Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-22 / 146. szám
1960. június 22. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄO $ Néhány gondolat megyénk termelőszövetkezeteinek jövedelemelosztási formáiról „Cseréljük ki tapasztalatainkat” című cikksorozat záró cikke Nem kétséges, hogy termelőszövetkezeteink megszilárdításának egyik legfontosabb feltétele az, hogy össze tudjuk egyeztetni az egyén érdekét a szövetkezeti gazdaság érdekeivel és mindkettőt az egész társadalom érdekeivel. Az egyén és a szövetkezet érdekeinek az össztársadalom érdekeivel való összeegyeztetése árpolitikai, hitelezési kérdés, amely jelenleg az árukapcsolatokon és az állami segítség különböző formáin keresztül jut kifejezésre. Az egyén és a szövetkezet egymással kapcsolatos érdekazonossága pedig kétségtelenül a jövedelemelosztás formáival valósul meg. Ezért súlyponti kérdés nemcsak nálunk, Magyarországon, hanem a Szovjetunióban és a népi demokratikus államokban is a szövetkezeti mezőgazdasági nagyüzemek jövedelemelosztásának kérdése. Elsősorban a Szovjetunióban, Bulgáriában, Csehszlovákiában, és nálunk Magyarországon, de a többi népi demokratikus országban is a munkaegység-rendszerek továbbfejlesztésével és új jövedelemelosztási formákkal kísérleteznek a szövetkezeti gazdaságokban. Részben az eddigi tapasztalatok alapján, alkalmazva a tapasztalatokat a helyi feltételekhez és adottságokhoz, megyénk termelőszövetkezetei is bátran tovább fejlesztik a munkaegységrendszert. Megyénk termelőszövetkezeteiben megtalálható a szovjet, csehszlovák, bolgár tapasztalatok alkalmazása. »Cseréljük ki tapasztalatainkat« című cikksorozatunknak az volt a célja, hogy ismertettük ezeket az új kezdeményezéseket, gondolatokat ébresszünk, ezzel is elősegítve a kapálások és egyéb munkák ösztönzővé tételét a tsz-ekben. Korai lenne ma még állást foglalni a megyénkben kialakult új jövedelemelosztási formákkal kapcsolatban. A zárszámadások döntik majd el véglegesen a vitás kérdéseket. Azonban már ma megmutatkozik jó néhány előny és hátrány is, s az eddigi tapasztalatok alapján lehet elméleti következtetést is levonni. Tehát ez a cikk nem kíván véglegesen pontot tenni a vita végére, csupán néhány gondolatot kíván felvetni az eddigi tapasztalatok alapján. Az bizonyos, hogy a munkaegység-rendszer helyett ma még nem talált ki jobbat senki, tehát károsak az olyan nézetek, amelyek azt hirdetik, hogy meg kell szüntetni a munkaegység- rendszert. A jövedelemelosztás szocialista módjának alapkövetelménye az, hogy a végzett munka mennyiségének és minőségének alapján osszuk el a jövedelmet. A végzett munka mennyiségét és minőségét a szövetkezeti tulajdon- viszonyok mellett ma még a munkaegység fejezi ki legjobban. Ez a megállapítás nem jelenti azt, hogy a munkaegység-rendszer, mint a termelőszövetkezetek jövedelemelosztási módja, minden tekintetben kifogástalan. Legnagyobb hibája az, hogy elsősorban nem minőségi, hanem mennyiségi munkára ösztönöz A tsz-tag azt látja csak. hogyha több a munkaegysége, többet keres; nem látja azt évközben, közvetlenül, az egy munkaegység értékét nemcsak a munka meny- nyisége, hanem a munka minősége is befolyásolja. A mezőgazdaságban a minőségi munkára alapvetően szükség van, mert a növényt, mint élőlényt becsapni nem lehet. Sokféleképpen meg lehet a kukoricát kapálni, de nem mindegy, hogyan kapáljuk meg. A rossz munka az átlagtermésen áll bosszút és ez a bosszú nemcsak az egyént, hanem az egész szövetkezetét károsítja meg. A minőségi munkára ösztönöznek a prémiumrendszerek. A prémiumrendszerek közös vonása az, hogy a terven felül termelt termék egy részét természetben, vagy pénzben megkapja a termelő egyén, a tsz-tag. Terven felüli termést úgy tud elérni a termelő, ha az általa vállalt területen jó minőségű munkát végez. Tehát a premizálás nagyrészt megoldja a munkaegység-rendszer előbb említett hiányosságát. Ezért üdvözölhetünk megyénkben minden olyan kezdeményezési, amely a premizálással kapcsolatos és a terven felül termelt termékből részesedést oszt. Ezért nem érthetünk egyet olyan termelőszövetkezetekkel, mint például a dunakömlődi Szabadság Tsz, ahol nem ösztönöznek prémiummal a többtermelésre. A fejlődés jelenlegi szakaszában, a tsz-ek gazdasági feltételeinek jelenlegi állapotában tehát a munkaegységrendszer, mint alapvető forma megtartása és a prémium- rendszer, mint kiegészítő forma bevezetése mellett törhetünk csak pálcát. Megyénkben eddig bevált a munkaegység premizált formája, amely összefügg a területnek egyénekre, vagy családokra való felosztásával. Az a tapasztalat eddig — és ez cikksorozatunkból is kiderül —, hogy ahol premizálnak és ahol a területet felosztották, ott jól megy a munka. A kapások területének felosztása nemcsak azt az előnyt jelenti, hogy ezáltal könnyebben lehet mérni és ellenőrizni az egyén munkájának mennyiségét és minőségét, hanem ennek előnye az is, hogy kötetlenebb munkaidőt biztosít és ezáltal lehetővé teszi a családtagok bevonását. Majoson például van sok olyan család, amelynek egy-egy tagja bányába jár dolgozni. Ezek a bányában dolgozó családtagok nem vállalnának munkát a tsz munkacsapatában. így azonban, hogy a család elhatárolt munkaterületet vállalt, most ezek a bányászok napközben, műszak előtt, vagy műszak után két-három órára elmennek segíteni a család tsz-tagjait a kapálásban, öregek és serdülők is ki tudnak menni napi pár órát dolgozni a határba. akkor, amikor az nekik jól esik. Minden család pontosan előre tudja feladatait és munka- területét. Helyes-e az, hogy természetben kapják a tsz-tagok a prémiumot? Ez a kérdés sokszor felmerül, főleg azért, mert az előző időkben főként a pénzbeli jövedelemelosztás mellett álltunk ki. Ma, amikor a közös állatállomány gyors kialakításának vannak még nehézségei (például férőhely- hiány) azon kell lennünk, hogy elősegítsük a háztáji gazdaságok árutermelését, főleg az állattenyésztés vonalán. A háztáji gazdaságok állattenyésztésének takarmányszükségletét legokosabban éppen a prémium címén adott szénával, kukoricával, árpával biztosíthatjuk. Vem megyénkben egy-két különleges kísérlet is. Ilyen a báta- székiek új jövedelemelosztási formája. A bátaszékiek ugyan a munkaegység-normájukból indulnak ki, de valójában megszüntették a munkaegységet, mint a munkák mennyiségének mércéjét. A legújabb tapasztalatok azt mutatják, hogy erre a formára még Bátaszéken sem elég érett a helyzet. A bátaszékiek jövedelemelosztási formája a fejlődésnek csak egy magasabb fokán alkalmazható. Ugyanezt kell mondani a dunaföldváriak eredményességi munkaegység-rendszeréről is, jóllehet ez a rendszer megyénkben nem, de az országban főleg Pest megyében eléggé elterjedt. Az eredményességi munkaegységrendszer nem az elvégzett munkák mennyiségét, hanem a termelési eredményt veszi csak figyelembe. Tehát olyanféle, mint az ipari darabbér rendszer. A mezőgazdaságban azonban, ahol a termelés eredményét a munkán kívül sok minden befolyásolja még, a jelenlegi agrotechnikai és. zoológiái viszonyok mellett, nem érett a helyzet arra, hogy a darabbért bevezessük. Ezt a dunaföldváriak is felismerték már, s ezért adminisztratív intézkedésekkel igyekeznek pótolni a rendszer hiányosságait. (Például, ha valaki nem kapálja meg egy meghatározott ideig a kukoricát, mással kapáltatják meg, s a munkabért levonják attól, akinek meg kellett volna kapálnia.) Megállapíthatjuk a tapasztalatokat összegezve, hogy megyénk termelőszövetkezetei a párt és az állami szervek útmutatásai nyomán a munkaegység továbbfejlesztésében jó úton járnak. Széleskörű mozgalommá fejlődött ki megyénkben a munkaegység-rend szer továbbfejlesztése. Olyan jó gondolatok, ötletek, egészséges és politikus meglátások vannak itt- ott, amelyek országosan figyelemre méltóak. Minden reményünk megvan arra, hogy év végéra igen gazdag és eredményes tapasztalatokról számolhatunk be. Szekszárdi tsz-tagok panasza a harkányi üdülő személyzetére ilyen megkülönböztetés? A tszMélyen elgondolkoztatott Ké- kesdi Gyula írása a Népszabadság 1960. június 19-i számában. Nagyon maghatott és együtt éreztem Mihállyal, a tsz sertésgondozóval, akit asztaltársa, a fiatal titkárnő »kinézett« az asztaltársaságból munkától kérges, agyondolgozott keze miatt. Nem vagyok elfogult, de vannak, akik még ma is lenézik a dolgozó embert, az egyszerű tsz-parasztot. Ilyen „Mártikákból” áll véleményem szerint a harkányi üdülő személyzete is, ahol 1960. június 6—12-e között üdült két. tagunk. Ebben az üdülőben kimondottan »tsz-tag menü« is volt, amely sokkal silányabb volt mint a többi üdülőé, még romlott hús is szerepelt benne. A felszolgáló személyzet már úgy is kérte; kérem a tsz vacsorát, vary reggelit, stb. Elgondolkoztató, miért az tagokat talán nem tartják egyes emberek olyan dolgozóknak, mint az üzemek, hivatalok dolgozóit? Könnyű rájönni, hogy ez nem a felsőbb szervek hibája, hiszen azok mindent elkövetnek, hogy a dolgozók, köztük a tsz-tagok életét is szebbé, boldogabbá tegyék, hanem egyes emberekről van szó, akik lenézik a becsületes munkásokat, parasztokat. A mi rendszerünkben mindenkit munkája után ítélünk meg. S azokat az embereket, akik lenézik a becsületes dolgozókat, akár munkásokat, tsz-parasztokak vagy hivatali dolgozókat — erélyesen meg kellene tanítani arra, hogy máskor tisztességesebben viselkedjenek. Ez kellene a harkányi üdülő személyzetének is. Módi János Szekszárd, Béke Tsz. A brigádvezető — Tudja, én nemrég vagyok tagja a szövetkezetnek — mondja Németh István, a Zomba szentgál-pusztai termelőszövetkezet állattenyésztési brigádvezetője. — Március 10-én múlott egy éve, hogy aláírtam a belépési nyilatkozatot. De a szövetkezet munkáját mindig figyeltem. Nekem, mint kívülállónak is nagyon rosszul esett látni, hogy a tagok 1956-ban, amikor föloszlott a tsz, még azt is széthordták, ami régen az urasági birtokhoz tartozott. Az volt a véleményem mindig, hogy ha a régi gazda olyan jövedelmezően gazdálkodott ezen a földön, hogy 1913-tól 1945-ig 250 holdról közel 6000 holdra növelte a birtokát, akkor okos gazdálkodással a szövetkezet is érhet el olyan eredményeket. Németh István most a termelőszövetkezet állattenyésztési brigádvezetője és ott ül a fotelban, a kastélyban, ahová valamikor csak levett kalappal, lehajtott fővel léphetett be. Úgy meséli, hogy amikor idejött, azt mondták, hogy itt nem lehet állattenyésztéssel foglalkozni, mert elpusztulnak az állatok. — De jólesett, hogy hívtak és szívesen jöttem. Jöttem én korábban is, amíg egyéni voltam, ha szükség volt rám. Ha valamelyik állat beteg volt, vagy ellett egy tehén, legtöbbször nekem szóltak, hogy segítsek, mert az állatorvos messze volt, én meg itt laktam közel, a szőlőhegyben . .. Nem hittem el, hogy itt nem lehet állatokat hizlalni. Ha a régi földbirtokosnak meghízott évente közel másfélezer, akkor nekünk is meg kell, hogy hízzanak. Amikor Németh István átvette az állattenyésztés vezetését a szövetkezetben, harminckilenc hízójuk volt csak. Igaz volt, hogy pusztultak az állatok, mert fertőzött volt az ól, de ezen is segítettek. Az ólak alját másfél méternyi mélyen kicserélték, fertőtlenítettek, s a rettegett baj elköltözött a környékről. Most közel négyszáz disznó van a tsz tálkájában, s közülük majdnem kettőszáz a hízó. Kint járunk már az ólak, istállók között, amikor ismét megszólal Németh bácsi. — Tudja, én mindig az ilyen munkának éltem. És azt is tudom, hogy eredményt csak akkor lehet elérni, ha azért megdolgozunk. Hát dolgozni kell. Ma már olyan nagy az állatállományunk, hogy kicsinek bizonyulnak sorra a férőhelyek. Egyre-másra kell újakat építenünk. A régi lóistállót átalakítottuk, s most marhákat hizlalunk ott. Fiaztatókat, disznóólakat építünk, a régi fiaz- tatót pedig átalakítjuk növendékistállóvá. Mindezt saját erőből. Akad egy-két ember, aki valamit ért a falrakáshoz, faragáshoz ... megcsinálgatjuk... — Dolgoztam én itt az uraság idejében is jó néhány évig. tudom, hogy nekik mit jövedelmezett ez a föld. Mert jó föld ez, csak meg kell dolgozni. Ha ők megéltek belőle úri módon, mi is meg fogunk élni úgy ... (buni) Kihasználatlan lehetőségek a kiránduló helyeken Azt mondja egy ismerősöm: — Hát ne szakadjon meg az ember szíve? Hogyan lehet ilyen Tehetőségeket kihagyni? Mert az hagyján, hogy én szomjas maradok, de szomjasan maradnak rajtam kívül még vagy százan s micsoda bevételi lehetőségeket mulaszt el a földművesszövetkezet, vagy a vendéglátó vállalat? Ez a beszélgetés az úgynevezett Keselyüsi-csárdában zajlott le, persze nem ilyen röviden, hiszen még hosszasan siránkoztunk azon, hogy ez a csárda bizony nem csárda, italkészlete egy szürke hétköznapra is kevés, vasárnap meg egyáltalán nem tudja kielégíteni a megnövekedett igényeket. A környezet bizony nagyon sok kívánnivalót hagy maga után, kicsi is, kultúrátlan is, szóval még a legjobb akarat mellett sem lehet rá azt az elnevezést használni, hogy vendéglő. Fenntartója a szekszárdi földművesszövetkezet. A vendéglátó vállalat már egy évvel ezelőtt emlegette, hogy néhai jó öreg Háry János egykori tanyájában kocsmát rendeznek be. A terv azóta is még csak terv, meg nem valósult, s félő, hogy a terv terv marad, megvalósulása késni fog az idők végezetéig. A Csörge-tó vendéglője kicsi is, korszerűtlen is. A Sió mentén egy borkimérés kivételével egyetlen vendéglő sincs. A borkimérés csak arra jó, hogy egy pohár bort felhajtson a vándor, fürdőző, vagy horgász, hosszabban itt tartózkodni nem kíván. A városban lévő vendéglők közül is egynémelyik lehetne tisztább, rendezettebb, a személyzet is udvariasabb, az áru minősége is sokkal jobb, de alapjaiban véve a helyzet elfogadható. Most azonban, amikor a nyár, a meleg, a forró napsütés a szabadba, a vizek mellé csalogatja a napi munka után és a hét pihenőnapján az embereket, erőteljesen vetődik fel a kérdés: a vendéglátóipar és a földművesszövetkezet miért hagyja ki azt a nagy lehetőséget, amit a kirándulóhelyeken létesített vendéglők nyújtanak. Újabban arról lehet nemegyszer olvasni különböző újságokban, hogy Veszprém megyében, vagy másutt ismét újabb csárdát nyitottak meg, a Balaton-menti hegyoldalakon gusztusos kis verd 'glők kínálják a hegy szomjoltó levét; Szekszárdon meg minden marad a régiben. Pedig — hogy marad-; junk az üzleti szempontoknál —• nagy, fényes üzletet jelentene a vállalatnak. Szebb, kulturáltabb környezet: nagyobb fogyasztás, kellemesebb szórakozás. Ismerősöm tréfásan megjegyzi. — Bizisten kedvem lenne maszek alapon megnyitni néhány vendéglőt ilyen kirándulóhelyen. Megmutatnám hogyan lehetne csillagászati összegeket keresni a bolton. Persze ez tréfa, az azonban nem, hogy a vendéglátó vállalat és a földművesszövetkezet megpróbálhatná fokozottabban kihasználni az adott lehetőségeket. Mert a lehetőségek adva vannak, A vendéglátóipari szakemberek természetesen sokkal jobban értenek ehhez, de az sem árt, ha a fogyasztó is hallatja néha a hangját. És ebben az esetben az újságíró is fogyasztóként szerepel. 1- gy. A ráérő felvásárló Különös jelenséget figyelhet meg az, aki mostanában Bölcskén megfordul. Minden reggel rengeteg cseresznyés kosárral megrakott ember vár arra, hogy a szövetkezet felvásárlója megkezdje az átvételt. Papp Istvánná, a szövetkezet felvásárlója különböző indokokra hivatkozva csak 7 órakor kezdi meg az átvételt és előfordul, hogy az, aki 4 órára beá,Kfott az árujával, csak 10—11-re szabadul. Naponta igen sokan bosszankodnak amiatt, hogy a pár kiló gyümölcs átadása miatt az egész délelőttjük kárbavész. A környező helységekben, Pakson, Duna- földváron — így beszélnek erről Bölcskén — már öt órakor javában dolgozik a felvásárló. A szövetkezet vezetője nem rendelhetné el, itt .is a korábbi kezdést? Vagy azon a véleményen van, mint a felvásárló, hogy hadd várjanak az emberek? Gy.
