Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-07 / 82. szám

4 ■ i TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG - 1960. április l Hatvanöt szereplő, magas színvonal a szavalok, ének- és zeneszólísták szekszárdi járási találkozóján A felszabadulási kulturális szemle járási bemutatóit a szek­szárdi járásban több részletben rendezik meg. A legjobb szava­lok, ének. és zeneszólisták talál­kozójára Bátaszéken került sor a felszabadulási ünnepségek kere­tében. Hatvanöt szereplő mutat­ta be tudását, adott számot fel- készültségéről. A bemutatott szavalatok, ének­és zeneszámok lelkiismeretes fel- készültségről tanúskodtak, úgy. hogy a találkozó műsorának szín­vonala magas volt, jobb, mint az elmúlt évek hasonló műsoraié. A szavalok közül különösen a tolnai gimnazisták jeleskedtek. Közülük is elsősorban Klem Már­ta Arany János: Walesi bárdok című költeményének tolmácsolá­sával, Bánhegyi Katalin József Attila: A város peremén című versének előadásával és Aszmann Anna József Attila: Hazám című költeményének magasszínvonalú előadásával. Nagy sikert aratott és szép élményt nyújtott a se­lyemgyári Bajza Anna Jiri Ma­rek: Az anya beszél című írásá­nak előadásával. A tengelici Dö­mötör Etelka és az őcsényi álta­lános iskolás Fülöp Sára emelke­dett még ki az egészében figye­lemreméltó műsorból. Dicséretet érdemel az ugyancsak általános iskolás bogyiszlói Telegdi Julian­na Tvardovszkij: Átkelés című írásának tolmácsolásáért. Az énekszólisták közül Fülüp Sára emelkedett ki őcsényi nép­dalok és Schubert: Vadrózsá­jának előadásával. A zeneszólis­ták közül a legemlékezetesebb teljesítményt Honti József (Öcsény) harmonika, Dóczi István (Sárpilis) és Klem Márta (Tolna) zongoraszámai jelentették Szere­pelt a bemutatón a sárpiiisi me­semondó, K Kovács János is. A zenekarok és énekkarok já­rási bemutatójára jövő vasárnap Tengelicen kerül sor. így látják tizenötéves fejlődésünket a Tolna megyei gyerekek "így látják gyerekeink a szo­cializmust« — talán ebben a mondatban lehetne legjobban ösz- szefoglalni a Tolna megyei gyer­mekrajz kiállítás tartalmát, ér­telmét, mondanivalóját. A kiállí­tást Szekszárdon rendezték meg a felszabadulás 15. évfordulója tisz­teletére, a Garay téri általános is­kolában. Négyszázhúsz rajzon számolnak be a gyerekek arról, hogyan látják fejlődésünket, mi az ami számunkra fontos mai életünkből. Nyugodtan állapíthatja meg lázár Pál festőművész, a kiállí­tás rendezője: — A gyerekek a legnagyobb igyekezettel és szere­tettel készítették képeiket. Kis »anziksz« valamennyi. Rá lehet belőlük ismerni a falura. Ezt még annyival nyugodtan meg lehet toldani, nemcsak a fa­lura, de egész Tolna megyére rá lehet ismerni a képekből. Sőt az egész mai magyar valóságra. A gyerek kevesebbet is, de többet is lát fejlődésünkből, mint a fel­nőttek. Hiszen mi hozzászok­tunk ahhoz, hogy nagy vonalak­ban, nagy távlatokban. nagy tömbökben gondolkozzunk. Ezek­nek a gyerekeknek a számára a szocializmust, fejlődésünket egy- egy új iskola, egy-egy új ház, kultúrház, rádió, televízió, villa­mosítás, traktor, villanytűzhely, korszerű bolt, mosógép, porszívó, színház, zongorázó pa­rasztlány jelenti. S már ábrázol­ják a képeken a ma napjainak nagy átalakulását, a termelőszö­vetkezetek fejlődéséről is beszá­molnak. És az »Otthon lett a gró­fi kastély« című kép nem meg­változott életünkről beszél-e? A rajzok — gyermekrajzok. De nem egyen a tehetség határozott jeleit lehet észrevenni. Nemcsak a dombóvári Horváth Marietta munkáján, hanem a tolnai Schmidt Klárién, vagy a duna- kömlődi Polányi Mátéén is, hogy csak néhányat említsünk. Nyugodtan lehet mondani. a gyermekrajz-kiállítás jelentős kul­turális eseménye megyénknek. Megnézni pedig nemcsak érde­mes, hanem egyenesen élmény. (~ei) ban, s így egyedül maradtam New Yorkban. Elsősorban azzal kísérleteztem, hogy Levine úr he­lyett találjak valakit, akivel kö­zösen cikkeket írhatnánk. Nehe­zen ment a dolog, s közben min­den nap tovább apasztotta amúgy is lapos pénztárcámat. Elhatároztam tehát, hogy elfo­gadom egy volt kapitány meghí­vását, aki virginiai farmjára ara­tómunkásokat keresett. Szénás­szekereket megrakni vagy egy búzatáblát aratógéppel levágni — ennyit legalább fiatal koromban megtanultam. A mezőgazdasági munka különben is jót tett a hosszú semmittevés után. Fize­tést a munkámért ugyan nem kaptam, de legalább ingyen és egészséges táplálékon éltem. — Egyedül az amerikai hőség volt förtelmes. Még a tenyerem sem tudott megkérgesedni úgy, ahogy kell, mert annyira izzadtam, hogy folyton csak felhólyagosodott és sebesre dörzsölődött. Virginiai tartózkodásom mind­össze pár hétig tartott. Augusz­tus elején levelet kaptam New Yorkból, egy Lewis Galantiere ne­vű, előttem addig ismeretlen publicistától, hogy szívesen meg­próbálna velem közösen néhány cikket írni. Azonnal visszautaz­tam New Yorkba, de útközben rö­vid látogatást tettem Washing­tonban Willinél és néhány más barátomnál. Galantiere feleségével együtt Manhattan felső részén lakott, de dolgozószobát bérelt a város centrumában, egy felhőkarcoló hunyonnyolcadik emeletén, köz­vetlenül a tető alatt. A szoba pici volt, de állt benne egy dívány, s így kis táskámmal beköltözköd­tem. Az augusztusi hőségben éj­jel-nappal csurgott rólam az iz­zadság, s csak úgy tudtam kitar­tani, hogy minden félórában le­tussoltam magam; szerencsére na­gyon közel, a szobával szemben volt a zuhanyozó. Galantiere min­dennap eljött, s együtt dolgoz­tunk. Megpróbálkoztunk a leg­különfélébb témákkal, új barátom pedig nyakába szedte a lábát, hogy közös műveinket elhelyezze valamilyen újságnál vagy folyó­iratnál. Fáradozásai azonban eredménytelenek maradtak, úgy­hogy abbahagytuk a további pró­bálkozást. Irodáját felajánlotta nekem lakásnak, de nem akartam továbbra is terhére lenni. Egy német ismerősömnél vélet­lenül összeismerkedtem a salz­burgi ünnepi játékok volt kar­mesterével, Burghausferral, aki emigránsként élt most New York­ban. Neki sem volt munkája, s havi negyven dollárból kellett megélnie. Ezt az összeget a nagy karmester, Toscanini folyósította neki régi salzburgi barátságuk je­léül. Eurghauser elmondta, hogy összekerült valahol egy idősebb, jótékony kvéker hölggyel, aki bi­zonytalan időre el akar utazni és csinos négyszobás lakását úgy­szólván ingyen, havi tíz dollárért hajlandó bérbe adni. Ha én oda­költöznék, fejenként csak öt dol­lárt kellene fizetnünk. Persze szívesen elfogadtam az ajánlatot, és azonnal össze is költöztünk. Úgy tanyáztunk a kvéker hölgy lakásában, mint a cigányok, mert Burghauser még nálam is keve­SdiC d fatládJUúfoyáli Új műsort mutat be a hátai népi együttes a felszabadulási kulturális szemlén Lla valahová színvonalas, mű- ** vészi műsor kellett, bizton lehetett számítani a bátai népi együttes reprezentatív, a megyei igényeket tökéletesen kielégítő, de az országos igényeknek is megfe­lelő bemutatójára. Pedig működé­süket soha nem kísérte olyan za­jos ünneplés, olyan hurrá-hangu­lat, mint egynémely más neves művészeti együttesünkét. Csende­sen mondhatni szerényen, készül­tek minden előadásukra és mindig a közönségre bízták, döntse el, megérdemlik-e a tapsot, vagy sem. Soha nem reklámozták ünma gukat, később jóhírnevük hatáso­sabb volt mindenféle reklámnál. S máig, sajnos nem egy nagy­nevű együttesünket elmosták az évek, megcsappant a működési, a szereplési kedv, megfáradtak ta­lán, vagy nem tudtak eléggé lel­kesítő célt tűzni maguk elé hosz- szabb vizsgálódást igényelve ennek a teljes mélységben való feltárása, elég az hozzá, hogy mai munkájuk csak árnyéka a régebbinek. Bátán ma sem cseng hiába a a telefon, ha meghívást közvetít a népi együttesnek. A ..Szocialis­ta kultúráért” kitüntető jelvény itt nem vitrin-dísz, nem fényesen csillogó ékszer, ami fölött el lehet ábrándozni a múlt sikerein,"hanem mindig újabb eredményekre ser­kentő figyelmeztető kitüntetés. múltra. Táncok, énekszámok te­szik teljessé a műsort. Úgy érez­zük együttesünk fejlődésének is­mét magasabb fokára lépett en­nek a műsornak a betanulásával. Arról nem beszél Id. Farkas Vil­mos. az apa, hogy a műsort fia, ifj. Farkas Vilmos állította össze, szövegét ő írta, a táncok koreog­ráfiája is az ő munkája. Ö a ren­dező és táncol is a népi játékban. S azt is csak futólag említi meg, hogy nem volt könnyű a műsor összeállítása, hiszen a halászok­nak meglehetősen kevés dal-ha­gyományuk van. Meg az együttes tagjaival is vannak problémák. A tagság cserélődött. A középkorú tagok közül jónéhónyan elmen­tek traktoros iskolára, a fiatalok közül meg ketten ipari tanulónak. Újaknak kellett a helyükre állni. Pontosabban: újakat kellett tobo­rozni helyettük. Néhányan az öre­gek közül is kiváltak a csoportból De mindez nem akadálya a műkö­désnek. Sőt. 1/ őzben két színjátszó csoport is működött a művelődési otthonban, az egyik például a Dandin Györgyöt mutatta be nem kevés sikerrel. Most megint két színdarab előkészületei folynak. Az egyik Nazim Hikmet műve, a „Legenda a szerelemről”. S mindez anélkül, hogy a leg­csekélyebb mértékben is panasz­kodnának a nehézségek miatt. (Amely nehézségek egyébként ténylegesen megvannak.) Mivel­hogy a nehézségeket le is lehet küzdeni. Ezt példázza a bátai né­pi együttes működése. De egy dolog miatt méltatlan- kodnak az együttes vezetői, s nem is ok nélkül. — Kevés a szereplési lehetőség. Betanulunk egy-egy műsort, aztán párszor előadjuk itt Bátán és nincs tovább. Szerepelni szeret­nénk. Csak hívjanak meg bennün­ket. A földművesszövetkezet cso­portja vagyunk. Szívesen megyünk közgyűlésekre, ünnepségekre csak hívjanak bennünket, s teremtsék meg a szereplési lehetőséget. S akkor még nagyobb lesz a csoport tagjainak kedve, még jobbak lesz­nek előadásaink. Id. Farkas Vilmos szavaihoz nincs mit hozzátenni. A bátai cso­port nem kér és nem csinál ma­gának reklámot, de mindig kész a szép hirdetésére, a kultúra ter­jesztésére. Több mint tíz éve ezt tűzték célul maguk elé, s a válla­lás teljesítésében még egyszer sem fáradtak el annyira, hogy abba­hagyták volna a munkát. Letenyei György A munka csendben folyik, ” majdnemhogy titokban, most is folyik, Hetenkint kétszer az együttes tagjaival népesedik be a művelődési otthon, ahol ifj. Farkas Vilmos irányításával fo­lyik az újabb előadás csiszolása, finomítása. Április 12-én, a fel- szabadulási kulturális szemle őcsényi körzeti bemutatóján sze­repel legközelebb a csoport. Id. Farkas Vilmos, a művelődési ott­hon igazgatója ezeket mondja az új műsorról: — Címe: Este a halásztanyán. Feldolgoztunk benne egy balladát, amely, mint már több műsorunk­ban is, a szegény lány — gazdag legény szerelmének tragédiáját mondja el. Ugyanekkor ez a mű­sorunk már mai életünkkel is fog­lalkozik, sőt mondanivalóját ép­pen a mai halászéletből vettük. A i ballada csak betét, emlékeztető a sebbet értett a háztartáshoz. Ha sikerült egy épkézláb reggelit fel­tálalnom, vagyis semmi sem égett oda, semmi sem kozmásodott meg, Burghauser jutalomképpen egy óra hosszat fagottozott nekem. Kivételesen jól sikerült reggeli után Richard Strauss Don Juan- motívumait játszotta, melyeket különösen szerettem. Egyébként többnyire forró virslin vagy bur­gonyasalátával körített májgom­bócon éltünk, mert ezeket az utcai bódékban készen lehetett kapni. Burghauser értékes könyvtárá­nak egy részét át tudta menteni Ausztriából, úgyhogy időm nagy részét olvasással tölthettem. Ki­vételes élvezetet szerzett nekem az olvasás, mert az egész elmúlt év alatt Cecil Rhodes, Lord Kitchener, az arábiai Lawrence és az angol katonai memoár-iro­dalom más hasonló termékein épülhettem. A jamaikai helyőr­ségi könyvtárban ugyanis más fajta műveket nemigen találtam. Rendkívüli érdeklődéssel olvas­tam most először végig Casanova emlékiratainak összes köteteit. Az emlékiratok — mint ezt most megállapítottam — nemcsak a mindenki által ismert, csodálatos erotikus kalandokat tartalmazzák, hanem amellett a tizennyolcadik századbeli Európa uralkodó réte­geinek életéről is tökéletesen szemléletes képet nyújtanak: alig van ország, melyről ne kapnánk eleven és plasztikus képet. A szerző egyedül csak a mi Porosz- országunkat intézi el néhány rö­vid oldalon. (Folytatjuk.) Beszélgetés egy nyugdíjas parasztemberrel Újra egy év telt el a jól meg­érdemelt pihenés, a nyugdíj ide­jéből. Egy évvel ezelőtt ugyanitt a ház előtt találkoztam Tóth János bácsival, az idős nyugdíjas pa­rasztemberrel. Akkor is tavasz­volt, s az idős mórágyi bácsi ép­pen terveiről beszélgetett. — Ide — mutatott akkor az árokpartra — szilvafákat akarok ültetni. S most, hogy itt állunk a jócs­kák már rügyeznek, hirdetik egy idős munkásember elpusztíthatat­lan munkakedvét. Mert nemcsak ezekről a jócskákról van szó, hanem a többiekről is, amelyek belül a kertben virítanak, hisz itt a baracknyílás ideje. De még ez sem minden, mert a szakcsoportban elültetett 300 akác és 1200 gyümölcsfacsemete közül is sok az ő munkáját di­cséri. — Nem tudok munka nél­kül lenni — mondja — úgy ér­zem, ha nyugdíjban is vagyok, valahol mindig szükség van a munkámra. Most is éppen egy nénike lép mellénk: — János bácsi, van-e még azokból a gyümölcsfákból, én is szeretnék ültetni a ház kö­rül egy párat. — Van lelkem — adja mea a választ —, csak intézze el a fold- művesszövetkezet irodáján. Ott leap egy cédulát és én kiadom a csemetéket. Amint beljebb megyünk, látni is a kertben az elföldelt csemeté­ket. Ezek elosztását vállalta Tóth bácsi. — Előzőleg házról házra jártam — mondja s megkérdez­tem, ki milyen és mennyi fát akar. Most aztán széjjelosztom. Már alig van az eredeti 350 da­rabból. Még egy szenvedélye van, ha lehet így mondani, s ez a szőlő, íme a ház eleje is ezzel van be­futtatva. Egy tő úgy elfutott, hogy tavaly is 137 fürtöt érlelt meg. No, a szakértő kezelés, a gondos bánásmód bizony nem vész kárba. A szakértelméről egyébként tanúskodik a díszes ok­levél: ezüstkalászos gazda a szölö- és gyümölcstermelés terén. Jele­sen végezte el a tanfolyamot. — Bizony fiatal barátom — mondja — nem állhatunk meg, tanulni kell. Meg aztán mi lett volna a világból, ha a mi öregjeink nerrt szorgoskodtak volna. Itt vannak a gyümölcsfák például. Ha nem ül­tettek volna, most mi sem en­nénk. — Ha másért nem — mutat ki az útszélen álló facsemetékre — tán azért majd emlegetnek egy darabig. — Bizonyára jó darabig, elmondják majd amikor leszakí­tanak egy-egy szilvát róluk, ezt még a Tóth bácsi ültette... De nemcsak ilyen önként vál­lait munkából áll ám az élete. — Szórakozás is akad, jut rá idő bő­ven. a pihenés óráiban. — Amikor jobb az idő el-eljárogatok hor­gászni — mondja. S most elfogja a hagyományos horgász mesélő­kedv. így él dolgozik, szórakozik ma­napság egy nyugdíjas parasztem­ber. S ami a legérdekesebb — ez ma már talán nem is furcsa. __________________________ (Sz) A „Kiváló földművesszövetkezet44 címmel pénzjutalmat is kaptak a faddi földművesszövetkezet dolgozói A Faddi Földművesszövetkezet vezetősége és dolgozói április 3-án ünnepelték, hogy elnyerték a »Ki­váló földművesszövetkezet« címet és a velejáró oklevelet Horváth István ügyvezető tájékoztatta a megjelenteket a végzett munká­ról, majd ismertette az eredmé­nyeket: 28 000 forint nyereségré­szesedés, 4000 forint jutalom, nyá­ri kirándulások, tehát érdemes volt jól dolgozni — mondotta az ügyvezető. Felszólalt Báthory Lóránt, a SZÖVOSZ titkárság ve­zetője, Győrfi László, az FJK el­nöke, Grábics István, a KPVDSZ i megyei titkára is- Horváth János, a MÉSZÖV kereskedelmi osztá­lyának vezetője a MÉSZÖV üd­vözletét tolmácsolta, majd a Fad­di Földművesszövetkezet elért eredményeit, sikereit méltatta, mely után közel 10 000 forint Ju­talmat, valamint okleveleket adott át a szövetkezet dolgozói­nak. A dolgozom nevében jelen- csik Pál köszönte meg a jutalma­kat. Ezt követően a Sióagárdi Földművesszövetkezet tánccso­portja szórakoztatta' a megjelen­teket. Az ünnepély után a szövef- kezet dolgozói halvacsorán vet­tek részt, melyet reggelig tartó tánc követett,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom