzel a Szpartakusznak 48 pontja lett és három pontra megközelítette a még 51 ponttal vezető PBTC csa­patát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom