Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-23 / 95. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! r TOLNA MEGYEI h '' AMA G Y A R ' S Z O CI A L! S T,A M U N K ÁSPAR f í OL N Á MB G¥ eT Bi/ÖTTSAGA;;ES ,;A MEG v E1 TANÁCS lapja. Szombat 1960. április 23. V. évfolyam 95. szám * ARA: 50 FILLÉR J Három év óta „ö ellátó” a Bonyhádi Cipőgyár az új ci- pőmodellek terve­zésénél. A gyár modellériáján az 1981-cs modelleken dolgoznak. Hatvan új modellt mutat- ak be a kereske- íelem szakemberei nek, ezek közül ke­rülnek kiválasz­tásra a jövő évben gyártandó különbö­ző férfi és női ci­pők. A hatvan új modell nagy része már elkészült. Ha­vasi Ödön model­lőr az utolsó né­hány pár terveit készíti. A pálfai traktorosok be akarjak fejezni május 1-ig a kukoricavetést Táborozásra készülnek a gyula]! úttörők Négyezer facsemetét ültettek t melőszövetkezet birtokán ezer ^1 a közelmúltban a gyulaji ál­talános iskola tanulói. A faülte­tésben valamennyi úttörő részt vett, s velük égyütt dolgozott a kisdobosok első raja is. Kedden egy nap alatt a helyi Uj Baráz­da Termelőszövetkezet földjén háromezer facsemetét ültettek el, korábban pedig a Kossuth Ter­hi unkásőr-zenekar alakul Szekszárdon Jónéhány év óta — amióta a rendőrzenekar megszűnt — Szek- szárd zenei, kulturális életéből hiányzik a fúvószenekar. Ezen kíván most segíteni a városi párt- bizottság és a munkásőrség; munkásőr-zenekart szándékoznak létrehozni. A városi tanács, amely eddig is jelentős anyagiakkal támogatta a város kulturális életét, a legutób­bi ülésén a községfejlesztési alap­ból ötvenezer forintot szavazott meg a létesítendő zenekar részé­re hangszerek vásárlására. Seprükészítö üzemet létesítenek a szakcsi Új Élet Tsz-ben A szakcsi Uj Élet Tsz-ben, me­gyénk legnagyobb szövetkezeti gazdaságában idén 80 holdon ter­melnek seprűcirkot. A megter­melt cirkot a tsz majd saját léte­sítendő üzemében dolgozza fel. Az üzemben 30 tsz-tagot tud­nak a téli időszakban foglalkoz­tatni, mintegy 3—4 hónapos idő­tartam alatt. A tervek szerint a seprűkötő üzem egy évadban 150 00U seprűt gyárt. A főköny­velőnek, Szabó János elvtársnak kalkulációja szerint az üzem mű­ködése több mint félmillió forint tiszta nyereséget hoz a szövetke­zetnek. A szakcsiak helyesen használ­ják fel a helyi adottságokat, s továbbfejlesztik a faluban már régóta űzött seprükötés ha­gyományait. darabot... Az úttörők munkájá­nak ellenszolgáltatásaként a ter­melőszövetkezetek, a nyár folya­mán anyagi támogatást nyújta­nak az úttörők táborozásához, fő­leg élelem formájában. A sátortáborozást az úttörők a Bakonyba tervezik, de ha vala­milyen oknál fogva ezt nem tud­nák megvalósítani, akkor tábo­rukat a Mecsekben verik föl. A táborozáson körülbelül harminc úttörő vesz részt... A költségek fedezését rendezvényeik bevéte­léből és az úttörők évközben meg­takarított pénzéből fedezik majd. Mozgalmas képet mutat ezen a senek tavaszon a pálfai határ. Meg szép is. A februárban elvetett cu­korborsó virágzik a 20 holdas táblában. Asszonyok sarabolják a cukorrépát, kapálják a vörös­hagymát és férfiak szorgoskod­nak a hegyoldalban elterülő 30 holdas gyümölcsösben. Mindez azonban kicsinek számít amel­lett, amit húsz traktoros »mű­vel« ezekben a napokban a pál­fai határban. Felváltva, éjjel­nappal dolgoznak a tíz traktorral, mert őket bízta meg az Egyetér­tés Tsz parasztsága, hogy beves­zi paksi járás minden községe részt rész a kulturális seregszem lén Április 21-er. bonyolítják le Paltson a járási művelődési ház­ban az ifjúsági seregszemle já­rási bemutatóját. A seregszemle műsora reggel az úttörők szerep­lésével kezdődik, majd a délután folyamán a KISZ-együttesek, fel­nőtt csoportok műsorát láthatja a közönség. A seregszemlén a járás valamennyi községe képviselteti magát. Nagy érdeklődés előzi meg a KISZ úttqi» kórus, a ma- docsaí népi együttes, a sárszent- lőrinci földművesszövetkezeti fér­fi kórus, valamint a Paksi Járási Művelődési Ház vegyes karának szereplését. * Közel ezer látogatója volt a Paksi Járási Művelődési Ház képzőművészeti kiállításának. A kiállítás anyagát dr. Schank László, Szabó Károly, Kaszelik László, Határ János és a járási művelődési ház képzőművész szakköre tagjainak műveiből ál­lították össze. Postásértekezlet Szekszárdon Csütörtökön postásértekezlet volt Szekszárdon, amelyen a me­gye községeiből mintegy 150 pos­tás és OTP dolgozó vett részt. Részt vett többek között Andrássy Aladár, a Pécsi Postaigazgatóság helyettes vezetője dr. Perényi István a Postaigazgatóság főelőadója, Boda Lajos, a Posta Vezérigazgatóság főelőadója, dr. Csiky László, a Pécsi Postaigaz­gatóság tanácsosa és dr. Bodó Zoltán, az OTP Központ szak­előadója. Az értekezletet a takarékgyűj- lóssel kapcsolatos problémák megbeszélése érdekében hívták össze. Czéh Lajos elvtárs, az OTP Tolna megyei Fiókjának vezetője tartott beszámolót. A beszámoló­ban a takarékosság nemzetgazda­sági és egyéni jelentőségének hangsúlyozása mellett értékelte az e téren elért eredményeket. A posta területén egy év alatt az egy lakosra eső betétállomány 118 forintról 770 forintra emelke­dett. Az idei évre megadott terv­számok igen magasak. Az OTP cs a posta betétgyűjtési terve egyaránt 15—15 millió forint. Az első negyedév tervét a posták 159 százalékra, az OTP egységek pe­dig 212 százalékra teljesítették. A járások közül a bonyhádi járás postásai érték el a legjobb ered­ményt, ahol 332 forint az egy la­kosra jutó postai betétállomány. A második a dombóvári, a har­madik pedig a gyönki járás 231, illetve 200 forintos egy lakosra jutó betéttel. A leggyengébb a postások eredménye a paksi já­rásban. Igen örvendetes, hogy é téren sok társadalmi aktíva is dolgo­zik, számuk közel 300. Deák Kon- rád bálaapáti aktíva például 142 000 forint betétet szerzett postahivatalának. Mérey János szakcsi aktíva 57 000 forint be­téttel gyarapította a postai betét- állományt. Czéh Lajos eivtárs részletesen foglalkozott az e téren félmerülő feladatokkal. Hangsúlyozta, hogy fokozottabban kell gyűjtési ak­ciókat szervezni a termelőszövet­kezeti tagok körében a zárszám­adások idején, az ipari munkások­nál pedig a nyereségrészesedés fizetése idején. A beszámoló után széleskörű vita következett. Igen sok postás mondotta el a napirenddel kap­csolatos tapasztalatait, és többen lettek javaslatot a munka meg­javítása, eredményesebbé tétele érdekében. Felszólaltak a felsőbb szervek képviselői is. A legjobb eredményt elérő postásoknak ok­levelet adtak át jó múnkájuk el­ismeréseképpen, közel ezer holdat kukori­cával. S hozzá kikötötte a tsz, hogy május 1-re földben legyen a mag, hengereljenek le minden vetést. A feltételeket a szövetke­zet vezetősége ehhez biztosította. Az ősszel elvégeztette a mély­szántást, most csak kultivátoroz- ni, illetve tárcsázni kell a vetés előtt. Helyben van a mag is: 140 mázsa hibrid kukoricát tárolnak, illetve tároltak a szövetkezet rak­tárában. Tulaldonkémjen azzal kellett volna kezdeni ezt a tudósítást, hogy e hét eleje óta három négy­zetes kukoricavetőgép dolgozik az Egyetértés Tsz határában — kifogástalanul. Minden gépet tsz-traktoros vezet, akiket a kö­zösség küldött el a télen iskolá­ra. De biztosított a szövetkezet még két embert, akik segítenek a traktorosoknak a négyzetes ve­tésben. ök is végeztek tanfolya­mot, növénytermelési brigádveze­tők és egyben elnökhelyettesek a szövetkezetben. Ezt azért tette a vezetőség, hogy biztosított le­gyen a négyzetes kukoricavetés sikere. Arról van ugyanis szó, hogy a íővetésű silónak valót mind, a takarmánykukoricának pedig felét vetik el négyzetesen a traktorosok. A munka jó ütem­ben halad. Tegnap estig a siló­nak való kukoricát mind, a má­sik kukoricának pedig a felet vetették el. De, mint ahogy az egyik traktoros, Borbély János mondotta, biztosítva van, hogy május 1-ig befejezzék a kukorica­vetést. Az a helyzet ugyanis, hogy egy-egy négyzetes kukoricavető­gép 20 holdon teszi földbe napon­ta a szemet, mert virradattól sö­tétedésig dolgoznak a traktorosok, — A munka minőségére pedig mi vigyázunk legjobban, mert elsősorban nekünk érdekünk — jegyzi meg Borbély János traktoros, aki éppen egy 150 hol­das táblában kezdte meg a mun­kát, mikor kintjártunk. A szövetkezet föagronómuká- tól, Zalavári Lászlótól tudtuk meg, hogy elsősorban a traktoro­sok érdeke, hogy sikerüljön a négyzetes vetés, mert csak így tudják keresztbe-hosszába ka­pálni. Kapálni pedig azoknak kell a kukoricát, akik a vetést vé­gezték, ezt a közgyűlés határozta el így. Ha pedig ez is sikerül, ak­kor a tsz külön jutalmat ad majd a traktorosoknak. Ezen kívül pe­dig a terven felüli kukoricater­mésből természetbeni prémiumot kapnak. Meg is érdemlik ezt a traktorosok, hiszen olyan »össz­komfortos« kukoricavetés még nem volt a pálfai határban, mint ezekben a napokban. A vetőgép előtt megy a tárcsát vontató trak­tor, a vetés után pedig azonnal lehengerezik a területet. Elkészült az első készáru-szállítmány — Új műszak kezdte meg a munkát a szekszárdi bőrfeldolgozó-üzemben Mint lapunkban már hírt ad­tunk róla, Szekszárdon a hónap elején új könnyűipari üzem, a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfel­dolgozó Vállalat 2. számú telepe — kezdte meg a termelést. Egye­lőre a dolgozók betanítása fo­lyik, de már jelentékeny meny- nyiséget tesz ki az első negyed év tervezett termelése. így például gyártani fognak többek ‘ közt húszezer aktatáskát, tizennyolc­ezer munkavédelmi bőrkesztyűt, ujjvédőket, kovácskötényeket és egyéb munkavédelmi bőrcikke­ket. Csütörtökön indították útjára az üzemből az első készáru-szál­lítmányt, ami hétszáz -aktatáská­ból és 136 kovács bőrkötényből állt. Ugyancsak csütörtökön indult be a második műszak is az üzem­ben, ezzel a dolgozók létszáma ötvenre emelkedett. A kukoricának több mint felét elvetették, kapálják az eltfesíráztatott burgonyát a kocsolai Vörös Csillag Tsz-ben A kocsolai Vörös Csillag Ts2 tagjai már elvégezték a tavaszi munkák jelentős részét. A kukoricának több mint 50 százalékát elvetették. A. mák sa- rabolását befejezték, a cukorrépa sarabolását 75 holdon végezték el. Tíz holdon a magrépát megka­pálták és jelenleg az előcsírázta­tott burgonya kapálása folyik. A növényi kártevők elleni vé­dekezést saját gépével végezte el a szövetkezet. . Jó eredményt értek el a csirke- nevelés terén is. A szövetkezet­nek 2000 egyhónapos csirkéje van, az elhullás mindössze 1 szá­zalékos volt és a csirkék elérik átlagosan a 40 dekagramm súlyt. Fürdőruha bemutató Budapesten az utóbbi napokban fürdőruha bemutatót tartottak, amelynek keretében száznál több fürdőruha modellt mutattak be. Az idei fürdőruha divatban nincs nagy változatosság. A leg­több egybeszabott. A fürdőruhák anyaga lastex, szatén, karton, bánion és ballon. A fürdőszezonra már készülnek az élénkszínű kulikabátok és az érdekes csikozású frottír köpe­nyek, A halásznadrág sem megy ki a divatból. A divatbemutatón lehe­tett látni jónéhányat, de nem szűkre szabottat, mint az elmúlt évben. A fürdőruha bemutatóval együtt a kellékelv is a közönség elé ke­rültek. Igen szépek a különböző strandtáskák, amelyeknél nem a feltűnőség és a cifraság érvénye^ sül, hanem a praktikusság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom