Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-23 / 147. szám
I960, június 23. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 3 A „magyar nemestől" a Haladás Tsz-ig Gondok és reménységek Borjádon Kihasználatlan lehetőségek Huszonnyolcán jelentkeztek eddig a megye ifjú kombájnosaínak versenyére Az öreg ténsasszony, meséli Ra- dó András bácsi, aki több mint negyven esztendeig volt a Sass- család uradalmi cselédje, gyakran emlegette Petőfit. A nevezetes Erzsiké, a híres vers hősnője, az öreg ténsasszony húga volt, s Petőfi borjádi vendégeskedésére még félszázad múltán is visszaemlékeztek. „Szegény Sándor de sokat járt itt a hegyoldalban” — emlegette gyakran az öreg ténsasszony, s Petőfi ma is ilyen emberi közelségben él a borjádiak emlékében. Az egykori Sass-kúrián tábla hirdeti Petőfi nevét, a nevezetes méhest pedig, amelynek csendjében sok vers született meg, az úttörők állították helyre, s most ők fognak virágoskertet ültetni a híres műemlék körül. Persze, másfajta hagyomány is él a faluban. A szegényember mindig kincsről álmodott, s a mesék világába menekült, hogy legalább ott találjon igazságot és boldogságot. A kőkecske legendája A borjádi kőkecske históriájában mese és valóság fonódik egybe, az elveszített kincs legendájában a szegényember örök álmát ruházza fel a valóság elemeivel. De adjuk át a szót magának Ra- dó András bácsinak. — Az kérem 1905-ben volt, pontosan emlékezem. Az a kőkecske ott hányódott a határban, ide löktük, oda löktük, mindig útban volt. Nem volt nagy, akkora volt, mint egy igazi kecske. No egyszer csak jön három török. Színes bu- gyogót viseltek, járták a határt. Beszélni sem tudtunk velük, nem értették a magyar szót. Az egyik mutatta, hogy dohányt szeretne, hát adtam neki. No aztán ráakadtak a kőkecskére. Ott volt előttünk. Az egyik fölemelte, megforgatta. A másik elővett egy kulcsot, mert hogy zár is volt a kőkecskén, s kinyitotta. Hát csak úgy hullott ki belőle az aranypénz. Egy pokrócba fogták és elvitték, így volt kérem, a két szememmel láttam... De Radó bácsi másról is tud. Mert a törökök a szomszédos Sza- baton-pusztán is megfordultak, ott is kincseket kerestek. Rátaláltak a helyre, ástak vagy másfél métert, de akkor egy nagy lapos kő állta útjukat. A gazdaságból hoztak tartóláncokat, ökrökkel húzatták, de a követ nem tudták elmozdítani. Megmérgesedtek, el is mentek. — Ma is odatalálnék — mondja Radó bácsi —, mert a kincs ma is ott van a szabatoni földben. Hej, ha Radó bácsi találta volna meg a kőkecske nyitját, nem kellett volna egy életet cselédsor- ban eltöltenie, de ilyen már a szegény ember élete. A kőkecske legendáját mindenki ismeri Borjádon, Tingecz Józsi bácsi is hallott róla. Üldögélünk Tingecz bácsi kicsiny présháza előtt, megcsodáljuk a múzeumba illő, legalább 200 esztendős prést, amely ma is jó állapotban van, s a kőkecskéről faggatjuk őt is. — Hát volt valami, mert sokat beszéltek róla, de én bizony nem láttam — mondja Tingecz bácsi — Hogy a Radó sógor látta a kőkecskét, meg a kincsket? Meglehet — mondja egykedvűen. — Én nem láttam. A kincseket rejtő kőkecske a borjádi szegénység örök ábrándja volt, mert a valóság olyan kegyetlen volt, hogy kellett valami reménység, valami erőt adó legenda, mert ki tudja, hátha egyszer nemcsak a törökök akadnak a mesebeli aranyra? A kis borjádi határ a Sass-csa- lád birtoka volt, kereken 500 hold. Az uraság, amint egyöntetűen vallja a falu, „hertelen” ember volt, s ez az óvatos jelző most, vagy negyven évvel a „magyar nemes” halála után is, félelmet , kelt. Borjád cseléd-falu volt, min- I denki az uraságot szolgálta, s mindenkinek az élete a „hertelen ember” hírében álló uraságtól függött. Tingecz bácsié is, aki előbb mindenesgyerek volt, aztán „rózvejterré” lépett elő, vagyis a parádéskocsis mellett lett szolga. Tingecz bácsi sorsa mégis szerencsésen fordult, mert szerény örökségéből futotta néhány hold földre, önálló törpebirtokos lett, s a kis szőlő, ahonnan az egész tájat belátni, most, túl nyolcvanadik évén, egy munkás, szorgalmas étet emlékekkel teljes pihenője. A felemelkedés útján A földosztás véget vetett az úri banditizmusnak, a szomszédos Uzdról a hírhedt Pesthy-családot kergették el, s a földtelen zsellérek tulajdona lett a borjádi Sass- birtok is. A nevezetes kastélyból a gőgös „naccságos asszonyt” is kikergették, s a ház, amelyben egykor Petőfi lakott, most Petőfi népéé lett. A felemelkedés útján mégis csak lassan, sok nehézséggel küzdve indulhattak meg a borjádiak. Korán felismerték, hogy az igazi felemelkedéshez a szövetkezet vezet el, s már 1949-ben meg is alakították közös gazdaságukat. Kevesen voltak, de olyan jól dolgoztak, hogy a gyönki járás legjobb szövetkezetei között emlegették őket. — Talán ez volt a baj — meséli Bogáncs János, a Haladás Tsz brigádvezetője. — 1956-ban új tagokkal szaporodtunk, úgy, hogy harminchármán dolgozunk a szövetkezetben. Ezek között azonban néhány olyan is volt, aki látva a szövetkezet gazdagságát, állandóan azt hajtogatta, hogy oszoljunk fel, s adjuk ki a közös vagyont. Egyre romlott a tagság hangulata, nem lehetett mit tenni, a végzett munkaegység arányában, persze a szövetkezet alakulásától számítva, kiosztottunk, amit lehetett, s ezzel megszűnt a szövetkezet. Volt olyan tagunk, aki 50—60 000 forintot vitt haza. A szövetkezeti gondolat azonban nem aludt ki Borjádon, s alig egy esztendőre rá, 1958 februárjában újjáalakult a tsz. A következő évben már 23 család dolgozott a közös földeken, az idén pedig az egész falu, összesen 63 család választotta a közös gazdálkodás útját. — De megbántuk, hogy akkor engedtünk egyesek követelőzésének, s hagytuk, hogy veszendőbe menjen sok évi munkánk — mondja Bogáncs János. — Gazdasági épületeink egy része a hangos-pusztai termelőszövetkezeté lett, s most ott vagyunk, hogy kevés az istállónk, nem tudjuk fejleszteni állatállományunkat. Pedig ma is 102 törzskönyvezett szarvasmarhánk van, 20 anyakoca, 40 hízó, félszáz választási malac. Addig, amíg építkezni tudunk, alkalmi szállásokat építünk, de bizony ez is nehéz. Amit négy évvel ezelőtt elhamarkodtunk, most bosszulja meg magát. A Paksi Téglagyárban évek óta komoly nehézséget okoz, hogy a gyárnak kicsi a szárítóterülete. A Sánchegy és a 6-os műút közé beékelődött gyárnak nincs is lehetősége a terjeszkedésre, illetve csak olyan mértékben, ahogy a hegyet téglává dolgozzák fel. A múlt évben megkezdődött építkezéssel — amelynek befeje. zésére heteken belül sor kerülj — teljes mértékben megoldódik a probléma. Az új kellerszárítók ugyanis már elkészültek, ezzel sikerült teljes mértékben »kelle- resíteni« a nyerstégla szárítását. Az »utolsó simításokat« végzik a műszárítón :s. amelynrk építésére, illetve berendezésére közel A jövedelem évről évre emelkedik: 1958-ban 37 forintot, tavaly több mint 43 forintot fizettek ki egy munkaegységre, a lehetőségek azonban sokkal nagyobbak. Itt van mindenekelőtt a kihasználatlan Sió, amely pedig korlátlan öntözési lehetőségeket biztosít. Egyelőre 15 hold száraz kertészetük van, a terv szerint azonban már a jövő évben 60 holdat fognak öntözni. A napsütötte domboldalak önként kínálkoznak gyümölcsös telepítésére, s az a 10 hold, amit az idén ültettek be, csak a kezdet. A munkafegyelemmel, a közös munkával ma már nincs baj Borjádon. Azok is, akik korábban bomlasztani igyekeztek a szövetkezetei, beilleszkedtek a közös munkába s ahogy a brigádvezető, aki Ferenczi Bélával a zsámbéki iskolán lévő Kiss József elnököt helyettesíti, mondja, most már nem is lesz baj. A földeket rend- betették, az aratásra nem marad vissza semmi növényápolás. S a szövetkezetnek most az a célja, hogy helyrehozza az elmúlt esztendők hibáit s kihasználja azokat a gazdag lehetőségeket, amelyekkel a megye kevés termelő- szövetkezete rendelkezik. Persze sok helyi nehézség is van még. Itt van mindjárt a tsz központi épületének problémája, ami azonban csak jelképesen a szövetkezeté, mert mindössze egy szűk szobát kaptak meg belőle. Az épületben levő művelődési terem már nem az övéké, s akármit akarnak rendezni, abba beleszól a kölesdi tanács is. Ha esküvőt tartanak a teremben, a tanács beszedi a terembért, ebből azonban a borjádiaknak jóformán semmi hasznuk nincs, s hasonló a helyzet a többi összejövetellel is. Borjád szövetkezeti község, s a szövetkezetnek elsőrendű érdieke, hogy valóban gazdája legyen saját portájának. Közigazgatási érdek pedig ne akadályozza sem Borjád, sem a Haladás Tsz előrehaladását. Az egykori Sass-kúria környékén meg is látszik ez a felemás helyzet. Az egykor pompás udvart, kertet felverte a gaz, az épületre is ráférne a tatarozás. A tanács nem csináltatja meg, mert messze van tőle, a szövetkezet megint csak nem költ rá, hisz a saját épületében vendég. A híres méhest ugyan nem fenyegeti most már az összedőlés veszélye, a környéket azonban, a festői Sióparttal együtt sürgősen rendbe kell hozni. Sőt, a szövetkezetnek lenne egyik szép feladata, hogy a Petőfi-emlékeket az eddiginél hathatósabban ápolja, s akár a méhes átalakításával, akár az emléktáblával megjelölt ház egyik szobájában kis Petőfi-múzeumot hozzon létre. Mindez nem megoldhatatlan, s a borjádiakban meg is van a hajlandóság. Csak éppen több megértést és több segítséget kémek kulturális téren is. I egymillió forintot fordítottak. Ide hordják majd be utánszárí- tásra a nyerstéglát, szintén keller rendszerrel. A gyárban tehát csak a vágóasztalnál, a kemencé. be való berakásnál és kihordásnál kell a téglát kézbevenni. Az utószárítót teljes egészében a kemence hulladékmelegével fűtik, ez az ország téglaiparának első és egyelőre egyedüli kizárólag a kemence hulladékmelegét' hasznosító utószárítója. Külföldi tapasztalatok alapján építették, kísérletképpen. Amennyiben beválik — és erre a szakemberek szerint minden remény megvan, — más téglegyár~''ban is sor ke- , rül ilyen utószárító építésére. A megye gépállomásainak kom- bájnosai közül egyre többen csatlakoznak a KISZ Tolna megyei Bizottsága által kezdeményezett versenyhez, melyet a megye ifjú kombájnosai részére hirdettek meg. Eddig huszonnyolc fiatal kombájnos jelentette be, hogy részt kíván venni a versenyben. A jelentkezettek mintegy fele KISZ-tag. Jelentős részük komoly munkát vállalt magára a Joó Sándor városi tanácstag a Kölcsey utcában megtartotta első félévi tanácstagi beszámolóját. Ez alkalommal az utcabeliek kérték, hogy a városi tanács teljes hosz- szában köveztesse le az utcát, ők társadalmi munkában segítenek. A múlt héten néhányan már munkához is láttak; mintegy egy méteres földréteget kell eltávolítani, hogy ez az utcarész egy szintbe kerüljön a már lekövezett útszakasszal. Ha már társadalmi munkáról van szó Szekszárdon, a város ifjúsága mindenütt ott van. A hét közepén népes csapat szállta meg Délután négy óra körül egyikmásik kislány némi ijedtséggel szemlélgette a tenyerét, mert a — Sebaj, majd elmúlik. — Egy gyakorlott kubikos brigáddal aligha vehették volna fel a versenyt, de meg tették a magukét. Még az is jó volt, hogy a közelben ott volt a kút, könnyen tudták csillapítani szomjúságukat. Mónok Zsuzsa, Kókány Te ri a soros éppen az ivásnál, Máté Kati, Csepiga Margit, Utassy Mária, Takács Béla, Kovács Imre a háttérben várakozik, mikor kerül rájuk sor. A legszívesebben ide sorakoztatnánk a negyven diák ne rét, hogy az utcabeliek emlékezzenek azokra, akik közreműködtek abban, hogy az utca külseje megváltozzék, de ez lehetetlen. Csak a legszorgalmasabbakat említjük meg közülük; Naszályi Károly talán a legkisebb volt köztük, de a legfáradhatatlanabb. Fogl Antal, Mónok Zsuzsa, Máté Kati, Utassy Mária, Kókány Teri, Németh Ági, Czéh Pál. gabonabetakarításban. Molnár László, a várdombi gépállomás kombájnosa, Hombach László, a dalmandi gépállomás kombájnosa vállalta, hogy négyszáz kataszt. rális holdról takarítja be a gabonát. Kardos György, szedresi kombájnos 360 hold betakarítását vállalta a verseny keretében. A válMások legtöbbje 300 holdon felül van. az utcát, csákányokkal, ásókkal, lapátokkal felszerelve — a köz- gazdasági technikum harminc tanulója és még hozzájuk csatlakom zott tíz gimnazista is, Minden nap reggel fél kilenc körül láttak munkához. A kőke4 ményre száradt földkérget feltörni felnőttnek sem könnyű dolog, hát még 16—17 éves fiúknak, lányoknak. De olyan igyekezettel láttak munkához, amely felnőtteknek is becsületére vált volna. Dél felé már lekerült a fiúkról az ing, a lányok is tornaruhában, shortban csákányoltak, lapátoltak, avagy rakták vontatóra a földet, lapát nyele bizony, nyomot ha« gyott. Ez a munka nem került a bizonyítványba, de tanúsítjuk; ebből a társadalmi munkából valamennyien kitűnőre vizsgáztak. CSÁNYI LÁSZLÓ Műszárító a Paksi Téglagyárban Diákok társadalmi munkán Szekeres Mária Fogl Antal csákánya után lapátolja a földet. A jobb oldalon Czéh Pál és Sólyomi József várják, amíg Kókány Teri lapátol. Bognár István
