Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-03 / 80. szám
TIZENÖT ÉV Tizenöt évvel ezelőtt, 1945. április 4-én adta hírül a Szovjetunió népeinek és az egész világnak a szovjet hadsereg főparancsnoksága, hogy Magyarország területéről kiűzték az utolsó hitlerista és magyar fasiszta csapatokat, a szovjet csapatok um ét teljesítették internacionalista kötelességüket, Magyarország felszabadult. Sok évszázados belső és idegen elnyomás után Magyarország ismét független állam lett, s megnyílt az út, hogy valóra váljanak azok az álmok, tervek, elképzelések, amelyek megvalósításához egyszer már a magyar munkásosztály hozzáfogott, de megvalósítását 1919-ben az ellenforradalom győzelme megakadályozta. Hosszú volt az út a felszabadulásunktól napjainkig. Sok gonddal, bajjal kellett megküzde- nünk. hogy Európa egyik elmaradott országából, virágzó mezőgazdasággal rendelkező ipari országot, szocialista országot építettünk. Voltak hibák a munka során, de ezek messze elmaradnak azoktól az óriási, mondhatni történelmi jelentőségű eredményektől, amelyek népünk alkotó munkáját jellemezte a másfél évtized alatt. A felszabadulásunk 15. évfordulóján teljes jogga.l állapíthatjuk meg, hogy népünk soha Vége a háborúnak. A ném&t fasiszták és cinkosaik által kifosztott Magyarországon pusztulás^ nyomort hagyott a nagy világégés. Képünk a budapesti Kálvin teret mutatja be a főváros ostroma után. De 1945 tavaszán nemcsak a Kálvin téren, hanem hazánk fővárosának úgyszólván minden részében, sok vidéki városban és nagyobb községben hasonló volt a helyzet. Ilyen tragikus körülmények között hangzott el az illegalitásból előjött Magyar Kommunista Párt történelmi jelentőségű felhívása: takarítsuk el a romokat, építsük fel a rombadölt országot. így kezdődött... 1948-ban a falvakban is megjelentek a szocialista nagyüzemek, korszerű munkagépekkel felszerelt gépállomásokat létesített a népi demokratikus hatalom. A gépállomások létrejöttével csaknem egyidejűleg megalakultak az első szövetkezeti gazdaságok is. E fiatal, tapasztalatokkal nem rendelkező kögalom széleskörű kibontakozásának idején a legkorszerűbb gépek érkeztek a gépállomásokra. A magyar ipar mellett a Szovjet unió is sok korszerű géppel sietett a magyar parasztok segítségére. A korszerűen felszereit gépállomások nagy segítséget jelentenek a közös gazdaságba tömöAz ideiglenes nemzetgyűlés 1945. március 15-én törvényt hozott a földreform azonnali végrehajtásáról. E törvény nyomán jutott ősi jussához a szegényparasztság. A községi földigénylő bizottságok rövid néhány nap alatt kiparcellázták a földeket, s bármennyire is voltak akadályozó tényezők, a föld azé lett, aki azt megművelte. Amit a Magyar Tanácsköztársaság idején a proletárdiktatúra elmulasztott, azt megtette az alig néhány hónapos népi demokrácia, akkor, amikor még harcok voltak hazánk nyugati részén. A földreform végrehajtása során megszűnt hazánk hárommillió koldus országa lenni. Az agrárproletárok és a kisparasztok többsége középparaszt lett. Úgyszólván teljesen eltűnt a „napszámos” a faluból. A szovjet ipar Belorusz traktort küld a magyar falunak zös gazdaságoknak nagy segítséget jelentett a gépállomás, mint politikai és gazdasági bázis. Állandóan korszerűsítették és bővítették a gépparkot. A megyében 1954-ben a 15 gépállomás már 462 traktorral rendelkezett, két évvel később pedig már 639 volt a gépállomások traktorainak száma. Az elmúlt két évben a szövetkezeti mozrült parasztságnak, főleg a szántásoknál, vetéseknél és az aratásnál könnyítik meg a paraszti munkát, de a növényápolásnál is egyre hathatósabb már a gépi segítség. A gépi munka lehetővé teszi, hogy a magyar mezőgazdaság is gyors ütemben fejlődjék a belterjesség irányába. A fiatal népi demokratikus Magyarország gazdasági helyzete igen tragikus volt, hiszen elvitték a németek az élelem többségét, leszereltek üzemeket, elsajátították az állatállomány nagy részét, ezt betetőzte az 1945 végén kezdődő és 1946 nyarára teljes mértékben kibontako zó infláció. A pénzromlás gyorsaságára jellemző, hogy május 13-án életbe lépett rendelet szerint már „csak” a millió feletti összeget könyvelték a bankok. Alig egy hónappal később, június 24-től már miíliárdon aluli összegek könyvelését is mellőzték. Nem volt a könyvelési rovatban annyi rublika, ahány nul lát kellett volna írni. Nem tellett bele egy újabb hónap, július 15-i hatállyal már a billión aluli összegek könyvelésétől is eltekintettek. Ennyit ért ekkor a pénz. Soha annyi milliomos nem élt Magyarországon, mint 1946-ban. Ebben azonban semmi köszönet sem volt, mert egy kilő burgonya is több millió pengőbe került. A billiók filléreket sem értek. Képünk a „nagy to- jásvásárlás”-ról készült. A tojás ára darabonként 110 000 adó- pengő (adp) volt. 1946 augusztus elsején a kommunista párt harca eredményeként megszületett a jó forint, amely szilárd alapot biztosított a rombadölt ország gazdasági talpraállításá- hoz. A kommunista párt, amely a gazdasági életünk kibontakozásának és fejlődésének irányítója volt, a dolgozók kívánságának megfelelően kiadta a jelszót, állami tulajdonba venni a nagyüzemeket, a bankokat, állami ellenőrzést a kisebb üzemekben. S a tőkés, aki még előző este, mint tulajdonos ment el az üzeméből (ha ugyan ott tartózkodott), másnap reggel arra ébredt, hogy az a vagyon, amit a munkások verejtékén szerzett, most már a nép tulajdona* s ott neki többé már nincs mit keresnie. A munkásosztály örömmel fogadta az államosításról szóló törvényt. Az államosított üzemekben nagyarányú beruházások eredményeként korszerűsítették a gépparkot, gyors ütemben emelkedett a termelés. Arra is gondot fordított a népi demokratikus állam, hogy a dolgozók egészségügyi és szociális viszonyait javítsa. Rövid idő alatt mosdók, fürdők, üzemi konyhák és étkező helyiségek, valamint kultúrtermek építésére került sor. Az ellenforradalom napjaiban a munkásosztály legjobbjai a magyar és szovjet fegyveres erő oldalán, fegyverrel harcoltak az ellenség ellen, s amikor a párt és a kormány felhívása elhangzott, azonnal jelentkeztek munkásőrnek. Népünk szívébe zárta a munkásőröket, akik a napi munkájuk után vesznek részt a kiképzésben, gyakorolják a fegyverforgatást. Vigyáznak a szocializmus építése során elért eerdménycinkre.