Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-10 / 109. szám
1960. május 10. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s Folytatódik a határtalan küzdelem az NB lll-ban Bonyhádnak és Szekszárdnak sikerült győzni Az NB III. küzdelmei továbbra Is magukon viselik annak a nagy küzdelemnek a bélyegét, mely a bajnokságért, illetve a kiesés ellen folyik. Tolna megyei szemmel vizsgálva, sajnos most már csak két csapat jöhet számításba, melyért szurkolnunk kell. Sajnos Dombóvár sorsa menthetetlenül megpecsételődött, de ugyanakkor Bonyhád és Szekszárd is a veszélyes zónában van még. A Petőfi dombóvári győzelme, valamint a Bonyhádi Vasas Kaposvári Dózsa elleni győzelme többé-kevésbé megnyugtatólag hat. Mindenesetre a hátralévő mérkőzéseken mind a bonyhádi, mind a szekszárdi csapatnak teljes erőbedobással kell küzdenie, hogy a bent. maradásukat biztosítsák A forduló mérkőzéseiről részletes leírá. sok: Bonyhádi Vasas— Kaposvári Dózsa 2:0(1:0) Bonyhád, 1000 néző. Vezette: Sümegi. Bonyhád: Szlavicsek — Pálos, Wágner I., Borsodi — Pataki, Molnár — Vajda, Fláding, Endrődi, Szabó, Szegedi. Edző; Csordás Sándor Kaposvár: Molnár II. — Gerbey, Deák, Güth — Zbath, Kutasi — Veverán. Kecskeméti, Nagy, Nagyréti, Molnár III. Edző: Závorszky Jenő. Nehéz talajú pályán indul a mérkőzés. Az első percben Bonyhád egy szép, kidolgozott támadással veszélyeztet, de eredmény, telenül. A hazaiak fölényt, harcolnak ki és ennek eredménye Szegedi éles lövése, de eredményt ez sem hoz. A 10. percben ellen- támadás után Molnár III. éles lövése az oldalhálóban akad el. A 19. percben megszületik a hazaiak első gólja. Egy sarokrúgást Fláding ível be, Endrődi emelkedik ki fejelni és a labda fejéről a jobb felső sarokba jut. 1:0. A 30. percben a kaposváriak egyik gyors ellentámadása után Szlavi- cseknek kell menteni Változó mezőnyfölénnyel telik a félidő hátralévő része. A második félidőben is a hazaiak kezdeményeztek többet és a 7 percben Vajda jól helyezett, erős lövését nagy üggyel-bajja] tudja csak Molnár II. védeni. Ezután mezőnyjáték alakul ki és a hazaiak mintha engedtek volna az iramból, úgy látszik, a mély talaj sokat kivett belőlük. A 15. percben szép támadás gördül a pályán, melyből Szegedi jól eltalált lövésével megszerzi a hazaiak második gólját. A Dózsa nem adja fel a küzdelmet, fölényt harcolnak ki, de a csatárai túlkombinálnak és nem tudnak kapura veszélyesek lenni. A 30. percben újból Bonyhád támad és a vendégek középhátvédje a 11-es pontról majdnem öngólt fejel. A hátralévő időben a hazaiak maradnak fölényben, több sarokrúgás is jelzi ezt a fölényt, de az eredmény már nem változik. Jók: Pataki, Szlavicsek. Szegedi, illetve Molnár III., Nagyréti és Kutasi. Szabó Árpád Szekszárdi Petőfi — Dombóvári Szpartakusz 2:0 (0:0) Dombóvár. 500 néző. Vezette: Bárdos. Szekszárd: Greilich — Sloszár, Cser, Turgonyi — Simon, Cziráki — Tancz, Terebesi, Be- nács, Zörényi, Török. Dombóvár: Csutorás — Tamás II., Tamás I., Both — Tallósi, Korpádi — Mé- rey, Gálosi, Horváth II., Kardos, Koller. Az első dombóvári támadás Mérey lesén akad el, majd Horváth II, nagy helyzetben lyukat rúg. A 7. percben Tamás I. ön- feláldozóan szögletre ment, a sarokrúgást Benács fejeli kapura, de Csutorás véd. Ellentámadás után Koller, majd Gálosi ad munkát Greilichnek. A másik oldalon Tamás II., fut el, de nagy lövése kapu fölé megy. Nem sokkal később Tamás I. negyven méterről küldött lövését Greilich csak szögletre tudja tisztázni. A hazaiak fölényben vannak, csak épp gólokra nem tudják ezt váltani. A szekszárdiak lestaktikát alkalmaznak, amire a 27. percben majdnem ráfizetnek, ugyanis Koller elől csak az utolsó pillanatban tud a védelem szögletre menteni. A 30. percben Török húz kapura, de beadásáról a belső csatárok lemaradnak. Jó az iram, mindkét csapat teljes becsvágy- gyal küzd A 38. és a 42. percben Kardos veszélyeztet, de Greilich hárít. A második félidő elején Szekszárd szögletet ér el, majd a másik kapunál Mérey veszélyeztet. A 7. percben már verve a szekszárdi védelem, de Koller lövése a gólvonal előtt néhány centivel elakad a sárban. Ideges a hangulat a játéktéren és a nézők között egyaránt. A 11. percben szerencsés gólhoz jut Szekszárd. A labda ide-oda pattog, majd Simon lövésre szánja magát, melyet Csutorás cSak beljebb tud segíteni. 1:0. A vezetés tudatában feloldódik Szekszárd idegfeszültsége, de a Szpartakusz sem adja fel a küzdelmet és Tallósi erős lövése a léc fölött megy el. A 26. percben végleg éldől a mérkőzés sorsa. Tamás I. a mérkőzésen első hibáját véti, amikor Benácshoz adja a labdát, aki ezt úgy köszöni meg, hogy gólt rúg belőle. 2:0. Ezután a Szpartakusz kedvét vesztetten játszik, Szekszárd átveszi a játék irányítását, amit meg is tart a mérkőzés végéig. Bírálat: Az első félidőben a hazai csapat játszott jobban, sőt 2:0-ig kezdeményezőbb is volt. Végeredményben a vendégek szerencsés győzelmet arattak, bár kevesebb gólhelyzetük volt, mint Dombóvárnak. Jók: Cser, Török, Benács, Tancz, illetve Tallósi, Tamás I.,-Korpádi, Mérey. Reseterits Pécsi Bányász- Pécsi BTC 2:1 (2:0) Pécsbányatelep, 1000 néző. Vezette: Völgyesi. Pécsi Bányász: Kovács — Ulrich, Vámos, Baczur — Czukór, Varga — Pintér, Müller, Kása, Gyurkó, Varjas. Edző: Keszler Mátyás. P. BTC: Sarbak — Berta, Siklósi, Kékvölgyi — S zalai, Horváth — Szigeti, Hauschl, Győrfi, Dara, Oskó. Edző: Krivanek Vilmos. Nagyiramú mérkőzésen a Bányász támadott többet. A 20. percben Sarbak rossz kapukidobását Gyurkó elcsípte, kapura löt. te, a labda a meglepett Sarbak kezei között a hálóba hullott. Továbbra is a Bányász támadott, a 30. percben Vámos egy szabadrúgást Gyurkó elé tálalt, aki a hálóba vágta. A 35. percben Szálait utánrúgásért kiállították A második félidőben a BTC volt a kezdeményező. Azonban a jól tömörülő Bányász-védelem mellett csak egy gólra futotta a csatárok erejéből. Góllövő: Gyurkó 2, illetve Győrfi. Jók: Kovács. Czukor, Gyurkó, Varjas, illetve Siklósi és Horváth. Pécsi Vasas— Bajai Építők 3:1 (3:1) BTC-pálya, vezette: Juhász, 500 néző. Pécsi Vasas: Szili — Egervári, Becsei, Berki — Rákóczi, Somogyvári — Turbéki, Stelzam- mer, Szopka, Angyal, Danajka. Edző: Bárdosi László. Bajai Építők: Disztl — Major, Páncsics, Teket — Heringer, Varga — Kreisz, Ceglédi, Papp, Poszlan- csek, Ézsi. Edző: Tamási László. Már az első percben a bajaiak hálójában táncolt Angyal nagy lövése. A második percben súlyos védelmi hibából 2:0-ra növekedett a Vasas előnye és Danajka újabb góljával a 17. percben mór 3:0-ra alakult az eredmény. A gól után kiegyensúlyozottabbá vált a játék A bajaiak is támadólag léptek fel. Egy ilyen támadás révén Becsei öngólt rúgott. Jók: Berki, Somogyvári, Danajka, illetve Varga és Poszlan- csek. Pécsi Dózsa II.— Bácsalmás 5:1 (2:1) Bácsalmás, 500 néző Vezette: Szeghalmi. Pécsi Dózsa II.: Vass — Bernát, Pleck, Zborai — Lovig, Schvara — Szabó. Garami, Fa- ludi, Horváth, Szűcs. Edző: Molnár László. Bácsalmás: Nincse- vics — Jágity, Pólyák, Wächter — Prikidánovics, Batiz — Petre- kanovics, Mezei — Süke, Seve- rácz, Ősz II. Edző: Harci József. Csak 20 percen keresztül tudott ellenállni a hazai csapat, ekkor két szögletet harcoltak ki, sőt Süke bombájával a vezetést is megszerezték. Lassan feljöttek a vendégek és korszerű játékkal ilyen arányban is megérdemelten fektették kétvállra a hazai csapatot. Góllövők: Garami 3, Horváth, illetve Süke. Jók: Garami (a mezőny legjobbja), Pleck, Lovig, Horváth, illetve NincseVics, Jágity. Kiskunhalasi MEDOSZ— Komlói Béta-akna 2:0 (2:0) Kiskunhalas, vezette: Majoros. Kiskunhalas: Bakos — Hödör, Várhegyi, Tóth — Schwerla, Hirth — Korsós, Vass, Csányi, Fenyvesi, Jáger. Edző: Virág István. Komló: Magyar — Takács, Trischler, Török — Göncz, Bocsor — Tóth L., Deák, Tóth T., Sör, Tóth Gy. Edző: Farkas József A hazaiak 10 perc alatt lőtt két góljukkal el is döntötték a maguk javára a mérkőzés sorsát. Góllövő: Vass, Csányi. Jók: Hödör, Várhegyi, Schwerla, illetve Magyar (a mezőny legjobbja), Trischler. Kaposvári Kinizsi — Székesfehérvári MÁV 1:1 (1:0) Székesfehérvár, 2000 néző. Vezette: Virág. Kaposvár: Mezőfi — Sütő, Szigeti, Gergely — Ács, Márkus — Szentgróti, Tallián, Stadler, Herbei, Horváth. Edző: — Kiss István. Székesfehérvár: Kiss — Pál, Tihanyi, Kovács — Neubauer, Horváth — Markovis, Csu- ti, Homolya, Győri, Szilasi. Edző: Bódi Ferenc. A MÁV végig támadta mindkét félidőt. Azonban a csatárok rengeteg gólhelyzetet kihagytak. Góllövők: Stadler, illetve Homo lya. Jók: Szigeti, Gergely, Márkus, Szentgróti, illetve Pál, Tihanyi és Horváth. Csepel Autó—Kiskunhalasi Dózsa 0:0 (0:0) A mérkőzést Duneharasztiban játszották, melyről részletes jelentés nem érkezett, Öt pontra nőtt Háza előnye a megyei labdarúgó-bajnokságban Fadd—Dombóvár 2:1, Paks—Nagymányok 1:1 A megyei labdarúgó-bajnokság ezúttal is szolgáltatott meglepetést. Ezek között a legnagyobb, hogy a bajnokság megnyerésére számító Nagymányoki Bányász Pakson pontot vesztett és ezzel egy ponttal tovább növelte ellenlábasának, a Mázai Bányásznak előnyét. A másik meglepetés, hogy Fadd újból nagy bravúrt végzett és megverte a Dombóvári Vasút csapatát. Nemcsak a bajnokság megnyeréséért, hanem a kiesés ellen is nagy küzdelem folyiK és ennek tudható be, hogy a döbrököziek legyőzték az elmúlt hetekben jól szereplő hő- gyészi együttest. Simontornya Nagydorog ellen 6:l-re győzött. A játék a féltucat gól ellenére sem volt kielégítő a bőrös csapat részéről. Érdekesség: hogy a kézilabda-mérkőzésen ugyanannyi (400) néző volt, mint a labdarúgómérkőzésen. A simontornyai labdarúgó-csapatnak ha nem sikerül játékán javítani, maholnap nem lesz annyi nézője, mint a kézilabdásoknak. Szekszárdon a Dózsa csapata szintén hat gólt rúgott egy ellenében, de a játék a Dózsa részéről itt is egészen alacsony színvonalú, lélek nélküli volt. A Dózsa csapatára nem lehetett ráismerni, mert még csak az árnyéka sem volt a Tolna elleni játékukhoz képest. Gyönk majdnem meglepetést okozott Tolnán. Félidőben 2:l-re, sőt a második félidő 14. percében már 3:l-re vezetett. Ezt követően Bajza az ellenfél megütéséért a kiállítás sorsára jutott, de a tolnai játékosoknak lelkesedése pótolta Bajza játékát és 3:1-ről 5:3-ra meg tudták fordítani a mérkőzés állását. A bajnokjelölt mázai csapat Iregszemcsén vendégszerepeit. Tudósítónk szerint a bányász állandó fölényben volt és győzelme megérdemelt. Különösen Kádár és Gyorsok játéka tűnt ki az amúgy is jó együttesből. Pakson nagy küzdelem után 1:1 arányban végződött a találkozó. A 7. percben Wéber szerezte meg a nagymányoki vezetést, majd a 30. percben 11-esből Vida egyenlített. A Bátaszék—Dunaföldvár találkozó sima hazai győzelmet hozott, bár az első félidőben még ellenállt Dunaföldvár és l:0-ás vezetéssel fordult Bátaszék. — Faddon az első félidő gól nélkül telt el és a második félidőben nagy küzdelem után sikerült a hazai csapatnak a kitűnő képességű Dombóvári Vasutat legyőzni. A íaddi csapat győzelemsorozata szép teljesítmény és köny- nyen lehet, hogy majd Fadd veszi el Máza veretlenségét. A Döb- rököz—Hőgyész találkozó a döbrököziek 3:0-ás győzelmét hozta. A hazaiak mór az első félidőben 2:0 arányban bebiztosították a győzelmet maguknak. Eredmények: Simontornya— Nagydorog 6:1 (3:1), Szekszárdi Dózsa—Tamási 6:1 (4:0), Tolna— Gyönk 5:3 (1:2), Iregszemcse— Máza 0:6 (0:2), Paks—Nagymányok 1:1 (1:1), Bátaszék—Dunaföldvár 6:0 (1:0), Fadd—Dombóvár 2:1 (0:0), Döbrököz—Hőgyész 3:0 (2:0). A bajnokság állása: 1. Mázai Bányász 25 20 5 __ 8 9:17 45 2. Nagymányoki B. 25 19 2 4 83:20 40 3. Tolnai KSK 24 17 3 4 81:24 37 4. Dombóvári VSE 25 16 4 5 86:33 36 5. Bátaszéki VSE 25 15 4 6 82:39 34 6. Sz. Dózsa 25 14 5 6 91:36 33 7. Simontornya 25 15 2 8 76:33 32 8. Paksi Kinizsi 24 10 3 11 58:57 23 9. Fadd 25 9 4 12 60:65 22 10. Dunaföldvár 25 9 2 14 50:81 20 11. Iregszemcse 24 8 1 15 41:118 17 12. Hőgyész 25 5 4 16 51:90 14 13. Nagydorogi KSK 25 6 1 18 47:130 13 14. Gyönki KSK 25 5 2 18 33:79 12 15. Döbrököz 24 5 1 18 43:75 11 16. Tamási KSK 23 1 3 19 26:100 5 Totó-eredmények 1. MTK—Bp. Honvéd 3:0 1 2. U. Dózsa—Dorog 0:0 x 3. Csepel—Salgótarján 0:2 2 4. Szeged—Diósgyőr 2:3 2 5. Szombathely—Tatabánya 2:0 1 6. Miskolc—Debrecen 0:1 2 7. Pénzügyőr—Kecskemét 0:2 2 8. Pápa—EVTK 1:3 2 9. Magyaróvár—Komló 3:2 1 10. Bari—Padova 5:2 1 11. Genoa—Internazionale 1:3 2 12. Róma—Juventus 2:2 x Női logika Sizowskinak, a lengyel származású francia élvonalbeli labdarúgónak a felesége egyszer így szólt férjéhez: »Szerintem a ti csatáraitoknak a leghalványabb fogalma sincs a gazdaságosságról: az egyik mérkőzésen sok gólt rúgnak, de ugyanannyi prémiumot kapnak, mintha csak l:0-ra győztek volna, a következő mérkőzésen viszont egyetlen gólt sem tudnak rúgni, s oda a prémium! Azt hiszem — fejezte be az asszony — a labdarúgó-feleségeket be kellene engedni a pályára, ők majd menet közben megadnák a gyakorlati tanácsokat a helyes beosztáshoz«. Lassan járj, tovább érsz! Az egyik dél-olaszországi városban, ahol a vadul száguldozó autóversenyzők közül már sokan szerencsétlenségnek estek áldozatul, a polgármester az alábbi hirdetményt függesztette ki: »Lassan hajts, s élvezni fogod városunk szépségeit! Ha átléped a megállapított sebességhatárt, megismerkedsz a városi kórházzal. Ha őrült módjára hajtasz az utcákon, meggyőződsz róla, hogy városunknak szép a temetője«. Az NB III. állása: í. Csepel Autó 25 15 3 7 50:34 33 2. Kaposvári Kinizsi 24 13 4 7 46:28 30 3. Pécsi BTC 24 11 7 6 55:34 29 4. Bajai Építők 24 11 7 6 44:30 29 5. Kiskunhalasi Dózsa 23 13 2 8 46:29 28 6. Bajai Bácska 23 12 4 7 33:24 28 7. Pécsi Bányász 24 11 3 10 48:39 25 8. Bonyhád 24 12 1 12 35:34 25 9. Pécsi Vasas 25 9 7 9 40:42 25 10. K.-halasi MEDOSZ 24 11 2 11 50:39 24 11. Szekszárd 23 9 6 8 35:37 24 12. Kaposvári Dózsa 24 9 5 10 38:40 23 13. Székesfehérvár 24 11 1 12 44:41 23 14. Bácsalmás 24 9 5 10 36:47 23 15. Komlói Béta 23 2 4 17 21:57 8 16, Dombóvár »4 1 J 20 18:89 1