Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-03 / 103. szám
dlelkvs tömegek käizäeit&ttemeqgénklieii is a 16. szabad laájas elsejét Szép volt a május elseje, ugyanúgy, mint a felszabadulás utáni május elsejék. Az utcákat ugyan nem ragyogta be a verőfény, de az emberek a borúsra hajló idő ellenére is ott voltak az utcákon. Ott voltak a felvonulók és a felvonulásokat végignézők között. Az idei május elsejét az tette széppé, hogy talán sehol nem mozdult meg annyi ember azelőtt, mint ezen az ünnepen. Hazánkban a gyárak, üzemek munkásai mellett nagy számban képviseltették magukat a termelőszövetkezeti parasztok, a tavaly s az idén szocialista községekké alakult falvak lakossága. A népi Kínában, ugyanúgy Japánban is és a világ valamennyi országában soha nem tapasztalt számban ünnepeltek a dolgozó tömegek, tettek hitet a proletár internacionalizmus és a béke ügye mellett. Soha nem várta talán a világ emberisége úgy a májust, mint a mostanit. A közeljövőben sorrakerülő kormányfői találkozótól várják, hárítsa el végre a háború fenyegető rémét az emberiség feje fölül. Békés kort várnak, amely csak jót hozhat a világ népének. Ezért ünnepelték a tömegek eddig még alig tapasztalt számban a május elsejét. A szekszárdi májusi seregszemle az idén sem maradt le az előző évektől. Sőt, ha lehet, a felvonulás tömegét, az eredményeket tekintve még túl is szárnyalta; Nehéz lenne elsorolni a felvonulás színpompás díszítéseit. Az egyik csoportnál virágfüzérből rakták ki „Éljen május 1.”. A másiknál: „Nem akarunk atom háborút” — hirdette a transzparens, vagy a másiknál: „leszerelést! Békét az emberiségnek!”- S mindezek alátámasztásaként például a Tejipari Vállalat hirdette: exporttervüket az első negyedévben több mint 300 száza lékra teljesítették. A tolnai csemetekert dolgozói felírhatták a transzparensre, hogy 20 hektárról évente 4 millió csemetét adnak. De sok volna felsorolni a közel 15 ezres felvonuló tömeg minden egyes színfoltját. Akár a népboltosok, a közgazdasági technikum iskolaszövetkezete. a kórház, akár a többiek felvonuló csoportját említjük, csak egy kis részét mutatjuk be a nagy eseménynek; Több mint másfél óráig tartott, míg e hatalmas tömeg a Sztálin téren felállított dísztribün előtt elvonult, ahonnan a megye, a járás és a város vezetői, kiváló munkások, parasztok és értelmiségiek üdvözölték őket. A felsorakozott ünneplő tömeg előtt Szabópál Antal, a városi pártbizottság titkára megnyitó sza vai után Kalmár József, a városi tanács elnöke üdvözölte a város dolgozóit és mondott ünnepi beszédet. Üdvözölte az ünneplőket dr. Tuska Pál. a megyei tanács elnöke és a vendégül meghívott szovjet küldöttség vezetője is. Érdekes színfoltja volt az egésznapos ünnepségnek az ezután megtartott térzene is, amelyet a szekszárdi úttörők zenekara adott a város parkjában. Mindent egybevetve, a város dolgozói a késő éjszakai órákig vidám szórakozással ünnepelték az idei május elsejét. Bálaszéken több mint kétezer főnyi tömeg gyűlt össze, vasutasok, termelőszövetkezeti tagok, munkásőrök, a ktsz-ek tagjai, értelmiségiek, diákok, hogy a községi sporttelepre vonulva ünnepeljék a nem-, zetközi munkásszolidaritás napját. A nagygyűlésen Szűcs Imre, a termelőszövetkezet párttitkára mondott ünnepi beszédet. A megyei pártbizottság nevében Takács- Mihályné, a járási pártbizottság nevében Rúzsa János üdvözölte a bátaszéki dolgozókat, A bátaszéki felvonulás a jókedv és lelkesedés szellemében zajlott, le és a nagygyűlés után hosszasan szórakoztak a bátaszéki dolgozók. Tamásiban ítl 10 órakor kezdődött r. Jgo-» zók felvonulása. A felvonulási: lovasok nyitották meg, majd mintegy harminc motoros következett. Úttörők, iskolások következtek, majd feltűntek a felvonulás érdekes színfoltjai, a nőtanács népviseletbe öltözött tagjai. A felvonulást a termelőszövetkezetek fogatai és a Fomádi Állami Gazda- -ég gépesített alakulata zárta be. Az ünnepi nagygyűlést a sportpályán rendezték meg, ahol az ünnepi beszédet Vidóczi László, a járási tanács elnöke mondta. — Felszólalt és az MSZMP megyei bizottsága, valamint a megyei tanács üdvözletét tolmácsolta a gyűlés résztvevőinek Daradics Ferenc, a megyei pártbizottság titkára. A gyűlés után a gimnázium tanulói és az óvodások kultúrműsort adtak. Bonyhád Bonyhádon több ezres tömeg vonult fel a délelőtti órákban a Sztálin-térre. Az ünnepi beszédet Vass Ist- vánné, az országgyűlés alelnöke, megyénk országgyűlési képviselője tartotta. A megyei pártbizottság képviseletében Hunyadi Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára is részt vett a nagygyűlésen. Vass Istvánné beszéde után a járási kultúrház énekkara adott elő mozgalmi dalokat a díszemelvényen. A délután folyamán a vendégek a járás vezetőivel megtekintették a bonyhádi üzemeket, s együtt szórakoztak a község dolgozóival. Dombóvár Dombóvár dolgozói a gimnázium udvarán gyülekeztek, ahonnan színes feliratokkal, jelszavakat hirdető táblákkal, ének- és zeneszó mellett a Béke parkba vonultak. A dolgozók felvonulása több mint egy órát vett igénybe, melyen közel hétezren vettek részt. Az ünnepi felvonulást az újdombóvári általános iskola nyitotta meg, amelyet a többi iskola követett. A diákok után a nőtanács, majd a vasút dolgozói következtek. Sorrendben a posta, a járási, a községi tanács, állami gazdaság, Fémtömegcikkgyártó Vállalat, ktsz-ek és a többi kisebb üzemek, hivatalok következtek. összesen 42 üzem, vállalat, hivatal dolgozói vettek részt a színpompás felvonuláson. Dombóvár ünneplő közönségét Lóki Miklós, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke üdvözölte, majd az ünnepi beszédet Tömpe István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a földművelésügyi miniszter első helyettese, országgyűlési képviselő mondotta. Az ünnepi beszéd után színes, látványos kultúrműsorral szórakoztatták Dombóvár lakosságát, is zászlódíszbe öltöztették a házakat. Hatalmas tömeg gyülekezett már jóval az ünnepség megkezdése előtt a tanácsházán. Tíz óra' tájban megindult a háromezer főt számláló tömeg színpompás felvonulása a főutcán. Iskolák, üzemek, a KISZ-fiatalok májusfával, a földművesszövetkezet, a különböző szervek sorai után ott menetelt a Lenin Tsz tagsága is. A végeláthatatlan aprók a sportpályára vonultak, ahol Berta Kálmán, a megyei tanács tervosztályának vezetője mondott ünnepi beszédet. A megyei párt- bizottság nevében- Walter János, a megyei pártbizottság tagja, a megyei tanács elnökhelyettese üd vözölte a község lakosságát a nemzetközi szolidaritás nagy ün« nepe alkalmával. (folytatás a X oldalon^