Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-31 / 127. szám

1960. május 31. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG Sonyhcd győzött, Szekszárdi kikapott az NB lil-ban, Dombóvárott elmaradt a mérkőzés Az NB Ill-ban vasárnap is folytatódott a késhegyig menő harc a bajnokságért, illetve a ki­esés elkerüléséért és ebben a küz­delemben még mindig alig van csapat, amely ne volna érdekel­ve. Lassan azonban tisztázódik a bajnok személye is és erre a büszke címre mind nagyobb esé­lye lesz a Kaposvári Kinizsinek, amely az elmúlt vasárnap is sors­döntő mérkőzést nyert Baján a Bácska ellenében. A kiesés elkerüléséért vívott harc változatlan hevességgel dúl és ebben a már kiesettnek te­kinthető Komlón és Dombóvá­ron kívül nem kevesebb, mint nyolc csapat van érdekelve. A Tolna megyei csapatok pillanat­nyilag nem állnak rosszul, de óva intjük őket az elbizakodott­ságtól, mert ebben a bajnokság­ban még 29 ponttal is ki lehet esni. Bonyhád helyzetén lényegesen sokat javított az a körülmény is, hogy a Baranya megyei szövetség neki adta 0:0-ás gólaránnyal a Bácska ellen elvesztett 3:l-es mérkőzés bajnoki pontjait, mert megállapítást nyert, hogy a Bács­ka jogosulatlan játékost szerepel­tetett ezen a mérkőzésen. Vasár­nap aztán Komló ellenében szo­ros mérkőzésen gyarapította bajnoki pontjait a Vasas és így jelenlegi 29 pontjával Bonyhád megelőzte Szekszárdot, amely 2:0 arányban vereséget szenvedett Székesfehérvárott, s a tetejében Cser a kiállítás sorsára is jutott. Az is előfordult ebben a for­dulóban, amelyre az NB III. leg­utóbbi hároméves történetében nem volt példa: elmaradt a Dom­bóvár—Halasi Dózsa mérkőzés, mert a kiküldött játékvezető nem jelent meg és a vendégcsapat az egyik partjelző játékvezetése mellett nem volt hajlandó a mér­kőzés lejátszására. így tehát csak hét mérkőzést játszottak a csapa­tok és ezek közül sem számított a feljutás szempontjából a Hala­si Kinizsi—Pécsi Dózsa mérkőzés eredménye, amelyen a vendég­csapat szerezte meg a győzelmet. A forduló többi mérkőzésén a Pécsi Bányász a Kaposvári Dó­zsát, a Bácsalmás a Pécsi Vasast győzte le egyaránt 2:0 arányban. De úgy látszik, nem egykönnyen akar lemondani a bajnoki címről a Csepel sem, amely imponáló arányban fektette kétvállra a bajnokság felé ugyancsak ka­csintgató Bajai Építőket. A for­duló mérkőzéseiről az alábbiak­ban számolunk be: Bonyhádi Vasas—Komlói Béta-akna 1:0 (1:0) Bonyhád, 1000 néző. Vezette: Schlarb. Bonyhád: Szlavicsek — Pálos, Molnár, Borsodi — Wag­ner, Pataki — Szabó, Fláding, Endrődi, Réder, Szegedi. Edző: Krámer Lipót. Komló: Magyar — Tóth, Trischler, Érsek — Göncz, Bocsor — Hamvas, Deák, Király, Farkas, Takács. Edző: Farkas Jó­zsef. A mérkőzés elején Bonyhád teljes lendülettel feküdt a küz­delembe. Az ötödik percben Ré­der szabadrúgását Szabó veszé­lyesen fejeli kapura, azonban Magyar biztosan húzza le a lab­dát. Ugyanez történik a hatodik percben, amikor Réder fejese je­lent veszélyt a komlói kapura. A játék további részében mezőny­játék alakul ki. a komlóiak is pró­bálnak a bonyhádi kapura veszé­lyesek lenni, azonban a hazai vé­delem ezeket a próbálkozásokat csírájában fojtja el. A 21. perc­ben azonban az ellenféltől meg­szerzett labdával Endrődi elszalad és a 11-es tájékáról bombaszerű- en lövi a labdát a bal felső sa­rokba. 1:0. A 25. percben Szege­di lövése veszélyezteti Magyar kapuját. Komló széteső játékával nem tudott a félidő további ré­szében sem helyzetet teremteni, ezzel szemben a 35. percben szép adogatással közelítik meg a ha­zai kaput, de a meglepett közép­csatár nem tudta kihasználni a kínálkozó helyzetet. A második félidőben mintha esett volna a játék színvonala és úgy nézett ki, hogy Komló egy kis időre fölényt harcol ki. Azon­ban a hazai-együttes a pár perc­nyi ingadozás után magára talált és ismét több ízben veszélyeztet­ték a bonyhádi csatárok Magyar kapuját. Ügy látszik, hogy a Vasas-fiúk megértették azt, hogy Bonyhád- nak az NB Ill-ban a helye és ezen a sorsdöntő mérkőzésen tel­jes erőbedobással harcoltak a győzelemért. A hazai csapat fölé­nye azonban nem mutatkozott meg gólokban. A Vasas lényege­sen nagyobb arányban is győz­hetett volna. Jók: Pataki (a me­zőny legjobbja), Szabó, Endrődi és Molnár, illetve Magyar, Ham­vas, Takács. Szabó Árpád Kaposvári Kinizsi—Bajai Bácska 1:0 (0:0) Baja, 3000 néző. Vezette: Pósa. Kaposvár: Mezőfi — Sütő, Szige­ti, Gergely — Ács, Márkus — Tallián, Szentgróti, Stadler, Her­bei, Horváth. Edző: Kiss István. Bajai Bácska: Körmendi — Bohner, Ihos II., Bisztrovics — Borsodi, Csanyik — Gorjonácz, Sipos. Weiling, Dujmov II., Gu- gán. Edző: Ónodi Béla. A rang­adókat jellemző nagy iram, lel­kesedés, győzniakarás és ideges­ség volt a mérkőzés fő vonása. Az első félidő 28. percében Wei­ling passzív lese miatt a játékve­zető Dujmov fejes gólját nem ad­ta meg. A győztes gól a máso­dik félidő 20. percében Herbei lövéséből esett. Jók: Mezőfi, Ács, Márkus, illetve Ihos, Dujmov II., Sipos, Gorjonácz. Pécsi Bányász— Kaposvári Dózsa 2:0 (0:0) Péesbányatelep, 500 néző. ■ Ve­zette: Simák. Pécsi Bányász: Ko­vács — Ulrich, Vámos, Baczur — Varga, Weit — Pintér, Müller, Kása, Gyurkó, Selymes. Edző: Keszler Mátyás. Kaposvári Dó­zsa: Molnár II. — Güth, Illés, Deák — Szwat, Kecskeméti — Gergely, Veverán, Nagy, Nagyré­ti, Molnár III. Edző: Závorszki Jenő. Az ötletesen játszó Bányász csatársornak több gólt kellett vol na lőnie az erősen bizonytalan-, kodó kaposvári védelem mellett. A kaposváriak is támadtak, azonban támadásaik a 16-oson rendre elhaltak. Góllüvők: Gyur­kó, Selymes. Jók: Vámos, Gyur­Az NB III. állása a Pécsi 1. Kaposvári Kinizsi 27 2. Csepel Autó 27 3. Pécsi BTC 26 4. Halasi Dózsa 25 5. Bajai Építők 26 6. Bonyhádi Vasas 27 7. Bajai Bácska 26 8. Szekszárdi Petőfi 26 9. Pécsi Bányász 27 10. Kaposvári Dózsa 27 11. Sz.-fehérvári MÁV 27 12. Halasi MEDOSZ 26 13. Pécsi Vasas 26 14. Bácsalmási Petőfi 27 15. Komlói Béta-akna 26 16. Dombóvári Szpart. 26 Vesztett pontok tekintetében a bajnokság állása a következő: 1. Kaposvár 18, 2. Csepel 19, 3. Ha­lasi Dózsa 19, 4. Pécsi BTC 20. 5. Bajai Építők 21, 6. Bajai Bácska 24, 7. Szekszárd 24, 8. Bonyhád 25, 9. Kaposvári Dózsa 27. 10. Pécsi Bányász 27, 11. Halasi MEDOSZ 27, 12. Pécsi Vasas 27, 13. Székesfehérvár 28. 14. Bácsa’- más 29, 15. Komló 42, 16. Dom­kó, Selymes, illetve Molnár II,, Nagyréti, Molnár III. Pécsi Dózsa II.— Kiskun- halasi MEDOSZ 3:2 (0:1) Kiskunhalas, 600 néző. Vezet­te: Badacsonyi. Pécsi Dózsa II.: Vass — Zborai, Pleck, Bernát — Lovig, Győri-Kiss — Szabó, Fa- ludi, Serédi, Horváth, Szűcs. Ed­ző: Molnár László. Kiskunhalasi MEDOSZ: Bakos — Hődör, Vár­hegyi, Tóth — Hornyák, Hirth — Csermák, Csányi, Borsos, Fenyve­si, Jáger. Edző: Folcz Tóbiás. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt, a második félidőben hét perc alatt a maga javára fordí­totta a mérkőzést a /P. Dózsa együttese. Góllövők: Serédi, Hor­váth, Szűcs, illetve Csermák és Fenyvesi. Jók: Pleck, Győri, Se­rédi, Horváth, illetve Bakos, Hő­dör, Tóth, Jáger. Székesfehérvári MÁV— Szekszárdi Petőfi 2:0 (2:0) Székesfehérvár, 1000 néző. Ve­zette: Mozsgai. Székesfehérvár: Kiss — Pál, Tihanyi, Horváth II. — Bognár, Neubauer — Marko- vics, Csuti, Komolya, Győri, Szi- lasi. Edző: Bődi Ferenc. Szek­szárd: Greilich — Szloszár, Cser, Rohi — Simon, Bosnyák — Hó- mann, Zörényi, Benács, Terebesi, Török. Edző: dr. Abrahám Lász­ló. Az első félidőben változatos, jó iramú játék alakult ki, a má­sodik félidőben teljesen egyolda­lúvá vált a küzdelem, mert a vendégcsapat beszorult. Védel­me azonban jól rombolt. Góllö­vők: Homolya, Markovics. Jók: Tihanyi, Bognár, Markovics, il­letve Szloszár, Ilómann, Zöré­nyi. Győrit és Csert kiállította a játékvezető. Bácsalmási Petőfi - Pécsi Vasas 2:0 (1:0) Bácsalmás, 700 néző. Vezette: Kovács. Bácsalmás: Nincsevics — Jágity, Petrik, Wachtler — Pó­lyák, Severácz — Petrekanics, Prikidánovics, Süke, Mezei, Bor- csik. Edző: Harci József. Pécsi Vasas: Szili — Egervári, Becsei, Berki — Szommer, Somogyvári — Stelzammer, Turbáki, Szop- ka, Angyal, Danajka. Edző: Bár­dos! László. Az első félidő bács­almási fölény jegyében telt el, a második félidőben kiegyensúlyo­zottá vált a játék. A hazai győze­lem megérdemelt. A Vasas játé­ka csak a mezőnyben elégített ki, kapu előtt tehetetlennek bizo­nyult a pécsiek csatársora. Gól­lövők: Severácz, Turbéki (öngól). Jók: Jágity (a mezőny legjobb­ja), Petrik, Petrekanics, Mezei, il­letve Becsei és Stelzammel. Gyenge játékvezetés. Dózsa eredményei nélkül: 16 4 7 55:29 36 16 3 8 61:36 35 12 8 0 59:37 32 14 3 8 51:31 31 12 7 7 47:34 31 14 1 12 35:40 29 12 4 10 33:28 28 11 6 9 41:40 28 ,, 12 3 12 52:44 27 11 5 11 45:45 27 12 2 13 49:45 26 11 3 12 52:42 25 9 7 10 40:44 25 10 5 12 39:54 25 3 4 19 25:62 10 2 3 21 21:94 7 bő vár 45 pont. A következő forduló párosítá­sa: Pécsi Vasas—Csepel Autó, Bajai Építők—Kiskunhalasi ME­DOSZ, Pécsi Dózsa II.—Dombó­vár, Kiskunhalasi Dózsa—Bony­hád, Komló—Székesfehérvár, Szekszárd—Pécsi Bányász, Kapos vári Dózsa—Bajai Bácska. Ka­posvári Kinizsi—Pécsi BTC. Sza­badnapos: Bácsalmás, Dombóvár győzött Szekszárdon a megyei bajnokság 28. fordulójában A megyei bajnokság vasárnap játszott mérkőzései ezúttal igazi vaskos meglepetést nem szolgál­tattak, bár ezúttal is akadt né­hány meglepő eredmény. Elsősor­ban ennek számít az Sz. Dózsa hazai veresége Dombóvártól. Ke­vesen számítottak arra is, hogy Nagymányok csak keserves győ­zelmet arat régi vetélytársa: a Simontornyai BTC ellenében. í Szekszárdon a vendégcsapat lé­nyegesen lendületesebben, lelke­sebben játszott és megérdemelten vitte haza a bajnoki pontokat. Nagymányokon a megfiatalított bőröscsapat lényegesen többet nyúj tott a vártnál és a döntetlen ered­ményt megérdemelte volna. Tol­nán végig nagy küzdelem alakult ki a Tolna—Bátaszék találkozón. A vendégcsapat szerezte meg a vezetést még az I. félidőben és 1:0 volt az eremdény az 55. perc­ben is, amikor Székely (Bátaszék), a kiállítás sorsára jutott. Ezután Tolna felülkerekedett és Széles két góliával megfordította a vesz­tésre álló mérkőzés sorsát. Ireg­szemcsén két ellentétes félidőt láthattak a szurkolók az Reg­szemcse—Paks összecsapáson. Regszemcse már 3:0 arányban ve­zetett, amikor Paks egymás után négy gólt lőtt és győzött. Máz-án Dunaföldvár sem tudott ellenállni a bányászcsapat rohamainak. Gyönkön viszont hatalmas küz­delemben maradt alul a faddi tsz, sportkör. Érdekesen alakult a mérkőzés Tamásiban is a Tamási —Döbrököz kiesési rangadón. Ta­mási végig hatalmas fölényben volt, de a több, mint 40 esztendős Vindics a döbröközi kapuban óriá­sit védett és a tamási csatároknak csak egyszer sikerült betalálniok a döbröközi kapuba és ezt az egy gólt a döbröközi csatárok kiegyen, lítették. Nagydorogon kiegyensú­lyozott első félidő után biztosan nyert a hazai csapat Hőgyész el­len. A forduló részletes eredményeit az alábbiakban közöljük: Tolna— Bátaszék 2:1 (0:1), Regszemcse— Paks 3:4 (2:0), Máza—Dunaföld- vár 3:0 (3:0), Gyünk—Fadd 1:0 (0:0), Tamási—Döbrököz 1:1 (1:0), Nagydorog—Hőgyész 4:1 (2:1). Szekszárdi Dózsa—Dombóvár 0:2 (0:1), Nagymányok—Simontornya 4:3 (3:1). A bajnokságért most már ella­posodott a harc: Máza biztos baj­noknak tekinthető és a hátralévő két fordulóban aligha lehet majd számítani arra is, hogy a vezetők sorrendjében lényeges változás le­gyen. Annál érdekesebben alakul a harc a kiesés elkerüléséért. E lekintetben bennünket a jelenlegi bajnoki sorrendnél lényegesen jobban eligazít a bajnokság állá­sa a vesztett pontok szerint. Két­ségkívül eszerint is Tamási van a legnehezebb helyzetben, de rajta kívül még ,.versenyben" van Gyönk, Döbrököz, Hőgyész és Nagydorog is. Verteit pontok te­kintetében tudniillik ez a hely­zet: 42 pontos Tamási. 41 nontos Döbrököz, Gyönk és Hőgvérz, 40 nont Nagydorog. A hátralévő két fordulóban, nemkülönben az el­maradt mérkőzések lejátszásakor íninden b’zonnyel a nagyobb fi- gye’-'m már majd a kiesőkre irá­nyul. A bajnokság jelenlegi állása a következő: 1. Máza 28 22 6 ___ 95:17 50 2. Nagymányok 28 22 2 4 90:23 46 3. Tolna 27 19 4 4 86:27 42 4. Dombóvár 28 18 4 6 94:37 40 5. Sz. Dózsa 28 16 5 7 96:39 37 ■ 6. Bátaszék 28 16 4 8 83:43 38­7. Simontornya 28 16 3 9 89:40 33* 8. Paks 27 12 3 12 68:63 27 9. Fadd 23 9 4 15 61:74 22 10. Dunaföldvár 28 9 2 17 50:89 20 11. Nagydorog 28 8 1 19 53:140 17 12. Regszemcse 27 8 1 18 45:132 17 13. Hőgyész 28 5 5 18 54:97 15 14. Gyönk 28 6 3 19 36:84 15 15. Döbrököz 27 5 3 19 43:75 13 16. Tamási 26 3 4 19 36:104 10 A szekszárdi járási II. osztály ű labda rúqóbainoksáq állása í. Bogyiszlói KSK 10 9 í 45:8 18 2. Bátai Tsz SK 3 5 — 3 30:20 10 3. Bátaszéki VSK II. 9 5 — 4 18:24 10 4. Szekszárd-Szőlőhegyi SK 8 4 r 3 10:12 9 5. Tengelici Tsz SK 8 3 — 5 21:19 6 6. Tolnasziget 9 2 2 5 9:27 0 7. Faddi Tsz SK II. 10 1 1 8 18:41 3 Róma megtisztelve érzi magát.., A római városi hatóságok min­dent elkövetnek, hogy a nyári olimpiai játékokra érkező turis­ták tartózkodását kellemessé te­gyék. így például a világ minden tájáról érkező autósok írott bi­zonyítékát is kapják a római ud­variasságnak. Ha kisebb, közleke­dési kihágást követ el, a mosoly­gó közlekedési rendőrnek — a ka­pott utasítás szerint — az illető turista nyelvén készült következő szövegű felszólítást kell átnyúj­tania a vezetőknek: »Tisztelt uram, Róma megtisztelve érzi magát, amiért önt vendégül lát­hatja. A legügyesebb és legóva­tosabb autóvezető is követhet el akarata ellenére kihágást a helyi közlekedési szabályok ellen. Je­len esetben kérjük, hogy ezen­túl ügyeljen közlekedési szabály­zatunk... számú cikkelyére, amely ellen az imént vétett. Meggyőző­désünk, hogy ez szándéka ellené­re történt és további kellemes tartózkodást kívánunk az örök városban. A polgármester~. Csordás Sándor megvált a Bonyhádi Vasastól Mint az elmúlt hét elején már közöltük, a Bonyhádi Vasas Sport­kör labdarúgó szakosztályán be­lül komoly válság van. Részint ennek következménye, hogy Csor­dás Sándor, az NB III-as labda­rúgó-csapat edzője a hét folya­mán megvált az egyesülettől. Bár az eredeti terv az volt, hogy a szezon végéig marad Csordás ed­ző a csapatnál, azonban olyan kö­rülmények jöttek közbe, melyek indokolttá tették az edző távozá­sát, Jtept■ • aur^ ■w. -.tu. Totó-eredmények 1. Újpesti D.—Tatabánya 2:2 s 2 Szeged—Ferencváros 0:1 2 3. Szombathely— Bp. Honvéd 1:1 X 4. Csepel—Pécs 2:1 1 5. Salgótarján—Dorog 0:0 X 6. EVTK—Győr 0:1 2 7. Oroszlány—Szállítók 1:0 1 S. Pécsi VSK—Budafok 4:1 1 9. Kaposvár— Székesfehérvár 1:4 2 10 Budai Szpartaluisz— Mosonmagyaróvár 2:0 1 11. Alessandria— Internationale 2:3 j> ÍZ, Bari—Fiorentina 1:0 l

Next

/
Oldalképek
Tartalom