Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-03 / 80. szám
/ ) \ t 1960. április 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s BARÁTOK ^4g első szabad esztendő egyik ajándéka: Tolna megyében 26198 család kapott földet •Tolna megye a feudális nagybirtok hazája volt 1945. előtt, hiszen az 50 holdon felüli birtok a megye összterületének 43,3 százalékát tette ki. Ez a hatalmas terület a birtokkal rendelkezőknek csupán 1,4 százalékának kezében összpontosult. A megyében a hatalmas gazdaságok mellett sok elaprózott birtok volt, az egy holdon aluli, valamint az egy és húsz hold Azok, akik hiába vártak évtizedeken át a földreformra, 1945 tavaszán ismét előálltak követeléseikkel. S amikor a földreform-törvény megjelent, azonnal hozzáláttak a földosztáshoz. A megye összterületének 35,8 százalékát osztották fel, kisajátítva 8721 birtokot. A megyében 26 198 család, ösz- szesen 152 126 hold földet kapott, ezen felül 3000 holdat osztottak fel házhelynek, amit 4752 család kapott meg. Rajtuk kívül 8223 család kapott házat. Ez a földreform — szemben a Nagyatádi-féle földreformmal közötti birtokosok száma a tulajdonosok túlnyomó többségét, 92,1 százalékát tette ki, de a területnek mindössze 39,1 százalékával rendelkeztek. Ezeknek ismeretében érthető, hogy Tolna megyében is igen magas volt a részesaratók, a napszámosok száma, amiről azonban az úri Magyarország statisztikusai nem készítettek kimutatást. — gyökeresen oldotta meg az agrárproletárok évszázados problémáját. A kedvező nemzetközi és belső körülmények ellenére sem ment minden simán. Sok gáncsot vetettek a földreformtörvény végrehajtása elé. így például augusztus 13-án a Tolnavármegyei Földbirtokrendező Tanács műszaki csoportjától a következő levél ment az Országos Műszaki Hivatalnak: »4900/1945. számú július 29-én kelt jelentésemben már részletesen rámutattam a Tolnavármegyében fennálló helyzet tarthatatlanságára. A helyzet azóta semmivel sem javult, sőt romlott: a Tolnavármegyei Földbirtokrendező Tanács véghatározataiban mindenütt juttatás- csökkentéseket rendel el, egyes juttatottak pedig ezeket a véghatározatokat az országos tanácshoz fellebbezik, ahonnan szóbelileg a megyei tanács véghatározatának megváltoztatását helyezik kilátásba, úgy hogy végeredményben teljes bizonytalanság uralkodik a községekben a juttatások mérve tekintetében, miért is a megyei tanács véghatározatait a községi földigé'nylő bizottságok nem hajtják végre. Mindenüvé mérnököt várnak és kérnek, azt pedig a létszám csekélysége miatt küldeni nem tudok. Közben a földek megműveletlenül állnak-«. S hogy mennyi lehetőséget találtak a földosztás hátráltatására, arra jellemző, a többi között Kakasd földigénylő bizottságának 1945. június 4-én kelt panasza, amely szerint a Hitlert kiszolgáló volksbundosok ingatlan vagyonát nem lehet elkobozni és kiosztani sem lehet a községben, mert az összeíró íveket elsikkasztották. Hiába volt azonban minden igyekezet arra, hogy a földosztást gátolják, megakadályozni nem tudták, s ha a terület egy része 1945 nyarán vetetlen is maradt, jogos örökösé lett a föld. A megye parasztsága amint földhöz jutott, áldozatos munkát fejtett ki, hogy azt minél hamarabb a termelésre ismét alkalmassá tegye. Simontornyán a parasztság — Cser Sándor főispán 1945. október 16-i th. közgyűlésen elmondott referátuma szerint — 7000 aknát szedett össze, de másutt is hasonló volt a helyzet. A szovjet felszabadító csapatok jelenlétének, a kommunisták áldozatos munkájának eredményeként 1945 nyarán és őszén már önmagának takarította be a gazdag földek termését a magyar parasztság. K. Ralog János A rögtönzött énekkar, ki tudja hányadszor próbálja már a felszabadulást, az április 4-ét köszöntő dalt. Vendéget várnak a szekszárdi fiúkollégiumba, s ezért a nagy készülődés. Még akkor is próbáztak, amikor a várva várt vendég, N. Sz. Ribal- ko komszomolista megérkezik. N. Sz. Ribalko, akinek édesapja 15 évvel ezelőtt a városunk felszabadításáért folyó harcokban esett el, az MSZMP Városi Bizottságának meghívására Szekszárdon tölt néhány napot, találkozik városunk KISZ-fia- taljaival. Szerdán a szekszárdi fiúkollégisták látták vendégül a fiatal komszomolistát, akit műsorral köszöntöttek. Zádor Béla, a kollégium igazgatója rövid köszöntőt mondott, majd Frolyó Imre kollégista ez alkalomra írott »Csillagos sír előtt« című versét szavalta el az egyik fiatal. A műsor után baráti beszélgetés alakult ki, s miután a fiatalok könnyen barátkoznak, hamarosan megtalálták a közös hangot, A kollégisták — többségükben munkásparaszt származású fiatalok — beszéltek a saját életükről, mnji a vendégeknek tettek fel kérdéseket. — Mikor látta utoljára édesapját és milyen gyermekkori emlékeket őriz? — kérdezte Pordány László. — 1941-ben, a háború kitörésének első napján váltunk el. Bár még kisfiú voltam, 5 éves, igen jól emlékszem rá és sok kedves gyermekkori emléket őrzök a szívem mélyén. Nehéz ezekről az emlékekről beszélni. — Milyen érzéssel lépett a magyar földre? — hangzik a következő kérdés. — Amikor megtudtam, hogy Magyarországra jöhetek, na. gyot dobbant a szívem. Első gondolatom az volt. hogy bármibe kerüljön is, de elmegyek Szekszárdra, felkeresem apám sírját. Teljesült a vágyam. A szekszárdi elvtársak, a városi pártbizottság tette lehetővé számomra azt, hogy most Szekszárdon lehetek. Mindennap meglátogatom apóm és a többi hősi halált halt katona sírját. Amikor először álltam ott, izgalommal volt telve a szívem, úgr éreztem, hogy bensőmet valami széjjel akarja feszíteni. Sírni kellett és azután megkönnyebbültem. Vigasztalást nyújtott számomra az is, hogy a magyar elvtársak és a KISZ-fiatalok áldoznak apám emlékének, gondozzák és virágot ültetnek sírhalmára. — Hol él édesanyja, Ribalko elvtárs hol dolgozik, a kultúra területén mi érdekli, milyen sportot űz? — érdeklődnek Gáti György, Hollósi Simon István és a többiek. — Anyám és két bátyám Harkov környékén laknak, én magam is Harkov környéki gyárban dolgoztam, mint fémcsiszoló. A kultúra területén mindent szeretek, ami szép. A jó könyvet, a zenét, a színházat, a filmet és táncolni is nagyon szeretek. A sportágak közül a futballt, a tornát és a súlydobást szeretem a legjobban. — Mihez fog, ha hazamegy? — Visszamegyek a gyárba dolgozni, de tovább akarom folytatni tanulmányaimat is Két év múlva megházasodom és együtt örülök majd a mi szép életünknek anyámmal, testvé reimmel, a feleségemmel. — Mi a véleménye a magyar fiatalokról? — Mindenütt, ahol megfor dúltam, szívesen és szeretette fogadtak a magyar fiatalok Barátaimnak érzem mindazo kát, akik a mi nagy ügyünkért a szocializmusért dolgoznak; — Hogyan tetszik Magyarom szág és benne a mi városunk Szekszárd? — Magyarország igen szép sok új gyárat és sók új létesít ményt láttam. És mindez ige nagy örömmel tölt el, mert lé tóm, hogy apám és a többi ka tonák vére nem hullt hiába. /■ városok közül pedig a legjob ban szívemhez nőtt Szekszárr azért is, mert itt nyugszik az é édesapám. így beszélgettek a szekszáré fiúkollégium diákjai és -N. S Ribalko szovjet Komszomol-ta: Szép voit ez a találkozó amelyen fonódtak, erősödtek ; barátság szálai, s a legmegh: több mozzanat talán az vol amikor Frolyó Imre a köve kezűket mondta: — Ha levelet ír édesanyjának írja meg, hogy szeretettel gór dőlünk reá. És ha eljön Szel szárdra a férje sírjához, szívr sen látjuk vendégül a mi kot légiumunkban. Pozsonyi Ignácn /? Fw/mommís/ifflmmr szmiEm M W-ZOH-iü, FÖLDTERÜLET 'ZO-SOU.;#. 'Cl ....-~1I 50 k£>-n /du i A szövőtanuló Egy pestkörnyéki faluban látta meg először a napvilágot az ostrom idején Vass Erzsi, a Tolnai Textilgyár szövőtanulója. Szülei elbeszéléséből tudja, hogy azokban a hónapokban bizony többet sírt, mint a szerencsésebb időben született csecsemők, sehogysem akart megbarátkozni a pince-élettel. Azóta már nagylány lett, aki a legfúrcsábbnak azt tartja, hogy „magáznak a tanárok”. — Miért választotta a szövőszakmát? — Édesanyámnak ígértem meg, hogy szövő leszek. Ö mondta — sokszor, halála előtt, hogy ma már sokkal szebb az élet. egészen más a gyár, mint amikor ő tanulta a szövést. És nem bántam rheg, hogy idejöttem. — Mire költötte az első keresetét? ■—Cipőt vettem rajta. Most pedig ballonkabátra spórolok. De van már szobabútorom, — Tizenöt évesek ? Tizenöt évesek... Egyidősek szabadságunk- l kai. Akkor ízle Iték meg az élet izét, amikor né- | punk a szabad ságét. Csak hírből, könyvekből is- i merik a szolga ságot, a megaláztatást, a nyomort, a háborút, az é desannák, a nyilasmisik az árvácskák sorsát. Szabadságunkkal együtt nőnek, izmosodnak, évről évre rag yogóbb távlatok nyílnak meg előttük. persze, az errevalót nem én kerestem meg —, a konyhabútort csak azért nem vettük még meg, mert nem találtunk olyat, ami nekem tetszik. Én ugyanis olyat szeretnék, amelyiknek az asztalában beépített mosogatódézsa van. — Talán készül a férjhezme- nésre? — Ó, az még messze van. Előbb még más „ólmokat” kell valóraváltani. És a beszélgetés során kiderül, milyen álmai, vágyai vannak a tizenötesztendős kislánynak. Nem „cukros ételekről” álmodik, ahogy a József Attila szövőlánya. A tanulóidő és a szakmai gyakorlat után be akar iratkozni a Textilipari Technikumba és mint Szabó elvtárstól, a gyár munkaügyi csoport- vezetőjétől megtudtuk, létre is hozzák a gyárban ezt a technikumot semmi akadálya, hogy Vass Erzsiből, aki egyike a legszorgalmasabb tanulóinknak — textiltechnikus legyen. A tsz-fiatal Az ország nyugati felében dörögtek még a fegyverek, s apja cseléd volt még Börzsönypusztán. amikor a kis Jancsi 1945. március 13-án meglátta a napvilágot. Jancsi nem emlékszik erre a hősi időkre, de apja, a volt cseléd, a gyerek születése után pár héttel parcellát hasított ki magának a nagybirtok rengetegében. Mire aztán Jancsi eszméletre ébredt a 45-ös időkhöz méltóan tovább léptek a történelemben a börzsönyiek is: újra egyesítették a parcellákat, hogy urak nélkül nagyüzemet, még- szebb, még boldogabb, még szabadabb életet teremtsenek maguknak, Ennek az új szocialista életnek részese a 15 éves Kolecsák Jancsi is. A bonyhádi Ezüstkalász Tsz-ben dolgozik, beosztása udvari kocsis. Két szép szűrkét adtak a kezére és ezeknek viseli példásan gondját. Ezekkel végzi a központ körüli munkákat, tejet hord, ekézik a kertben, szánt ha kell és fogasok A múlt évben 341 volt munkaegységeinek száma, közel 15 000 forint a részesedése. Tervei? Egyéni tervek összefüggnek a termelőszövetkezetével. Egyelőre szereti a lovakat, de ha holnap másra lesz kedve — mondjuk a gépekhez — akkor azokkal dolgozhat. A diáklány A feketehajú gimnazistalányt, Magda Irént, a Paksi Konzervgyár laboratóriumában ismertük meg. Osztálytársaival — valamennyien elsősök — együtt he- tenkint egy napot tölt a gyárban, ahol ismerkedik a kon- zervgyártás tudományával. A technológia órának vége, kezdődik a gyakorlati munka. Tetszik neki ez a munka. Bár egyelőre más tervei vannak, minden vágya az, hogy idegen vezető tolmács legyen. Ezér próbálkozik nyelvek tanulásával — az orosz már egészen jól megy, ötödikes kora óta tanulja —, de érdeklődik minden iránt, ami a tudást, a műveltséget gyarapítja. Részt vesz az iskola KISZ-szervezetének: munkájában, sikerrel tette le a Kilián-próbát eredményesen szerepelt a szellemi öttusa és háromtusa versenyben. — Csak az a baj — mondja, hogy nincs mindig türelmem végigcsinálni valamit. Ha van hangulatom, képes vagyok egész délután tanulni, ha meg nincs, akkor kezembe sem veszem a könyvet. Dehót fiatal vagyok, ezt biztosan sikerül leküzdeni. Az is lehet, hogy megváltoztatom a terveimet és véglegesen a konzerv-szakmát választom. Édesanyám legalábbis ezt szeretné. Jantner János — Gyenis János